Szerző
Végh Attila dr.

Végh Attila dr.

Életkor: 54 év
Népszerűség: 617 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1867 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. március 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (126)

Végh Attila dr.

Nőnap 2016

Ébredsz, ajkadon sok apró parázs,
női lélek megújult tavaszán
varázslatos fondorlat, vékony éj,
esti illatod virágszirmon lép,
mert Te vagy a Nő, a mindenkor szép.

Lélekben fürdik tavaszi virág,
mosolya szépül, mint új kerti ág,
felolvaszt mindent, ami tegnap jég,
bús, teli kétség mind alatta ég,
a bánat boldogabb útjára lép.

Bújik a földből rég várt szerelem,
idén, reméljük, újra megterem,
csak gondozni kell, ennyi az egész,
kertek alól már zöldül a remény,
ne gondold, hogy a szívnek ez kevés.

Tavasszal a Nő csupa-csupa báj,
kiért időnként félteni muszáj,
keressük kedvét, nemcsak e napon,
minden elhagyott, féltő dallamon,
ezer álomban s kelő hajnalon.

Ébredsz, ajkadon sok apró varázs,
szomjasan isszuk bódító szavát,
táncol mirajtunk a tavaszi szél,
törékeny, termő s még megannyi kép,
Te vagy a Nő és minden, ami szép.

2016. február 8. MINDEN HÖLGYNEK!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


dr.vegha(szerző)2016. március 27. 13:12

@kistenkes: Köszönöm Frici, hogy ezt a versem is olvastad!
Attila

kistenkes2016. március 27. 04:12

Minden manírt néálkülöző remek versedet szívvel olvaSTAM fRICI

dr.vegha(szerző)2016. március 19. 17:29

@jaKovacsRobert: Köszönöm Robi, örülök, hogy itt is jártál, üdvözöl barátsággal,
Attila

jaKovacsRobert2016. március 19. 16:35

Minden szavaddal egyet értek Attila...

„Tavasszal a Nő csupa-csupa báj,
kiért időnként félteni muszáj,
keressük kedvét, nemcsak e napon,
minden elhagyott, féltő dallamon,
ezer álomban s kelő hajnalon.

...ezzel leginkább e témakörben. Nagyon sok figyelemmel és szeretettel olvastalak + szívvel.

jKR

dr.vegha(szerző)2016. március 19. 16:25

@BaGucci: mármint, örülök :)

dr.vegha(szerző)2016. március 19. 16:25

@BaGucci: Örüök, hogy ezt a versem is olvastad!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 19. 16:24

@Mamamaci40: Köszönöm kedves Emi, most láttam csak, hogy írtál!
Attila

BaGucci2016. március 19. 16:21

Tisztelettel olvastam ezt is és köszönöm nőtársaim nevében is.

Mamamaci402016. március 16. 20:03

Mély gondolatokkal teli, komoly vers! Szívet érte!

dr.vegha(szerző)2016. március 15. 12:38

@Liwet: Örülök Liwet, köszönöm :-)))
Attila

Liwet2016. március 15. 10:43

Jaj, de szép!!!!! Igazán szívből írom...!
Szeretettel , köszönettel!
:)
Liwet

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 22:35

@leka: Én örülök, hogy olvastad kedves Éva!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 22:35

@Tibcsi: Köszönöm Tibor, nagyon örülök, hogy jöttél és olvastál!
Attila

leka2016. március 13. 22:24

Kedves nőnapi versed örömmel olvastam :)
Szeretettel: Éva

Tibcsi2016. március 13. 22:22

Gratulálok csodaszép Nőnapi versedhez Attila!
Szívvel olvastalak!

Tisztelettel: Tibor

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 19:50

@Artur29: Köszönöm István, örülök, hogy olvastál!
Attila

Artur292016. március 13. 19:08

Nőnapi köszöntődhöz szívet hagyva gratulálok!
István

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 17:02

@Mikijozsa: Köszönöm Miki, és igazat adok Neked!
Üdvözöl, Attila

Mikijozsa2016. március 13. 17:00

Boldog napokat a nőknek, hisz az ő életük nehezebb, mint a miénk, jól megírtad grstulálok

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 16:59

@F.I.T..: Örülök és köszönöm szépen :-) nekem már ott vagy egy ideje :-)
Attila

F.I.T..2016. március 13. 16:21

Szeretettel teli kedves soraidhoz szívet hagyva gratulálok. A figyelőmbe veszlek: F.I.T.

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 15:07

@Eszter23: Köszönöm szépen kedves Eszter!
Attila

Eszter232016. március 13. 13:28

Nagyon szép vers a nőknek, a nőkről. Gratulálok Attila! Eszter

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 11:15

@church73: Köszönöm Zoli, örülök, hogy itt is jártál!
Attila

church732016. március 13. 10:57

Szép köszöntődhöz, szívvel gratulálok! Üdv.: Zoli

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 09:48

@Marych: Köszönöm kedvességed!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 09:47

@Opa01: Köszönöm Robi!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 09:47

@evacsoki: Köszönöm szépen kedves Éva!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 13. 09:47

@Seelensplitter: Kedves Seelensplitter!
Köszönöm őszinte véleményed, igazad is van, lehettek volna jobbak a rímek, meg talán a ráütő rímeket sem kellett vona végig ''erőltetni'', de ez most így sikerült.
Üdvözöl, Attila

Marych2016. március 13. 07:30

Hű a mindenét!! De szép! mért is nem lep meg? Marych......Szívvel voltam

Opa012016. március 13. 07:26

Szép! Gratulálok! Üdv: Robi

evacsoki2016. március 13. 05:52

Kedves Attila! Jól eső érzés volt olvasni versedet. Természetesen szívvel.
Üdv Éva

Seelensplitter2016. március 12. 22:59

Kedves Attila!

Alkalomra verset írni - van, akinek megy, van, akinek nem... Az általad megszokott formát ismét igyekeztél hozni. A rímeltetést nem érzem tökéletesnek, ismét a mássalhangzók okán merül fel a problémám.

Üdvözlettel: Seelensplitter
(Zöngésség szempontjából kemények a rímek).

dr.vegha(szerző)2016. március 12. 18:45

@judit.szego: Köszönöm szépen :-)

dr.vegha(szerző)2016. március 12. 18:45

@Andicsek: Én köszönöm, hogy olvastad, kedves Andi!
Attila

judit.szego2016. március 12. 17:56

Szépséges köszöntő!

Andicsek2016. március 12. 16:08

Kedves Attila!
Nem idéznék egyetlen sort sem..,szépséges versedből!
Köszönöm, hogy olvashattam :)
Őszinte szeretettel : andi

dr.vegha(szerző)2016. március 12. 13:15

@Andrea61: Örülök, hogy tetszett kedves Andrea!
Attila

Andrea612016. március 12. 13:11

Igazán tetszett, gratulálok szívvel! :)

dr.vegha(szerző)2016. március 12. 13:03

@stapi: Örülök, hogy így gondolod, köszönöm :)
Attila

stapi2016. március 12. 11:44

Úgy gondolom, ettől még a jégbe fagyott hölgyek is felolvadnak... :) Gratulálok!

dr.vegha(szerző)2016. március 12. 08:49

@Karsai_Tibor: Köszönöm!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 12. 08:49

@fufenka: Én köszönöm, hogy olvastad Zsuzsi!
Attila

Karsai_Tibor2016. március 12. 06:42

Szép köszöntő!!! Gratulálok!!!

fufenka2016. március 11. 23:44

Köszönjük :)
Szívvel köszönöm: Zsuzsi

dr.vegha(szerző)2016. március 11. 17:18

@195705252012: Köszönöm Irén, valóban.. a Nő örök..
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 11. 17:18

@sanpietro: Ez így van Péter :-) Köszönöm véleményedet!
Attila

1957052520122016. március 11. 14:11

Nagyon szép gondolatokkal köszöntőd az örök nőt. Köszönet érte + szív , Irén

sanpietro2016. március 11. 13:51

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok kedves Attila!!! Igazi tisztelgés a Női nem előtt!!!( Bár úgy gondolom a Női IGENT jobban kedveljük:)))))!
Péter

dr.vegha(szerző)2016. március 11. 11:55

@sapa78: Kedves Sapa! Én tudtam, hogy olvastad, azért nem is hiányoltalak :-) De azért örülök, hogy ennek írásos tanújelét adtad!
Barátsággal,
Attila

Törölt tag2016. március 11. 11:43

Törölt hozzászólás.

dr.vegha(szerző)2016. március 11. 09:45

@Nichi-ya: Köszönöm szépen Niki!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 11. 09:45

@Metta: Örülök, hogy Nőnapi köszöntőm is olvastad!
Attila

Nichi-ya2016. március 11. 09:26

Nagyon kedves. :) Sok szeretettel, szívet hagyva gratulálok.

Metta2016. március 11. 08:52

Köszönöm szépen!
Szívvel olvastam soraid!
Margit

dr.vegha(szerző)2016. március 10. 21:23

@viola61: köszi :)

viola612016. március 10. 21:16

:)

dr.vegha(szerző)2016. március 10. 20:49

@magdus: Én köszönöm! És Boldog Nőnapot, mert mindig az kell, hogy legyen :-)
Attila

magdus2016. március 10. 20:02

Köszönettel olvastam.

dr.vegha(szerző)2016. március 10. 14:34

@leka: Örülök én is hogy olvastál :-)
Attila

leka2016. március 10. 12:55

Kedves nőnapi versed örömmel olvastam :)
Köszönöm:)

dr.vegha(szerző)2016. március 10. 12:45

@ambrus.magdolna: Örülök kedves Magdolna, hogy olvastad Nőnapi köszöntőmet!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 10. 12:45

@Sly71: Én köszönöm, hogy olvastad, mint az egyik ünnepelt :-)
Attila

ambrus.magdolna2016. március 10. 12:40

Megtisztelő figyelmességedért , egy óriási nagy-nagy :GRATULÁCIÓ!!!
Szeretettel szívből-szívvel, elismeréssel -Köszönettel:)
Magdolna

Sly712016. március 10. 12:27

Csodás köszöntő a nőknek, így én is megköszönöm !

dr.vegha(szerző)2016. március 10. 08:09

@mezeimarianna: Szívesen..örülök, hogy olvastál
Attila

mezeimarianna2016. március 10. 04:49

köszönet érte...:)

dr.vegha(szerző)2016. március 9. 21:14

@csillogo: Köszönöm szépen kedves Marika, örülök, hogy tetszett a köszöntőm. És mivel minden nap Nőnap, Boldog Nőnapot kívánok :-)
Attila

csillogo2016. március 9. 20:55

Kedves bók - Attila így kell - tetszett és szeretettel gratulálok!
Marika

dr.vegha(szerző)2016. március 9. 15:16

@Feri95: Köszönöm, hogy olvastál kedves Feri!
Attila

Feri952016. március 9. 15:12

Nagyszerű vers!
Gratulálok!

dr.vegha(szerző)2016. március 9. 08:18

@Ilpaki: Köszönöm, hogy olvastad Nőnapi ajándékom kedves Ili!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 9. 08:17

@Korpos: Köszönöm kedves Albert!
Attila

Ilpaki2016. március 9. 07:09

Szívet hagyok szép versednél.
Szeretettel: Ili

Korpos2016. március 9. 01:06

Gratulalok! Szivet hagyok!!

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 20:58

@BakosErika: Én köszönöm Erika, Boldog Nőnapot kívánok!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 20:57

@Bianca: Köszönöm Bianca, nekem is szebbé tette a véleményed!
Attila

BakosErika2016. március 8. 20:24

Nagyon szép köszöntő, kedves Attila!
Szívből köszönöm.
Erika

Bianca2016. március 8. 19:54

Szebbe tette e kedves, remek vers ezt a napot! Szeretettel, orommel koszonom, Bianca

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 19:31

@Napsugar0607: Örülök, hogy tetszett, Boldog Nőnapot kívánok!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 19:31

@darklightflame: Nagyon köszönöm az elismerést, Boldog Nőnapot kívánok ezúton is :-)
Attila

Napsugar06072016. március 8. 19:25

Köszönjük nagyon szép köszöntőt írtál.

darklightflame2016. március 8. 19:03

gyönyörű ,öröm volt olvasni ,tiszteletem

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 18:15

@MaryLance: Részemről az öröm, nagyon köszönöm :-)
Attila

MaryLance2016. március 8. 18:11

Mindig örömmel olvasom verseit, gratutálok :)

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 15:54

@erzocsend: Kedves Tibor!
Sajnálom, hogy így esett, de 8 napig még érvényes a jókívánság..kíváncsi leszek rá, mert ha a nőkről szól a vers, akkor már megfelelhet a Nőnapnak, de természetesen elmondom a véleményem.
Örülök, hogy tetszett a versem!
Barátsággal, Attila

erzocsend2016. március 8. 15:41

Kedves Attila! Nagyon szép, és méltó Nőnapi verset kreáltál, nekem nagyon bejön! Ez nem ilyen: ''tesze-tosza, itt a virág, hol a virág, ott a bon-bon, harapjál rá'' sugallatú Nőnapi vers, hanem egy erős férfimunka! Tehát gratulálok, nagy szívvel! Barátsággal: Tibor (Úgy néz ki, hogy én ma köszöntő nélkül maradok, nem élvez a versem elsőbbséget, a moderátorok átkategorizálták, mondván hiába ''Nőnapi köszöntő'' az alcíme, a vers tartalma nem az, így nem felel meg az elvárásoknak! Pedig a fórumon vitába is szálltam, mondván: Shakespeare szonett is volt már Nőnapi köszöntő újságokban, pedig nem annak szánta a szerző, de hiába... Majd nagyon kíváncsi leszek a véleményedre, ha megjelenik! Tök béna lesz, hogy aktualitását vesztve, majd hétvégén lehet olvasni... )

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 15:37

@gabi68: Köszönöm szépen Gabi, Boldog Nőnapot kívánok ezúton is :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 15:36

@Springfoot: ..de remélem, csak a hölgyeket :-) Köszönöm szépen, megtisztelő és egyben nagy öröm is számomra :-)
Üdvözöl, Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 15:35

@csumpi: Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Boldog Nőnapot kívánok!
Attila

gabi682016. március 8. 14:22

Nagyon szép lett!!
Gratulàlok..
Gabi

Springfoot2016. március 8. 12:49

Most látom csak, hogy tegnap kimaradt a szívecske, pedig ma már az összes kollégámat verseddel köszöntöttem! :) Szóval ez a szív (91) az ő dicséretük is! Gratulálok Attila! Ismét remekeltél! :)

csumpi2016. március 8. 11:13

Igazán gyönyörű lett!
Szívből gratulálok

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 10:17

@bogyi: Köszönöm Éva, ezúton is Boldog Nőnapot kívánok!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 10:17

@gypodor: Köszönöm szépen Gyuri!
Attila

bogyi2016. március 8. 09:52

Nagyon szép kedves Attila! Szívet hagyok

gypodor2016. március 8. 09:15

Szép! Szívvel gratulálok.
Gyuri

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 08:00

@kicsikincsem: Köszönöm Icus, Boldog Nőnapot kívánok!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 8. 07:59

@fifi51: Kedves Irénke! Köszönöm szépen soraidat, az általad írt meglepetés idén sincs másként, mint a régi szép időkben :-)
Attila

kicsikincsem2016. március 8. 06:57

Nagyszerű versedhez köszönettel, szívből gratulálok.
Icus

fifi512016. március 8. 00:39

Drága Attila!
Minden hölgy nevében köszönöm ezt a kedves, gyönyörű verset. Régmúlt időkre is emlékszem, mikor minden ''hölgydolgozót'' meglepted a nőnapi verssoraiddal.
Fné Irénke

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 23:36

@Bartolomeo.69: Köszönöm Berci, remélem én is :-)
Attila

Bartolomeo.692016. március 7. 23:01

Csodálatos vers kedves Attila! Örülhetnek a Nők!
Szívvel, Berci

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 22:17

@donmaci: Köszi Józsi :-)
Barátsággal, Attila

donmaci2016. március 7. 21:45

Csodás Nőnapi köszöntőt írtál! Szívvel viszem: Barátsággal Józsi

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 21:05

@Elise: Én köszönöm kedves Elise!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 21:05

@Leslie2016: Köszönöm Laci, örülök, hogy így gondolod!
Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 21:04

@t.buga: Köszönöm Gábor, örülök, hogy ''foglalkoztál'' a vers szerkezetével is!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 21:03

@E.Maya: Puszi :-)

Elise2016. március 7. 21:03

Szép nőnapi versedhez én is szívet küldök! Köszönöm; Elise

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 21:03

@Trombone: Remélem kedves István, hogy minél többen elolvassák :)
Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 21:00

@Grigo_Zoltan: Köszönöm Zoltán, hogy így gondolod!
Üdvözöl, Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:59

@pintyipontyi: Én köszönöm, hogy olvastál kedves Ilon!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:59

@Rozella: Köszönöm szépen Róza, a szív és a virtuális puszi is megérkezett :)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:58

@Zsuzsa0302: Örülök kedves Zsuzsa :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:58

@Bugatti350: Örülök Isván, hogy így gondolod, köszönöm szépen véleményedet!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:57

@Perzsi.: Kedves Erzsi! Persze, hogy gondoltam Rátok :-) és nemcsak e napon :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:56

@WNOR: Örülök Norbi, hogy így gondolod, köszönöm véleményed!
Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:55

@dufmar: Köszönöm szépen :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:55

@Evanna: Köszönöm Evanna szép soraidat, örülök, hogy meghatott a versem!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:54

@Andrasirkafirka: Kedves András! Nagyon igazad van! Eredetileg négysoros bokorrímesnek írtam meg, csak a végén volt ráütő rím. Aztán volt egy kis hiányérzetem és mindenhová tettem még egy kis ''foltot'', azaz verssort :-)
Ezért tűnhet kicsit furának, de utólag nem bánom :-)
Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:50

@editmoravetz: Örülök kedves Editke, ha így történt, nem is kívánhatnék nagyobb ''sikert'' versemnek!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:49

@SagaChristi: Kedves Christi! Örülök, hogy így gondolod, én meg beleadtam apait, anyait, meg megérdemli(te)k.
Egyszer írtam egy haikut, akár Nőnapi versnek is elmenne. 17 szótag ugyan, de minden benne van.

A Nő nekem Te
lennél, én a férfi csak,
aki meghálál.

Üdvözöl, Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 20:45

@kodrane: Köszönöm szépen kedves Erzsi néni!
Attila

Leslie20162016. március 7. 20:44

Nagyon szép nőnapi vers. Tényleg ezt el kellene olvasni minden nőnek. Szívvel. Laci

t.buga2016. március 7. 20:12

Gyönyörűen megírt, igényes alkotás, nem csak a rímképlet miatt ''ütős''. Szívvel gratulálok nagyszerű versedhez!

E.Maya2016. március 7. 19:55

Köszönöm.......( 80)

Trombone2016. március 7. 19:41

Drága barátom!

Ez fantasztikus lett. Nagy tisztelet érte. Minden hölgynek el kellene olvasnia... Szívvel gratulálok hozzá!
Baráti üdvözletem küldöm, István

Grigo_Zoltan2016. március 7. 19:39

Szerintem is kedves gesztus, szép és szívből jövő.....
Gratulálok Attila! Zoltán

pintyipontyi2016. március 7. 19:38

Nagyon szép,szívből köszönöm,kedves Attila.
Ilon

Rozella2016. március 7. 19:35

Kedves Attila! Nagyon kedves gesztus ez, és szép, szívből jövő a vers is, köszönet érte!! Mindenképp nagy szív jár érte, egy virtuális puszi kíséretében, :) Róza

Zsuzsa03022016. március 7. 19:34

Ismét egy gyönyörú vers !!!Meghatódtam, szívvel olvastam :)

Bugatti3502016. március 7. 18:51

Kedves Attila! Versedhez csak csatlakozni tudok, mert ebben minden benne van amit el lehet mondani bátran és őszintén....
Üdvözlettel.
István

Perzsi.2016. március 7. 18:41

Attila!
Köszönöm, hogy gondoltál ránk, nőkre, és versbe öntötted a gondolataidat.
Szívvel gratulál:Erzsi

WNOR2016. március 7. 18:06

Attila! Szerintem lehengereltél minden női szívet, gyönyörű verseddel!
Szívvel gratulálok!
Tisztelettel Norbi :)

dufmar2016. március 7. 17:46

Az utolsó előtti versszak csodás, ahogy az egész vers is kedves.

Evanna2016. március 7. 17:34

Örömmel, egyben meghatódva is olvastam gyönyörű köszöntő versed, melynek minden sora arról tanúskodik, hogy ''tiszta lélekben fogant''!:)
Szível, szeretettel gratulálok!
Evanna

Andrasirkafirka2016. március 7. 17:23

Kedves Attila! Nem mindennapi verssel kedveskedtél a Hölgyeknek, az biztos! A forma egy kicsit meglepett, de ez egyáltalán nem baj, mert miután felocsúdtam, a sokszínűséged jelének fogtam fel! Gratulálok, barátsággal, András!

editmoravetz2016. március 7. 17:21

Kedves Attila!

Köszönöm!
Meghatódtam!

Szívvel gratulálok szeretettel: Edit /67./

Törölt tag2016. március 7. 17:19

Törölt hozzászólás.

kodrane2016. március 7. 16:57

Szeretettel olvastam szép Nőnapi versedet! Erzsinéni.

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 16:36

@babumargareta01: Köszönöm szépen kedves szavaidat Babu!
Attila

babumargareta012016. március 7. 16:34

Szépséges ,romantikus Nönapi versedhez szeretettel gratulálok kedves Attila,,
''Bújik a földből rég várt szerelem,
idén, reméljük, újra megterem,,,'',,mindig létezik,,,amig a
világ van,,,,szivvel,,,,Babu

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 15:46

@adamne: Köszönöm szépen Manyi kedves véleményedet, örülök, hogy melengette lelkedet a vers!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 15:45

@ilonawirth: Kedves Ilona!
Jó ötlet az öt földrész, nekem bevallom, ez nem jutott így eszembe...
A ''minden hölgynek'' itt elsősorban Rátok, poetos hölgyekre vonatkozott :-)
De persze szól mindenkihez, aki olvassa!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 15:42

@be.jozefina: Köszönöm, hogy olvastál és a véleményedet is kedves Éva!
Boldog Nőnapot kívánok!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 15:41

@Kicsikinga: Örülök kedves Kinga, mert gondolom örömkönnyek voltak :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 15:40

@molnarne: Köszönöm kedves gratulációd Ica!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 15:40

@szalokisanyi1: Köszönöm kedves Sanyi!
Attila

adamne2016. március 7. 15:38

Szívet - lelket melengető, szépséges versedhez gratulálok
kedves Attila szívvel, nagy szeretettel. Manyi

ilonawirth2016. március 7. 15:06

Kedves Attila! Köszönöm szépen ezt a szép Nőnapi verset, én azonosultam vele, s szép hasonlataidban jó volt megfürödni! Írod: minden hölgynek, tehát akkor az öt versszak az öt égtáj hölgy lakóit szimbolizálja, vagy csak az én megindult fantáziám szüleménye ez? Mindenesetre tényként is kezelhető. Nekem a negyedik versszak tetszett a legjobban! Szép felfutást kívánok a költeménynek, szeretettel, amihez én a mellkasból kicsorduló, monumentális szívvel gratulálok! Ilona

be.jozefina2016. március 7. 14:48

Nagyon szép versedhez szíből gratulálok!!!

Kicsikinga2016. március 7. 14:43

Jaj, hát nem megkönnyeztem!
Ejnye-ejnye!
Szabad ezt?!

''Bújik a földből rég várt szerelem,
idén, reméljük, újra megterem,
csak gondozni kell, ennyi az egész,''

molnarne2016. március 7. 14:41

Kedves Attila, szépséges köszöntődhöz szívem hagyom, gratulálok:ICA

szalokisanyi12016. március 7. 14:37

Nagyon szép köszöntő. Gratulálok!
Szívvel: Sanyi

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 14:18

@Doli-Erzsi: Én köszönöm kedves Erzsi, hogy olvastad a versem, Boldog Nőnapot kívánok ezúton is!
Attila

Doli-Erzsi2016. március 7. 14:17

Javítva: nemcsak

Doli-Erzsi2016. március 7. 14:16

Szép köszönötő!

'' Tavasszal a Nő csupa-csupa báj,
kiért időnként félteni muszáj,
keressük kedvét, nermcsak e napon,
minden elhagyott, féltő dallamon,
ezer álomban s kelő hajnalon. ''

Szívvel köszönöm, hogy olvashattam a versedet!
Erzsi

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 14:04

@oroszlan17: Köszönöm kedves Ica, ezúton is boldog Nőnapot kívánok!
Attila

oroszlan172016. március 7. 13:29

Szép köszöntődhöz gratulálok kedves Attila és köszönöm!
69. szívvel.

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 13:23

@HAdriana: Köszönöm kedves véleményedet Adriana, biztos ''felül lehet múlni'' :-) De tény, hogy szívem, lelkem benne volt!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 13:22

@Hopehely: Köszönöm szépen kedves Hajni!
Attila

HAdriana2016. március 7. 12:45

Kedves Attila!
Igazán szép köszöntő ez a nőknek, ezt már nem is lehet felülmúlni.
Kellő tiszteletet is érzek benne és ez külön tetszik. Versedben szép képeket használsz ami kellemesen teszi olvasmányossá.
Szívvel és üdvözlettel: Adriana

Törölt tag2016. március 7. 11:58

Törölt hozzászólás.

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 11:34

@Pekka: Köszönöm Pekka gratulációd, élejenek, bizony :-)
Barátsággal, Attila

Pekka2016. március 7. 11:31

Gratulálok szépséges soraidhoz; éljenek a NŐK!
Barátsággal: Pekka

Faramir2016. március 7. 11:15

@dr.vegha: :))

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 11:11

@Faramir: Köszönöm Barátom, örülök, hogy tetszett a versem, tartok tőle, hogy ennyivel nem úszod meg a Hölgyek köszöntését :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 11:09

@nefelejcs: Köszönöm Anikó, örülök, hogy Téged is elvarázsolt a versem!
Boldog Nőnapot kívánok!
Attila

Faramir2016. március 7. 11:08

Kedves barátom!
Remekül sikerült! Nagy szívvel gratulálok, a hölgyeknek előre is Boldog Nőnapot Kívánok!
Üdv: Feri

nefelejcs2016. március 7. 11:05

Kedves Attila!
Te aztán megadtad a módját, hogy elvarázsolj bennünket!
Nem csoda, hogy a szívecskék hosszú tömött sorban sorakoznak Nálad.
Hálás köszönettel:
Anikó

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 10:35

@Radaszsuzsanna: Kedves Zsuzsi!
Örülök, hogy jótékonyan hatott Rád a versem!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 10:34

@B.Sanyi: Köszönöm szépen Sanyi!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 10:34

@Dellamama: Köszönöm kedves Maria és külön a versszerkezetre tett véleményed!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 10:33

@Tuzmadar: Teljesen igaz, amit írtál kedves Királylány, de most Nőnap lévén a Hölgyeké a megkülönböztetett figyelem :-) meg persze máskor is :)
Attila

Radaszsuzsanna2016. március 7. 10:27

Kedves Attila!

Ilyen szép nőnapi köszöntést.......... nagyon szépen köszönöm felüdítő volt olvasni! Megsimogatta a lelkemet, köszönöm szépen az élményt egy nagy hálás szívvel gratulálok!

Zsuzsi

B.Sanyi2016. március 7. 09:55

Szép versedhez gratulálok!

Szívvel: B Sanyi

Dellamama2016. március 7. 09:41

''keressük kedvét, nemcsak e napon,''
Kedves nőnapi köszöntődet szeretettel olvastam./verstanilag is kiváló/
Köszönöm nőtársaim nevében is!

Maria

Tuzmadar2016. március 7. 08:59

Kedves Attila! Nagyon szépen köszönjük ezt a csodálatos köszöntőt!
És bizony, nemcsak e napon kellene nőként kezelni a nőket! Oda-vissza kijár a tisztelet, és a megbecsülés! Ahogy a férfi nem lehet nő nélkül, úgy a nő is fél ember férfi nélkül! Üdvözlettel, Királylány

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 08:26

@Titta: Köszönöm Ágnes, örülök, ha tudtam hozni egy kis melegséget ezen az esős napon!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 08:25

@uzelmanjanos956: Köszönöm szépen kedves János!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 08:25

@filo-csibi: Köszönöm szépen Ilike kedves soraidat!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 08:24

@feheryndigo: Köszönöm Krisztina kedves és elismerő véleményedet! Örülök, hogy megdobogtatta szívedet!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 08:23

@M.Laurens: Köszönöm szépen kedves Miklós!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 08:23

@lizomka: Köszönöm kedves Kati, Nőnapkor azért megengedett a puszi is :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 08:22

@gabi60: Köszönöm szépen :)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 08:21

@olahmariann: Köszönöm kedves Mariann!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 7. 08:21

@Sanyipapa: Köszönöm szépen Sanyi :-) Éljenek, bizony :-)
Attila

Titta2016. március 7. 08:06

Attila,szépséges,,könnyed hangulatú nőnapi köszöntődet,jó volt olvasni,már jól indul a hetem,köszönöm Neked, szívvel szeretettel, baráti öleléssel ::Ágnes

uzelmanjanos9562016. március 7. 07:44

Csodálatos nőnapi köszöntődhöz, szívvel gratulálok:János

filo-csibi2016. március 7. 06:41

Kedves Attila!
Minden nőtársam nevében meghatódva és szeretettel köszönöm, hogy olvashatjuk nagyon kedves - és tiszteletteljes gyönyörű nőnapi köszöntésedet. Szívet hagyok érte: Ilike

feheryndigo2016. március 7. 06:07

Kedves Attila! Finom stílusod és szépséges hasonlataid most igazán különleges keretbe foglaltad. Megremegett a szívem soraid olvasásakor. Őszinte örömmel köszönöm, vele hagyom egy női szív dobbanásait! Krisztina

M.Laurens2016. március 7. 01:07

Gratulálok szép versedhez, kedves Attila: szívet hagyok érte!
/ Miklós /

lizomka2016. március 6. 23:57

Drága Attila!Gyönyörűségeset írtál nekünk!:)Meghatódva köszönöm meg neked és ha illik ha nem, baráti puszi jár érte:))) és szív is persze:)))Kati

Törölt tag2016. március 6. 23:49

Törölt hozzászólás.

olahmariann2016. március 6. 23:10

Köszönet érte...nagyon szép...szívemmel viszonzom...Mariann

Sanyipapa2016. március 6. 23:06

Éljenek a nők!!!
Szépet írtál.
Szívvel Sanyi

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 22:42

@Ani970: Köszönöm szépen Anikó kedves véleményedet :-) örülök, hogy felvállaltad a Nők közös képviseletét :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 22:40

@Paga: Köszönöm kedves János remélem én is, hogy örülni fognak :-)
Attila

Ani9702016. március 6. 22:31

Kedves Attila!eloszor is minden no neveben koszonom a versed!😀masodszor nagyon szep.Harmadszor itt a szivem erte😃Aniko

Paga2016. március 6. 22:14

Gyönyörű köszöntődnek biztosan örül majd minden női olvasó, s az is, aki ezt ihlette! Szívvel: János

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 21:36

@PiszarEva: Köszönöm kedves Éva, örülök, hogy tetszett Hozzátok írt köszöntőm :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 21:36

@merleg66: Köszönöm szépen kedves Gábor!
Üdvözöl, Attila

PiszarEva2016. március 6. 21:35

''Lélekben fürdik tavaszi virág,
mosolya szépül, mint új kerti ág,
felolvaszt mindent, ami tegnap jég,
bús, teli kétség mind alatta ég,
a bánat boldogabb útjára lép.''
De jó!
Köszönet a szép versért, nagyon tetszik! Gratulálok! Éva

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 21:35

@Thymian: Köszönöm, bízom benne én is :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 21:34

@sosjudit: Köszönöm szépen kedves Judit!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 21:33

@Gmeindlmargitka: Köszönöm szépen Margó kedves soraidat, boldog Nőnapot kívánok!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 21:30

@dobosigyorgy: Köszönöm szépen Gyuri!
Üdvözöl, Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 21:29

@Szeker_Gyorgyi: Én köszönöm szépen véleményedet Györgyi, jólestek soraid. Nem véletlenül mondják, hogy ajándékozni is öröm, főleg, ha ilyen a fogadtatás :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 21:21

@remember: Köszönöm Zoli elismerő és egyetértő véleményedet, Neked meg Boldog Névnapot kívánok!
Barátsággal, Attila

merleg662016. március 6. 21:03

Kedves Attila! Nagyon szép köszöntődhöz, szívet hagyva gratulálok.! Üdv: Gábor

Thymian2016. március 6. 20:56

Gratulálok szép versedhez! Remélem, minél több női olvasóhoz eljut!

sosjudit2016. március 6. 20:54

Kedves Attila! Gyönyörű versedhez szívvel gratulálok.

Gmeindlmargitka2016. március 6. 20:46

Kedves Attila!
Az ilyen szép verses köszöntések adnak igazi értelmet az ünnepnek. Nem az árucikkek. Van azok között is szép és szívmelengető,de egy költemény sokkal inkább ''örök''.
Szívvel köszönöm meg a köszöntésed.
Margó

dobosigyorgy2016. március 6. 20:36

Gyönyörű versedhez szívvel gratulálok.
Üdvözletem:-Gyuri

Szeker_Gyorgyi2016. március 6. 20:34

...nagyon sok ünnepnek az ''üzlet'' elveszi jelentőségét, de amíg ilyen köszöntőt kapunk Nőnapra, sőt, gondolatiságát ''nemcsak e napon,'' a virág, a csoki és a plüss mackó el is maradhat! :)
Köszönöm kedvességed Attila, megbecsülésed jele szép ajándékod!

Szeretettel,
Sz.Györgyi

remember2016. március 6. 20:33

''Te vagy a Nő és minden, ami szép.''
Mindig, és mindenkor, mindenhol!
Gratulálok barátom lovagias gáláns köszöntődhöz!

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 20:27

@Marimama: Köszönöm Marika, örülök, hogy szívedhez szólt!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 20:27

@mama55: Köszönöm szépen Marika, örülök, hogy tetszett köszöntőm!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 20:26

@csillago: Bizony, sok most a köszöntött :-) Köszönöm, hogy olvastál és hogy tetszett a Neked is szóló versem!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 20:25

@laszloklara: Köszönöm szépen Klára! Örülök :)
Attila

Marimama2016. március 6. 20:19

Kedves Attila, szívemhez szóló versedért szívet hagyok :-))))
Marika

mama552016. március 6. 20:17

Kedves Attila!
Nagy - nagy szívet hagyva gratulálok csodálatos Nőnapi versednél: Marika

csillago2016. március 6. 20:10

Kedves vers Attila :) a sok köszöntött közül én is köszönöm, jól esik olvasni soraid !

laszloklara2016. március 6. 20:04

Gyönyörű lett kedves Attila!

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 20:03

@K.Bela51: Köszönöm én is a figyelmedet kedves Béla!
Attila

K.Bela512016. március 6. 20:02

Kedves Attila, a Hölgyek nevében is szívet hagyva, kedvencként jelölöm Nőnapra írt versedet... Üdv: Béla

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:56

@Eddi: Köszönöm Eddi, örülök, hogy jöttél és olvastál!
Attila

Eddi2016. március 6. 19:56

Nagyon szép versel köszöntötted a nőket! Szívet hagytam versedhez. Eddi.

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:48

@joco57: Bizony, Jocó, rajtunk a világ Nőinek szeme :-)
Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:47

@111111: Köszönöm Piroska, én is szeretem a Nőnapot :-) Örülök, hogy tetszett, mint ünnepeltnek, a köszöntőm!
Attila

joco572016. március 6. 19:46

''keressük kedvét, nemcsak e napon,
minden elhagyott, féltő dallamon,
ezer álomban s kelő hajnalon.''
Szép üzenet kedves Attila! Tegyünk így!
Szívvel gratulálok!
Barátsággal: Jocó

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:46

@Sun68: Én köszi, kedves Sün, jó adni, ha ilyen a fogadtatás :-)
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:45

@Barienn: Köszönöm Ildikó, neked lasssan egy névnapi köszöntő is ''kijár'' :-)
Attila

1111112016. március 6. 19:45

Szeretem, hogy van nőnap,mert ilyen varázslatos verseket írnak hozzánk-nekünk.Szeretettel, szívből köszönöm Attila e szépséget. Piroska

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:44

@keva526: Kedves Éva! Örülök, ha úgy gondolod, hogy jó Nőnek lenni :-) Köszönöm elismerő véleményedet!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:43

@Martonpal: Köszönöm szépen attila kedves és baráti véleményedet, jönnek azért a hölgyek is :-)
Barátsággal, Attila

Sun682016. március 6. 19:43

Húú, Attila, ezer köszönet és hála mosolyfakasztó soraidért! Köszi-köszi! :)))

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:42

@mamaPc: Köszönöm kedves Ilona, örülök, hogy olvastál! Boldog Nőnapot kívánok!
Attila

Barienn2016. március 6. 19:42

Csodaszép,
szívvel, Ildikó

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:42

@Dram: Köszönöm szépen András!
Attila

keva5262016. március 6. 19:38

Attila! Ismét fenségeset alkottál! Gyönyörű ünnepi köszöntő. Jó nőnek lenni!
Köszönjük!
Nagy szívet hagyok szeretettel! :-)
Éva

Martonpal2016. március 6. 19:36

Hű! Erről a versről,első sorban az ünnepelt hölgyeknek kellene nyilatkozni.Szerintem sokan fognak is.
Én csak irigykedve tapasztalom a versnek báját,könnyedségét:)
Szívvel olvastam versedet.Barátsággal....attila

mamaPc2016. március 6. 19:34

Köszönöm a szép megemlákezést!Szívvel:Ilona

Dram2016. március 6. 19:30

Kedves Attila!
Remek vers, szép köszöntő.
Szívvel gratulálok; András.

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:18

@schvalmrozsa: Köszönöm kedves figyelmedet Rózsa!
Attila

schvalmrozsa2016. március 6. 19:16

Gyönyörű köszöntő vers, kedves Attila.
Köszönettel, szívvel olvastam, gratulálok! Rózsa

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:10

@lejkoolga: Köszönöm szépen kedves Olgi, örülök, hogy tetszett, hiszen Neked is szól!
Attila

lejkoolga2016. március 6. 19:09

''keressük kedvét, nemcsak e napon,
minden elhagyott, féltő dallamon,
ezer álomban s kelő hajnalon.''

Ó, de kedvemre-való! Egy nagy szívet adok érte: Olgi

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:04

@B...yL...o: Köszönöm szépen kedves László és a lényeg, hogy ne csak írjuk, hanem így is gondoljuk!
Attila

B...yL...o2016. március 6. 19:03

természetesen: nagy szívet

1-9-7-02016. március 6. 19:02

Köszönöm és szívvel gratulálok Anikó

B...yL...o2016. március 6. 19:02

''keressük kedvét, nem csak e napon'' - igen, ezt kellene jól agyunkba vésni, és március 9-én nem elfelejteni.
Gratulálok, bagy szívet küldök:
László

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:02

@1-9-7-0: Természetesen Te is köztük vagy kedves Anikó :-) Boldog Nőnapot!
Attila

1-9-7-02016. március 6. 19:01

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:01

@rojamsomat: Köszönöm szépen kedves Tamás, megérdemlik :-)
Attila

1-9-7-02016. március 6. 19:00

Kedves Attila óóóóó nagyon kedves figyelmes vagy szerencsére a mindenkiben én is benne vagyok köszönöm Anikó

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 19:00

@sanszi66: Köszönöm Sanyi!
Attila

rojamsomat2016. március 6. 18:57

A Nagy szív,,,Bocs!!!,,,,Tamás (11)

rojamsomat2016. március 6. 18:56

Gratulálok kedves Attila!
A vers gyönyörű, és a tett nemes és udvarias a hölgyek felé!!
Gratulálok,,,,Tamás

sanszi662016. március 6. 18:56

Szívvel olvastam köszöntőd.
Sanyi

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 18:52

@hermannmarika: Köszönöm szépen kedves soraidat Marika, sok-sok szeretetet kívánok és nemcsak Nőnapon!
Attila

hermannmarika2016. március 6. 18:49

Gyönyörű, tiszteletet és kedvességet sugárzó versedhez szívvel gratulálok, és köszönet érte kedves Attila.
Szeretetteli üdvözlettel. Hermann Marika

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 18:48

@tassi2: Én köszönöm :-)))
Attila

tassi22016. március 6. 18:48

Köszönöm :) Szívvel,szeretettel Ildi

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 18:45

@barka: Köszi Ili!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 18:45

@anci-ani: Én köszönöm kedves Anci, hogy olvastad, köszönöm az idézést is!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 18:44

@varkonyi.zsuzsa: Örülök, hogy tetszett kedves Zsuzsa!
Attila

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 18:43

@fiddler: Köszönöm szépen Laci!
Attila

barka2016. március 6. 18:43

Gyönyörű vers, gratulálok! :)

anci-ani2016. március 6. 18:43

Köszönöm szépen szépséges Nőnapi köszöntődet kedves Attila!!!
''Lélekben fürdik tavaszi virág,
mosolya szépül, mint új kerti ág,
felolvaszt mindent, ami tegnap jég,
bús, teli kétség mind alatta ég,
a bánat boldogabb útjára lép.''
Gratulálok nagy szívvel, szeretettel: Anci

varkonyi.zsuzsa2016. március 6. 18:42

Kedves Attila!Nagyon szép,tökéletes kivitelű,tartalmú ünnepi versed.
Szívvel gratulálok! Zsuzsa

fiddler2016. március 6. 18:42

''Bújik a földből rég várt szerelem,
idén, reméljük, újra megterem,
csak gondozni kell, ennyi az egész...''

Remek sorok, egy nagyszerű versben! Gratulálok, Attila!
Laci

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 18:41

@1958.11.25: Köszönöm Ági, örülök, hogy így gondolod, mert a vers Hozzátok szól :-)
Attila

1958.11.252016. március 6. 18:40

Attila, többször is elolvastam a versed, mert annyira megható, és kedves.
Nőnapi ajándékként, mi is lehetne ennél szebb, tökéletesebb köszöntés?
Köszönet érte!
Ági

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 18:40

@barka: :-) oké :)

dr.vegha(szerző)2016. március 6. 18:40

@Golo: Köszönöm kedves Mila véleményedet és hogy az első, azt külön is!
Attila

barka2016. március 6. 18:40

Hú! Dobogós vagyok! Mindjárt el is olvasom.

Golo2016. március 6. 18:38

Bújik a földből rég várt szerelem,
idén, reméljük, újra megterem,
csak gondozni kell, ennyi az egész,
kertek alól már zöldül a remény,
ne gondold, hogy a szívnek ez kevés.

Kedves Attila!

Gyöngéd hangnem, tisztelet és szeretet jellemzi versed.

Szívvel és szeretettel gratulálok: Mila

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom