Szerző

Elter József

Népszerűség: 51 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 500 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. január 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (23)

Elter József

Mesél a falevél

Fáradtan pihenek egy park menti padon,
Könnyű szél fújdogál e csendes alkonyon.
Egy falevél közeleg halkan, imbolyogva,
Zizegve, szerényen mellém száll a padra.

Pihegve, lassan megnyugodva mesélni kezd:
Hallgatom, honnan és miért is érkezett.
Érzi rövid életének végső közeledtét,
Őszinte szavai megérnek egy mesét.

Egy magas fa tetején jöttem a világra,
Tündöklő napfényben, harmatban úszkálva.
Hallgatva a madarak gyönyörű énekét,
Megkezdtem rövidke életem kezdetét.

Nőttem lassan egyre csak nagyobbra,
Sok-sok társammal együtt lombot alkotva.
Udvaroltunk együtt a sok piciny virágnak,
Védtük hidegtől, melegtől, örültünk egymásnak.

Az idő múlt, a virágból gyümölcs lett,
Jött az ember, leszedte, minket ott felejtett.
Ott maradtunk árván, elhagyottan,
Nem kellettünk senkinek, sírtunk magányosan.

Néha még hallgattuk, kik árnyunkban pihentek,
Hogy szomorú sorsukról egymásnak meséltek.
Jött az ősz ködös hajnalokkal, tudtunkra adva,
Nincs már ránk szükség, mehetünk utunkra.

Így múlt el életünk fáradtan, sárgulva,
Így kerültem én ide, e csendes kis padra.
Szívemet kitárva megyek megnyugodva,
Dolgomat megtettem, hálára nem várva,
Szótlanul költözöm egy boldogabb világba.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2017. december 9. 18:15

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2017. október 16. 19:46

Törölt hozzászólás.

JamesGiulia2017. április 13. 16:46

Gyönyörű vers. Szívvel gratulálok!

Üdvözlettel,
Giulia

Meroni2016. szeptember 25. 20:10

Szép versedet szívvel, szeretettel olvastam! Roni

Barienn2016. január 31. 21:40

Kedves József!

Nagyon szépen éreztetted a falevél életét, ami talán kicsit a miénk is lehetne.
A figyelőmből küldöm a szívem.
Ildikó

HAdriana2016. január 29. 11:36

Nagyon szép emlékezés, gratulálok! Szívet hagytam!
Adriana

joco572016. január 27. 11:27

''Így múlt el életünk fáradtan, sárgulva,
Így kerültem én ide, e csendes kis padra.''
Természetesen több ez egy levélnél, sokkal több, hát ezért olyan fájdalmas a vége! Tetszik!
Szívvel gratulálok! Maradok és figyelem verseidet!
Jocó

1957052520122016. január 25. 20:58

Kedves Józsi!
Könnyezve fejeztem be versed olvasását. Szimbólumaid szívemhez értek. Szívvel gratulálok , Irén

mezeimarianna2016. január 25. 05:42

:( nem is tudok mit hozzáfűzni...

Törölt tag2016. január 24. 19:55

Törölt hozzászólás.

adamne2016. január 24. 17:02

Csodálatos verset hoztál kedves Józsi! Szép kis történetet
írtál, nagyon tetszett. Szívvel, nagy szeretettel gratulálok: Manyi

gypodor2016. január 24. 10:25

Én is faggatom a faleveleket... gyűjtöm az évmilliós lenyomataikat... azok mi mindent tudnának mesélni!!!!
Szép a versed!
Szívvel gratulálok.
Gyuri

Schmidt-Karoly2016. január 24. 09:54

Kedves József!
Ha valakikre, akkor a falevelekre igen nagy szüksége van az embernek, úgy is fogalmazhatok, hogy életbevágóan fontos velük együtt élni, akik a dolgukat önzetlenül teszik, még hálát sem várva. Hát..., van az embernek tőlük mit tanulnia! Én most nagyon beleéltem magamat az ő helyzetükbe!
Kívánok velük szeretetteljes együttlétet, szeretettel: Schmidt Károly.

dvihallyne452016. január 24. 09:43

Szívvel olvastam nagyon szép történetedet!!Sarolta

uzelmanjanos9562016. január 24. 08:38

Nagyon szépen megírt emlékezésedhez, poéta szívvel gratulálok:János

pengaulini2016. január 24. 00:41

Szépen írtál egy parányi életről, elmúlásról. A négysoros tagolás ritmust kelt, kár hogy az utolsó versszak ötsorosra sikerült. Szerintem jobb lenne a csattanó ha az utolsó sor magában lenne.
József

Jelter(szerző)2016. január 24. 00:34

Köszöni szivből a kicsi falevél a sok szeretetet,
Hogy e rövidke mese nektek ennyire tetszett.
Jövőre majd ujra eljövők és elmesélem,
Remélve szerencsésebb lesz majd az uj életem.
Köszönöm kedves, elismerő szavaitokat, e zord télben szivemben kis melegséget éreztem. József

donmaci2016. január 23. 21:42

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok: Józsi

roland.v2016. január 23. 21:38

Hát ez nagyon szép..., !!!

Szív érte!

Roland

Marimama2016. január 23. 20:32

Kedves József,ez nagyon szép ! Megszívezem.
Mária

feheryndigo2016. január 23. 20:02

Szép vers,nyugodt és rendezett. Gratulálok, minden tekinteteben nagyszerű versedhez! Szívvel:Krisztina

anci-ani2016. január 23. 19:46

Meghatóan szépséges versben érzékeltetted a falevél élettörténet, annyira szépen mesélte el...
Szomorú a vége rövid életének, de tavaszra újra,
új rügyekből boldogan életre fakadnak!
Szépséges versedhez az elmúlásról, kedves József
gratulálok szívvel, szeretettel: Anci

bruckerlaszlo2016. január 23. 18:21

Nagyon tetszett a fegyelmezett gondolatsor az ügyes végkifejlet. Gratulálok

rojamsomat2016. január 23. 18:15

Szép emlékezésednél szívet hagyok!!
Nagyon szép verset hoztál!!
Gratulálok!!
Szívvel,,,,Tamás

Doli-Erzsi2016. január 23. 17:41

Nagyon szép emlékezésedhez szívet hagyva gratulálok!
Erzsi

jocker2016. január 23. 17:07

Hmm... olyan igen szép a hasonlatod...
Versed igen jó lett és nagyon tetszik. Ekkora búcsúzást, azért még nem kellene csapnod, de ha már megírtad, akkor elismerést érdemelsz, eme míves remekedért.
Fölöttébb jó a levezetésed és nagyon szép szavakból álló mondatokat alkalmaztál.
Őszinte, alázatos és hódolatteljes tisztelettel, elismeréssel, barátsággal: vivát, vivát, vivát! jocker/Kíber/Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom