Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

M. Laurens

A BARNA FOLT

versparódia Petőfi Sándor nyomán

Menő celeb korában a jó Gazsi
(Ki nem néz tévét, az biz` nem láthati!)
Lopja, mint a képviselők a napot,
E semmiért
Vagy-hát miért,
Sok százezernyi jó magyar pénzt kapott.
Ahogy mondom, százezernyi pénzt kapott.

Így hát elsőként is, piáért megyen,
Ha koccintni kell a csajokkal, legyen.
Csokilikőrt vett és botor mód dugá,
Vajon hová?
Éppen bele,
Farmer gatyájának hátsó zsebibe.
Ahogy mondom, a hátulsó zsebibe.

Gazdag lett hát Gazsi, de feje lágya híg,
Hazafelé békaként ugrándozik.
Hiába inték Őt a sarki csajszik:
"Hé Gázsi te!
Reá ne fázz!
Még seggre esöl, osztán leszön majd gáz!
Ahogy mondom, seggre, s leszön majd gáz."

Úgy is lett. A nagy ugra-bugra alatt,
Kifolyt a csokilikőr, s barna folt maradt.
Fenekét most furcsa barna folt fedi,
S rejtegeti...
Biza betojt,
Mert más márkás farmerja sohasem volt.
Ahogy mondom: csak ócsó gatyája volt.

Mi több, virágos alsója kínai volt.
- Legalább azt takarná a fránya folt.
Pénzem lenne, de smucig celeb vagyok,
s ez épp elég nagy ok. -
Így hát, jó pénzért,
Hordá a foltot minden műsor alatt,
Ahogy mondom:
a folt, likőr reklámként, ott is maradt.

Budatétény, 2017. május 3.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Callypso2019. április 30. 21:28

Nem elég egy remek vershez, hogy jó legyen az ötlet, tehetség is kell hozzá, ilyen pedig az, amikor a kettő találkozik. Nem is akárhogy. Szeretettel gratulálok, kedves Miklós! Legyen kellemes estéd! (:

szalay2019. április 30. 08:22

Miklós,csak ámulok miket bir az agy termelni,gratulálok szivvel
István

Nicol_C.Davis2018. január 21. 09:55

Agyzsibbasztó remekmű.

Imádom.

Nicol

Csendhangjai2017. október 16. 18:51

Hozzád mindig érdemes betérni!:-)
Szívvel:
Klára

ahegedusa2017. augusztus 12. 14:52

No, már kezdtem megijedni, mi lesz a zsebre dugott palackkal , pedig ott volt a címbe.:D

szombati2017. június 29. 16:52

Nem semmi! 100-pont
Gratulálok!
Szívvel!
Tibi

kovjoe2017. június 21. 10:59

Előidézted az arcom üdítő görcsbe rándulását;-). Szívellek érte. J.

Doli-Erzsi2017. június 20. 14:29

A nagyszerű humoros versedet szívvel olvastam!
Erzsi

szalokisanyi12017. május 30. 21:29

Kedves Miklós Barátom! Remek! :-)
Gratulálok: Sanyi

Dram2017. május 30. 07:38

Kedves Miklós!
Szívet hagyva olvastam
mosolygós soraidat.
Üdvözlettel; András.

Demonboy202017. május 28. 01:17

Szívvel olvastam humoros versedet :)

Andicsek2017. május 27. 11:35

Élmény volt olvasnom is :) Kedves Miklós!
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok : andi

maxika2017. május 26. 07:38

Szellemes, mint mindig!
Bravó!
Albert

kodrane2017. május 25. 19:14

Imádom a humorodat! Szívvel: Erzsinéni.

janow2017. május 25. 16:26

@M.Laurens:
Örülök, hogy átment a hsz:)

gelnadi-gabor2017. május 24. 20:34

Nagyon élveztem. Kellenek ilyen versek! Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

Emese662017. május 24. 16:34

Szeretem, ahogy írsz!

Ahita2017. május 24. 14:28

Kedves Miklós, zavarba hoztál, miközben jót derültem, még is maradt bennem csöppnyi együttérzés, vagy nem...?
Inkább ''meglepetés e költemény'':):):)
A szív jár érte:):), Éva

M.Laurens(szerző)2017. május 23. 20:59

-------------------------------------------------------
Kedves Szerzőtársaim, Olvasóim és Barátaim: @clarekri: @lantgyorgyi3: @Merluccius: @Meroni: @meszaroslajos60: @Timea39: @RoseRed: @anci-ani: @Osel: @merleg66: @ereri: @1-9-7-0: @Zsuzsa0302: @editmoravetz: @Golo: @saturday: @B...yL...o: @lenartanna: @orok.szerelem55: @gypodor: @rojamsomat: @judit.szego: @feri57: @Motta: @Metta: @pintyipontyi: @kokakoma: @uzelmanjanos956: @parducos: @JohanAlexander: @keva526: @bakonyiili: @LIne: @195705252012: @berenyi.klara: @Martonpal: @vargaistvanneel: @dvihallyne45: @adamne: @Rika52: @Barthal: @m.falvay: @fiddler: @matyus10: @Liwet: @Mikijozsa: @babumargareta01: @Gaborovics: @zeleizo: @HAdriana: @T.Zia: @955kondoros: @kicsikincsem: @andromeeda: @dobosigyorgy: @dufmar: @pete57: @gabriella.kerek: @111111: @Nichi-ya: @Zuzuke: @NoemiEniko: @hillailaszlo-ve: @Gmeindlmargitka: @remember: @BakosErika: @PiszarEva: @church73: @Elise: @janow: KÖSZÖNET MINDANNYIÓTOKNAK az olvasásért, a mosolyokért, a sok szép és jó szóért, amivel megtiszteltetek!
/ Miklós /

@janow: Neked külön köszönet a videóért!
---------------------------------------------------------

janow2017. május 23. 15:29

https://g.co/kgs/r110T4

janow2017. május 23. 15:28

Dzsájé! Ííjjen ezs á popsákmá...

Elise2017. május 23. 12:42

Most találtam rá, de nagyon tetszik! A kék tinta helyett a barna folt, én mondom:Ez nagy volt! Bizony, ez nagy volt!
Szívvel, szeretettel!
Elise

church732017. május 23. 10:33

:) Gratulálok irónikus versedhez Bátyám! Zoli

PiszarEva2017. május 23. 10:20

Nem vagy egy unalmas ember kedves Miklós!
Élmény olvasni mindegyik versed!
Tényleg Petőfis!
Gratulálok!
Éva

BakosErika2017. május 23. 05:33

Hát ez nagyon jó kedves lélektársam.:-)
Szeretettel gratulálok.

remember2017. május 23. 05:06

Azt hiszem az a tintafolt ihlette versed mely mesteri egyéni igazi ''Laurens'' alkotás! Nagyon megnyerő a szóhasználat! Jól szórakoztam! Beugróként szívet hagyok gratulálok Miklós! Baráti öleléssel Zoli!

Gmeindlmargitka2017. május 22. 23:43

Ez megmozgatta a rekeszizmaimat! Nem is kicsit.
Hatalmasat alkottál a humoroddal.
Szívvel, szeretettel. Margó

hillailaszlo-ve2017. május 22. 20:06

Remek humor! Régi téma,
új időkre alkalmazva!
Néha elkel egy kis nevetés!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

NoemiEniko2017. május 22. 16:43

Irónia,humor,mind benne van mi kell,csak olvassa a nép,csodálatos versike!Szívből gratulálok!
Szeretettel Noémi Enikő

Zuzuke2017. május 22. 15:22

Nagyon jól szórakoztam...gratulálok!Márti

Nichi-ya2017. május 22. 12:53

Nagyon jó lett! :) Szeretettel hagyok szívet.

1111112017. május 22. 11:38

Káprázatos hangulata van a versednek kedves Miklós, remek képek és humor, jó kis karikatúra, szívesen olvastam. Piroska

gabriella.kerek2017. május 22. 07:00

Szeper,kedves Miklós! Szívvel és mosollyal olvastalak!

pete572017. május 21. 20:49

:) :) Ki más csalna mosolyt az arcomra, mint Te, kedves Miklós?!
Imádtam olvasni!
Elismeréssel, szívvel és üdvözlettel:
Margit

dufmar2017. május 21. 20:40

Jó lett! Gratulálok!

dobosigyorgy2017. május 21. 20:28

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Baráti üdvözletem:-Gyuri

andromeeda2017. május 21. 19:46

Nem akármilyen verset írtál, és tényleg petőfis. Én jót szórakoztam! Szívkupacom megy. Vigyázz, az is barna! ;)

kicsikincsem2017. május 21. 16:52

Tetszett a mosolyogtató alkotás. Szívvel gratulálok.
Icus

955kondoros2017. május 21. 16:18

Remek kedves Miklós!Szívvel:András

T.Zia2017. május 21. 15:33

Szegényke...se esze, se szesze...de még mosószere se?.... :) Szívvel:Tézia

HAdriana2017. május 21. 15:04

Remekül sikerült, jó humorral!
Szeretettel hagyok szívet: Adriana

zeleizo2017. május 21. 11:43

Hatalmas paródia :D Nagyon élvezhető! :)
Gratulálok! Szívvel, Zoli

Gaborovics2017. május 21. 10:10

Nagyon jó, humoros. Gratulálok!

Gabi

babumargareta012017. május 21. 08:53

Drága Miklós !
Szeretettel és kacagva olvastam nagyon sikeres paródiádat !
Gratulálok tisztelettel és szivecskével !
Babu

Mikijozsa2017. május 21. 08:14

ilyen jó sekreeső pillanatokat... még, még ennyi nem elég :) Kedves Drusza nagyszerűen tudsz megnevettetni, köszönöm, hogy olvashattam, szívvel gratulálok.

Liwet2017. május 21. 08:02

Pénzből, humorból sosem elég!
Kedves Miklós, igen sokra értékelem remek gondolataid!
Még biztos jövök !
Szívvel, üdvözlettel
Liwet

matyus102017. május 21. 07:08

Kedves Miklós!
Rámutattál arra, miért is nem nézek tv-t. :D
Valahol sajnálatos, hogy ebben nevelkednek a fiatalok!
Őszinte tisztelettel: Laci

fiddler2017. május 21. 06:36

Gratulálok kedves Miklós, ehhez a nagyszerű versedhez!

m.falvay2017. május 20. 21:25

Remek humorú vers
Szívvel olvastam Miki

Barthal2017. május 20. 18:54

Kedves Miklós!
Rendkívül szellemes versparódia!
Igazodik a szokásostól eltérő versforma is a rendhagyó stílushoz, témához.
Sajnos igaz, hogy pénzért minden eladható a tv-csatornákon, és mi nézzük...egyébként nem muszáj nézni, szoktuk mondani: 'át lehet kapcsolni másik adóra!' Ugyanakkor az ember már csak olyan ''fajzat', hogy kíváncsi; bizony még az igénytelen és műveletlen műsorokra is. Lehet, hogy csak azért nézzük, mert annyira bugyuta.
A celeb-történet kifigurázása zseniálisra sikerült!
Gratulálok, szívet színeztem: Ági

Rika522017. május 20. 16:09

Nagyon tetszett Miklós! Szomorú valóságból alkottad remekműved. Szívvel gratulálok! Marika

adamne2017. május 20. 16:02

Hát ez megint nagyon JÓ!!!!!!!Humorosra írt, remek versedhez
mosollyal, szívvel gratulálok drága Miklós.
Szeretettel olvastalak:Manyi

dvihallyne452017. május 20. 15:34

Drága Miklós!
Remek humorral megírt versedhez szívvel gratulálok!!
Szeretettel:Saci :)))))))))))

vargaistvanneel2017. május 20. 14:51

Kedves Miklós!

Nem nézek tévét hála Istennek, főleg nem a celebeket. Nagy alkotás és mint mindig hozod a formát! :) Végig nevettem, de a végére elszomorodtam, hogy ma ez van. ''Példaképek'' A pénz beszél.....bár régen is volt hasonló, de akkor legalább az értéket becsülték!
Szívvel, szeretettel gratulálok
Erzsi

Szívvel, szeretettel gratulálok
Erzsi

Martonpal2017. május 20. 14:47

Jogos a mosoj!
Szivvel gratulálok...attola

berenyi.klara2017. május 20. 14:26

:)

1957052520122017. május 20. 13:35

Ez a való világ! Igazán tetszett remek karakírozásod.
Szeretettel hagyok szívet , Irén

LIne2017. május 20. 13:24

Kedves Miklós! :)
A mosoly egész napra kitart!!!

Baráti üdv, Eta :)

bakonyiili2017. május 20. 12:58

Kedves Miklós!
Már ez is hír a celeb-világban! csak szerepeljenek, legyenek címlapon, ez az élet!
Nagyszerű korrajzot írtál, nagymestere és értő szerzője vagy, gratulálok hozzá: Ili

keva5262017. május 20. 12:57

Kedves Miklós! Ez óriási!
Nagy szívvel, Éva

JohanAlexander2017. május 20. 12:37

Ez hatalmas! Lehetne paródia, de mégsem az! Találó, valósághű és rohadtúl igaz!
Nálam hatalmas szívet érdemelsz!

parducos2017. május 20. 11:43

És még ezért is bezsebeli a lóvét! Rendkívül szellemes költeményedhez szívvel gratulálok, bravó! üdv.: párducos/Árpi

uzelmanjanos9562017. május 20. 10:27

Remek kedves barátom, remek ha mondom, poéta szívvel:János

kokakoma2017. május 20. 10:26

Remek vers! Jót nevettem ,de olvastam a sorok között is az is remek! ( Kis iskolás koromban én is így jártam a zsebemben összetört a szilva és utána ''megyeri voltam '' míg ki nem jártam az iskolát- Szívvel János

pintyipontyi2017. május 20. 10:19

Nagyon jó,tetszik!!!

Metta2017. május 20. 09:41

Ma legalább hatalmas mosollyal indult a napom,neked köszönhetően!
Nagyszerű humorral megírt alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Margit

Motta2017. május 20. 08:26

humoros versed szivvel olvastam
Motta

feri572017. május 20. 08:09

Nagyon szépen kidolgozott humoros versed
Szívvel, szeretettel olvastam.
Feri

judit.szego2017. május 20. 07:38

Drága Miklós! Remek, humoros, élvezet olvasni!

rojamsomat2017. május 20. 07:29

Zseniális, kedves Miklós!
Gratulálok!
Szeretettel,,,Szívvel,,Tamás

gypodor2017. május 20. 07:28

MESTERIIIII
Szívvel és mosollyal!
Gyuri

orok.szerelem552017. május 20. 07:27

Kedves Miklós!
Csudajó! :) :)
Remek versparódiát írtál, élmény volt olvasni.
Elejétől végéig jól szórakoztam.
Szívet hagyva, szeretettel gratulálok!
Margit

lenartanna2017. május 20. 07:26

Mosolyt csaltak arcomra soraid, kedves Miklós! Szívvel, szeretettel olvastam ''huncut'' versedet!

B...yL...o2017. május 20. 07:15

Nem csokilikőr volt az, nagyot szellentett, s egyszerűen beszart. Halálra nevettem magam sziporkázó verseden. Gratulálok, szívet adok:
László

saturday2017. május 20. 06:11

Jópofa! Élvezettel olvastam.

Golo2017. május 20. 06:10

Kedves Miklós!

Ahogy mondom, rontom-bontom, paródiád sikeres lett. A mosolytól több is lett. :)))

Szívvel gratulálok: Radmila

editmoravetz2017. május 20. 06:06

Kedves Miklós!

NAGYSZERŰ!

Remek!

:)

Szívvel olvastam e kora reggeli órában csak csendben kuncoghattam - jól sikerült a ''vándorszínész Megyeri''-t XXI. században újjáélesztened!

Szeretettel gratulálok: Edit

Zsuzsa03022017. május 20. 05:27

Ötletes, szellemes vers!!
Szívvel, szeretettel gratulálok : Zsuzsa

1-9-7-02017. május 20. 00:17

Kedves Miklós kiváló humorral megírt kiváló versedhez szívvel szeretettel gratulálok Anikó

ereri2017. május 20. 00:07

Kedves Miklós! Nagyon klassz az új alkotásod! Ez a Petőfis stílus és a modern celeb téma - olvasóidnak remek és ötletes kontrasztot ad. Az ''Ahogy mondom,'' ismétlődő motívum, pedig ízessé teszi és persze hangsúlyozza a tételmondatokat. Egy celeb esetében azt hiszem mindegy mi épp az aktuális média amelyben ''(le)szerepel'' - ez a pár szó a lényeg: ''Így hát, jó pénzért,'' és ezt gyakorlatilag bármivel lehet folytatni, mert bevállalnak mindent, ahogy azt ilyen parádésan megírtad :) Nagy elismerésem és szívem hagyom humoros soraid mellett szeretettel: E. E.

merleg662017. május 19. 23:36

Kedves Miklós! Remek versedhez szívet hagyva gratulálok: Gábor

Osel2017. május 19. 23:09

Kíváncsi voltam nagyon, mi sül ki a celeb történetből, hogy találja meg folt a zsákját :)

Nagyon ötletes, gratulálok versedhez!

Szívvel.

anci-ani2017. május 19. 22:52

Kedves Miklós, remek lett ez ''Tintásüveg''-nyi, csokis barna- foltú versed jól megnevettetett, vidáman megyek pihenni!!!
Lám, ilyen folttal, is lehet remek verset írni!
''Amint mondom'', remek, humoros verset írni.
Szívet érdemel!!!
Gratulálok szívvel, szeretettel:
Anci

RoseRed2017. május 19. 22:37

Nagyon humoros vers lett, gratulálok.

Timea392017. május 19. 21:54

Kedves Miklós!...
Megmosolyogtattál verseddel...szívet hagytam szeretettel..l:)

meszaroslajos602017. május 19. 21:31

Kedves Miklós!
Humoros versedet szívvel olvastam, Lajos.

Meroni2017. május 19. 21:19

:) Ismét megmosolyogtattál... Nagyon jó! Szívből gratulálok! Roni

Merluccius2017. május 19. 21:13

Aki farmerban van, ne ugráljon! Vagy hogy is...
Tökéletes lett!
Szeretettel:M.

lantgyorgyi32017. május 19. 21:12

Nagyom tetszik,Valóban humoros és egyedi. És hát a barna folt!Aranyos.
POET Györgyi

clarekri2017. május 19. 21:07

Kedves Miklós! Hoztad a formád, remek lett, akár a kedvem. Megnevettettél, szívvel köszönöm: Klári

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom