Nemérdekel
Esőben az ablak előtt állok,
nézem, ahogy elfolynak az álmok,
ahogy feladja önmagát a nap,
hisz feladni csak önmagad szabad.
Az ujjammal követek egy cseppet,
és hallgatom az ütemes csendet,
ahogy életem zenéjét játssza
könnyezve, mindig belehibázva.
Néma emberek ritmusra lépnek,
szürke árnyékuk utakat éget,
de az éj és az árny összeolvad,
búskomor mába fullad a holnap.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
versutus(szerző)2021. február 19. 20:03
@Szalaypoci: Tudok vele mit kezdeni. Már szinte tökélyre fejlesztettem a lesz4rom hozzáállást. :-D Mindenkinek megvan a maga keresztje. Én az enyémet cipelem, de ez lehet másnak csak fogpiszkáló lenne, nem kereszt.
Örülök, hogy benéztél.
eMCSé
Szalaypoci2021. február 15. 15:54
Versed alapján érdekel a sorsod ,de úgy érzed nem tudsz vele mit kezdeni.
Üdv.
Kori!
versutus(szerző)2019. december 26. 18:29
@Szissy: Köszönöm a kedvességed és a szavaid, megtisztelő.
eMCSé
Szissy2019. december 26. 17:21
Annyira jóóó, csakúgy, mint az összes többi versed!
S.agi2016. november 13. 12:54
Én sem akarok bölcs tanácsokat osztogatni, hiszen mindenki maga érzi, amit érez. Azért elmesélem neked, hogy tengernyi esőcseppet követtem az ujjaimmal életemben, és hallgattam az ütemes csendet, életem zenéjét...És tudod, most, visszatekintve úgy ítélem, hogy mégsem volt ez annyira hibás...Hiszen még itt vagyok...Szívvel olvastalak...Ági
jocker2016. november 13. 12:39
Hmm... igen, amikor valami konokan szomorú élethelyzetben van, akkor mi innen, hiába adunk tanácsot...
Az szerintem is baj, ha az embernek magát már fel kell adnia...
Jó lett és tetszik: jocker/Kíber/Feri
Motta2016. november 13. 11:07
Tetszik a versed, de önmagad soha nem szabad feladni.
szivvel olvastalak
Motta