Szerző
Hillai László

Hillai László

Életkor: 78 év
Népszerűség: 249 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 295 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. július 26.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (36)

Hillai László

Színek

Mikor a színek játszanak,
kezdetben kéknek látszanak.
A gond csak akkor jön be,
ha átmegy szürkébe-zöldbe,
s akkor pottyanunk a Földre.

A békésből így lesz haragos,
hullámot vet és tajtékos,
és hogyha nem vigyázol,
máris nyakadban a zápor!

A gyermek szeme is oly kék,
kezdetben tiszta, mint az Ég.
Felnő, s ebből lesz indulat,
sőt még másokon is mulat.

Az életben is jöhet vihar,
lehet oly gyors, mint zivatar.
S ha színe már ezüstfehér,
talán majd akkor megbékél.

Jöhet a végső nyugalom,
és itt véget is ér dalom.

Miskolc, 2016. július 13., Alkony Ilona Zagyi Gáborné: Amíg angyalt rajzolok... verse nyomán

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


hillailaszlo-ve(szerző)2017. október 31. 01:20

@Csendhangjai: Kedves Klára! Köszönöm!
Ez belülről jön, csak akkor írok, ha érzek rá késztetést!
Nagyon sok vers olvasása után jöhet ilyen késztetés!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

Csendhangjai2016. december 23. 19:43

Kedves László!

Szeretem művészetedben, hogy sokszor írsz evokációt... válaszverset! Nekem ez nem igazán menne, így most duplán csodállak!))
Szívvel:
Klára

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 8. 06:38

@erzocsend: Kedves Tibor! Köszönöm!
Örülök, hogy így értékeled!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

erzocsend2016. augusztus 7. 22:31

Kedves Laci! Ez remek lett és ötletes! Nagy szívvel gratulálok: Tibor

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:58

@kreativ55: Kedves Ági! Köszönöm!
Örülök a kedves, értékelő véleményednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:56

@LIne: Kedves Eta! Köszönöm!
Örülök az értékelésednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:54

@kicsikincsem: Kedves Icus! Köszönöm!
Örülök, hogy tetszik!
Neked köszönhetem, a kedves versed
adta az ötletet, hogy erről írjak!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:51

@Doli-Erzsi: Kedves Erzsi! Köszönöm!
Örülök, hogy ennyire tatszik!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:49

@clarekri: Kedves Klári! Köszönöm!
Örülök, hogy tetszik!
Én is úgy szeretném!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:46

@kokakoma: Kedves Jancsi! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:45

@adamne: Kedves Manyi! Köszönöm!
Örülök, hogy ennyire tetszik!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:44

@Baranyai_Attila: Kedves Attila! Köszönöm!
Véleményednek nagyon örülök!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:42

@harsfalvi.1: Kedves Sanyi! Köszönöm!
Igen, sajnos ilyen az élet!
Örülök az értékelésednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:39

@gypodor: Kedves Gyuri! Köszönöm!
Örülök az értékelésednek!
Kicsikincsem versétől jó ötletet kaptam!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:36

@Anida: Kedves Andi! Köszönöm!
Örülök neked!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:34

@Perzsi.: Kedves Erzsi! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:33

@lejkoolga: Kedves Olgi! Köszönöm!
Örülök neki!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:32

@Martonpal: Kedves Attila! Köszönöm!
Nagyon örülök a véleményednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:30

@Kicsikinga: Kedves Kinga! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:29

@m.agnes: Kedves Ágnes! Köszönöm!
Ez a legszebb dicséret! Nagyon örülök!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:28

@Metta: Kedves Margit! Köszönöm!
Örülök, hogy ennyire tetszik!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:25

@szalokisanyi1: Kedves Sanyi! Köszönöm!
Örülök kedves véleményednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:24

@filo-csibi: Kedves Ilike! Köszönöm!
Örülök részletes elemzésednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:22

@uzelmanjanos956: Kedves János barátom! Köszönöm!
Örülök a kedves, megtisztelő szavaidnak!
Szeretettel üdvözöllek!
Barátod Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:19

@joco57: Kedves Jocó! Köszönöm!
Értékelésed tökéletes! Örülök neki!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:18

@B...yL...o: Kedves László! Köszönöm!
Örülök az értékelésednek!
Kicsikincsem verse adta az ötletet, hogy erről írjak!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:11

@M.Laurens: Kedves Miklós! Köszönöm!
Örülök a megtisztelő értékelésednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:10

@lillavigh: Kedves Lilla! Köszönöm!
Nagyon szépen írtad, ilyen az életünk!
Itt elsősorban a vers végére gondoltam!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:05

@dvihallyne45: Kedves Sarolta! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:05

@dr.vegha: Kedves Attila! Köszönöm!
Igen, a boldogság színe!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:03

@editmoravetz: Kedves Edit! Köszönöm!
Örülök, hogy tetszik! Az elismerést is köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:00

@szilgyi: Kedves Terike! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 19:00

@Sida: Kedves Klára! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 18:57

@zsoka.kacsa: Kedves Zsóka! Köszönöm!
Nagyon jól látod, olyan mint az élet!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 18:55

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 18:55

@babumargareta01: Kedves Babu! Köszönöm!
Örülök a véleményednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. augusztus 2. 18:53

@Matyi87: Kedves Mátyás! Köszönöm!
Nagyon jól látod, örülök neki!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

kreativ552016. július 31. 21:00

Érzelmeket, életeket rajzoltál kedves László, és milyen jól!
Szeretettel viszem. Ági

LIne2016. július 30. 17:22

Érdekes színelméletedhez óriási gratula!!!
Gratulálok Laci!

Eta

kicsikincsem2016. július 30. 15:20

Tetszettek a színek... szívvel gratulálok.
Icus

Doli-Erzsi2016. július 29. 14:20

Nagyon szép alkotásodat szívvel szeretettel olvastam!
Gratulálok! Erzsi

clarekri2016. július 28. 14:25

Szép dal, de a végső nyugalom még várhat! Addig még sok -sok békés nyugalmas időszakot az életben! Szívvel olvastalak: Klári

kokakoma2016. július 27. 18:30

Szívvel gratulálok. Jancsi

adamne2016. július 27. 15:43

Szép versed nagyon tetszett, remekül megírt alkotás.
Gratulálok kedves Laci szívvel, nagy szeretettel: Manyi

Törölt tag2016. július 27. 15:13

Törölt hozzászólás.

harsfalvi.12016. július 27. 15:10

Kedves Laci.A szín-játszás sajnos mindennapos dolog.Nagyon jól fejtetted ki a morális étékét.Tisztelettel.Sanyi.

gypodor2016. július 27. 14:53

Remek szín-kép-elemzés versben! Piros szívvel gratulálok.
Gyuri

Anida2016. július 27. 13:57

Nagyon szépen megírt versedhez gratulálok szível:Andi

Perzsi.2016. július 27. 12:57

László itt hagytam versednél a kedvenc jelet!

Üdvözlettel:Erzsi

lejkoolga2016. július 27. 12:52

Szép versed megfogott!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

Martonpal2016. július 27. 11:56

A fehér így lesz a bölcsesség színe.Remek vers!
Szívvel,szeretettel...attila

Kicsikinga2016. július 27. 10:53

Nagyon szép!

m.agnes2016. július 27. 09:55

Még olvastam volna tovább...
Szívvel, Ágnes

Metta2016. július 27. 09:47

Kedves László!
Nagyon szép,mély gondolatokat rejtő soraid szívvel olvastam!
Üdvözlettel:Margit

szalokisanyi12016. július 27. 06:49

Kedves László!
Nagyon szép alkotás. Gratulálok!
Szívvel: Sanyi

filo-csibi2016. július 27. 05:54

Zseniálisan ábrázoltad a színvilág-életet kedves László! Életünk szivárvány festményéről minden leolvasható, amit - persze - mi is pingálunk, néha pedig rútul mázolunk.
Alkotásodhoz szívvel gratulálok: Ilike

uzelmanjanos9562016. július 27. 03:23

Kedves László barátom! Szép színes, de bölcsességedet nem nélkülöző versedhez, poéta szívvel gratulálok:János

joco572016. július 26. 22:32

Szép a színekkel festett élet!
Gratulálok!
Szívvel, Jocó

B...yL...o2016. július 26. 22:14

Az életet színekben megjeleníteni nagyon jó ötlet - és jó az ezüstfehér nyugalom, mint befejezés.
Szívet adok, szeretettel:
László

M.Laurens2016. július 26. 21:52

Szívvel és tisztelettel gratulálok kedves László, remekbe szabott soraidhoz!
/ Miklós /

lillavigh2016. július 26. 21:22

Sajnos életünkben gyakran váltják egymást a színek, a hangulatok, az érzelmek! Vagy talán nem is sajnos! Hiszen így tudhatjuk, hogy a borúra mindig jön derű, s a sötétséget felváltja a fény! Szívvel gratulálok LAci! De még sokáig ne érjen véget a dalod!

dvihallyne452016. július 26. 20:38

Szívvel gratulálok remek soraidhoz! Sarolta

dr.vegha2016. július 26. 20:09

Maradjon mindig kék...
Szívvel,
Attila

editmoravetz2016. július 26. 19:59

Nagyon jól sikerült színes képvarázs!

Mint mindig, most is remekeltél kedves László!
Szívvel gratulálok: Edit /9./

szilgyi2016. július 26. 19:26

A 7. szívet nálad hagyom kedves László!
Terike♡

Sida2016. július 26. 19:11

Tetszik.
Klári/6.

zsoka.kacsa2016. július 26. 19:07

Szeretettel olvastam játékosnak tűnő, ám nagyon is komoly dolgokról szóló versedet. Szívem hagyom neked: Zsóka

Zsuzsa03022016. július 26. 19:05

Szépséges sorsvers. Szívvel olvastam: Zsuzsa

babumargareta012016. július 26. 19:02

Kedves László,,nagyon szép,tiszta gondolatok,,valóban mint a gyermekszemek,
szivvel gratulálok,,,üdvözletem,,,,Babu

Matyi872016. július 26. 18:47

Kedves László!
A színek az életünkben válnak sok, illetve többszínűvé, de egy biztos: a gyermeki szín, mint a lelke, ártatlan. Szépséges ez a vers. Remek. Gratulálok.
Mátyás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom