M. Laurens

ALKALMI VERS 2016-2017

163 évvel Arany János után

Az Óévet (lerágott téma!)
Kéne értékelnem,
Hazudva illőn nagyokat,
S pohárba temetnem.
Kell-e még füllentenem
Majd a jövendőben? -
Hadd maradjon, Uram, ott:
Az Óesztendőben.

Legyen végre jó kenyér,
S debreceni-páros,
Jól fizessen a nyugdíj,
S legyen tiszta város.
Mérjék pedig meg a borom,
A víz féljen tőle,
Hagyja ott a Jóisten
Az Óesztendőben.

Senki se lásson majd
Adóvégrehajtót,
A kaparós sorsjegyén
Nyerjen pénzt: szakajtót.
Annyi legyen, hogy csak na!
Sok-sok lepedőben.
Legyen annyi, mennyi nincs
Az Óesztendőben.

Apró-cseprő tollasoknak
csiporogjon szája;
Anyós járjon messze tőlem,
Porozzon a lába.
Tollasodjék a magyar
Zsebre, no meg főre,
Adjon az Úr sok fineszt
Az új esztendőre.

Csóró pesti közmunkásnak
Lapát kézre essék;
Nyelvét rágva kerülje
Elhízás-betegség;
Az orvos zsebet varrva
Készüljön előre;
Miből kapna, ha már nincs
Az új esztendőre.

Utcán cirkusz, verekedés,
Könnygázgránát nem kell.
Sem napi tusakodás,
Lökdösődés reggel.
Legyen türelem máshoz,
Szeretet is bőven,
Adjuk át ezt egymásnak
Az új esztendőben.

Költő pedig költőnek
Tollát ki ne tépje,
A féltékenység, harag
Ne legyen vezére.
Minden hírnév hiába,
Ha lelke veszőben,
Haragját hagyja végleg
Az Óesztendőben.

Örök otthon maradjon
Ez a békés ország;
Hol mások kutyáját is
Szívvel felkarolják.
Béke legyen egymás közt
Minden magyar főben,
Adja meg a Teremtő
Az új esztendőben.

Parafrázis/evokáció Arany János hasonló című műve nyomán

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


hillailaszlo-ve2017. február 27. 21:37

Úgy legyen! Remek vers, minden benne van!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

mezeimarianna2017. január 21. 04:41

amen...

fufenka2017. január 20. 08:08

Nagyon jó! Tisztelettel gratulálok: Zsuzsi

szalokisanyi12017. január 18. 16:26

Jó lenne, ha így lenne.

M.Laurens(szerző)2017. január 16. 11:29

------------------------------------------------------
KÖSZÖNET AZ OLVASÁSÉRT VALAMENNYIŐTÖKNEK!
/ Miklós /
------------------------------------------------------

ahegedusa2017. január 16. 09:38

Ez igen csak egyedi.
Ajánlom másoknak is .

Viski_Attila2017. január 11. 16:12

Kedves Miklós!

Nagy élvezettel és szívvel olvastam. Kitűnő!
Tisztelettel:

Attila

Szinci2017. január 11. 05:22

Kedves Miklós! A legjobb kívánságokat olvastam nálad újévre. Bárcsak mind valóra válhatna. Veszek is egy lottót:-) Gratulálok és minden jót kívánok Neked, főleg egészséget. szinci

lantgyorgyi32017. január 8. 21:21

Ú'' Mit mondjak fantasztikusan jó a vers. Ez igen nagyon tetszett. Ez a rengeteg szuper jó kívánság. Annyira idéznék belőle mi tetszett a legjobban de akkor le kéne írnom az egész verset.
POET Tisztelettel Györgyi

vargaistvanneel2017. január 8. 15:06

Kedves Miklós!

Mély tiszteletem!Nagyszerű vers a ''reményhez''!
Szeretettel
Erzsi

Örök otthon maradjon
Ez a békés ország;
Hol mások kutyáját is
Szívvel felkarolják.
Béke legyen egymás közt
Minden magyar főben,
Adja meg a Teremtő
Az új esztendőben.

szombati2017. január 8. 14:01

Kedves Miklós!

Téged is tartson meg
nekünk a teremtő sok évig! Hogy minél tovább
olvashassuk gyönyörű verseid!

Tibi.

gyongyver672017. január 7. 11:15

Szívvel olvastam remek alkotásod!B.Ú.É.K!Gyöngyi

Zuzuke2017. január 6. 20:32

Úgy legyen! Szívvel, Márti

erzsebet102017. január 6. 19:55

Remek gondolatok! Szívvel gratulálok: Erzsébet

fiddler2017. január 6. 17:02

Remek! Boldog új esztendőt Miklós!
Laci

HAdriana2017. január 6. 12:18

Elgondolkodtató versedhez gratulálok!
Szeretettel és szívvel: Adriana

KomaromiIstvan2017. január 6. 08:46

Remek gondolatok Miklós, tiszteletem érte!

ODDS2017. január 4. 20:15

Boldog új évet kívánok!

Andicsek2017. január 4. 12:02

'' Örök otthon maradjon
Ez a békés ország;
Hol mások kutyáját is
Szívvel felkarolják.
Béke legyen egymás közt
Minden magyar főben,
Adja meg a Teremtő
Az új esztendőben. ''

Drága Barátom!
Bárcsak minden kérésed teljesülne ...,
Őszinte tisztelettel és szeretettel gratulálok!
Reményteljes és boldog új évet kívánok: andi

BakosErika2017. január 3. 20:30

Drága Lélektársam, szeretettel olvastam megható és jól megírt versedet.
Gratulálok, és boldog új évet kívánok.

Nichi-ya2017. január 3. 14:09

Megható gondolatok. Sok szeretettel, szívvel olvastam tartalmas alkotásod. Boldog új évet kívánok!

FANYIKA2017. január 3. 09:38

Az átlagból magasan kiemelkedő alkotás,szívből gratulálok!üdv Sándor

Pista2017. január 3. 08:42

Nagyon szép vers! Nagy szívvel olvastalak kedves Miklós és boldog újévet kívánok !!!

remember2017. január 3. 08:20

Mit is mondhatnék?
Ebben a rohanó, olykor dühöngő békétlen világban. Csak annyit. Mekkora érték a barátság!
Kedves Miklós. Büszke vagyok arra hogy kortársad lehetek, és kivívtam e jelzőt, mely számomra karátban nem kifejezhető érték! Gratulálok. A szív pedig?! dobog. dobog........ dobogjon!! Boldog újévet kívánok!

Elizabeta2017. január 2. 19:55

Ó! Ez egy ''nagyontetszik'' vers!

Rika522017. január 2. 19:31

Kedves Miklós ! Ennyi jó kívánságot,hogy köszönjek meg neked, viszonzásul kívánom én is ugyan ezeket! Szeretettel Marika.

embererika2017. január 2. 18:48

...''Béke legyen egymás közt
Minden magyar főben,
Adja meg a Teremtő
Az új esztendőben.''
Legyen így!
Szeretettel kívánok minden jót az új évre!
Erika

Angyalfoldisrac2017. január 2. 15:36

Isten beszéljen belőled Barátom!
Boldog Új Esztendőt!
Szívvel József!!!!

PiszarEva2017. január 2. 15:02

Nagyon jó dolog lenne ha már csak igaz szó jönne!
''Kell-e még füllentenem
Majd a jövendőben? -
Hadd maradjon, Uram, ott:
Az Óesztendőben.''
Nagyon Boldog Új Évet Kívánok! Éva

nefelejcs2017. január 2. 10:51

Kedves Miklós!
Remek kívánságkosár!
De szép lenne, ha mind megvalósulna!
Szeretettel gratulálok!
B.Ú.É.K.!
Anikó

BlackPriest2017. január 2. 10:44

Magával ragadó alkotás!
Élmény volt olvasni,gyönyörű!!
szívvel olvastam!
--Zoli--

Elise2017. január 1. 20:25

Nagyon tetszett! Már a felével is beérném! :)
Szívvel; Elise

uzelmanjanos9562017. január 1. 20:15

Remek alkotásod élmény volt olvasni, köszönöm hogy megosztottad, baráti szívvel:János

domezsuzsa2017. január 1. 17:28

Igen, adja meg a Teremtő!
Sok humor és igazság bújik meg a sorokban. Gratulálok.

NoemiEniko2017. január 1. 17:17

Csodás vers,köszönöm,hogy olvashattam!😃
,,Örök otthon maradjon
Ez a békés ország;
Hol mások kutyáját is
Szívvel felkarolják.
Béke legyen egymás közt
Minden magyar főben,
Adja meg a Teremtő
Az új esztendőben.,,
Úgy legyen!!!
Szeretettel Noémi Enikő

anci-ani2017. január 1. 16:50

Jó lenne, ha mind teljesülne!
Fantasztikus kívánságok, zseniális lett ez a parafrázis kedves Miklós! Élmény volt olvasni!!! Arany is nagyra díjazná!!!
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Boldog Újévet kívánok!
Anci

Törölt tag2017. január 1. 16:13

Törölt hozzászólás.

keva5262017. január 1. 15:27

Nagyon tetszik!!!! Boldog, reményteljes új évet kívánok sok szeretettel!
Éva

Perzsi.2017. január 1. 15:12

''Költő pedig költőnek
Tollát ki ne tépje,
A féltékenység, harag
Ne legyen vezére.''

Bölcs tanács, nem jó látni a marakodást.

Szívvel:Erzsi

adamne2017. január 1. 14:32

''Béke legyen egymás közt
Minden magyar főben,
Adja meg a Teremtő
Az új esztendőben.''
Ámen. Úgy legyen. Gratulálok csodás soraidhoz drága Miklós
szívvel, szeretettel. Boldog Újévet kívánok:Manyi

Metta2017. január 1. 14:06

Kedves Miklós!
Bárcsak megvalósulna kívánságod!
Szívvel gratulálok nagyszerű versedhez!
Szeretettel Kívánok Boldog Új Évet!
Margit

donmaci2017. január 1. 14:02

Nagyon tetszett! Szívvel olvastam: Boldog új évet! Józsi

Schmidt-Karoly2017. január 1. 13:45

Kedves Miklós!
Ugye Te most megjósoltad 2017 történéseit, amelyek azután hosszú-hosszú időkön keresztül létjogosultságot nyernek. Füllenteni? Semmi esetre sem. Csakis az igazat, a színtiszta igazat!
Kívánom, hogy ezek a kívánságok, - mert ugye ezek kívánságok - valóra válásukkal szolgálják az embert, egyformán, kit-kit érdemei szerint.
Új ünneplőbe öltöztetett mindennapokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

Törölt tag2017. január 1. 13:28

Törölt hozzászólás.

Ruder-Jana2017. január 1. 12:47

Szeretnék hinni ebben.
Békés, boldog új esztendőt!

Dram2017. január 1. 12:17

Kedves Miklós!
Kívánom,hogy szép gondolataid
-ha csak részben is- valósuljanak meg
mindannyiunk örömére.
Jó egészséget, szerencsés évet kívánok
tisztelettel, szívvel; András.

1111112017. január 1. 10:37

Mindenkit és mindent fölkarolt versed jókívánsága, teljesüljön! Szeretettel, szívvel: Piroska

Gaborovics2017. január 1. 10:31

Zseniális! Gratulálok!

Gabi

rojamsomat2017. január 1. 07:42

Nagyon szép,nagyon tetsző alkotás, kedves Miklós!
Gratulálok!

Boldog Új Évet! Szívvel,,,Tamás

editmoravetz2017. január 1. 07:11

Drága Miklós!

ÚGY LEGYEN!

Szívemet nyújtom - s boldog új esztendőt kívánok: Edit

merleg662016. december 31. 22:39

Kedves Miklós! Ámen! Legyen óhajod szerint! Szívvel és szeretettel B.U.É.K. Üdv: Gábor

Evanna2016. december 31. 22:08

Így legyen, kedves Miklós!

Szivet hagyva olvastam - Evanna.

m.falvay2016. december 31. 21:33

Szívemből szóltál kedves Miklós , legyen reményünk szerint
Szívvel olvastalak
Boldog új évet
Miki

HagiHolend2016. december 31. 21:16

Úgy legyen! Köszönöm! Boldog új évet!

gypodor2016. december 31. 20:16

''Béke legyen egymás közt
Minden magyar főben,
Adja meg a Teremtő
Az új esztendőben''
Remek parafrázis! Aktuális is!
Kedves Miklós! Az új esztendőben is sok verses találkozást, vidámabb hangulatot és hosszú éveken át kihordott, magas (-abb) nyugdíjat kívánok.
Gyuri

meszaroslajos602016. december 31. 19:06

Kedves Miklós, remek humorral megírt, kitűnő költemény, gratulálok szívvel és B.Ú.É.K!

Merluccius2016. december 31. 18:55

Nagyon szeretem ahogy írsz! Humorod fűszere a velős gondolatoknak! M.

thuroczy2016. december 31. 18:37

A néhol tréfás sorok is mély gondolatokat takarnak.
''Örök otthon maradjon
Ez a békés ország;
Hol mások kutyáját is
Szívvel felkarolják.''
Üdv.
Gyula

Reva012016. december 31. 18:37

Gratulálok! Éva

kicsikincsem2016. december 31. 18:31

Szívből és tisztelettel gratulálok.
Boldog Új Évet kívánok!
Icus

Eleonora2016. december 31. 18:20

Úgy legyen, szívvel kívánom.
Nóra

dvihallyne452016. december 31. 18:12

Drága Miklós!
Remek alkotásodhoz szeretettel és szívvel gratulálok!!
B.Ú.É.K. Saci :)))))

Martonpal2016. december 31. 17:58

Remek vers, úgy ''163 évvel Arany János után''
Szívből gratulálok és BÚÉK!......attila

pintyipontyi2016. december 31. 17:54

'' Adja meg a Teremtő...''

BÚÉK!!!

Zsuzsa03022016. december 31. 17:52

Szép remény versed szívvel olvastam!

''Örömöd sok legyen, bántod semmi, segítsen a sors boldognak lenni. Legyél mindig vidám, örülj minden szépnek, kívánok Neked szép Boldog Új Évet!''Zsuzsa

Matyi872016. december 31. 17:52

Nagyon szép egy optimista vers, felfűtve a reménységgel. Kívánom, hogy neked is, és mindannyiunknak váljanak valóra e remények, szépek, jók! Boldog Új Esztendőt, Barátom!
Szívvel, szeretettel, és Poet-os öleléssel:
Mátyás

Törölt tag2016. december 31. 17:46

Törölt hozzászólás.

kokakoma2016. december 31. 17:37

Szívvel kívánom minden ''intelmed, vágyad'' így teljesüljön! BÚÉK

955kondoros2016. december 31. 17:35

Kedves Miklós!Szívvel kívánok Boldog Új Évet!Baráti Üdvözlettel:András

1-9-7-02016. december 31. 17:34

Kedves Miklós kiváló versedhez szívvel gratulálok és boldog újévet kívánok szeretettel Anikó

1957052520122016. december 31. 17:30

Adja meg a Teremtő kedves Miklós az összes kívánságodat.
Remekedhez szívvel gratulálok és boldog új évet kívánok , Irén

maxika2016. december 31. 17:29

Kiválót írtál kedves Miklós!
BUÉK!
Albert

pete572016. december 31. 17:29

''Béke legyen egymás közt
Minden magyar főben,
Adja meg a Teremtő
Az új esztendőben.''
Bár úgy lenne, kedves Miklós!
Szerencsés, sikeres új esztendőt kívánok!
Margit (aki jövőre is olvas majd)

berenyi.klara2016. december 31. 17:27

Kedves Miklós!
Remekül sikerült a parafrázis!Szívvel:Klári

amalina2016. december 31. 17:26

Úgy legyen! Szívvel kívánok boldog új esztendőt!:)
éva

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom