Szerző
Végh Attila dr.

Végh Attila dr.

Életkor: 55 év
Népszerűség: 618 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1763 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. február 18.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (101)

Végh Attila dr.

Falshang

Gyülekeznek az álarcok,
báloznak az arctalanok.
Szemükben szürke a közöny,
könny nem jön át küszöbökön.

Asztalokon nyolc fő fogás,
úri muri gondoskodás.
A zenész csak nyúzza, vonja,
hiszen sebhelyes a kotta.

Külön páholy bálarcoknak,
nincs meghívó fals hangoknak.
Odakint hajléktalanok,
némelyik már alig vacog.

Bent gazdagság, nagyestélyik,
partiarc mind, - vagy remélik.
Plasztikai múló szépség,
létezik a mélyszegénység.

Táncot lejt a gőg és pompa,
tombolán nyert nyugalomban.
A külvilág nem létezik,
és az sem, aki éhezik.

Így báloztak az álarcok,
maradtak mind arctalanok.
Jutott minden a kevésnek,
maradt semmi a szegénynek...

2015. január 31. Gyöngyikének, Katának, Zsuzsának, Ferinek, Józsinak és Pistinek

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


dr.vegha(szerző)2015. szeptember 16. 20:58

@erzocsend: Kedves Tibor!
Várni fogom a verset, ha eddig nem írtak rá semmit, nem lesz probléma. Nekem volt egy versem, ami 3 hétig parkolt, két hétig volt a főmodinál. Erdély volt a címe. Elutasították, lényegében lehet, hogy egy szó vagy kettő miatt, ezt nem tudom. De sajnáltam nem publikálni, így az Erdélyből, St. Day lett, a Nagy-Magyarországból Hős Anyaország és így le is hozták :))
Attila

erzocsend2015. szeptember 16. 18:29

Kedves Attila,köszönöm a választ. Megnéztem,a Molnár Jolán vers valóban szép lett,de nem volt 4 hely különbség a kettő között,lehettél volna Te is az első. Észrevettem,hogy a bírálók előnybe részesítik az elvontabb,modern verseket.--Jó hogy nem szavaltad el,mert ugye a hatalomnak tudjuk régóta,hogy mije nincsen...--Kíváncsi vagyok, hogy holnap meg e jelenek,nem e cenzúráznak, editmoravecz biztatott,hogy küldjem be, lehet hogy átmegy...(már csak pár versed maradt hátra,hamarosan azokhoz is eljutok.) Üdv: Tibor

dr.vegha(szerző)2015. szeptember 16. 17:41

@erzocsend: Nem az újságokból vettem, de megéltem már egy s mást, meg aztán hallani is olykor nagy fényűző bálokról.
Néhány poettársunkkal edöntöttük - alább olvashatod -, hogy írjunk farsangi verset, ilyenkor valami meglepővel szeretek kirukkolni - meg úgy általában mindig, csak nem mindig sikerül - és ezt találtam ki. Egyébként én is hivatalos vagyok, ahol lakom, a városbálra, még játszottam is a gondolattal, hogy elszavalom, de aztán meggondoltam magam, mert nem lettem volna nyerő.
Örülök, hogy hatással volt Rád ez a vers is.
Attila

erzocsend2015. szeptember 16. 14:23

Folytatva a halászatot: Ez egy igen nagy hal. Már a címe is olvasásra késztető, de az ötlet, meg a tartalom sem akármi. Egy két újságban ostorozták a jelenséget, lehet hogy onnan merítettél...A harmadik meg az ötödik versszak piszok jó. Az egész telitalálat, nehezen szabadultam tőle...

dr.vegha(szerző)2015. március 6. 20:14

@Chikes: Nem tudom, kedves Hajni, de semmi biztató..Köszönöm, hogy olvastál! Attila

Chikes2015. március 1. 21:22

Nagyon nagy igazság szól soraidban.
Szívemnek való! Sajnos ez a mai jelen.
Vajon milyen lesz a jövő?
Szívvel gratulálok!

dr.vegha(szerző)2015. február 27. 22:09

@rumisanyi: Örülök én is Sanyi, hogy olvasol! Attila

rumisanyi2015. február 27. 22:00

Ez is nagyon tetszik. Jó, hogy rád találtam.

Sanyi.

dr.vegha(szerző)2015. február 27. 14:38

@sandor_vegh: Nagyon köszönöm Sándor! Attila

sandor_vegh2015. február 27. 01:32

Kedves Attila!

Jó, hogy látsz! Nos ennyi! Ez több mint dicséret!

dr.vegha(szerző)2015. február 25. 17:38

@niki4: Szia, Niki! Mostanság körülbelül 5-6 nap. Van amikor lassabb. Attila

niki42015. február 25. 14:33

Ha beküldtem egy verset, kb. mennyi időt kell rá várni, hogy elfogadják?
Niki

dr.vegha(szerző)2015. február 25. 10:39

@Porumb1963: Köszönöm, hogy olvastál András... kisarkított vers, de sajnos valóban van alapja. Üdvözöl, Attila

Porumb19632015. február 25. 10:37

Gratulálok! Remek ábrázolása a szélsőséges világunknak,teljesen ráhúzható a mai társadalmunkra!
A cím ötletes és rendkívül találó!
Üdvözlettel András

dr.vegha(szerző)2015. február 24. 19:49

@niki4: Nem baj Niki, már ezt is tudod :) Attila

niki42015. február 24. 18:59

Bocsi, csak nem ismertem ezt a szót! Niki :)

dr.vegha(szerző)2015. február 23. 23:02

@Nebi97: Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 23. 23:02

@niki4: Nem írtam el kedves Niki :) Fals=hamis. Falshang, hamis hang.. tudod, ez egy szójáték :) Attila

Törölt tag2015. február 23. 20:30

Törölt hozzászólás.

niki42015. február 23. 20:12

Nagyon tetszik, de egy kicsit elírtad a címet! :)

dr.vegha(szerző)2015. február 23. 11:40

@nefelejcs: Köszönöm Anikó, valóban.. a szakadék óriási...temethetetlen...Szeretettel, Attila

nefelejcs2015. február 23. 11:35

Szívfájdítóan mély szakadék tátong az urizálók és a szegények között. Remekül bemutattad, kedves Attila.
Szeretettel gratulálok! Anikó

dr.vegha(szerző)2015. február 23. 10:00

@1008: Köszönöm szépen Zsu, örülök, hogy így gondolod! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 23. 09:59

@Andicsek: Köszi Andi, ismerem, már volt alkalmam megismerni :-) Attila

10082015. február 23. 09:58

Remekül, kissé ironikusan írsz a partiarcokról és párhuzamosan a mélyszegénységről. Igazi korrajz.
Élvezettel olvastam ezt a versedet is.

Szívből gratulálok! Zsu

Andicsek2015. február 23. 09:12

Kedves Attila!
Azt gondolom, hogy ismered a véleményem ebben a témában..,
Nagyszerű és szókimondó alkotás..,
Őszinte tisztelettel és szívvel gratulálok: andi

dr.vegha(szerző)2015. február 22. 22:05

@ildi49: Szia! Én is bízom, én most a feketét írtam le, de tudod, nem minden fehér és fekete :-) Attila

ildi492015. február 22. 22:04

Szia itt vagyok mar erdekes ez a versed tetszett de en meg bizom az alarcok nelkuli meleg szeretetben bizo
ny

dr.vegha(szerző)2015. február 22. 21:15

@merleg66: Köszönöm Gábor, nem tipikus, de sajnos valós.. Attila

merleg662015. február 22. 21:13

Kedves Attila! Igaz! Remek versedhez szívvel gratulálok! Üdv: Gábor

dr.vegha(szerző)2015. február 22. 21:07

@gosivali: Köszönöm szépen :-)

gosivali2015. február 22. 19:48

101. szívecskét hagyom.

dr.vegha(szerző)2015. február 22. 10:28

@hmbt: Köszönöm Éva, nekem a 99. is kedves :-) Attila

Törölt tag2015. február 21. 23:37

Törölt hozzászólás.

dr.vegha(szerző)2015. február 21. 22:21

@Korpos: Köszönöm Albert! Kisarkított, de van valóságalapja... Üdvözöl, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 21. 22:20

@jozsefcsosz: Köszönöm velem gondolkodó véleményedet, kedves Józsi! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 21. 22:19

@strofa: ....és lelkiekben gazdag szegények...

Korpos2015. február 21. 21:30

Hát igen, ez a való világunk! Szívből gratulálok! Albert

jozsefcsosz2015. február 21. 20:00

Magyarország görbe és valós tükre már nem is tegnap hullott darabjaira, de ez ilyenkor hatványozottabban látszik. Köszönöm igaz versedet, Attila! - Üdv. Józsi

strofa2015. február 21. 18:37

Szegény gazdagok...
:-))

dr.vegha(szerző)2015. február 21. 17:36

@varkonyi.zsuzsa: Köszönöm szépen Zsuzsa, kicsit megkésve Boldog Névnapot kívánok szeretettel! Attila

varkonyi.zsuzsa2015. február 21. 17:34

Gratulálok remek versedhez,igaz soraidhoz.Szeretettel,szívvel:Zsuzsa

dr.vegha(szerző)2015. február 21. 13:53

@laszloklara: Köszönöm szépen Klára! Attila

laszloklara2015. február 21. 11:44

Elgondolkodtató sorok, remek vers

dr.vegha(szerző)2015. február 21. 10:14

@zserevay: persze, nincs is ezzel baj, egyetértek Veled... kellenek az ünnepek /Karácsony, Húsvét /Pészah/ stb.../ A versem tartalma nem általános, sokkal inkább sarkítás, persze az alapok valósak is lehetnek. Attila

zserevay2015. február 21. 00:21

@dr.vegha értem én..Hidd el láttam, látok elég pazarlást de sokszor az ünnepek ezekkel járnak és ez nem feltétlenül rossz. Az ember meg legyen büszke ha elért valamit persze normális kereteken belül. Az adakozás meg nagyon fontos, sőt kötelességünk.

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 21:58

@zserevay: Nem az ünneppel van baj...hanem amikor a nagyzolás a fő szám, a kivagyiság, a mindent felülmúló pazarlás...örülök, hogy olvastál.

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 21:57

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

zserevay2015. február 20. 21:47

Gratulálok :) bár igen elgondolkodtató.. Ennek ellenére én nagyon szeretem a purim ünnepet..többé kevésbé hasonló a farsanghoz ;)

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 19:48

@kterezia: Örülök, ha így van! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 19:47

@emonye: Örülök és köszönöm szépen :-) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 19:47

@znejutka: Köszönöm szépen Jutka! Igen, sajnos van ilyen valóság is...Attila

kterezia2015. február 20. 19:30

Színesen láttatva gondolkodtatsz el.

emonye2015. február 20. 18:11

Erős vers a szomorú valóságról, nagyon tetszett! :)

znejutka2015. február 20. 18:10

Ez sajnos a valóság, amit aversedben megszólaltattál kedves Attia!
szívet hagyva Jutka

Táncot lejt a gőg és pompa,
tombolán nyert nyugalomban.
A külvilág nem létezik,
és az sem, aki éhezik.

Törölt tag2015. február 20. 17:49

Törölt hozzászólás.

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 17:22

@jocker: Köszönöm kedves Jocker, örülök, hogy tetszett. Attila

jocker2015. február 20. 17:11

Érdekes, jó lett és tetszik.
Elismeréssel, kalapemeléssel: jocker/Kíber/Feri

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 13:31

@asztalos-sly: Tudod Tomi, az újszülöttnek minden vicc új, és a versem is, ha még nem olvasták :-) Ami nekem 2015-ben íródott, az mind új. Barátsággal, Attila

voodoo2015. február 20. 12:19

@dr.vegha: El se mennék... nem vesztegetem az időmet többé ''ál''arcokra... és + se érdemelnének... :))

Zsuzsa-Amriswil2015. február 20. 10:41

@dr.vegha: Mindig örülök neked, köszönöm szépen.

Szeretettel üdvözöllek: Zsuzsa

asztalos-sly2015. február 20. 10:38

Tudom én!Csak kíváncsi voltam rá,
vajon mit reagálsz erre?
Jan-31!Azért annyira mégsem új?!
De a vers minőségén ám kedves Attila,mit sem változtat.
Mikor lett írva!
Nekem a 2-3napja írt versem is régi !
Tomi
:) !!!!

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 10:21

@Ilpaki: Köszönöm szépen kedves Ili! Szeretettel, Attila

Ilpaki2015. február 20. 10:08

Szívvel gratulálok a valóságot tükröző versedhez!
Szeretettel: Ili

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 08:04

@kreativ55: Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett.. persze nem a téma, mint olyan. Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 08:03

@matyus10: Én köszönöm, hogy olvastál! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 08:01

@kistenkes: Köszönöm kedves Frici! Nem kivétel, sőt...Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 08:00

@Lydy75: Köszönöm Lydy! Valóban Ohhh...ha vizuális vagy...Köszönöm a szívet, szeretettel, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 20. 07:58

@voodoo: :-) :-) én csak abban reménykedem Bartáom, hogy talán elfelejtik ezt az emlékezetes estét, és még egyszer meghívnak valahová, és akkor az est csúcspontjaként, távozáskor felolvasod a verset! És lehet, hogy ráadásként hajléktalannak kellene öltözni...garantáltan ez lesz az utolsó ilyen bálod :) Köszönöm, hogy mindezt megosztottad :) Attila

kreativ552015. február 20. 07:35

''Bent gazdagság, nagyestélyik,
partiarc mind, - vagy remélik.
Plasztikai múló szépség,
létezik a mélyszegénység.''
Nagyon jó ellentétpárokkal mutattál rá arra ami állítólag nincs, de mi nap mint nap találkozunk vele!!!

matyus102015. február 20. 05:56

Mai társadalmunk valós állapotának iróniája! Tetszett! Köszönöm, hogy olvashattalak!

kistenkes2015. február 20. 05:36

Így báloztak az álarcok,
maradtak mind arctalanok.
Sajnos a farsang sem kivétel. Nagyon.nagyon találó sorok, gratulálok (88.) Frici

Törölt tag2015. február 20. 01:34

Törölt hozzászólás.

voodoo2015. február 20. 00:05

Voltam már főszereplő ilyen bálon: mindenki estélyi ruhában, szmokingban... és tudod, olyan ''velenceikarneválos'' álarcban. Mi viszont komolyan vettük a maszkabált: valami huszárfélének öltöztem, de fúziós huszárnak: a világ összes régi katona egyenruhájából vettem magamra, igaz a fejemre ötvenes évekbeli rendőrsapkát vettem, ahogy kell, tiltott önkényuralmi jelképes sapkarózsával. Eredetileg német páncélsisakban akartam menni, de abból nem volt kettő. A haverom odavan a Starwars-ért, ezért jedinek öltözött, a sapkám párjával a fején. Először mindenki azt hitte, valami előadás, performance részei, szereplői vagyunk, de nem... a pincér rezzenéstelen arccal vezetett minket az asztalunkhoz. Egy multicég évzáró buliján még belefér a hülyeség, de sok volt a meghívott VIP vendég (persze meg is játszották magukat, közben biztos jót mulattak a beszólásainkon, vagy pusztán azon, hogy mint egy időutazó huszár + egy jedi beszélgettünk előbb a blues-ról, utána a dzsesszről, később a fociról, utána már csak a csajokról... A külföldi többségi tulajdonosok egy idő után rossz néven vették, hogy lányaikat, feleségeiket nagy lelkesedéssel vittük táncolni. Nálam a tánctudás amúgy is egyenes arányban áll az elfogyasztott alkohol mennyiségével, szóval akkor és ott már bármit eltáncoltam volna... Egy idő után udvariasan megkértek, hogy távozzunk. Magunktól is leléptünk volna már éppen, de azért még egy jelenet hátravolt: a rendőrsapkánkkal a kézben mélyen meghajoltunk az úri társaság előtt, és talán be is szóltunk nekik, de ha akkor ismerem a versedet Attila, akkor azt olvasom fel nekik...
Ezzel egyszerre két dolgot el is árultam Barátom:
1, nagyon tetszett ez az írásod is
2, kb. ez a hozzáállásom az estélyekről és a bálozó nagyérdeműről...
Remélem nem off-oltam szét a falad, majd összerakod, ha mégis... :) Üdv: VooDoo

Törölt tag2015. február 19. 23:59

Törölt hozzászólás.

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 23:57

@cucedli: :-) Jó éjt Húgica, aludj már Te is :-)

Törölt tag2015. február 19. 23:41

Törölt hozzászólás.

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 23:38

@cucedli: Jók a megérzéseim, Obi van :) Pusza!

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 23:37

@G.Gabi: Köszönöm Gabi! Attila

Törölt tag2015. február 19. 22:47

Törölt hozzászólás.

G.Gabi2015. február 19. 22:31

Sajnos valós minden sorod! Szívvel. Gabi

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:20

@Nichi-ya: Igen kedves Niki, szomorú, hogy igaz.. Örülök, hogy mindig jössz. Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:19

@bszaszi: Oké Saci, így már értem :-) Csak azt hittem lemaradtam valamiről és nem kapcsolok.. Tudod, hogy az már milyen régi szám? 1984-es :-) Már rég hallgattam. Be is teszem :) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:16

@laboda: Köszönöm Sándor, örülök látogatásodnak! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:15

@Meroni: Köszönöm Roni, örülök, hogy olvastál! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:14

@karkoadam: Köszi Ádám! Te nagyon jól tudod, hogy ez mindig is így volt, tán már az ősközösségben is. Nem tudtam még írni Neked, a versed olvastam és nagyon tetszett :-) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:13

@pauleve55: Köszönöm Éva! Szeretettel, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:12

@meszaroslajos60: Köszönöm Lajos! Szeretettel, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:11

@rozsika53: Köszönöm véleményedet, kedves Rózsika :) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:10

@vihar: A farsangot én is ezzel a jelzővel illetem.
Ha egy 50 nm-es lakás, és egy 7 éves Peugeot 307-es jómódúság, ám legyen, bár szerintem nem itt kezdődik :-) Na, nyilvánossá tettem a vagyonnyilatkozatom :) Attila

lukacsleopold2015. február 19. 22:10

:) :) :)

fufenka2015. február 19. 22:08

@dr.vegha: Köszi szépen :) Zsuzsi

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:07

@Golo: Köszönöm Radmila! Szeretettel, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:06

@Sun68: Köszönöm szépen kedves Sün.. és a ''legyezgetést'' is :) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:05

@donmaci: Meg kellett keresnem, mi is, de megtaláltam :)

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:04

@Evanna: Köszönöm szépen kedves Evanna! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 22:03

@ambrus.magdolna: Kedves Magdi! Sokat gondolkoztam a vers végén, ez volt az első leírt gondolat...
Volt ilyen változat is.

Maradt minden a kevésnek.
De mi maradt a szegénynek?
A többi maradt a szegénynek.. Aztán megmaradtam az első gondolatnál. Ez csak a félbevágott semmiről jutott eszembe. Örülök véleményednek! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:59

@Doli-Erzsi: Köszönöm kedves Erzsi, örülök, hogy tetszett, köszönöm a kiemelést! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:58

@dufmar: Köszönöm szépen...és tényleg sajnos, hogy ilyenekről is kell írni. Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:57

@Abraks_Anna: Kedves Adri! Én örülök, hogy olvastál! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:57

@Ricsi_04: Köszi Ricsi, Te is nagyon szép verset írtál, bár voltam ott Nálad :) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:56

@sababa: Kedves Ági! Teljesen igazad van, már észre sem veszik sokan, hogy az álarc, igazi arcukká torzult... Szeretettel, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:53

@lukacsleopold: Talált, süllyedt... de csitt már, halkabban :-)

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:52

@adamne: Köszönöm kedves Manyi! A egész életünk tele van ellentmondásokkal, igazságtalanságokkal! Szeretettel, Attila

lukacsleopold2015. február 19. 21:51

Attila barátom, politikai pályára nem gondoltál még? :) Nagy jövőt látok előtted, különösen a tömegekhez szóló beszédek terén :) Szeretettel olvastalak.

Nichi-ya2015. február 19. 21:49

Nagyon szomorú, de igaz alkotásodhoz elismeréssel, szívet hagyva gratulálok.

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:49

@Hespera: Igazad van kedves Hespera, mindig ott van a fehér és fekete az életünkben.. Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:47

@cris1: Örülök Krisztina/Cris és köszönöm! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:46

@BakosErika: Én meg szeretettel fogadtalak, kedves Erika! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:46

@Sea_Miller: Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:45

@Zsuzsa-Amriswil: Kedves Zsuzsám...nem akartam szokványos verset... Bocs, hogy most értem ide, de BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK!!! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:43

@Mirana: Köszönöm Margó, nem is gondoltam, hogy itt bárkin is lenne.. :-)

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:42

@fufenka: Köszönöm Zsuzsi, ÉS.... BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK!!! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:41

@vendel: Köszönöm József, gondoltam ilyen versre is szükség van..Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:40

@kodrane: Örülök nagyon :-) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:40

@M.Laurens: Köszönöm Miklós!! Sokszor letudja az ember a lelkiismeretét egy-két tombolával... Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:38

@Donkanyar: Valóban Atti, nagyon sokan mindig azt viselnek.. Köszönöm, hogy jöttél! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:35

@cucedli: Nem, láttam a képet, amit feltettél, és ekkor jutott eszembe. Aztán szegény Pisti meg kétségbe esett, hogy honnan tudtam meg, hogy miről fog írni :-) megérzések, véletlenek voltak.

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:33

@cucedli: Köszönöm Húgicám! Tulajdonképpen Nektek köszönhetem, hiszen az ötlet Tőletek jött, de azt is mondtam, hogy nem lesz móka, kacagás.. Örülök, hogy tetszett és a nap versének is :-) Pusza, Attila bratyó

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:31

@t.buga: Köszönöm Gábor! Üdvözöl, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:30

@WNOR: Köszönöm Norbi! Örülök, hogy olvastál! Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:29

@ariamta: Igen, hallottam, ezen nem tudja az ember, hogy sírjon, vagy kínjában nevessen... Én nem dolgozom ott, így akár le is írhattam...Örülök véleményednek! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:27

@Kicsikinga: Kedves Kinga! Tényleg hatással volt Rád a vers, látom, ki is írtad magadból... Nagyon sok ilyen embernek kellene lennie, és akkor talán változna valami... Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:24

@asztalos-sly: Kedves Tomi! Eddig??? Hisz ez egy egészen új vers :-) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:23

@nyilas: Kedves Glória.. Arctalanok, arcátlanok.. lehet ez is, az is.. Köszönöm együttérző véleményedet! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:20

@3: Örülök, kedves Ibolya...tényleg..Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:20

@molnarne: Köszönöm szépen Ica! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:19

@noheb: Igazad van kedves Mária, sajnos ezek a problémák évszázadosak, és az a furcsa, hogy ebben a modernnek és kulturáltnak hitt világban is megmaradtak... Üdvözöl, Attila

bszaszi2015. február 19. 21:17

@dr.vegha:
''maradt semmi a szegénynek...''
És nekem is! Mondhatjuk bízvást!

Volt hasonló versem, és komolyan gondoltam, hogy a veszélyeztetett réteg ügyét alaposabb felvállalom. Ezt a fogadalmamat idézted eszembe, ennek kapcsán írtam: Nagyon köszönöm, hogy ''edzed tompuló szándékomat''!
Persze az én hibán nagyon képletes voltam. A vers annyira időszerű és annyira jó, hogy rögtön fellázadt bennem minden. Előttem meg már annyian, annyi kép méltatták, hogy nem is tudok mit mondani, csak, hogy remek. Kár, hogy most nem adhatok szívet :)

Ui: Már hogy lennél öreg...? - forever young -

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:17

@editmoravetz: :-) azóta már biztos meg is ettétek... én sajnos nem voltam itthon... Szeretettel, Attila Amúgy persze, hogy értettem, mire gondoltál...

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:15

@Schmidt-Karoly: Neked is Kedves Károly.. amúgy azok már nem álarcok, hanem az ő arcuk. Szeretettel, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:14

@szaby30: Kedves Szaby, valamikor ezeket a szomorú igazságokat is muszáj kimondani. Örülök, hogy ismét itt jártál! A legközelebbi megint szerelmes vers lesz :-) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:12

@Gyongyike67: Köszi Gyöngyikém, nem nyaralni voltam :-) Puszi! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:11

@zelgitta: Köszönöm Brigitta, érdekes, mert én is az operabálokra gondoltam amikor a verset írtam, és nem az iskolai jótékonységi bálokra. Én is voltam két hete, az egy városbál volt, de ha felolvastam volna a verset, szerintem lett volna egy kis meglepődés :) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:09

@church73: Örülök Zoli/Church :-) Itt a partiarc nyilván másra utalt, a kivagyiságra, ez egy csehóban másként hat :-) Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:06

@bereczkif: Nem is rossz ötlet kedves Ferenc! Fordított nap, vagy inkább hét. Azt hiszem sok minden megváltozna. Üdv: Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:05

@Dram: Köszönöm szépen kedves András, a Te véleményed a megtisztelő. Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:04

@varika12: Kedves Éva! Örülök, hogy így gondolod... végülis az vagyok érzékeny mindenre, ami nem tetszik körülöttem. Szeretettel, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 21:02

@geza1947: Köszönöm Géza, én se közel, se távol nem vagyok tőle, de egy biztos.. sohasem szerettem... max. az iskolai jótékonysági bálok, mert az másról szól.. Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 20:58

@Gyongyike67: Kedves Gyöngyike! Most értem csak haza, azért írok ilyen sokára. Tényleg nem tudom, hogy miért közölték a verset ennyivel korábban, akkor tettem fel, amikor írtam, és Pisti volt az első... Puszi! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 20:56

@dvihallyne45: Köszönöm Sarolta, örülök, hogy tetszett a versem! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 20:55

@Ibolya.52: Köszönöm kedves Ibi! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 20:54

@bszaszi: Kedves Saci! Nekem most az agyam tompul, most nem igazán értettem, mire céloztál... öregszem :-) De be merem vallani :) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 20:51

@Torpilla3181: Kedves Pilla! Korhű, de a téma, a probléma már évszázados.. Üdv, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 20:50

@DJ: Köszönöm szépen Joli, örülök, hogy így szólt Nálad! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 20:49

@deakeva: Köszönöm Éva, örülök, hogy tetszett a versem. Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 20:48

@Faramir: Örülök, hogy jöttél barátom, most rohanok tovább, mert nem voltam gépközelben, aztán most van mit pótolnom :) Üdv: Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 20:46

@jaKovacsRobert: Köszönöm Robi, nagyon igaz, amit írtál! Köszönöm, hogy jöttél! Attila

laboda2015. február 19. 20:39

Gratulálok szép és fájdalmsan igaz versedhez.Boda

Meroni2015. február 19. 20:05

Remek vers. Szomorú soraidhoz szeretettel és szívvel gratulálok
Roni

Törölt tag2015. február 19. 19:55

Törölt hozzászólás.

pauleve552015. február 19. 19:39

Súlyos, szomorú gondolatok...
Gratulálok szeretettel.

meszaroslajos602015. február 19. 18:38

Gratulálok szeretettel, szívvel, Lajos.

rozsika532015. február 19. 18:37

@dr.vegha: Kedves Attila...Éles ellentétek világába vezettél be minket. Mely sajnos való. Szívet küldök érte ::)))

Törölt tag2015. február 19. 18:22

Törölt hozzászólás.

donmaci2015. február 19. 18:20

@Pista: Benne vagyok muskétás barátom!

Golo2015. február 19. 18:18

Táncot lejt a gőg és pompa,
tombolán nyert nyugalomban.
A külvilág nem létezik,
és az sem, aki éhezik.


Remek korképet adtál farsangot bemutatva.
Szívvel gratulálok: Radmila

Sun682015. február 19. 18:16

„Táncot lejt a gőg és pompa,
tombolán nyert nyugalomban.
A külvilág nem létezik,
és az sem, aki éhezik.”
Örülök, hogy írtál erről. És persze igényesen, érzékletesen, mint mindig. Köszönettel olvastalak.
Sün

donmaci2015. február 19. 18:16

@dr.vegha: Vagy úgy ! Így azért sokkal könnyebb!

Evanna2015. február 19. 18:14

Egy farsangi ''úri muri'' remek képekben. Szívvel gratulálok kedves Attila!
Evanna

ambrus.magdolna2015. február 19. 17:48

''Falshangodra ''két szívecskét repesztenék:(
Annyira átérzem, amikor sokasodik a semmi és tétlenül muszáj nézni, a semmit elosztani , félbevágott nulla:(
Szívből köszönöm- szívvel olvasott versed és GRATULÁLOK!
Üdv.Magdolna

Doli-Erzsi2015. február 19. 17:21

Nagyon jól megírtad, hogy a szegénység és a gazdagság közötti kettőséget!
'' Így báloztak az álarcok,
maradtak mind arctalanok.
Jutott mindena kevésnek,
maradt semmi a szegénynek...''
Az elgondolkodtató versedhez szívvel gratulálok!
Erzsi

dufmar2015. február 19. 17:20

Sajnos igaz,jól megírt vers.

Abraks_Anna2015. február 19. 17:13

Kedves Attila! Gratulálok versedhez! Örömmel olvastam. Szeretettel: Adri

Ricsi_042015. február 19. 17:01

Nagyon szép és megható.
Gratulálok szívvel kedves Attila.

sababa2015. február 19. 16:59

Kedves Attila!
A szívecskét már tegnap elküldtem kifejezve tetszésemet.
Érdekes és elgondolkodtató, hogy az álarcnak hány jelentéstartalma lehet! Sokan bújnak álarc mögé, hogy ne lássák őket! Aztán elfelejtik levenni, megszokják! Gratulálok még egyszer: Ágnes

adamne2015. február 19. 16:52

Nagy igazságot, komoly mondanivalót tartalmazó versed
remekül megírtad kedves Attila.
''Jutott minden a kevésnek,
maradt semmi a szegénynek.''
Micsoda ellentmondások! Szívem hagyom versednél. Üdv. Manyi

Hespera2015. február 19. 16:36

Gratulálok!
Remek Vers!
Társadalmi ellentmondások, gazdagság, szegénység, arc és álarc, vígság és szomorúság...
Kint és bent - ilyen az életünk is: sokszor kettős.
Szeretettel:
Hespera

cris12015. február 19. 16:13

Ez a vers nagyon közel került aszívemhez, gratulálok hozzá !

Krisztina

BakosErika2015. február 19. 16:07

Elgondolkodtató, valós tényeket láttató remek vers, kedves Attila!
Szeretettel olvastalak.
Erika

Törölt tag2015. február 19. 15:49

Törölt hozzászólás.

Zsuzsa-Amriswil2015. február 19. 15:37

Kedves Attila, örülök, hogy más szemszögből is megvilágítottad ezt a hagyományt. Versednél hatalmas szívet hagyok, az ajánlást külön köszönöm, nagyon jólesett.

Ölellek: Zsuzsa :)

Mirana2015. február 19. 15:25

Iróniában gazdag,árnyalatokban bővelkedő,mindennapi valóságtükröző soraidhoz álarc nélkül szívet hagyva, gratulálok:Margó

fufenka2015. február 19. 15:00

Szókimondó, pazar gratulálok! Szívvel, szeretettel: Zsuzsi

vendel2015. február 19. 14:42

Remek vers,..igaz gondolatokat közvetít! Szívet hagyva gratulálok! Neubauer

kodrane2015. február 19. 14:03

Igen, így igaz! szívvel jöttem.....

M.Laurens2015. február 19. 13:42

''Táncot lejt a gőg és pompa,
tombolán nyert nyugalomban.''
-
Ez a két sor amivel megvettél magadnak a versben.
Őszinte és nagy-nagy tiszteletem , remek versedért!
/ Miklós /

Donkanyar2015. február 19. 13:39

Mennyire igazad van ! Nem is tudom ,mi lenne az Emberrel,ha néha nem vehetne magára álarcot ! Remek versedhez elismeréssel gratulálok !

Attila

Törölt tag2015. február 19. 13:21

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2015. február 19. 13:20

Törölt hozzászólás.

t.buga2015. február 19. 13:18

Nagyszerű versben szomorú téma. Szívvel gratulálok alkotásodhoz!

WNOR2015. február 19. 12:34

Ez sajnos tényleg így van....gyönyörűen megírtad! Gratulálok Attila! /Szívvel/ :) Üdv Norbi

ariamta2015. február 19. 12:07

Kedves Attila! Nem tudom, tudod-e, a miniszter megtiltotta a szegénység szó használatát a szegényekért felelős minisztérium dolgozóinak...Ez is egy arc...Nagyon jó a versed! Jó kis társadalomkritika. Szívvel és szeretettel gratulálok: Marika

Kicsikinga2015. február 19. 11:57

Még megérjük, hogy kivetítőkről is lehet majd ámulni, a min is?!
Irritál, és jobb, ha visszafogom magam,mert hetekig tudnám mondani mit is gondolok én erről az egészről.

Jól írtad meg azt a kontrasztot, ami már nagyon éles!

Sok ''kinti'' emberen jobban állna a szmoking, és báliruha, de ez mindig volt, van és lesz...

Csendes, békés ember vagyok, de most a beázás kapcsán, még érzékenyebbek a receptoraim.

asztalos-sly2015. február 19. 11:43

Ó!!!
És miért dugdostad,eddig??
Szívem a vershez!!
Nagy gratula!!
Tomi.
:)

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 11:27

@m.agnes: Köszönöm Ági! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 11:26

@lakovics: ....sajnos nem, kedves Erzsi! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 11:25

@gypodor: Egyetértek Veled Gyuri, sokszor kiderül, hogy az álarcot nem is tudják levenni, mert ez az ő arcuk... Barátsággal, Attila

Törölt tag2015. február 19. 11:23

Törölt hozzászólás.

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 11:21

@Mesiko-szan: Köszönöm Emese, annak szántam! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 11:20

@ahegedusa: Kedves Andi! Nem vagyok szegény, de nem tartozom a felső tízezerbe sem, de szívem azért van..és sok minden nem tetszik. Bálba járni meg különösen nem szeretek, de olykor muszáj.. Köszönöm, hogy olvastál! Attila

32015. február 19. 11:18

Minden sorát magamba ittam. Gratulálok ! Ibolya

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 11:16

@pete57: Köszönöm kedves Margit! Sajnos mennyire igazad van! Attila

molnarne2015. február 19. 11:07

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok:ICA

noheb2015. február 19. 11:00

Kedves Attila!

Versed jól és tisztán mutatja a hatalmas különbségeket! Nagyon nehéz kérdés, ami leginkább nehézzé teszi az a tehetetlenségünk.
Remek soraidhoz gratulálok!!!
Mária

editmoravetz2015. február 19. 10:47

@dr.vegha:
Kedves Attila!
Természetesen értettem én, miről verseltél, csak hirtelen elment a kedvem a sütögetéstől ... farsangolástól ... olvasva a ''Falshangok'' - at!
Igazad van, meg kell látni mindennek a szépségét s mindennek a fonákját is... ezért vannak a Költők!
Amint kisül a fánk, csőposta indul! .... Nyisd ki kérlek ablakodat! (csak meg ne fázz, ravasz ez a tavasz! :)

Szeretettel: Edit

Schmidt-Karoly2015. február 19. 10:46

Kedves Attila!
Nem sok képzelőerő kell ahhoz, hogy megtudjuk, kik is azok, akik báloznak az álarcok alatt. Nekik az álarchoz (is) van anyagi erejük.
Kellemes farsangi napokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

szaby302015. február 19. 10:39

Nagyon tökéletes szerkesztés,kellemes olvasni,de a tartalma sajnos szomorú igazság,(nálunk nincsenek szegények) már azt-is meg tiltják,hogy kimondjuk,,,üdv,

Gyongyike672015. február 19. 10:26

Legyen egy szép napod! Érezd jól magad!!!!!!!!!!!!

Törölt tag2015. február 19. 10:25

Törölt hozzászólás.

church732015. február 19. 10:23

Remek a kontraszt! Erős vers, tetszett! Gratulálok írásodhoz! Üdv.: Zoli
/Van olyan csehó', ahol partiarcnak számítok, beérem ennyivel..:))/

bereczkif2015. február 19. 10:21

Nagyszerű versedhez Gratulálok Kedves Attila! Sajnos ez a valóságde
reménykedjünk egyszer hátha akad egy szervező, aki megrendezi a kint rekedt Emberek bálját, ahova csak Ők mehetnek be, és a mostani
bálozók fognak kis fazekukkal kint sorba állni Gratulálok szívvel:Ferenc.

Dram2015. február 19. 10:15

Kedves Attila!
Remek sorokban mutattad be a bálozók és a kint élők, a két világ közötti mély szakadékot. Versed és a szerzője előtt tisztelettel megemelem a kalapomat. Szívvel, üdvözlettel; András.

varika122015. február 19. 10:11

Attila kedves!

Remek versed komoly társadalomkritika, azt hiszem, hogy minden benne van, amire oda kell(lene) figyelniük a fals hangon zenélőknek is, és mindenkinek. Kivétel a szegények, ők tudják a legjobban, hogy kinek milyen arc lapul az álarca alatt. Szeretettel olvastalak és (39.) szívvel gratulálok. Üdvözlöm szociális érzékenységedet.

Szeretettel: Évi

geza19472015. február 19. 10:08

@dr.vegha

Mi csak távoli szemlélői vagyunk az ''álarcosok'' (uri-muris)
(ki hanem én) életmódjának!
Mert ''aki szegény, az a legszegényebb!''

Szeretettel gratulálok kedves Attila!
Üdv: Géza.

geza19472015. február 19. 10:03

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Gyongyike672015. február 19. 10:01

Kellemes napot, drága Attilám! Látom, hogy a tér összeesküdött ellenünk! Vagy valaki műs???????Nagyszerű a műved! Együttérzést sugaraz! Nagy szeretettel, mackós szivvel.....Gyöngyike

dvihallyne452015. február 19. 09:58

Kedves Attila!
Nagyszerű versedhez szeretettel és szívvel gratulálok! Sarolta

geza19472015. február 19. 09:54

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Ibolya.522015. február 19. 09:43

Nagyon szép vers! ♥ Szeretettel gratulálok. Ibi

bszaszi2015. február 19. 09:40

És nekem is! Mondhatjuk bízvást! Nagyon köszönöm, hogy ''edzed tompuló szándékomat''!
Szívvel: Saci

Torpilla31812015. február 19. 09:33

Bizony...
Korhű írás, avagy bemutatjuk a 21.századot!!!
Ölellek...

DJ2015. február 19. 09:28

Tisztán csengő hangot küldtél most verseddel ebbe a világba.
Szeretettel gratulálok!
Joli

deakeva2015. február 19. 09:11

Ellentétes jelentésű szavakkal, még jobban kifejezed a mondandódat. Nagyon tetszik, remek.

Faramir2015. február 19. 09:06

Kedves barátom! Valóban remek, ütős vers lett, azt viszont sajnálom, hogy e sorokat olvasva, van akinek mindig ugyanaz jut az eszébe... Pedig ez a vers nem feltétlen arról szól, mert amiről írsz, az időtlen. Köszönöm, hogy olvashattam, szívvel, szeretettel gratulálok!
Üdv: Feri

jaKovacsRobert2015. február 19. 09:02

A Farsang illatát nagyon szépen megfogalmaztad és leírtad kedves Attila,Ez idő tájt a külvilág nem létezik,és az sem, aki éhezik. Sokszor a szegény semmie több, mint a gazdag többlete. udv.+ szív jKR

m.agnes2015. február 19. 08:46

Nagyszerűen megírtad. Ági

lakovics2015. február 19. 08:45

Sajnos, hogy nem csak a fantázia szüleménye a versed!
Szívvel!
Erzsi

gypodor2015. február 19. 08:38

Van arcuk! Sőt rengeteg arcuk van! Nem álarc, valódi! Arcváltósak mint a kaméleon! Van olyan arc, amelyiket naponta néznem kell a sajtóban, ha akarom, ha nem... Van olyan intézmény(?), ahol a szegés a szegénység a nyomor és a stadion szavakat tiltólistára tették...
Farsangi világ van!!!
Szívvel olvastalak.
Gyuri

Mesiko-szan2015. február 19. 08:31

Igazi ütős társadalomkritika, kedves Attila, gratulálok hozzá!

ahegedusa2015. február 19. 08:25

Kedves Attila.Nem tudom melyik osztályba sorolnád magad,de tuti, hogy lejjebb állok nálad.Elképedem, hogy oda is felért ez a hangulat.Mindenesetre egy remekművet alkottál a valós életről.Hatalmas szívet érdemel.Szeretettel Andi

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 08:24

@Gmeindlmargitka: Köszönöm szépen kedves Margó, örültem vélemnyednek! Attila

pete572015. február 19. 08:17

Mai valóság farsangba foglalva.
Tetszett, gratulálok!
Margit

Gmeindlmargitka2015. február 19. 08:15

Gyémánt,pompa a testeken ,üresség a lelkekben..............sajnos a valóság. Nagyon frappánsan fogalmaztad meg a valóság ellentmondásait. Szívvel gratulálok Margó

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 08:07

@anci-ani: Kedves Anci! Valóban.. a kettősségre épül a vers...Egyébként a kép is valódi.. sokszor jelennek meg hajléktalanok a bálokon, kis lábassal a kezükben.. pedig nekik is bent lenne a helyük... Szeretettel, Attila

Pista2015. február 19. 08:05

@dr.vegha: Semmi baj :) Végezd csak a dolgod nyugodtan :)
@editmoravetz: A fánkból én is kérek :)

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 08:05

@B.Sanyi: Köszönöm szépen kedves Sanyi! Attila

anci-ani2015. február 19. 08:02

''Külön páholy bálarcoknak,
nincs meghívó fals hangoknak.
Odakint hajléktalanok,
némelyik már alig vacog.''
Szomorú kettősség nagyszerű versben kedves Attila!
Gratulálok remek alkotásodhoz szívvel, szeretettel: Anci

B.Sanyi2015. február 19. 08:01

Kedves Attila!

Gratulálok versedhez, mély, igaz mondanivalódhoz!

Szívvel: B Sanyi

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 08:01

@kicsikincsem: Köszönöm szépen Icus! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 08:00

@editmoravetz: Kedves Edit! A fánk nem maradhat el, nem a ''sima'' farsangról szól a vers, hanem a túlspirázott bálokról... Küldj majd nekem is égi postán, majd kinyitom az ablakomat :-) Szeretettel, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 07:58

@Pista: :-) :-) 11 előtt sajnos nemigen jutok a géphez, de majd érkezem öcskös. Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 07:57

@uzelmanjanos956: Köszönöm János elismerő és kedves szavaidat! Barátsággal, Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 07:56

@szalokisanyi1: Köszönöm kedves Sanyi! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 07:56

@mezeimarianna: Mennyire igazad van... köszönöm Marianna! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 19. 07:55

@Sida: Kedves Klári! Köszönöm éjjeli olvasásodat, és együttérző gondolataidat! Szeretettel, Attila

kicsikincsem2015. február 19. 07:52

Nagyszerű versedhez csak gratulálni lehet...
A szívem jár mellé:Icus

editmoravetz2015. február 19. 07:35

Kedves Attila!
Már a címmel felkeltetted érdeklődésemet! Éreztem, ez megint ütős lesz!
Nem tévedtem!
Szerintem teljes keresztmetszete mai állapotunknak - zenei aláfestéssel!
(Pedig épp mára terveztem a farsangi fánk sütését - azt hiszem most elmarad - vagy nem is!!!! Van itt a környékünkön sajnos jó néhány szegény!!! Dupla adagot sütök!!!!)
Szívvel köszönöm! Edit

Pista2015. február 19. 07:25

@donmaci: @dr.vegha: :)) De jó! Azt hiszem ideje volna egy közös keresztelkedésre, de nem a Jordán vizében. A csajok önthetnék ránk a keresztelő nedűt :)

uzelmanjanos9562015. február 19. 06:53

Igazi mestermunka kedves Attila! Poéta szívvel gratulálok:János

szalokisanyi12015. február 19. 04:30

Remek alkotás.♥

Gratulálok, kedves Attila! Tisztelettel: Sanyi

mezeimarianna2015. február 19. 03:46

nem könnyű annak ki fedél alatt fázik...annak sem...

Sida2015. február 19. 01:13

Nem lehet elégszer mondani: ''Jutott minden a kevésnek, maradt semmi a szegénynek...''
Csak az a kevés úgy tesz, mintha nem látná!
Szívvel gratulálok: Klári

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 23:54

@oroszlan17: Köszönöm Ica! Valóban különös, és szomorú én is azt hiszem! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 23:54

@dobosigyorgy: Köszönöm szépen kedves Gyuri! Attila

oroszlan172015. február 18. 23:14

Különös farsang, mai jelmezben!
Remek igazságok!
Szeretettel viszem: Ica

dobosigyorgy2015. február 18. 23:11

Hatalmas mondanivalóval rendelkező versedhez szívvel gratulálok.
Üdvözletem:-Gyuri

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 23:00

@bogyi: Kedves Éva! Köszönöm a kései olvasást és a nagy szívet :) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 22:59

@Pista: Ezt Neked is átküldöm :-)
Józsi kommentjét is olvasd el!

Persze Józsi, mert ő tudta, hogy mikor jelenik meg :) Athos, Porthos :) Ez jó :-)

Faramis.. és D'ontagnan :-)

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 22:58

@donmaci: Persze Józsi, mert ő tudta, hogy mikor jelenik meg :) Athos, Porthos :) Ez jó :-)

Faramis.. és D'ontagnan :-)

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 22:55

@hermannmarika: Köszönöm szépen kedves Marika, a különböző helyzetek, sorsok most valóban összetalálkoztak, mint a mágnes két sarka. Köszönöm, hogy olvastál! Szeretettel, Attila

bogyi2015. február 18. 22:34

Kedves Attila!
Nagyon szomorú,igaz soraidhoz,nagy szívvel gratulálokÉva

donmaci2015. február 18. 22:31

Nagy baráti öleléssel köszönjük @dr.vegha: (Athos) !
Látom @Pista: (Porthos) barátunk elsőként sikerült elkapnia versedet!

Remekül érzékeltetted a két világot! Nagy szívvel gratulálok! Józsi

hermannmarika2015. február 18. 22:03

Hűen ábrázolt életképek, sorsok szembesülnek egymással ebben a nagyszerű, remek verben. Kedves Attila, szívvel gratulàlok.
Szeretettel. Hermann Marika.

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:52

@attgreen: Kedves Attila! Igyekeztem a fehér-feketét bemutatni.. Az első két sorok fehérek, aztán meg jön a fekete. Köszönöm, hogy ilyen hamar olvastál! Barátsággal, Attila

attgreen2015. február 18. 21:48

Kedves Attila! Remekbe szabott vers. Vidám, mert farsangi bálozásról szól, nagyon keserű szájízzel, nagyszerű párrímbe szedett nyolc szótagos verssorokban! Még egyszer REMEK! Szívvel és baráti öleléssel, Attila

Pista2015. február 18. 21:48

@barka: :) Szívesen! :)

barka2015. február 18. 21:48

@dr.vegha: Jó éjszakát!

barka2015. február 18. 21:47

@Pista: :) Köszönöm!

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:46

@rimkontar: Talán azért is találó, mert olyan raccsolós, ha hangosan kimondod, és ez nagyon ideillik a tartalomhoz. Köszi Kontár! Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:45

@detukla: Igen, kedves Klaudia, jól látod.. a két végletről szól, és nem az óvodai farsangolásról.. Sokkal inkább a nagyzolós bálokról... Köszönöm, hogy olvastál! Attila

rimkontar2015. február 18. 21:45

Erős vers!Címe meg különösen tetszik.

Pista2015. február 18. 21:42

@barka: Legyen Tied az első :)

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:42

@195705252012: Köszönöm kedves Irén, vannak minden ünnepben efféle falshangok...sajnos.. Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:39

@barka: :) :) Még egyszer köszi! Jó éjt! Attila

detukla2015. február 18. 21:39

Nagyon szépen lefestetted azt a disszonáns valóságot, amely a társadalom két végletes rétege között fennáll! És újra guruló dallam! Gratula!

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:39

@Pista: :) :)

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:38

@Pista: :)

1957052520122015. február 18. 21:38

Nagyon komoly, kemény-igaz szavakkal írt vers! Szívvel olvastam , gratulálok. Irén

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:38

@Pista: Köszi öcskös.. mondtam, hogy nem lesz móka és kacagás...Jó éjt!

barka2015. február 18. 21:36

Azt látom! Azért mielőtt írtam elolvastam! A szívet gyorsan kellett küldeni, hogy első legyen. :-)

Pista2015. február 18. 21:36

Júúúj, ha nem említed észre sem veszem, hogy hátul lógok :))

Pista2015. február 18. 21:34

Elolvastam :)

Pista2015. február 18. 21:34

Hát azt hiszem Tied lesz a legjobb vers, nagyon komoly, szomorú és igaz sorok.
Nagy szívvel Bátyus !!!

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:32

@barka: Köszi Barka, csak itt összeesküvés volt előtted :) Attila

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:32

@Pista: Ja, és félreértés ne essék, ABC sorrendben vagytok :-)

barka2015. február 18. 21:31

Hú, ez igen! Küldtem az elsőt!:)

dr.vegha(szerző)2015. február 18. 21:31

@Pista: :-) :-) ugyanezt terveztem én is.. de azért olvasd el :)

Pista2015. február 18. 21:30

Köszönjük :))

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom