Telek Zoltán

Emlékeimben élsz tovább...

Közeleg a nap, mitől szívem nagyon fáj,
Közeleg a nap, a szívem most a múltban jár.
Felidézi sorra a fájó emlékeket,
Feltépve ezzel a behegedt sebeket...

Egy évvel ezelőtt vesztettem el az édesanyám,
Feldolgozni ezt a veszteséget száz év is kevés lesz talán.
Hisz a szívem a múltba ezerszer visszajár...

Emlékeiben őrzöm, kitől az életet kaptam,
És néha meglátogat álmaimban.
Ilyenkor könnyes szemekkel, de mégis boldogan ébredek,
Mert újra láthattam Őt, és itt lehetett velem...

De nappal minden egészen más,
Nem marad nekem csak a fájdalom és a gyász,
Mert tudom, hogy meghalt, és többé már nem ölel át...

Sokszor arra gondolok, hogy mennyit szenvedett,
Talán nem is lehet életnek nevezni az ilyen életet.
Betegség és fájdalom gyengítette a testét,
Erre a betegségre nincs orvosság, és nincs segítség...

Ő mégis erős maradt, küzdött az életért,
Míg egy nap már nem bírta tovább a szenvedést.
Lehunyta két szemét, csendesen elaludt,
Lelke átlépte a Mennyei kaput...

Vissza onnan nem jöhet, de mégis tudom,
Hogy odafentről vigyáz rám, minden este hozzászáll az imám.
Angyal volt Ő itt a földön, Angyal Ő a Mennyben is,
Esténként a magas égből mosolyogva rám letekint...

Őt idézem most emlékemben, kit egy éve elvesztettem,
A legjobb Anya volt itt a földön, és Angyallá vált a Mennyekben...
Nyugodj Békében, Drága Édesanyám!