Nichi-ya Nikoletta

Táltos története

A végtelenbe vágtat holdfényes éjszakán,
ezer farkas üldözi át új világ kapuján.
Túl messze még az a kegyes reggel,
talán csak a csoda az egyedüli fegyver.

A sötét árnyak végül utolérik,
a húsába tépnek, ahol csak érik.
Mély sebet ejtenek, kicsordul vére,
de nem adja fel, egy tisztáshoz érve

szembefordul a sok dühödt vaddal,
mert tudja, hogy közel már a hajnal.
A feszült percek óráknak tűnnek,
s a vérszomjas farkasok közelebb jönnek.

Rávetik magukat, de Táltos nem hátrál,
a farkasok is érzik, erősebb a vártnál.
A hajnal fénye lassan beteríti az eget,
búcsúzik a Hold és a teljes csillagsereg.

Táltos földre kerül, de a Nap már ébred,
melengető sugarától a harcos újjáéled.
Fájdalmait leküzdve ismét talpra áll,
s utat tör a vérszomjas farkasok hadán.

Úgy, mint egy nyílvessző, oly sebesen vágtat,
nem éri már utol semmilyen vadállat.
Kegyessé vált sorsa, rámosolygott a reggel,
s már nem állhatja útját sem állat, sem ember.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Nichi-ya(szerző)2017. március 20. 20:28

@Merluccius: Kedves Merluccius! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, elismerő szavaid. :)
Baráti üdvözlettel
Niki

Merluccius2017. március 18. 17:57

Szép történet, szívet melengető! M.

Nichi-ya(szerző)2015. április 24. 14:05

@Vadongyermeke: Kedves Csaba! Nagyon szépen köszönöm elismerő szavaidat. :)
Baráti üdvözlettel
Niki

Törölt tag2015. április 23. 17:26

Törölt hozzászólás.

Nichi-ya(szerző)2015. február 17. 12:21

@1008: Kedves Zsu! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet és a szeretetteljes gratulációdat. :)
Baráti üdvözlettel
Niki

10082015. február 16. 17:08

Nagyon megható, szép mese.
élmény volt olvasni.

Szeretettel gratulálok! Zsu

Nichi-ya(szerző)2015. február 15. 20:19

@kodrane: Kedves Erzsébet! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet és a tippet is. Örömmel láttalak. :)
Baráti üdvözlettel
Niki

kodrane2015. február 15. 09:35

Érdekes történet! Most olvastam egy könyvet, Cime: A táltos keresztje. Írója: Rozsnyai János. Ha tudod olvasd el! GRATULÁLOK!

Nichi-ya(szerző)2015. február 14. 21:37

@Meroni: Kedves Roni! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes, szívből jövő gratulációdat és a kedves szavakat. :)
Baráti üdvözlettel
Niki

Nichi-ya(szerző)2015. február 14. 21:36

@attgreen: Kedves Attila! Nagyon szépen köszönöm, hogy megtiszteltél szíves figyelmeddel.
Sok szeretettel
Niki

Meroni2015. február 14. 21:10

Szeretettel és szívből gratulálok ehhez a remek történethez, szép tartalmas versedhez!
Roni

attgreen2015. február 14. 12:54

Kedves Niki! Nagy élmény volt olvasni szép történeted. Valóban mindnyájunknak, nap mint nap meg kell küzdenünk ''farkasainkkal'', de a remény napsugara ''sebesen vágtató nyílvesszőkké'' tesz. Köszönöm az élményt. Szívvel gratulálok, Attila

Nichi-ya(szerző)2015. február 13. 18:32

@szaby30: Kedves István! Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat és a szívet is. Örülök, hogy tetszett. :)
Baráti üdvözlettel
Niki

Nichi-ya(szerző)2015. február 13. 18:30

@jozsefcsosz: Kedves Józsi! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet. :)
Baráti üdvözlettel
Niki

szaby302015. február 13. 10:48

Nagyszerű történet szerettem, olyan szépen élvezhetően írtad,
ezért hagyom a szívem üdv,,,,,

jozsefcsosz2015. február 13. 10:40

Micsoda mese - felnőttként még élvezhetőbb! - Józsi

Nichi-ya(szerző)2015. február 12. 18:39

@lepko.ila: Kedves Mária! Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat és a szívet is. :)
@church73: Kedves Zoli/Church!! Fő a változatosság. :) Örülök annak, hogy tetszett. Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat és a szívet is. /Nem, még sosem volt Husky-m, de abban egyetértek veled, hogy nagyon szép fajta./ :)
@kistenkes: Kedves Frici! Nagyon szépen köszönöm kedvességedet és a versemnél hagyott nagy szívet. :)
@t.buga: Kedves Gábor! Nagyon szépen köszönöm a szíves gratulációdat. Ismét nagy örömmel láttalak. :)
@hmbt: Kedves Éva! Nagyon szépen köszönöm szeretetteljes szavaidat és a szívet is. :)
@Andicsek: Kedves Andi! Hálásan köszönöm a versemnél hagyott őszinte szívet. Nagyon örültem neked. :)
@nerudin: Kedves Jerudin! Nagyon bölcs gondolatok. Köszönöm, hogy olvastál. Üdvözöllek. :)
@babumargareta01: Kedves Babu! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes olvasást és a versemnél hagyott szívet. :)


Baráti üdvözlettel, őszinte tisztelettel
Niki

babumargareta012015. február 12. 13:25

Nagyopn szépen kőrül irtad a Táltos,,küzdelmét és kitartó erejét,,,
szeretettel olvastam versed ,,,szivet hagyva gratulálok,,,
üdvőzőllek,,,Babu

Törölt tag2015. február 12. 11:59

Törölt hozzászólás.

Andicsek2015. február 12. 06:30

'' Kegyessé vált sorsa, rámosolygott a reggel,
s már nem állhatja útját sem állat, sem ember. ''

Reményteljes és csodás történet,élmény volt olvasnom :)
Őszinte szívvel gratulálok: andi

Törölt tag2015. február 10. 21:28

Törölt hozzászólás.

t.buga2015. február 10. 20:18

Elragadott a történet, izgultam Táltosért. Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!

kistenkes2015. február 10. 19:50

Sok szép versed van, ez mindenképpen a legszebbek között kap helyett. Egy, de nagy szívvel gratulálok Frici

church732015. február 10. 11:18

Niki, ez valóban más, mint általában az írásaid! Roppant mód - van ilyen!? -
tetszett!! Bent van az ősiségünk, a természet vadsága, az új remény..
Szóval két szívet is hagynék! Amiért, csak egy: mert többet nem lehet,
és mert én kajolom' a farkasokat..;) / Volt már Husky-d? Tudom nem farkas,
de a lexebb'..:)) / Grat. - grat.!

lepko.ila2015. február 10. 07:01

Ez nem semmi!
Gratulálok! Marcsi
A szívecske majdnem lemaradt!

dr.vegha2015. február 9. 22:24

@Nichi-ya: tudom :-)

Nichi-ya(szerző)2015. február 9. 20:34

@dr.vegha: Értem én, csak vicceltem. ;)

dr.vegha2015. február 9. 20:21

Ja, ezt Neked írtam, nem magamnak :-)

dr.vegha2015. február 9. 20:20

@dr.vegha: Nem kettő, csak sokszínű... mint a szivárvány :-)

Nichi-ya(szerző)2015. február 9. 19:48

@kterezia: Kedves Terézia! Így igaz! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál. :)
@Pista: Kedves István! Nagyon szépen köszönöm a nagy szívet. Örülök, hogy tetszett. :)
@bszaszi:Kedves Saci! Nagyon szépen köszönöm a szíves gratulációdat. :)
@Rozella: Kedves Róza! Nagyon szépen köszönöm szeretetteljes szavaidat. Üdvözöllek. :)
@Sida: Kedves Klári! Pontosan, ahogy írod. Nagyon szépen köszönöm kedvességedet. :)
@karkoadam: Kedves Ádám! Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat és a nagy szívet. Örülök, hogy ennyire tetszett. :)
@Matyi87: Kedves Mátyás! Nagyon jól látod a dolgokat, valóban erről szól ez a vers. Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál. :)
@eferesz: Kedves Róbert! Nagyon szépen köszönöm a kedves hozzászólást. Örülök, hogy tetszett. :)
@mama55: Kedves Marika! Nagyon szépen köszönöm a versemnél hagyott nagy szívet. :)
@donmaci: Kedves Józsi! Nagyon szépen köszönöm szíves gratulációdat. :)
@molnarne: Kedves ICA! Nagyon szépen köszönöm elismerő szavaidat, és a nagy szívet is. :)
@szalokisanyi1: Kedves Sanyi! Így, így! :) Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet. :)
@dr.vegha: Kedves Attila! Akkor ezek szerint kettő van belőlem. :) Nagyon szépen köszönöm szíves gratulációdat. :)
@matyus10: Kedves Laci! Talán majd valamikor a jövőben. :) Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál. Üdvözöllek. :)
@uzelmanjanos956: Kedves János! Fő a változatosság. :) Hálásan köszönöm kedvességedet, elismerő szavaidat. :)
@gypodor: Kedves Gyuri! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet és a szeretetteljes, szíves olvasást. :)
@kicsikincsem: Kedves Icus! Nagyon szépen köszönöm a szíves olvasást. :)
@maxika: Kedves Albert! Nagyon szépen köszönöm kedves, elismerő szavaidat. :)
@DJ: Kedves Joli! Nagyon szépen köszönöm a versemnél hagyott szívet. :)
@m-laci: Kedves Laci! Nagyon szépen köszönöm. Örülök, hogy tetszett. :)
@Doli-Erzsi: Kedves Erzsi! Nagyon szépen köszönöm szeretetteljes szavaidat és a piros szívet. :)
@anci-ani: Kedves Anci! Nagyon szépen köszönöm kedvességedet és a szíves olvasást. :)
@noheb: Kedves Mária! Nagyon szépen köszönöm elismerő szavaidat. :)
@peronkakas: Kedves István! Nagyon szépen köszönöm a kedves hozzászólást. Örülök, hogy tetszett. Üdvözöllek. :)
@Schmidt-Karoly: Kedves Schmidt Károly! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet. Békés napokat kívánok! :)
@Elmenni: Kedves Ém! Hálásan köszönöm. Nagyon aranyos vagy. :)
@Eddi: Kedves Eddi! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, és a versemnél hagyott szívet is. :)
@PiszarEva: Kedves Éva! Hálásan köszönöm megtisztelő figyelmedet. Nagyon örültem a látogatásodnak. :)
@adamne: Kedves Manyi! Hálásan köszönöm kedvességedet, szeretetteljes szavaidat, és a szívet is. :)
@Delina: Kedves Delina! Nagyon szépen köszönöm szívből jövő, szeretetteljes gratulációdat. :)
@laszloklara: Kedves Klára! Nagyon szépen köszönöm a szíves olvasást. Örömmel láttalak. :)
@varkonyi.zsuzsa: Kedves Zsuzsa! Nagyon szépen köszönöm kedvességedet és a szívet is. :)
@Mesiko-szan: Kedves Emese! Ebben teljes mértékben egyetértek veled. Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál. Üdvözöllek. :)
@kodrane: Kedves Erzsébet! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes olvasást. :)
@meszaroslajos60: Kedves Lajos! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes, szíves gratulációdat. :)
@jocker: Kedves jocker/Kíber/Feri! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet. Örömmel láttalak. :)
@Karsai_Tibor: Kedves Tibor! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes olvasást. :)
@TelekiKatalin: Kedves Kati! Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat és az őszinte szívet. Üdvözöllek. :)
@geza1947: Kedves Géza! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet, szeretetteljes gratulációdat. :)
@m.agnes: Kedves Ágnes! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes gratulációt. :)
@Kicsikinga: Kedves Kinga! Hálásan köszönöm nagyon kedves, elismerő szavaidat. Nagyon örültem a látogatásodnak. :)
@195705252012: Kedves Irén! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes, szíves gratulációdat. :)
@Napsugar0607: Kedves Anita! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet és a különdíjat is. :) Örömmel láttalak. :)
@Donkanyar: Kedves Attila! Nagyon szépen köszönöm a szívből jövő gratulációdat. Örülök, hogy tetszett. :)
@thuroczy: Kedves Gyula! Nagyon szépen köszönöm a versemnél hagyott szívet. :)
@M.Laurens: Kedves Miklós! Hálásan köszönök mindent. Nagy örömmel láttalak. :)
@cucedli: Kedves Kati! Nagyon szépen köszönöm szeretetteljes szavaidat és a szívet is. :)
@barnaby: Kedves Barnaby! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet. Örülök, hogy tetszett. :)
@bells19: Kedves Niki! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat. :)
@sanszi66: Kedves Sanyi! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes olvasást és a nagy szívet. :)
@Faramir: Kedves Feri! Ez így igaz. :) Nagyon szépen köszönöm a szíves olvasást. :)
@asztalos-sly: Kedves Tomi! Nagyon szépen köszönöm az itt hagyott szívet. Örülök, hogy tetszett. :)
@hszilard76: Kedves Szilárd! Ugyan, miért nevetnélek ki? :) Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat és a szívet is. :)


Baráti üdvözlettel, őszinte tisztelettel
Niki

hszilard762015. február 9. 13:35

Ki fogsz nevetni, de én izgultam a Táltosért :-) Szerencsére utat tört ellenségei között, és most már célba ér. Azt hiszem, megtalálta a célját, azért nem akadályozhatja őt már semmi.
A sokadik szívet én adtam.
Szilárd

asztalos-sly2015. február 9. 11:17

Táltos, és igen jó!!!
Szívem hagytam,kedves Nikoletta!!
Tomi.

Faramir2015. február 9. 10:35

Nagyon szép történet, egy Táltost amúgy sem lehet legyőzni :)
Szívvel olvastalak.
Üdv: Feri

sanszi662015. február 9. 08:15

Nagyon szép. Nagy szívvel, szeretettel olvastam.
Sanyi

bells192015. február 9. 08:08

Nagyon szép! Gratulálok!
Niki

barnaby2015. február 9. 07:18

Nagy örömmel,és kíváncsisággal olvastam remek történeted...gratulálok szeretettel:B:)

Törölt tag2015. február 8. 23:33

Törölt hozzászólás.

M.Laurens2015. február 8. 21:54

Kedves Nikolett!
Őszinte tiszteletem és elismerésem jeleként hagyom nálad a szívet.
/ Miklós /

thuroczy2015. február 8. 21:43

Gratulálok és szívet hagyok kedves Nikoletta.
Üdv. Gyula

Donkanyar2015. február 8. 20:43

Szép,álomszerű versedhez szívből gratulálok ! Tetszett !

Attila

Napsugar06072015. február 8. 19:43

Élethűen ábrázolt vadászat! kiválóan megírtad szinte ott éreztem magam lelki szemeimmel láttam Táltos küzdelmét a vérszomjas farkasokkal. Ma este nálam különdíjat kaptál nagyon tetszett.

1957052520122015. február 8. 18:38

Nagyon szép vers kedves Niki! Szeretettel és szívvel gratulálok , Irén

Kicsikinga2015. február 8. 18:36

Mindig nagyon szépen írsz!
Értékeket adsz az olvasódnak!

m.agnes2015. február 8. 18:32

Szeretettel gratulálok versedhez. Ágnes

geza19472015. február 8. 18:12

''Táltos földre kerül, de a Nap már ébred,
melengető sugarától a harcos újjáéled.
Fájdalmait leküzdve ismét talpra áll,
s utat tör a vérszomjas farkasok hadán.''

Nagyszerű példája annak, hogy aki a végsőkig harcol, annak még a szerencse is segíthet...!
Az akaraterő diadala!
Szeretettel gratulálok kedves Niki! ):-))
Üdv: Géza.

TelekiKatalin2015. február 8. 17:43

Nagyon tetszett a versed őszinte szívvel gratulálok ! S nagyon örülök annek, hogy megmenekült a Táltos !
Kati

Karsai_Tibor2015. február 8. 17:43

Remekedet örömmel - szeretettel olvastam Niki kedves !!

jocker2015. február 8. 16:57

Remek versben elbűvölő történetet írtál. Nagy öröm volt, hogy olvashattam.
Poétaöleléssel és szeretettel: gratulálok.
jocker/Kíber/Feri

meszaroslajos602015. február 8. 16:48

Kedves Niki, remek történet kitűnő versbe szedve, élmény volt olvasni, szívvel, szeretettel, Lajos.

kodrane2015. február 8. 16:43

Érdekes versedet szeretettel olvastam.

Mesiko-szan2015. február 8. 15:54

Nagyon szép! Ilyen az emberi képzelet is, az elme, a haladás... bármi történjen, bárhonnan is támad farkas vagy bármilyen szörny... fel kell állni!

varkonyi.zsuzsa2015. február 8. 15:33

Nagyszerűen megírt versedhez szeretettel,szívvel gratulálok! Zsuzsa

laszloklara2015. február 8. 15:04

Kedves Niki, csodálatos történetet tártál elénk, melyet szívvel olvastunk, köszönjük

Delina2015. február 8. 14:42

Kedves Niki!Mint minden versed, ez is sokatmondó, remek!
Szívből szeretettel gratulálok!
''Fájdalmait leküzdve ismét talpra áll,
s utat tör a vérszomjas farkasok hadán.'' / Pl. 24:16 /

adamne2015. február 8. 14:26

Különlegesen szép történet, mély gondolatokkal egy remekül
megírt versben. Gratulálok kedves Nikike szívvel, nagy
szeretettel. Manyi

PiszarEva2015. február 8. 13:07

Imádom írásaid Niki! Most is nagy örömöt szereztél! Szívem hagyom ismét!

Eddi2015. február 8. 12:55

Remek történet, egy csodálatos versben. Szívet hagyok hozzá. Eddi.

Elmenni2015. február 8. 11:54

Mély tisztelettel gratulálok csatlakozva a többiekhez és szívet hagyva...

Ém

Schmidt-Karoly2015. február 8. 11:27

Kedves Nikoletta!
Igen, ilyen harc dúl most Földanyán, az emberiség között, s nem reméljük, hanem tudjuk, hogy a siker olyan lesz, mint ahogyan azt az utolsó sorban felvázoltad.
Meleg szobát kívánok eze(ke)n a hideg, szeles téli napo(ko)n, szeretettel: Schmidt Károly.

peronkakas2015. február 8. 10:55

Nagyon szép mesét verseltél meg. És úgy, ahogy a mesében a jó, sok-sok harc árán, győzni tud.
Nagyon tetszik. Szeretettel gratulálok. István

noheb2015. február 8. 10:47

Kedves Nikolett!

Egy csodás történetet fogalmaztál meg remekül!!!
Gratulálok!!!
Mária

anci-ani2015. február 8. 10:06

Szép, különleges reménytörténet egy remekül felépített verseben!
Szívvel, olvastam nagyszerű versed kedves Niki! Szeretettel: Anci

Doli-Erzsi2015. február 8. 09:41

Nagyszerű versedet öröm volt olvasni, piros kis szívet versednél hagytam!
Szeretettel: Erzsi

m-laci2015. február 8. 09:32

Nagyon jó, Niki! Gratulálok!

DJ2015. február 8. 09:22

Nagyon szép történet!
Szívvel: Joli

maxika2015. február 8. 09:09

Különlegesen szép történet és vers.
Albert

kicsikincsem2015. február 8. 08:46

Nagyszerű vers!
Szívvel olvastam. Gratulálok:
Icus

gypodor2015. február 8. 08:10

Talán egy rossz álomból a legjobb időben való felébredés motívuma, netán remény egy kiútra valamiből, de szép gondolatokkal, motívumokkal oldottan meg, az biztos!
Szeretettel és szívvel olvastalak.
Gratulálok-
Gyuri

uzelmanjanos9562015. február 8. 05:17

Kedves Niki!
Ez nagyon szép, olyan élethűen írod le a táltos és a farkasok, vagy mint az élet és halál harcát. Ez valóban más egy kicsit mint eddigi verseid, de te egy nagyon tehetséges ember vagy. Poéta szívvel gratulálok:János

matyus102015. február 8. 04:54

Folytatásra érdemes mű. :) Türelmetlenül várom. Laci

dr.vegha2015. február 8. 01:08

Ez egy másik Niki, de ez is tetszett! szívvel, Attila

szalokisanyi12015. február 8. 00:09

Felragyog a fény, vele a remény. ♥

Gratulálok, kedves Nikoletta! Sanyi

molnarne2015. február 7. 23:50

Csodálatos versedhez, nagy szívet hagyva gratulálok:ICA

donmaci2015. február 7. 23:16

Csodálatos versedhez szívvel gratulálok! Józsi

mama552015. február 7. 22:52

Gyönyörű versedhez nagy szívet hagyva gratulálok: Marika

eferesz2015. február 7. 22:40

Nagyon tetszik, hiszen, ahogy írod, a Fénynél nincs erősebb, mert az maga a Szeretet!
Üdvözletem!

Matyi872015. február 7. 22:20

Kedves Niki!
Táltos története akár egy mintapélda is lehet az Életre nézve, mégpedig igy: ugye, küzd és harcol, nem hagyja magát, és végül sikerrel jár. Az Élet is maga ilyen, mikor ontja felénk a keserveket, fájdalmakat, és térdre kényszerit minket. De Táltos példáját követve, felállunk, és a karmokból kitörve, haladunk tovább, előre, tovább az Életbe... Nagyon jó, gratulálok!

Üdv: Mátyás

Törölt tag2015. február 7. 21:56

Törölt hozzászólás.

Sida2015. február 7. 21:42

Versed Táltos harcával a kitartásról beszélsz, arról, hogy amíg élünk, nem szabad megadni magunkat. Magam is így gondolom.
- Amíg van gondolat,
a lélek él s szabad,
az utolsó percig
ne hagyd magad!''

Szeretettel: Klári

Rozella2015. február 7. 21:26

Különös hangulatú, jó versedhez gratulálok, szeretettel, Róza

bszaszi2015. február 7. 21:21

Kedves Niki!
Fordulatos , szép versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel: Saci

Pista2015. február 7. 21:04

Nekem nagyon tetszett. Izgalmas, a vége megható és szép.
Nagy szívvel kedves Niki !!!

kterezia2015. február 7. 20:53

Csodák márpedig vannak! Szép versed bizonyítja.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom