Szerző
Tóth Bertalan

Tóth Bertalan

Életkor: 51 év
Népszerűség: 192 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 6273 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. április 26.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (57)

Tóth Bertalan

Édesanyám

Az örök egyetlen

Ölelésedtől a messzi távolba vitt utam,
mégis minden ízemben érzem és tudom,
nemcsak tudat alatt visszhangzik benned
szeretet-ittas gondolatom.

Eszményként ragyogsz bennem,
mert mindig, mindig is szerettél,
lelked örök nyárnak tűnt,
amíg nem jött a kegyetlen tél.

Keserű fájdalmak zúznak,
és én fohászkodom érted
még akkor is, ha engesztelő szavak
negédes dallamát sohasem kérted.

Tovaringó árnyként iramlik az idő,
a közelmúlt lidérce fel-felkavar,
de bánatos arcod mögül fölfénylik melengető
szíved jósága, mely még így is pazar.

S ha látlak, megenyhül bánatod,
mintha menedéked szemed fénye lenne,
tükrében egy reménysugár,
magamat látom megcsillanni benne.

Eddig te voltál értem, s most hálát adok:
nem zaklathat baj, s a vétkes magány,
amíg létezem, én érted vagyok,
örök, egyetlen Édesanyám.

London, 2015. május 1.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Bartolomeo.69(szerző)2017. november 26. 14:35

@SzaipIstvanne: Köszönöm szépen kedves Mária!

SzaipIstvanne2017. november 26. 13:48

Kedves Bertalan, nagyon SZEP, az erzesek, a vers maga is. Szivvel: M.

Bartolomeo.69(szerző)2016. október 14. 21:56

@Abraks_Anna: Köszönöm szépen kedves Adri!

Abraks_Anna2016. október 14. 18:18

Kedves Berci! Gyönyörű szép ez a költemény! Adri

Bartolomeo.69(szerző)2016. május 10. 09:20

@mezeimarianna: Köszönöm kedves Marianna!

mezeimarianna2016. május 10. 04:18

megható szeretet...gratulálok!!!

Bartolomeo.69(szerző)2016. május 10. 00:49

@olahmariann: Köszönöm szépen kedves Mariann!

olahmariann2016. május 9. 22:42

Mennyire szép...milyen megható! Szívem minden szeretetével:Mariann

Bartolomeo.69(szerző)2016. május 6. 19:19

@Karsai_Tibor: Nagyon köszönöm kedves Tibor!

Karsai_Tibor2016. május 6. 14:00

Megható - mély alkotás...! Gratulálok!

Bartolomeo.69(szerző)2016. május 5. 00:02

@amalina: Köszönöm szépen kedves Éva!
@zelgitta1: Köszönöm szépen kedves Brigitta!
@editmoravetz: Remélem, hogy boldog is. Köszönöm, hogy olvastál!
@Kicsikinga: Köszönöm, hogy itt voltál kedves Kinga!
@Schmidt-Karoly: Köszönöm szépen kedves Károly!
@rojamsomat: Köszönöm szépen kedves Tamás!
@pintyipontyi: Köszönöm szépen kedves Ilon!
@uzelmanjanos956: Gratulációd köszönöm kedves János!
@filo-csibi: Köszönöm szépen Ilike!
@adamne: Örülök hogy itt voltál kedves Manyi!
@molnarne: Köszönöm szépen kedves ICA!
@kokakoma: Köszönöm szépen János!
@anci-ani: Köszönöm szépen kedves Anci!
@Hopehely: Köszönöm szépen kedves Hajni!
@keva526: Köszönöm szépen kedves Éva!
@Barienn: Köszönöm szépen a dícséretet kedves Ildikó!
@nefelejcs: Köszönöm szépen kedves Anikó!
@Eddi: Köszönöm szépen kedves Eddi!
@Titta: Köszönöm szépen szeretetteljes véleményed kedves Ágnes!
@bogyi: Köszönöm szépen kedves Éva!
@111111: Köszönöm szépen hogy olvastál kedves Piroska!
@1-9-7-0: Gratulációd Köszönöm szépen kedves Anikó!
@csumpi: Köszönöm szépen kedves Éva!
@Nicol_C.Davis: Köszönöm szépen kedves Nicol!
@feheryndigo: Köszönöm szépen jóleső véleményed kedves Krisztina!
@donmaci: Köszönöm szépen Józsi!
@195705252012: Köszönöm szépen kedves Irén!
@dr.vegha: Köszönöm szépen kedves Attila!
@meszaroslajos60: Köszönöm szépen a szuívet kedves Lajos!
@hmbt: Köszönöm szépen kedves Éva!
@PiszarEva: Köszönöm szépen kedves Éva!
@HAdriana: Köszönöm szépen kedves Adriana!
@lejkoolga: Köszönöm szépen kedves Olgi!
@szalokisanyi1: Köszönöm szépen kedves Sanyi!
@jozsefsoltcsosz: Köszönöm szépen hozzászólásodat kedves József!
@Zsanna: Köszönöm szépen kedves Zsuzsanna!
@Edinacica11: Köszönöm szépen kedves Edina!
@Bugatti350: Köszönöm szépen kedves István!
@kuruczjudit: Köszönöm szépen kedves Judit!
@gypodor: Köszönöm szépen kedves Gyuri!
@KovacsGabi: Köszönöm szépen kedves Gabi!
@kicsikincsem: Köszönöm szépen kedves Icus!
@kreativ55: Köszönöm szépen kedves Ági!
@Gmeindlmargitka: Nagyon szépen Köszönöm kedves Margó!
@Nichi-ya: Köszönöm szépen kedves Nikoletta!
@Grigo_Zoltan: Köszönöm szépen kedves Barátom!
@evacsoki: Örülök, hogy tetszik kedves Éva!
@lizomka: Köszönöm szépen kedves Kati!
@lenartanna: Köszönöm szépen kedves Anna!
@ahegedusa: Köszönöm szépen kedves Andrea!

ahegedusa2016. május 3. 11:23

''szíved jósága, mely még így is pazar.''
egy férfi lelkéből ilyen nyitott összeszedett érzelmek ritkaságban mennek
gratulálok

lenartanna2016. május 2. 19:44

Nagyon szép versed még engem is meghatott, kedves Berci! Szívvel, szeretettel olvastam )

lizomka2016. május 2. 12:31

''S ha látlak, megenyhül bánatod,
mintha menedéked szemed fénye lenne,
tükrében egy reménysugár,
magamat látom megcsillanni benne.''

Gyönyörű verset írtál kedves Berci!Könnyeim törölgetem, nagyon szíven talált engem is a soraidból áradó végtelen szereteted.
Szívvel figyelek rád.
Kati

evacsoki2016. május 1. 19:51

Kedves Bertalan! szívvel gratulálok anyák napi alkotásodhoz.Nagyon tetszik. Üdvözlettel Éva

Grigo_Zoltan2016. április 30. 08:28

Ez gyönyörű lett kedves Barátom,
igaz, méltó sorok, amilyeneket megérdemelnek édesanyáink!
Gratulálok neked. Zoltán

Nichi-ya2016. április 29. 13:30

Gyönyörű, nagyon megható alkotásodat sok szeretettel, nagy szívvel olvastam.

Gmeindlmargitka2016. április 29. 11:16

Kedves Berci!
Ehhez nem lehet mit mást mondani ...gyönyörű!!!!!
Szeretettel Margó

kreativ552016. április 28. 11:22

''amíg létezem, én érted vagyok,
örök, egyetlen Édesanyám.''
Könnyeket csaltál. Köszönöm!

kicsikincsem2016. április 28. 08:25

Szívvel gratulálok!
Icus

KovacsGabi2016. április 28. 05:48

Nagyon szép versedet szívvel olvastam:
Gabi

gypodor2016. április 27. 19:42

Igen! Ő az ÖRÖK egyetlen!
Szívvel gratulálok.
Gyuri

kuruczjudit2016. április 27. 14:55

Gyönyörű versednél szívem hagyom!

Bugatti3502016. április 27. 14:06

Szívet érdemel ez a versed! Átérezni az őszinte sorokat!

Edinacica112016. április 27. 12:37

Szép vers nagyon megható...Gratulálok szívet hagyok!

Zsanna2016. április 27. 10:57

Csodàlatosan szép versedhez gratulàlok!

jozsefsoltcsosz2016. április 27. 09:53

''Eddig te voltál értem, s most hálát adok:
nem zaklathat baj, s a vétkes magány,
amíg létezem, én érted vagyok,
örök, egyetlen Édesanyám.'' - Gyönyörűen záródó versed igazi érzelmeket bont ki - pazar, keresztrímes versszakaiban. Gratulálok (szívvel) - Cs.J.

szalokisanyi12016. április 27. 08:05

Kedves Berci! Megható, gyönyörű alkotás.
Szívvel. Tisztelettel: Sanyi

lejkoolga2016. április 27. 06:01

Berci, ez gyönyörű! Engem is meghatottál vele, mint édesanyát!
Szívvel olvastalak: Olgi

HAdriana2016. április 27. 04:17

Kedves Berci! Gyönyörű ez ''Az örök egyetlen''. Nem kísérelem meg szavakba ölteni mert úgy sem lehet ezt.
Sok szeretettel és szívvel, Adriana

PiszarEva2016. április 26. 22:07

Nincs rá szó ami ide illene Berci! Könnyeimet törlöm és büszke is vagyok, hogy ilyen verset olvashatok! Szeretettel gratulálok! Éva

Törölt tag2016. április 26. 21:33

Törölt hozzászólás.

meszaroslajos602016. április 26. 21:14

Szép köszöntődet szívvel olvastam, Lajos.

dr.vegha2016. április 26. 21:00

''Eddig te voltál értem, s most hálát adok:
nem zaklathat baj, s a vétkes magány,
amíg létezem, én érted vagyok,
örök, egyetlen Édesanyám.''

Szívvel gratulálok versedhez Berci!
Attila

1957052520122016. április 26. 20:55

Nagyon szép köszöntő sorok. Szívet hagyok , Irén

donmaci2016. április 26. 20:54

Csodálatos köszöntőt írtál! Szívvel Józsi

feheryndigo2016. április 26. 20:10

Annyi szeretet és gyöngédség van a versedben, hogy nem lehet könnyek nélkül olvasni. Szívvel, szeretettel! Krisztina

Nicol_C.Davis2016. április 26. 19:30

A 4. versszak utolsó szava illik a versedre: pazar.
Szívvel Nicol

csumpi2016. április 26. 19:20

1-9-7-02016. április 26. 18:49

Kedves Berci
''S ha látlak, megenyhül bánatod,
mintha menedéked szemed fénye lenne,
tükrében egy reménysugár,
magamat látom megcsillanni benne.'' igen az édesanyák így tudnak várni szeretni egy életen át és megszenvedni a távolságot amit az enyhít hogy jól megvan boldogul a szeretett gyermek szívvel gratulálok Anikó

1111112016. április 26. 18:48

Ezt aztán végképp nem lehet könny nélkül olvasni, szívemig hatolt kedves Berci,szeretettel ölellek: Piroska

bogyi2016. április 26. 17:48

Gyönyörű,megható versednél szívet hagyok!

Titta2016. április 26. 17:29

KEDVES BERCI!!GYÖNYÖRŰ ,ÉS MEGHATÓ VERSEDET ALIG LÁTTAM OLVASNI,ÉREZHETŐ AZ A MÉRHETETLEN SZERETET,AMI ELŐJÖN A VERSEDBŐL,
NAGYON MEGÉRINTETT, LEHET HOGY AZ A TUDAT, HOGY AZ ÉN FIAM IS A MAGA 2 MÉTERÉVEL,OLYAN MINT EGY KISGYEREK Ő SEM SZÉGYENLI KIMUTATNI A SZERETETÉT ELÉRZÉKENYÜLTEM! SZERETETTEL Ágnes

Eddi2016. április 26. 16:46

Csodálatosan megható, gyönyörű versedhez szívvel gratulálok. Eddi.

nefelejcs2016. április 26. 16:37

Nagyon meghatott gyönyörű versed.
Szívből gratulálok!
Anikó

Barienn2016. április 26. 16:22

''Tovaringó árnyként iramlik az idő,
a közelmúlt lidérce fel-felkavar,
de bánatos arcod mögül fölfénylik melengető
szíved jósága, mely még így is pazar.''

Igazán szépségesen írtad le a benned levő gondolatokat!
szívvel, Ildikó

keva5262016. április 26. 16:09

Ó, Istenem, de szép! Ez tényleg kiszakadt a lelkedből, annak is a legmélyéről.
Nagy szívet hagyok szeretettel.
Éva

Törölt tag2016. április 26. 16:05

Törölt hozzászólás.

anci-ani2016. április 26. 16:04

Gyönyörű megható vers!!! Kedves Berci az utolsó sorok a korona éke alkotásodon! Gratulálok szívvel, szeretettel: Anci

kokakoma2016. április 26. 16:01

Berci! KÖSZÖNÖM! Csodás verset írtál. János

molnarne2016. április 26. 15:57

Nagyon szép, megható versedhez szívem hagyva gratulálok:ICA

adamne2016. április 26. 15:54

''amíg létezem, én érted vagyok,
örök, egyetlen Édesanyám.''
Megkönnyeztem szépséges, megható soraidat kedves Berci.Szívvel, nagy szeretettel gratulálok: Manyi

filo-csibi2016. április 26. 15:36

''amíg létezem, én érted vagyok, örök, egyetlen Édesanyám.'' Kipotyogtak a könnyeim. Nagy szívvel: Ilike

uzelmanjanos9562016. április 26. 15:10

Csodálatos anyák napi versedet élmény volt olvasni, poéta szívvel gratulálok:János

pintyipontyi2016. április 26. 15:06

Gyönyörű anyák napi versedhez szívből gratulálok!
Ilon

rojamsomat2016. április 26. 14:48

Kedves Berci, nagy vers!!
Olyan mélységes szeretet, tisztelet sugárzik versedből amit, csak meghatódva tudok olvasni!!
Nagyon szépet írtál!!
Szívvel,,Tamás

Schmidt-Karoly2016. április 26. 14:41

Kedves Berci!
Ugye érted azt, amit most mondok! Mármint, hogy nem érted félre. Ezt a versedet nem akármilyen ''szögről akasztottad le''. Arany az anyaga, s a mondanivalón, a míves kidolgozáson ez látszik is, hallatszik is és érződik is.
Arany Anyának Arany Vers jár.
Boldog és örömteli napokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

Kicsikinga2016. április 26. 14:35

Mit írhat az ember, ha már nem lát a könnyaitől!

editmoravetz2016. április 26. 14:29

Drága Berci!

Boldog lehet az az Édesanya, akinek fia gondolata a messzi távolból is így tudja átölelni!
''Eddig te voltál értem, s most hálát adok:
nem zaklathat baj, s a vétkes magány,
amíg létezem, én érted vagyok,
örök, egyetlen Édesanyám.''

Köszönöm, hogy olvashattam! Szívvel-szeretettel: Edit

zelgitta12016. április 26. 14:24

Gyönyörû!
Szívet hagyok szìvdobogva,
B.

amalina2016. április 26. 13:56

Kimondhatatlanul szép és tiszta érzéseiddel megajándékozod Édesanyád és bennünket.
Szívet hagyok mindkettőtöknek:
éva

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom