Szerző
Vers

A verset eddig 145 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. március 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Rock024

Magányosan

Szemem világát homályos köd lepi be,
Csak sötét alakokat látok.
Nem tudom, hogy kerültem ide,
Vajon kire várok?

Egyedül vagyok, érzem!
Ezek csak halvány szellemképek!
Szólók nekik, nem hallanak! Vajon mért nem?
Úgy döntök, közelebb lépek.

Már nem mozognak, megijedtek tán?
Tőlem miért félnek?
Térdre zuhannak, tátva marad szám,
Mintha levegőt kérnének.

Valaki segítsen! Nem akarok itt lenni,
Itt nincs kijárat, egyedül vagyok!
Engedjenek, el akarok menni!
Nincs értelme, elnémulok.

Az alakok egyesével fulladnak meg,
S nekem mindegyik fáj.
Belesajog szívem, testem már remeg,
Minden pusztulás belém lyukat váj.

De rájöttem, mi ez, az élet ostroma,
Ez a rideg, élettelen világ!
Ez a hely! A bennem lévő üresség otthona
A fájdalom, mi lelkemből kiált.

S a rémült fantomok, mik sorra hullanak.
Elpusztult álmok, halott remények lettek.
Ugyanaz a nevük, lelkemben laknak!
Tönkretett vágyak múltak, mik belülről ettek.

Végigsimítják arcom, nincs mitől félnem,
Nem történt semmi, csak halálukat érzem.
De a fájdalmaim erősebbek lettek,
A halott fantomok: elfojtott könnycseppek!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


feri572017. március 21. 10:39

Remek magányos versed elszomorít.
Feri

Motta2017. március 21. 09:30

Szomorú, szép versedet szivvel olvastam
Motta

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ