Az átjáró
A pillanat még nem jött el, de már a közelben figyel,
Az átjáró még nincs nyitva, de a kulcs már fordul,
Erővel nem jutsz ki, csak az élő hittel,
És nem tudhatod, odaát jóságos apóka vár, vagy egy zord úr.
A döntésnek talán már lejárt az ideje,
Te már rég meghoztad a tiédet,
A túloldalon úgyis mindent tudnak előre,
Talán meg sem születtél, már kész volt az ítélet.
Csak araszolsz a kapu felé egy unalmas, szürke házban,
Hol az ablakokat odakint vastag vasrács védi,
És már nem találnád meg a folyosót, ahol gyermekszobád van,
Mert mindent ellep a por, minden túl régi.
Mikor azt hiszed, soha nem éred el,
És átjáród kapuja mintha egyre távolodna,
Szólongatni kezded a túloldalt, de senki nem felel,
Akkor hirtelen megérzed, hogy kezedet valaki fogja.
Itt állok végre melletted, és a kapu nyitva áll,
Kétségeid tovatűntek, nem úr rajtad a halál,
Mikor kilépünk a fényre, hamarosan megérted,
Miért jöttem, s miért éppen engem küldtek el érted.
Győr, 2015. április 24.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
BORDAN_ROZA19552017. január 4. 02:15
Kedves Laci!
Öregektől szoktam hallani, hogy a ''nagykönyvben'' már a születésünk pillanatában meg van írva az utolsó dátum is.
Sőt már azt is hallottam öregektől, hogy nem a haláltól kell félnünk, hanem az odavezető úttól. Poet-os szívvel küldöm elismerésem. Rozika
Ibolya.522015. május 3. 11:48
Különös! Megható! Szívvel gratulálok. Ibi