Hillai László

New start

Új kezdet

Kedves olvasóm, most indulj el az útra,
hogy az egészséged új alapra jutva
le tudja majd győzni minden betegséged,
erre az új útra invitállak téged!

Nem valami balzsam, se nem csodagyógyszer,
könnyen tanulható, mindennapi módszer.
Az, hogy ezután már egészségesen élj,
és a betegségtől most már ne nagyon félj!

A szervezetünknek az immunrendszere,
minden betegségnek ez az ellenszere.
Az egészségünknek nyolc alappillére
lesz a szervezetünk nagy segítségére!

Új kezdetet jelent, láthatod a címben,
a nyolc alappillér van minden betűben.
Első: Nutrition, helyes táplálkozás,
ez a legfontosabb, eleve semmi más.

Nemhiába mondják, hogy amit megeszel,
a testedbe kerül, te is azzá leszel!
Gyümölcsöt, zöldséget sokat egyél nyerset,
mert az egészséged ezzel is csak nyerhet.

Ha én fiatalon mindezt tudtam volna,
az immunrendszerem erősebben állna.
Csak idősen tudom ezt az ismeretet,
egészséggondomon mégis csak segíthet.

Második betűnek Exercize neve,
testmozgást jelent, és jó, ha élsz is vele.
Idősnek a mozgás egészséget jelent,
fiataloknál is jó alkatot teremt.

Csontritkulásnál, ha nem mozogsz eleget,
egyszer, ha elesel csontod könnyen törhet.
Isten teremtéskor tette az Édenbe
Ádámot és Évát, a kertet művelje.

A harmadik betű Water, vizet jelent,
mindig éljünk vele, tisztaságot teremt.
Igazán csak akkor lesz meg a hatása,
ha ember a testét kívül-belül mossa.

A negyedik betű Sunshine, a Napfény,
enélkül nem élhet egyetlen élőlény!
Írtam egy versemben, te jól vigyázz vele,
a bőröd leéghet, sebbel lesz majd tele.

Ötödik betűnek Temperance neve,
a mértékletesség, mindig éljél vele!
Hogyha mértékkel élsz, semmi meg nem árthat,
ennyit minden ember magától elvárhat.

Hatodiknak neve Air, a levegő,
mai városokban szmognak nevezhető!
Nagyon sok gond lehet javítani ebben,
talán megtalálod kinn a természetben.

Nem mindenki mehet fel Kékestetőre,
amikor csak vágyik tiszta levegőre!
Azt is tanulni kell, hogyan éljél vele,
légzésgyakorlatnak eljött az ideje!

A hetedik betűje Rest, a pihenés,
ez ellen nem lehet semmi ellenvetés!
Amikor a Nap már lefelé hanyatlik,
jó, hogyha az ember hamarosan alszik.

Huszonkét órakor kellene feküdni,
hogy reggel pihenten tudjunk majd felkelni.
Isten az embernek kijelölt egy napot,
amit egy ciklusban pihenésre adott.

Nyolcadik betűje Trust in Lord, ez nem más,
bizalom Istenben, biztos a gyógyulás!
Tudomány azt vallja, lélek egészsége,
gyógyulás kezdete minden betegségre!

Elkészült a versem, ahogy elgondoltam,
részletezve írom későbbi napokban.

Miskolc, 2016. január 28.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


hillailaszlo-ve(szerző)2016. március 24. 20:26

@ariamta: Kedves Marika! Köszönöm!
Örülök, hogy megértetted a lényeget!
Jó gyakorlást!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

ariamta2016. március 23. 12:45

Kedves Laci, igazad van, valóban így kellene élnünk. Bár ebben a korban már nehéz hozzászoktatni magunkat, de mindenképpen megszívlelendő jó tanácsokat adtál egy igazán remek versben. Köszönöm, és igyekszem ekként élni. Szívet hagyok nagy szeretettel! Marika

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 20. 09:21

@hermannmarika: Kedves Marika! Köszönöm!
Nagyon örülök a megtisztelő véleményednek és egyetértésednek!
Még az időseknek sem késő elkezdeni!
A köszöneteknél már írtam néhány tanácsot, ajánlást!
Nagyon szeretném, ha egyre többen betartanák!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 20. 09:12

@kistenkes: Kedves Frici! Köszönöm!
Igazad van! Magamat is biztatom, megpróbálok 22 órakor lefeküdni!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 20. 09:06

@Doli-Erzsi: Kedves Erzsi! Köszönöm!
Örülök, hogy tetszik!
Még jobban örülnék, ha mindenki megpróbálná betartani!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 20. 09:03

@Alyz: Kedves Éva! Köszönöm!
Örülök neki, különösen, ha hasznát veszed!
Nem késő, mindenki elkezdheti! Ágyban fekve is lehet hasznosan tornázni! Egy gyakorlat a viszerekre: Felváltva jobb és bal lábat felemeljük és 15 másodpercig fenn tartjuk, lehet közben boka és térd mozgatás, majd leengedjük, 1 percig lent tartjuk. Megpróbáljuk páros lábbal ugyanezt, és fekszünk 5-10 percig mielőtt felállnánk!
Jó gyakorlást!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 20. 08:44

@ilonawirth: Kedves Ilona! Köszönöm!
Örülök a megtisztelő véleményednek!
Remélem mindannyian tanulhatunk belőle,
és fontos, hogy másoknak tovább adjuk!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 20. 08:37

@evacsoki: Kedves Éva! Köszönöm!
Nagyon örülök a véleményednek!
Köszönöm hogy figyelsz, én is figyellek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 19. 22:04

@gypodor: Kedves Gyuri! Köszönöm!
Sajnos ma már szinte minden szennyezett!
Csoda, hogy még élünk! Talán abban bízhatunk amit magunknak megtermelünk ( már aki teheti ). Aránylag tiszta forrásvizet iszom, érte kell menni, de megéri! Testmozgást még ágyban is lehet végezni!
A többit valamilyen mértékben mindenkinek lehet gyakorolni!
Ami nekem egy kis nehézséget jelent nagyon sok jó tanácsomat versben megírni! A részletes folytatást elkezdtem, de sok idő kell hozzá míg elkészül!
Részletes elemzésedet nagyon köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 19. 21:44

@Z.FarkasErzsi: Kedves Erzsi! Köszönöm!
Részletes elemzésednek és kívánságodnak nagyon örülök!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 19. 21:33

@erzocsend: Kedves Tibor! Köszönöm!
Örülök a megtisztelő véleményednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 19. 16:28

@M.Laurens: Kedves Miklós! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 19. 16:27

@111111: Kedves Piroska! Köszönöm!
Ennek nagyon örülök!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 19. 16:25

@kovycs59: Kedves László! Köszönöm!
Örülök a megtisztelő véleményednek!
A folytatásra várni kell de már elkezdtem!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 19. 16:22

@szalokisanyi1: Kedves Sanyi! Köszönöm!
Örülök a véleményednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 19. 16:20

@uzelmanjanos956: Kedves János barátom! Köszönöm!
Örülök, hogy így látod! Remélem, te is követed!
Szeretettel üdvözöllek!
Barátod Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 22:02

@Sida: Kedves Klára! Köszönöm!
Az elismerést is köszönöm!
Egy versszakot csak azért iktattam be, hogy senkinek nem késő elkezdeni, és az is jó, ha néhányat máris betartunk!
Jó példát mutatok, 22 óra van jó éjszakát!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 21:56

@Demonboy20: Kedves Dávid! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 21:39

@donmaci: Kedves Józsi! Köszönöm!
Az igazi élmény az lesz, ha betartjuk, és érezzük a hatását!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 21:37

@hmbt: Kedves Éva! Köszönöm!
Igazad van! Örülök, hogy tetszett!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 21:33

@dr.vegha: Kedves Attila! Köszönöm!
Örülök a véleményednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 21:32

@Abraks_Anna: Kedves Adri! Köszönöm!
Téged is!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 21:29

@fufenka: Kedves Zsuzsi! Köszönöm!
Örülök a véleményednek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 21:28

@kreativ55: Kedves Ági! Köszönöm!
Lényeges dolgot emeltél ki! Hinni kell a gyógyulásban ez sokat segít!
Megelőzéshez a teljes légzés, hogy a tüdőcsúcsok is megteljenek oxigénnel! Étkezésnél ajánlják a vöröshagyma, sütőtök, paradicsom, piros paprika, retek, karfiol, alma, vörös áfonya fogyasztását!
Lényegében az immunrendszert kell megerősíteni!
Drága Ági! Mielőbbi gyógyulást kívánok neked!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 18:31

@dvihallyne45: Kedves Sarolta! Köszönöm!
Igazad van! Én igyekszem, és aki olvassa, remélem tovább is adja!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 18:27

@Barienn: Kedves Ildikó! Köszönöm!
Örülök, hogy egyetértesz! Nagyon igazad van!
A gyermekeket kellene elsősorban megtanítani!
Nem mindegy, hogy fiatalon hogyan épül fel a test!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 18. 18:23

@Hopehely: Kedves Hajni! Köszönöm!
Örülök neki! Nagyon igaz! Be kellene tartani!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hermannmarika2016. február 16. 14:03

Kedves Laci! Tisztelettel fejet hajtok ennyi bölcs és hasznos tanácsot tartalmazó versed előtt. Bizony így kell ezt tanítani, talán erre odafigyelünk, és eljő életünkben az a bizonyos '' új kezdet'', amit soha nem késő elkezdeni. Köszönet neked a kellemes hangulatú, remek alkotásodhoz, mellyel az élet jobbítását tűzted ki célul. Millió szív jár érte, és szívből, gratulálok neked.
Szeretettel üdvözöllek. Hermann Marika.

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 22:04

@Eddi: Kedves Eddi! köszönöm!
Örülök, hogy így találod!
Be kell fejeznem! elmúlt 22 óra, megyek aludni!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 22:01

@bogyi: Kedves Éva! Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 22:00

@Radaszsuzsanna: Kedves Zsuzsi! Köszönöm!
Örülök neki! Én is azt szeretném, ha sokan olvasnák és betartanák!
Minden versemet, ezt is felteszem a Google + -ra és a Facebook-ra
hátha ott többen olvassák!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 21:53

@Martonpal: Kedves Attila! Köszönöm!
Örülök, hogy így látod!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 21:51

@kokakoma: Kedves Jocó! Köszönöm!
Örülök az értékelésnek és az idézetnek!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 21:47

@kokakoma: Kedves János! Köszönöm!
Az igaz, hogy lenne néhány tanácsom, amit az orvosok nem mondanak, mert túlságosan a gyógyszerekre tanították őket!
A legnagyobb baj az, hogy az emberek nem figyelnek a szervezetükre és mindent gyógyszerrel akarnak megoldani!
Az orvos felírja, de a hatást az embernek kell megfigyelni magán!
Ez érvényes az itt felsorolt alapelvre is! Az embernek ismernie kell
a szervezetét, és a saját mértékét! Nem késő elkezdeni!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 20:34

@rojamsomat: Kedves Tamás! Köszönöm!
Örülök neki! Jó lenne mindenkinek betartani!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 20:31

@adamne: Kedves Manyi! Köszönöm!
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 20:29

@feheryndigo: Kedves Krisztina! Köszönöm!
Örülök a véleményednek!
Bizony sokan nem gondolnak rá, hogy ebben a zűrös világban milyen fontos a lélek egészsége!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 20:24

@Eleonora: Kedves Nóra! Köszönöm!
Örülök, hogy tetszett!
Gondolom érzi majd mindenki, hogy melyikhez kellene jobban odafigyelni,de jó lenne mindet betartani!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 20:18

@HAdriana: Kedves Adriana! Köszönöm!
Örülök neki!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

hillailaszlo-ve(szerző)2016. február 15. 20:17

@lejkoolga: Kedves Olgi! Köszönöm!
Örülök az értékelésnek! A folytatásra még várni kell, még sok ismeretet kell összegyűjtenem!
Szeretettel üdvözöllek!
Laci

kistenkes2016. február 14. 04:00

Bölcs szavak a bíztatás bizony ránk fér, szívvel gratulálok ♥ Frici

Doli-Erzsi2016. február 12. 16:27

Nagyon szép bölcs alkotásodhoz, szívet hagyva gratulálok!
Erzsi

Alyz2016. február 11. 21:55

Ez a vers nagyon megfogott kedves László !
Köszönöm, hogy ilyen szépen elmondtad nekünk egy dús élet tapasztaláson alapuló tanácsait !
Én még hasznát vehetem ! :) :)

ilonawirth2016. február 11. 19:41

Kedves László! Versed nem csak frappáns, nem csak szép, hanem tanulságos is! Sokat tanultam belőle. Szívvel voltam. Ilona

evacsoki2016. február 11. 17:08

Kedves László! Érdeklődéssel olvastam írásodat. Ahogy haladtam vele, észleltem az igazságot. Igen több embernek kellene ezt olvasni és meg fogadni......
Nagyon jól versbe szedted az intelmeket , van ritmusa. Köszönöm hogy olvashattam.Nagy szívet hagyok mert nagyon tetszett. Figyelőmbe is vettelek Üdv Éva

gypodor2016. február 11. 13:25

Igazad van Kedves Laci!!! Nagy igazság van a NYOLC tételben. De vegyük is sorra! 1./Helyes táplálkozás pl együnk több halat (de a tengeris mérgezett már,s a piacon, boltokban ki tudja, mit adnak?
2./Testmozgás! Nos ebben szabadságunk van, ha nem kell egész nap dolgozni. Én is csak most tehetem meg.
3. Víz: na! erről jobb, ha nem szólunk. Kútvizek szennyezettek, csapvizek klórosak!
4.Napfény-gyermekkorunk klottgatyás ideje- ma: életveszély!
5.Mértékletesség- ez IGEN! Itt érdemes figyelni.
6.Levegő: szmog, füstgázok, milliónyi autó....
7.Pihenés- Feró szerint 8 óra szórakozás után jöhet a nyolc óra...
ha marad annyi!
8.Bizalom..... hogy is mondta Cromwell : ''Bízzunk Istenben,de tartsuk szárazon a puskaport....
Remekül szórakoztam, élvezettel gondolkodtam verseden.. SZÍVVEL!
Gyuri

Z.FarkasErzsi2016. február 11. 12:13

Kedves Laci! Jómagam is ''részletezve'' olvasgatom versedet, mert ezt csakis így lehet! Jó útravalókat osztogatsz ''hamubasült pogácsaként'' - érdemes lesz megfogadni. Számomra leginkább 'A nyolcadik betű...'' bír nagy jelentőséggel - mert mindennek megvan az ideje, az imának is, ami '' a lélek egészsége''. Versed ritmusa és tartalma nagyon gazdag lelki gazdagságot takar! - kívánom, hogy ezekből még sok ihlet szülessen. Szívből gratulálok!

erzocsend2016. február 11. 10:57

Kedves Laci! Nagy gonddal megírt, igen bölcs ''jó szándékú'' versed sok embernek lehet fontos és hasznos útmutató! Így nekem is... Köszönet érte! Nagy szívvel voltam: Tibor

M.Laurens2016. február 11. 00:03

Szívet hagyva gratulálok soraidhoz!
/ Miklós /

1111112016. február 10. 21:13

Sosem késő újra kezdeni, nincs korhatár...Pazarul megírtad és sokat tanultam is bölcs soraidból kedves László. Szeretettel, szívvel olvastam. Piroska

kovycs592016. február 10. 13:33

Nagyon igen versed szívesen olvastam, nagyon tetszett nem mindennapi alkotás. Megszíveztem és várom a következőt.

szalokisanyi12016. február 10. 06:40

Kedves László! Remek alkotás. Bölcs gondolatok.
Gratulálok! Szívvel: Sanyi

uzelmanjanos9562016. február 10. 06:26

Kedves László barátom!
Nagyszerű útmutató versed, bölcs élettapasztalatoddal és emberi nagyságoddal fűszerezve. Baráti szívvel gratulálok:János

Sida2016. február 10. 00:05

Hát ezt megírni szép, nagy átgondolt munka volt!
Sok jó tanács. Bevallom, felét se tartottam be idáig.
Nézd csak! Már a korai lefekvésről is lekéstem és alighanem megeszem még egy fánkot... 8-))
Szívvel, szeretettel: Klári

Demonboy202016. február 10. 00:00

Fogadd szívemet a nagyszerű versedhez! :)

donmaci2016. február 9. 21:52

Élmény volt olvasni ahogy versbe foglaltad az egészséges életformát! Szívvel Józsi

Törölt tag2016. február 9. 21:41

Törölt hozzászólás.

dr.vegha2016. február 9. 21:00

Kedves László!
Bölcs tanácsok egy nagyszerű versben..
Szívvel, Attila

Abraks_Anna2016. február 9. 20:51

Kedves László! Bölcs go ndolataidhoz gratulálok! Áldjon az Úr! Adri

fufenka2016. február 9. 19:54

BÖLCS sorok, köszönjük az útmutatást, teljesen igazad van! Szívvel, szeretettel gratulálok: Zsuzsi

kreativ552016. február 9. 18:31

''Nyolcadik betűje Trust in Lord, ez nem más,
bizalom Istenben, biztos a gyógyulás!
Tudomány azt vallja, lélek egészsége,
gyógyulás kezdete minden betegségre!''
Drága Laci, versed nagyon megköszönöm mert most pont a tüdőgyulladás
nyűgeit nyögöm. Minden betű jelentésével egyet értek. Szívet és ölelést hagyok hátra érte!!!

dvihallyne452016. február 9. 18:25

Remek tanácsaidat tanítani kellene!!! Szeretettel és szívvel gratulálok! Sarolta

Barienn2016. február 9. 17:25

Nagyon szépen levezetted, hogyan kellene enni, inni , aludni, mozogni, hogy mindenből mindenhova pont annyi jusson, amennyi kell, mindezt mértékletesen. Az emberi szervezet ezt ösztönösen tudja is, csak a kisgyereket már elrontják a szülők, amikor meg kell enni a levest akkor is, ha nem kell, ezzel lassan hozzá szokik ahhoz, hogy többet egyen, mint amire szüksége van. A mértéktelen evészetnek például itt vannak a gyökerei. Szívvel gratulálok, Ildikó

Törölt tag2016. február 9. 17:19

Törölt hozzászólás.

Eddi2016. február 9. 16:49

Nagyszerű ötletekkel látsz el bennünket. Remek gondolatok, szívet hagytam hozzá. Eddi.

bogyi2016. február 9. 16:44

Szívvel gratulálok remek sorok!

Radaszsuzsanna2016. február 9. 15:59

Kedves Laci bácsi!

Már vártam ezt a versedet és nagyon jó lett!Fontos üzenete van lényeges hogy berögződjön a tudatba! Jó úton haladsz sokan elgondolkodnak majd soraidon amihez egy nagy szívet hagyok és tisztelettel gratulálok!

Zsuzsi

Martonpal2016. február 9. 15:54

Hasznos tanácsok jól szedett sorokban és fantasztikusan ötletes.
Szívvel gratulálok...attila

joco572016. február 9. 15:53

Sodró lendületű versed nagy élmény volt olvasni! Tele bölcsességekkel!
''Hogyha mértékkel élsz, semmi meg nem árthat,
ennyit minden ember magától elvárhat.''
Gratulálok kedves László!
Szívvel, Jocó

kokakoma2016. február 9. 15:40

Kedves Laci! Háziorvost fogok váltani ha vállalsz? Köszönöm tartom (próbálkozom) az ''utasítást'' és közben az forog a fejemben: ''kérdezze meg orvosát,gyógyszerészét''. Minek már nem kell. Szívvel,szeretettel. pj

rojamsomat2016. február 9. 15:29

Gratulálok remek versedhez!!
Nagy élmény volt olvasni!!
Szívvel,,,Tamás

adamne2016. február 9. 15:23

Jó volt olvasni terjedelmes, tudományos, lenyűgöző versed
kedves Laci. Nekem is a nyolcadik tetszett a legjobban, de
mindegyik kiváló. Szívvel gratulálok: Manyi

feheryndigo2016. február 9. 15:03

Bizony jó lenne ilyen életet élni, bár ez döntés kérdése is, meg a lehetőségeké, meg a körülményeké. Legjobban a vers summája tetszik, ha fogalmazhatok így, a nyolcadik betű. Szívet hagyva gratulálok mély tisztelettel:Krisztina!

Eleonora2016. február 9. 15:01

Az egész vers tetszett, nagyon nagyon jó, ám nekem az alábbi versszak a kedvencem:
''Ötödik betűnek Temperance neve,
a mértékletesség, mindig éljél vele!
Hogyha mértékkel élsz, semmi meg nem árthat,
ennyit minden ember magától elvárhat.''

Szívvel olvastam, s igyekszem be is tartani a tanácsot.

Nóra

HAdriana2016. február 9. 14:58

Kedves László!
Nagyon magával ragadott a versed, szívből gratulálok!
Szívvel, Adriana

lejkoolga2016. február 9. 14:56

Kedves László!
Tudományos alapon megalkotott verseddel lenyűgoztél, szeretettel várom a folytatást: Olgi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom