Szerző
Ember Erika

Ember Erika

Életkor: 56 év
Népszerűség: 123 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 620 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. április 15.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (30)

Ember Erika

Töprengés

Kínlódik elmémben ezernyi érzés.
Érthetetlen dac, szeretés, vágy, féltés.
Utam hova vezet, nekem sem kérdés.
Miért kell mégis a megmérettetés?

Most nem is vágyom másra, csak a csöndre.
Kiviszem hát dühöm a természetbe,
Talán ott, egy vén fa tövébe ülve
Rábízhatom terhem az enyészetre.

Egy öreg tölgyhöz vezetett a lábam.
Szemem lehunyva nekivetem hátam,
S visszanézve magam gyermeknek láttam.
Emlékezve akkor mire is vágytam.

Az időben mindig előrébb lépve
A sorsom is úgy haladt képről-képre.
Figyelve szívem lassú ütemére
Arcom is felderül egy-egy emlékre.

Köröttem minden tavaszba öltözött.
A magasban egy gerlepár körözött.
Lágy szellő fújdogál a lombok fölött,
Nap sugara táncol az ágak között.

Halántékom lüktet, mert rád gondolok.
Szemhéjam mögött látlak - boldog vagyok.
Szívemben úgy rejtelek, mint nagy titkot.
Szeretlek, s élni nekem ez az indok.

Csak az itt, a most, semmi más nem számít.
A máshol nincs és a máskor csak ámít.
A szeretet minden könnyet felszárít,
A szív nem, csak az ész az, ami hárít.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


feri572019. július 31. 07:03

Nagyon szép természetversed feledhetetlen élményt nyújtott
Óriási Szívvel gratulálok
Szeretettel
Feri

embererika(szerző)2016. december 12. 18:42

@szabiplatinum: Köszönöm, hogy olvastál!
Erika

szabiplatinum2016. november 28. 14:38

Ezzel a szívembe markoltál.
Gratulálok hozzá!
Szabi

irenfi2016. május 21. 21:38

Gratulálok Erika !
Szívvel olvastam soraidat.
üdvözlettel Irén

embererika(szerző)2016. április 25. 19:56

@Ani970: Köszönöm, hogy olvastál! :) Én is örülök, hogy megismertelek! Remélem, hamarosan újra találkozunk! :)
Szeretettel ölellek:Erika

Ani9702016. április 23. 21:35

Kedves Erika!ez a versed is gyönyörű ,mint az Édesanyámnak..,amit elkértem tőled a poet találkozón.Köszönöm,hogy megismerhettelek.Sajnos haza kellett rohannunk ee ezt majd elmesélem.puszi és ölelés Anikó

embererika(szerző)2016. április 22. 17:03

@Nichi-ya: Köszönöm szépen! :)

Nichi-ya2016. április 19. 22:09

Sok szeretettel, szívvel olvastam nagyon szép alkotásodat.

embererika(szerző)2016. április 18. 19:58

@Hopehely: A kiemelt részben, tökéletesen egyet értünk! :)
Köszönöm az olvasást!

embererika(szerző)2016. április 18. 19:57

@kicsikincsem: Köszönöm!

embererika(szerző)2016. április 18. 19:56

@varkonyi.zsuzsa: Köszönöm, hogy olvastál! :)

embererika(szerző)2016. április 18. 19:55

@PiszarEva: Köszönöm és bízva a mielőbbi találkozás reményében. ölellek kedves Éva! :)

Törölt tag2016. április 18. 16:30

Törölt hozzászólás.

kicsikincsem2016. április 18. 14:09

Szívvel gratulálok.
Icus

varkonyi.zsuzsa2016. április 18. 10:51

Nagyon szép versedhez szívvel, szeretettel gratulálok.Zsuzsa

PiszarEva2016. április 18. 09:23

Ha kínlódik is Erika, a te eszedben én megbízom! Az utolsó sorod is bizonyíték! Nagyon szép verset írtál! Szeretettel olvastalak! Szívem hagyom és ölellek! Éva

embererika(szerző)2016. április 17. 18:19

@Z.FarkasErzsi: Örömmel olvastam és jól esnek szavaid.
Köszönöm látogatásod! :)

Z.FarkasErzsi2016. április 17. 13:13

Erika kedves! Jó érzéssel olvasom versedet. Ismerős érzések kavarognak bennem - de a ritmus, a rímek összecsengése kizökkent - így ''az időben mindig előrébb lépve'' olyan jó, hogy társaink versében is megtaláljuk - ha másképpen íródott is - ugyanazt... A szeretet egysége olyan útmutató, amelynek ereje ''minden könnyet felszárít''. Szívből gratulálok!

embererika(szerző)2016. április 17. 12:04

@gypodor: Köszönöm, hogy olvastál! :)

gypodor2016. április 17. 11:54

Remek vers. Kidolgozott, szép versképekkel...
Szívvel gratulálok.
Gyuri

embererika(szerző)2016. április 17. 10:45

@M.Laurens: Mindig örülök látogatásodnak, kedves Miklós! :)
Köszönöm itt felejtett jeled!:))

M.Laurens2016. április 17. 00:21

Szép csokorba szedett bokorrímekkel írtad meg csodás versedet.
Őszinte tiszteletem és elismerésem jeleként hagyom nálad a kis szívet!
/ Miklós /

embererika(szerző)2016. április 16. 11:23

Remélem, senkit nem hagytam ki! :) Kedves, méltató szavaitok, mindig jól esnek és jól ''jönnek'' :)) Vidám, szép napot kívánok mindenkinek! :)
Erika

embererika(szerző)2016. április 16. 11:22

@remember: @donmaci: @szalokisanyi1: Köszönöm látogatásotokat! :)

embererika(szerző)2016. április 16. 11:21

@111111: Szerintem is így van ez, kedves Piroska! :) Köszönöm!

embererika(szerző)2016. április 16. 11:20

@Elmenni: Én köszönöm szavaid és a látogatást! :)

embererika(szerző)2016. április 16. 11:19

@Golo: @Vadvirag46: @rojamsomat: @bakonyiili: Köszönetem, nektek is! :)

embererika(szerző)2016. április 16. 11:16

@Barienn: @dr.vegha: @6tila: @dobosigyorgy: @B.Sanyi: @dvihallyne45: @Dram: @Maria_HS: @HAdriana: Csokorba szedtelek benneteket megköszönni, hogy nálam jártatok! :)

szalokisanyi12016. április 16. 08:07

Kedves Erika! Nagyon szép vallomás.
Gratulálok! Szívvel. Tisztelettel: Sanyi

donmaci2016. április 15. 21:25

Csodaszép versedhez szívvel gratulálok. Józsi

remember2016. április 15. 21:20

Gratulálok Erika szívvel szeretettel Zoli

1111112016. április 15. 20:38

'' Csak az itt, a most, semmi más nem számít.
A máshol nincs és a máskor csak ámít.
A szeretet minden könnyet felszárít,
A szív nem, csak az ész az, ami hárít.''
Nagyon igaz, szépre írtad, szívvel: Piroska

Elmenni2016. április 15. 19:42

Szívvel köszönöm szépen rímbe szedett, példamutató gondolataid!

Ém

bakonyiili2016. április 15. 18:50

Szépséges töprengés a versed, a természet szépsége mindent elfed, segít a szépet, jót észrevenni!
'' Csak az itt, a most , semmi más nem számít.'' Ez a lényeg, örülni a perc szépségének. Gratulálok szeretettel: Ili

rojamsomat2016. április 15. 18:07

Szeretettel szívvel olvastalak!!
,,,,,Tamás

Vadvirag462016. április 15. 17:30

Nagyon szép verset írtál a szeretetről.Gratulálok.Szívet hagyok Üdvözlettel Vadvirag46

Golo2016. április 15. 17:22

Erika kedves, nagyszerű emlékezésbe öltöztetett érzelemvilág, és életfelfogás.
Szívvel és szeretettel gratulálok: Radmila

HAdriana2016. április 15. 15:58

Szép vers a szeretetről. Gratulálok!
Szívvel, Adriana

Maria_HS2016. április 15. 14:56

Szép vers örömmel olvastam..

Dram2016. április 15. 14:52

Szép versedet szívvel,
tisztelettel olvastam.
Üdvözlettel; András.

dvihallyne452016. április 15. 14:46

Szeretettel és szívvel gratulálok nagyon szép soraidhoz!! Sarolta

B.Sanyi2016. április 15. 12:39

Nagyon szép versed, kedves Erika, gratulálok!

Szívvel: B Sanyi

dobosigyorgy2016. április 15. 12:38

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok.
Sok szeretettel:-Gyuri

6tila2016. április 15. 12:14

Szép vers. Hasonló az én ''töprengős'' versemhez, de a tiét egy derültebb hangulatot kapott el. Gratulálok hozzá!

dr.vegha2016. április 15. 12:13

Szép emlékezés kedves Erika!
Szívvel, Attila

Barienn2016. április 15. 12:08

Az első szívvel köszöntöm a versed!
Nagyon szép lett.
Ildikó

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom