Szerző
Máté Rózsika

Máté Rózsika

Életkor: 25 év
Népszerűség: 47 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1064 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. december 15.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (7)

Máté Rózsika

Karácsonyi történet

Valamikor régen, Szent Karácsony este
Még gyermekkori szívem oly vígan dobogott.
Mikor tekintetem csendben a karácsonyfát leste,
Melyen annyi dísz és égő oly szépen csillogott.

Édesanyám vígan vacsorázni hívott,
És körbeültük sorban az ünnep asztalát.
Miközben hálás szívünk buzgón a Jó Istenben bízott,
Hogy leküldi Ő közénk a drága Szent Fiát.

Majd nagyapámnak hangja törte meg a csendet.
Mely melegséget nyújtott e hideg éjjelen.
És minden karácsonykor úgy vártuk ezt a percet,
Mert életünkből elszállt minden félelem.

Erős, kedves hangja maga volt a csoda,
Szemeinkbe mindig könnyet teremtett.
Még ma is itt szól bennem, és nem feledem soha,
Mert számomra a léte oly sokat jelentett.

Édesanyám csendben összefogta kezünk,
És szürke, könnyes szeme reánk nevetett:
"Tudnotok kell mindig, hogy Isten itt van velünk,
És Fiát adta értünk, mert oly nagyon szeretett."

Megtanultam tőlük, hogy milyen szívből élni,
S hogy minden napunk ünnep, ha van, kit szeretnünk,
S hogy életünkben csodát adni kell, s nem kérni,
És másokat kell rosszból jóra vezetnünk.

S végül Szent Karácsonyeste nyugovóra tértem,
És örömteli szívem oly vígan repesett.
S még gyermekkori szemmel az ablakon át néztem,
Ahogy a felhők mögül Isten reánk nevetett.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


jocker2016. március 13. 10:34

Nagyon szép a történet és a versed is.
Gratulálok szeretettel: jocker/Kíber/Feri

kicsikincsem2015. december 18. 12:03

Szép történet...
Szívvel...

Vargazlajos2015. december 18. 11:50

Nagyon szép!
Áldott Karácsonyt!
VZL

Kicsikinga2015. december 17. 15:35

Csodálatosan szép, és nagyon jó versed, igen meghatott.

kterezia2015. december 16. 18:37

Megható, szemléletes szépség.

rojamsomat2015. december 16. 09:05

Szép Karácsonyi versedhez gratulálok!!!
Szívvel,,,,Tamás

Gaborovics2015. december 16. 08:11

Nagyon szép vers! Gratulálok!

Gabi

Eddi2015. december 15. 21:31

Nagyon szép tanulságos történet. Örömmel szívvel olvastam. Eddi.

Törölt tag2015. december 15. 21:21

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom