Szerző
Takács Mária

Takács Mária

Életkor: 64 év
Népszerűség: 203 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 544 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. december 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (35)

Takács Mária

Advent angyalai

Minden Advent négy vasárnapján
Négy kis angyalka égből leszáll,
Vékony, karcsú, halvány alakján
Megtörik a fény, s lopva megáll.

Mindegyik adventi angyalnak
Küldetése titkos, más és más,
Fényeikkel még vigasztalnak,
És léptük nyomán jő álmodás...

Az első vasárnap angyala
Kék köpenyt visel az ünnephez,
Küldetése, hogy esthajnalra
Közel húzódjon emberekhez.

Második vasárnap angyala
Piros palástjába öltözött,
Kezében egy nagy serleg vala,
Keres-kutat emberek között.

Szeretetet tölt serlegébe,
Ezzel tér majd vissza az égbe,
Fényt készítenek majd belőle,
Csillagok ragyogjanak tőle.

Harmadik vasárnap angyala
Fehér ruhában, ragyogva jő,
Kezében fénylő fénysugara,
S a benne rejlő bűvös erő.

E csodálatos erejével
Békét és boldogságot áraszt,
Fénysugara bűvös fényével
Minden szeretetet feltámaszt.

Negyedik vasárnap angyala
Nagy, lila lepelben tündököl,
Kezében csengő hangú lantja
Sarjadó élteket üdvözöl.

Hangjára a földben rejlő mag
Ébred, s karját nyújtja talajnak,
S hívja új életre álmatag
Gyermekeit egy új tavasznak.

2015. december 6.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


ariamta(szerző)2016. január 7. 14:59

@noheb: @Anikaa: @t.buga: @asztalos-sly: @jocker: @Sida: @Kicsikinga: @Doli-Erzsi: @donmaci: @adamne: @erzocsend: @ilonawirth: @szalokisanyi1: @3: @Eddi: @uzelmanjanos956: @dvihallyne45: @rojamsomat: @molnarne: @Sanyipapa: @111111:

Kedveseim, hálásan köszönöm, hogy itt jártatok nálam és olvastatok. Remélem, 2016-ra összeszedem magam, problémám is kevesebb lesz, és mindenkinek egyenként, személyesen fogom újra megköszönni, hogy meglátogatott. És igyekszem mindenkihez minél előbb eljutni, mert nagyon hiányzik, hogy régen olvastalak benneteket. Igyekszem, és nagyon köszönöm!

noheb2016. január 2. 14:56

Csodálatos!!!
Gratulálok!!!
Marika

Törölt tag2015. december 24. 14:40

Törölt hozzászólás.

t.buga2015. december 22. 15:14

Nagyon szép, ünnepre hangoló költemény. Szívvel gratulálok alkotásodhoz!

asztalos-sly2015. december 22. 08:49

Nem csak jó és szép,remek vers.
:)))
Thomas

ariamta(szerző)2015. december 21. 20:36

@gypodor: Nagyon szépen köszönöm, és nagyon boldog, áldott, békés ünnepeket kívánok neked és családodnak.

jocker2015. december 21. 19:31

Fölöttébb jó lett és szép is.
Gratulálok szeretettel: jocker/Kíber/Feri

Sida2015. december 21. 18:58

Szép ez a vers, az angyalkák a karácsonyi meséket idézik, a remény magjai is hullnak és hívják
''új életre álmatag gyermekeit egy új tavasznak.''
Gratulálok.
Szívvel kívánok békés, boldog ünnepeket.
Klári

Kicsikinga2015. december 21. 18:02

Jaj, szinte láttam az angyalkákat, ahogyan teszik a dolgukat, kedvesen, mosolygósan, szeretettel, ahogyan Te is nézel ránk a fotódról!
Nagyon szép verseket írsz!

Doli-Erzsi2015. december 21. 17:49

Csodálatos vers!
Szívet hagyva gratulálok!
Áldott Karácsonyt kívánok!
Erzsi

donmaci2015. december 21. 17:02

Nagyon szép ! ! ! Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!
Szívvel és szeretettel Józsi

adamne2015. december 21. 15:15

Szívvel olvastam szép Adventi versed drága Marikám. Gratulálok.
Áldott Békés Boldog Ünnepeket kívánok szeretettel: Manyi

erzocsend2015. december 21. 15:07

Kedves Mária! Szép és varázslatos versedért nagy szív jár: Tibor

ilonawirth2015. december 21. 14:11

Kedves Mária! Ez nagyon szép lett! Szívvel. Ilona

szalokisanyi12015. december 21. 13:02

Kedves Marika! Csodás alkotás.

Áldott! Békés Boldog Karácsony Kívánok! Szívvel. Szeretettel: Sanyi

32015. december 21. 10:21

Nagyon szép adventi vers ! Gratulálok ! Ibolya

Eddi2015. december 21. 09:58

Csodás versedhez szívet hagyok, és Áldott ünnepeket kívánok. Eddi.

uzelmanjanos9562015. december 21. 09:20

Csodálatos Adventi versedhez, szívvel gratulálok:János

dvihallyne452015. december 21. 08:14

Marikám!
Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok!!! / 19. /
Ölellek:Saci

rojamsomat2015. december 21. 07:57

Kedves Marika!! Nagyon szép verset hoztál!
Én Boldog karácsonyt kívánok Neked, ki Nagy szívet hordoz, és minden POET ,,munkatársnak,,!!!
Köszönöm a kedvességet!!
Szívvel,,,Tamás

molnarne2015. december 21. 07:35

Szép versednél szívet hagyva gratulálok:ICA

Sanyipapa2015. december 21. 00:17

Nagyon szép vers.
Szívvel: Sanyi

1111112015. december 20. 22:48

Versedből csodásan hallom a ''Mennyből az angyal lejött hozzátok,...'' minden üzenetét drága Marika. Szeretettel, szívvel: Piroska

gypodor2015. december 20. 22:29

Az adventi gyertyák angyalai versed nyomán bennem is felgyújtották a lángot...
Szívvel olvastalak.
Gratulálok.
Gyuri

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:56

@bogyi: Köszönöm szépen, Évikém! És áldott ünnepeket neked!

bogyi2015. december 20. 21:49

Szívet hagyva gratulálok Marikám!

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:42

@barka: Köszönöm szépen, kedves Ili, neked is és családodnak is áldott, békés ünnepeket kívánok.

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:42

@merleg66: Köszönöm szépen, kedves Gábor, és áldott, békés ünnepeket kívánok!

barka2015. december 20. 21:37

♡-vel gratulálok versedhez, és boldog karácsonyt kívánok! Ili

merleg662015. december 20. 21:35

Kedves Mária! Nagyon szép adventi versed szívvel olvastam. Üdv: Gábor

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:20

@fufenka: Nagyon szépen köszönöm, Zsuzsikám, és áldott, békés ünnepeket kívánok családod körében.

fufenka2015. december 20. 21:19

Nagyon szép! Szívből és tisztelettel gratulálok: Zsuzsi

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:18

@Ibolya.52: Köszönöm szépen Ibikém, neked és családodnak én is áldott, békés ünnepeket kívánok.

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:17

@Eleonora: Kedves Nóra, remek eszmefuttatás, és igaz is. Köszönöm szépen, és áldott ünnepeket kívánok neked és családodnak.

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:16

@dr.vegha: Nagyon szépen köszönöm, kedves Attila, én innen kívánok áldott, békés ünnepeket neked és családodnak.

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:16

@Dram: Nagyon szépen köszönöm, kedves András, és áldott, békés ünnepeket kívánok neked és családodnak.

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:14

@Hopehely: Köszönöm szépen, kedves Hajni, nagyon örülök, hogy itt jártál, és boldog ünnepeket kívánok neked és párodnak.

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:11

@dobosigyorgy: Köszönöm szépen, kedves Gyuri, és nagyon boldog ünnepeket kívánok neked a családod körében.

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:11

@joco57: Köszönöm szépen, kedves József, nagyon boldog ünnepeket kívánok neked a családod körében.

ariamta(szerző)2015. december 20. 21:10

@editmoravetz: Drága Editkém, nagyon szépen köszönöm, és én is nagyon boldog ünnepeket kívánok kedves párod mellett és kis családod körében. Milliószor puszillak.

Dram2015. december 20. 21:08

Kedves Mária!
Szép adventi versed a várakozás, az eljövetel
szép napjait új fényben tünteti fel, világítja meg...
Szívvel, tisztelettel olvastalak.
Üdvözlettel; András.

dr.vegha2015. december 20. 21:04

Szép, szerethető vers, kedves Marika!
Szívvel, Attila

Eleonora2015. december 20. 21:02

Az ég kék, a vér piros, a lélek fehér, és ebből, ha jó aránnyal oszt az ember, lila lesz, mely az élet.

Szívvel gratulálok.

Nóra

Ibolya.522015. december 20. 20:53

Nagyon szép!
Boldog Karácsonyt Kívánok. Ibi

Törölt tag2015. december 20. 20:50

Törölt hozzászólás.

dobosigyorgy2015. december 20. 20:50

Szépéseges versedhez szívvel gratulálok.
Sok szeretettel és nagy baráti öleléssel:-Gyuri

joco572015. december 20. 20:47

Stílusosan, mennyei lett versed! Igazán ünnepi!
Szívet hagyok!
József

editmoravetz2015. december 20. 20:44

Drága Mária!

Csodásan szép az Adventet átfogó versed, melyben a Hit-Remény-Szeretet és az Élet-öröm angyalait megjelentetted ... csengő-bongó lant hangjára sarjadó életet üdvözlő negyedik angyal is megérkezett a mai nap...
Kívánok nagyon békés, áldott Karácsonyt Szeretteiddel együtt!
Edit /1./

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom