Szerző

Osel

Népszerűség: 119 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 363 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. március 16.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (60)

Osel

Én fájón szeretlek

Édesen fájsz itt, mélyen legbelül.
Belém értél észrevétlen,
mint régmúlt nyaraknak gyümölcse
az elhulló, barna őszbe.
S aszúvá érleli
a színtelen idő
terhes szívemben
meg sem szült csókjaink ízét
s el nem hált éjszakák
édes illatát.

Tündökölsz bennem,
miként a soha el nem múló, szép remény,
csalóka, őszi dér,
szikrázó, messzi csillag
jégvirágos éjszakák egén.

Szeretlek én,
mint gyermek a tükörben
félénken visszaintő önmagát.
Bennem te vagy a kevés jó magva;
töményen, fájón, egymagadba`,
és sóízű könnyeim mélyén
ráncokat árkolsz ajkaimra.

Szeretlek én
a gyertyalángban,
hol emlékek hamvadnak,
és égnek fájó perceim,
hol láng tüzében múlok el,
s talán te is kicsit...
De kevesebb lesz a világ nélkülünk,
ha mécset már nem gyújthat
közös sírunkon
a sors nekünk.

S nem tudlak én mégsem
múltamba temetni,
sem erőmön felül
végképp elfeledni.
Magamban hordozlak
szívemben édesen,
mélyen, legbelül
fájón, csendesen.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Osel(szerző)2017. július 18. 21:58

@szombati: Köszönöm szépen, kedves Tibi!

szombati2017. július 12. 03:52

Elismerésem nagyon szép
versedhez!
Nagy szívvel!
Szeretettel!
Tibi

Osel(szerző)2017. július 11. 00:32

@Adyanna: Bocsánat Anna, hozzászólásodra még nem válaszoltam, szóval ezúton is köszönöm kedves véleményed!

Törölt tag2017. június 14. 18:10

Törölt hozzászólás.

Adyanna2017. június 9. 22:05

De szépen megírtad az érzéseid!

Osel(szerző)2017. április 17. 23:27

@gosivali: Köszönöm szépen, kedves Vali!

gosivali2017. április 17. 07:40

Kedves, átélhető hangulatú...

Osel(szerző)2017. március 30. 23:00

@gyongyver67: Köszönöm szépen, kedves Gyöngyi, és a hagyott szívet is!

gyongyver672017. március 30. 19:13

Könnyezve olvastalak,szívet hagyok neked!Gyöngyi

Osel(szerző)2017. március 26. 21:07

@M.Laurens: Köszönöm szépen méltató soraid, a hagyott szívet és a kiemelést, kedves Miklós!
Utólagosan is jobbulást!

Osel(szerző)2017. március 26. 21:05

@balimaria: Köszönöm szépen, kedves Mária!

M.Laurens2017. március 26. 18:37

''Szeretlek én
a gyertyalángban,
hol emlékek hamvadnak,
és égnek fájó perceim,
hol láng tüzében múlok el,
s talán te is kicsit...''
---
Vannak sorok amiknek a kellő tisztelet a hallgatás, megélése a szavaknak, betűknek, gondolatoknak...
Habár kicsit megkésve az influenzám után, de szívvel köszönöm az élményt!
/ Miklós /

balimaria2017. március 25. 16:31

Te aztán igazán tudsz szeretni, kedves Osel !
Szeretettel gratulálok !
Üdvözlettel : Bali M

Osel(szerző)2017. március 20. 23:58

@angel14: Köszönöm szépen a hagyott szívet és méltató szavaid is, kedves Gaby!

Osel(szerző)2017. március 20. 23:57

@PiszarEva: Köszönöm szépen, kedves Éva!

Osel(szerző)2017. március 20. 23:56

@Maria_HS: Köszönöm szépen, kedves Maria!

Osel(szerző)2017. március 20. 23:56

@Pflugerfefi: Köszönöm szépen, kedves Feri és a hagyott szívet is!

angel142017. március 20. 21:59

Egy hatalmas szívvel gratulálok remek versedhez! Mélyen megérintő,köszönöm hogy olvashattam! Poétaöleléssel : Gaby

PiszarEva2017. március 20. 21:49

Megható!
A legszebb helyen hordozod!
Gratulálok!
Éva

Maria_HS2017. március 20. 21:30

''Szeretlek én
a gyertyalángban,
hol emlékek hamvadnak,
és égnek fájó perceim,'' szívet hagyok nagyon szép versednél.
Maria

Pflugerfefi2017. március 20. 16:50

Azért lehet átérezni, mert annyira szívbemarkolóan gyönyörű, hogy elakadt a szavam.....
Még visszajövök.... szívvel . Feri.

Osel(szerző)2017. március 19. 23:43

@Liwet: Köszönöm szépen, kedves Liwet!
Nagyon jól esik, hogy ennyire átérzed a verset.

Osel(szerző)2017. március 19. 23:40

@keva526: Köszönöm szépen, kedves Éva!

Liwet2017. március 19. 18:51

Már többször is elolvastam a versed kedves @Osel:. Neki fogtam, hogy írjak ide valami nagyon szépet és semmi nem jutott eszembe.
Valami megfoghatatlan szépség van a versedben, ami úgy hat az ember lányára, hogy pityeregni támad kedve, mire a végére ér az olvasásnak.
Ez az önzetlen szerelem talán tényleg soha sem múlik el, sóvárogva fáj és megérinti az ember szívét-lelkét. Talán pont azért mert marad a vágyakozás, elérhetetlenség.
Gyönyörű!!!
szeretettel
Liwet

keva5262017. március 18. 23:18

Teljesen elvarázsoltál!
Szívvel, Éva

Osel(szerző)2017. március 18. 20:32

@Lidike: Kedves Lydy!

Köszönöm szépen részletesen kifejtett véleményed!
Meghat, hogy más is átérzi, amit ki akartam fejezni a verssel.

Azt hiszem, ha a szerelem bennünk élő arctalan Istenének a valóságból kölcsönzünk arcot, az mindig kockázattal jár, és van, hogy fájdalommal is.

De hiszem, hogy a csodákat keresnünk kell mégis, hiszen a Teremtés, ha elrejtve is, de itt hagyta nekünk a Földön, amire vagy akire nagy szükségünk van. Talán a lélek-szilánkok közt jó helyen keresgélünk.

Még egyszer köszönöm értő és érző hozzászólásod és a hagyott szívet is!

Osel(szerző)2017. március 18. 20:20

@viola61: Köszönöm szépen a hagyott szívet, kedves Viola!

Osel(szerző)2017. március 18. 20:19

@seamiller: Köszönöm szépen, kedves Seamiller!

Osel(szerző)2017. március 18. 20:19

@111111: Köszönöm szépen méltató szavaid, kedves Piroska és a hagyott szívet is!

viola612017. március 18. 18:41

Csak szívem hagyom...

Törölt tag2017. március 18. 14:59

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2017. március 18. 13:47

Törölt hozzászólás.

1111112017. március 18. 09:50

''Szeretlek én,
mint gyermek a tükörben
félénken visszaintő önmagát.
Bennem te vagy a kevés jó magva;
töményen, fájón, egymagadba`,
és sóízű könnyeim mélyén
ráncokat árkolsz ajkaimra.''
Gyönyörű, mélabús vallomás.Csodálatosan merengsz szívedbe zárt titkaidon. Szívet hagyok szeretettel. Piroska

Osel(szerző)2017. március 17. 23:29

@clarekri: Köszönöm szépen, kedves Klári!
Nagyon jól esnek értő és átérző szavaid.

Osel(szerző)2017. március 17. 23:27

@Kicsikinga: Köszönöm szépen, kedves Kinga!
Nagyon jól esnek méltató szavaid.

Osel(szerző)2017. március 17. 23:26

@Abraks_Anna: Köszönöm szépen, kedves Anna!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:26

@adamne: Köszönöm szépen, kedves Manyi!
Nagyon jól esnek szavaid.

Osel(szerző)2017. március 17. 23:25

@Gudny: Köszönöm szépen, kedves Erika és a hagyott szívet is!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:25

@Szaksz_Vanessza: Köszönöm szépen, kedves Vanessza és a hagyott szívet is!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:24

@kicsikincsem: Köszönöm szépen, kedves Icus!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:23

@lejkoolga: Köszönöm szépen, kedves Olgi!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:23

@Ahita: Köszönöm szépen, kedves Éva, hogy szíveddel is olvastad versem!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:22

@anci-ani: Köszönöm szépen, kedves Anci!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:22

@NoemiEniko: Köszönöm szépen kedves, értő szavaid!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:21

@Shanti7: Ez a vers tényleg arról szól, amit olyan szépen leírsz, kedves Shanti.
Mondhatnám azt is, hogy még a beteljesülés profánsága és esendősége sem árnyékolja be ezt az érzést, ami ott ragyog az ember lelkében elérhetetlenül mindörökre.

Köszönöm értő olvasásod és a hagyott szívet is!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:13

@JohanAlexander: Köszönöm szépen és a hagyott szívet is!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:13

@berenyi.klara: Köszönöm szépen, kedves Klári!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:12

@uzelmanjanos956: Köszönöm szépen, kedves János!

Osel(szerző)2017. március 17. 23:12

@gypodor: Köszönöm szépen, kedves Gyuri!

clarekri2017. március 17. 21:13

Ez a vers számomra a nap koronája!!! Egyszerűen gyönyörű! Szívvel: Klári

Kicsikinga2017. március 17. 20:26

Még azt is nehéz leírnom, hogy GYÖNYÖRŰ, mert annyira meg vagyok hatódva.

Abraks_Anna2017. március 17. 20:03

Gyönyörű!

adamne2017. március 17. 16:15

''S nem tudlak én mégsem
múltamba temetni,
sem erőmön felül
végképp elfeledni.
Magamban hordozlak
szívemben édesen,
mélyen legbelül
fájón, csendesen.''
A lelkemig ért ez a csodaszépen megírt gyönyörű vers!!!!
Elismeréssel, nagy- nagy szeretettel és szívvel gratulálok
drága Osel. Ölellek: Manyi

Gudny2017. március 17. 14:10

Nagyon szép,átérzéssel hagyom szívem.

Szaksz_Vanessza2017. március 17. 11:41

Nagyszerű vershez szívből gratulálok.
Örülök hogy olvashattam ezt a csodaszép verset.
Vanessza

kicsikincsem2017. március 17. 11:19

Szomorúszép, különleges! Szívvel gratulálok.
Icus

lejkoolga2017. március 17. 11:14

Ó, de szép drága Osel!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

Ahita2017. március 17. 10:08

A fejem búbjától, a lában legkisebb ujjáig beleborzongtam, annyira szép, annyira olyan volt, annyira hatott rám...csodaszép ez a szomorú szerelem...
Szív szerint olvastalak, szeretettel, Éva

anci-ani2017. március 17. 09:48

Drága Osel!
Nagyon megható fájdalmas versed szomorúságában is gyönyörű, szívbemarkoló!
Nagy alkotás!
Szívvel, szeretettel:
Anci

NoemiEniko2017. március 17. 09:16

,,S nem tudlak én mégsem
múltamba temetni,
sem erőmön felül
végképp elfeledni.
Magamban hordozlak
szívemben édesen,
mélyen, legbelül
fájón, csendesen.,,
Mert ilyen az örök szerelem.
Csodaszép vers,köszönöm az élményt!😃
Noémi Enikő

Shanti72017. március 17. 09:14

A legcsodálatosabb érzés valakit csak azért szeretni mert létezik. Ezt soha nem veheti el tőlünk senki. Ez csak a miénk és az is marad. Szeretettel hagyok szívet versednél. Shanti

JohanAlexander2017. március 17. 08:44

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.

berenyi.klara2017. március 17. 08:20

Nagyon szép hasonlatok, remek vers. Szívvel:Klári

uzelmanjanos9562017. március 17. 08:09

Fájdalmasan szép, szomorú versedhez gratulálok:János

gypodor2017. március 17. 07:22

Meghatóan fájdalmas és fájdalmasan szép sorok.
Szívvel olvastalak,
Gyuri

Osel(szerző)2017. március 16. 23:43

@kincseshaz: Köszönöm szépen elismerő szavaid és a hagyott szívet is!

Osel(szerző)2017. március 16. 23:43

@Judyt86: Külön köszönöm, kedves Judit, elismerő szavaid, és hogy szíveddel látod a verset :)

Osel(szerző)2017. március 16. 23:39

@kuruczjudit: Neked külön is köszönöm, kedves Judit az elismerő szavakat, nagyon jól esik, és tudom, hogy valahol mélyen átérzed.
Jó úgy írni, ha vannak, akik érzéseikben is tudnak reflektálni egy műre.

Baráti öleléssel:
Osel

Osel(szerző)2017. március 16. 23:36

@Csendhangjai: Köszönöm szépen a ''szakmailag'' is elismerő, kedves szavaid!

Osel(szerző)2017. március 16. 23:34

@Motta: @B...yL...o: @Merluccius: @maxika: @amalina: @Eleonora: @rojamsomat: @jade1023: @remember: @dvihallyne45: @orok.szerelem55: @1-9-7-0: @Martonpal: @feri57: @Sun68: @195705252012: @Golo: @donmaci:

Kedves poétatársak.
Köszönöm szépen versemnél tett látogatásotok.
Most sajnos csak így összegyűjtve köszönöm meg olvasásotokat, bocsássatok meg.
Köszönöm a biztató szavakat és a hagyott szíveket is!

Poéta öleléssel
Osel

kincseshaz2017. március 16. 23:25

A természeti képek és az érzések párhuzama, valamint a költői képek egyedisége teszi számomra széppé ezt a verset. Gratulálok.

donmaci2017. március 16. 21:26

Szép szomorú verset írtál! Szívvel viszem Józsi

Judyt862017. március 16. 21:19

Szeretettel, szívvel gratulálok versedhez kedves Osel! Gyönyörűen megfogalmazott fájó - nekem is fájó - érzésekről. :(

Golo2017. március 16. 20:59

Tündökölsz bennem,
miként a soha el nem múló, szép remény,
csalóka, őszi dér,
szikrázó, messzi csillag
jégvirágos éjszakák egén.

Gyönyörű megfogalmazás.

Fájdalmad átviszed az olvasóra is, és ez az igazi vers!

Szívvel és szeretettel gratulálok: Radmila

1957052520122017. március 16. 20:42

Fájon és csendesen szeretsz drága Osel, mégis kiáltás ez a vers. A bánat kiáltása.
Szeretettel hagyok szívet. Ölellek , Irén

Sun682017. március 16. 20:37

„Szeretlek én
a gyertyalángban,
hol emlékek hamvadnak,
és égnek fájó perceim,
hol láng tüzében múlok el,
s talán te is kicsit...”
Éget és sajog nagyon sokáig, idővel talán enyhül valamelyest... Szelíd, fájdalmas dal ez a versed, nagyon szép. Hozzon ez a tavasz vidám perceket számodra! Szeretettel:
Ági

kuruczjudit2017. március 16. 20:01

Hát ez gyönyörű!
''Szeretlek én,
mint gyermek a tükörben
félénken visszaintő önmagát.
Bennem te vagy a kevés jó magva;
töményen, fájón, egymagadba`,
és sóízű könnyeim mélyén
ráncokat árkolsz ajkaimra.''
Ilyen az igazi szerelem!!(Még ha fáj is)
Gratulálok!!!

feri572017. március 16. 19:54

Remek alkotás, gratulálok.
Feri

Martonpal2017. március 16. 19:50

Szomorú,de nagyon szép szerelem.Így igazán nem méreg,hanem gyógyír a léleknek.Szívből gratulálok a versedhez...attila

1-9-7-02017. március 16. 19:19

Kedves Osel
''S nem tudlak én mégsem
múltamba temetni,
sem erőmön felül
végképp elfeledni.
Magamban hordozlak
szívemben édesen,
mélyen, legbelül
fájón, csendesen.'' jaj de gyönyörű igen így kellene búcsúzni meghagyni ami szép és nem sározni be ami elmúlt attól még hogy nem lesz közös a jövő a múlt szépségeit nem kell megtagadni .........szívvel szeretettel gratulálok rendkívüli versedhez Anikó

orok.szerelem552017. március 16. 19:15

Kedves Osel, szomorú, de csodaszép versed megérintette lelkem.
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Margit

dvihallyne452017. március 16. 18:33

Szívvel olvastam csodás soraidat!! Sarolta

remember2017. március 16. 18:11

gratulálok

jade10232017. március 16. 18:07

''Szeretlek én
a gyertyalángban,
hol emlékek hamvadnak,
és égnek fájó perceim,
hol láng tüzében múlok el,
s talán te is kicsit...
De kevesebb lesz a világ nélkülünk,
ha mécset már nem gyújthat
közös sírunkon
a sors nekünk.

S nem tudlak én mégsem
múltamba temetni,
sem erőmön felül
végképp elfeledni.
Magamban hordozlak
szívemben édesen,
mélyen, legbelül
fájón, csendesen.''
Ez gyönyörű,és nagyon meghatódtam!
Szívvel!
Margit

Csendhangjai2017. március 16. 17:54

De jó lenne, ha fiatal alkotóink is megcsodálnák versedet! Szép hasonlataidat, tanítani kellene!
Szívvel, szeretettel:
Klára

rojamsomat2017. március 16. 17:49

Lélek mélysége és szépsége csodás nagy avers!
Szeretettel,,Tamás

Eleonora2017. március 16. 17:22

Könnypecsétes, szorongattatásos, mégis reménylő simogatás, gyönyörű versed.
Szívvel
Nóra

amalina2017. március 16. 17:17

Tényleg!:)

maxika2017. március 16. 16:59

Ez csodaszép!!!!
Albert

Merluccius2017. március 16. 16:46

Megható érzelmek áramlanak versedből! M.

B...yL...o2017. március 16. 16:45

Nagyon szép, mély érzelemről tanúskodó versedhez gratulálok:
László

Motta2017. március 16. 16:43

Csodaszép!
nagy szivvel olvastalak, kedves Osel.
Motta

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ