Jacsó Pál Dr.

Nézd, Apám!

Nézd, Apám!
Én még mindig az vagyok:
az a sűrű hajú, vézna kisfiú,
aki majd negyven éve volt,
mikor az Isten-hegyen,
a szántásban összeakadt a borona.
Dühös voltam, nyűgös és hiú,
mert láttam megfáradt szemed, karod,
s kértem, a gyeplőt add ide:
Hittem, a két szürke már rám is hallgatott...

Aztán a domb tetején megugrott Deres,
s az egyik borona felborult.
De én még gyenge voltam,
épp olyan, mint néha most,
mikor lehunyt szemem lelkemben
halkan Téged keres.

Odajöttél (tán órákba telt) nehéz lábakon,
szemedben fájó szenvedés,
s engem a szégyen nyomott vállamon...
(de ezt a keserű emléket vállalom)
Szétszedted az összeakadt vasat,
a szívem eközben meghasadt...
Lassan leballagtunk a föld aljára,
akkor szántottunk együtt először, s tán utoljára.
Bár lehet, hogy majd az Égben,
ahol már biztos ott van a jó Deres,
ha még nem talált Rád, majd megkeres...
Akkor simogasd meg helyettem is,
s add rá nyugodtan a hámot,
mialatt a sűrű hajú, vézna kisfiút bevárod.
Vetünk majd búzát az égi s földi népnek,
aratunk és kenyeret sütünk,
míg lassan mindnyájan odaérnek...

***
(De addig is megérem erőben talán,
mindig lesz koszorú az istálló falán,
hol e pár sor majd Egekig írva száll,
s a falnál egy őszülő, könnyes "kisfiú"
lehajtott fővel, csendben áll...)

Miskolc, 2014. október 24., Az Isten-hegy Miskolc városának egyik külterületi dűlője.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2018. február 7. 18:31

Törölt hozzászólás.

voodoo2015. július 2. 18:43

Az előző versednél csak írtam, írtam, most elakadt a szavam... Nem is folytatom, a hallgatás ezúttal a tiszteletem jele, és főhajtás a versed előtt. A 99. szívvel gratulálok Barátom...

Ernest2015. április 2. 01:57

Kedves Palkó, bevallom, nehéz eldönteni, hogy mely részt, részeket másoljam kiemelve csodálatosan megírt emléksoraidból, gyönyörű költeményt írtál, gratulálok!

''De én még gyenge voltam,
épp olyan, mint néha most,
mikor lehunyt szemem lelkemben
halkan Téged keres.''

''Vetünk majd búzát az égi s földi népnek,
aratunk és kenyeret sütünk,
míg lassan mindnyájan odaérnek...''

''(De addig is megérem erőben talán,
mindig lesz koszorú az istálló falán,
hol e pár sor majd Egekig írva száll,
s a falnál egy őszülő, könnyes ''kisfiú''
lehajtott fővel, csendben áll...)''

Üdvözletem főhajtással : Őrni

marionett2015. március 12. 17:12

Emlékezni szeretteinkre szép szavakkal , sohasem haraggal
a legjobb érzés.szívűnkben meghatódva, gondolni csak a szépre és jóra! Igaz szavakból álló kitárulkozás- Szívesen olvastam versedet.

hillailaszlo-ve2015. március 3. 11:47

Nagyon szép, őszinte versedben sugárzik a szeretet!
Megható emlékezés!
Szívvel gratulálok!
Laci

jozsefcsosz2015. február 27. 12:20

Köszönöm ezt a szép, emlékező, képekben gazdag versedet. - Üdv. Cs.J.

Ametisz2015. február 22. 15:06

Minden sora a mérhetetlen szeretet érzések visszhangjait suttogta a lelked leges- legmélyebb üregeiből!
Köszönöm, hogy olvashattam!

lsalamo2015. február 20. 19:42

Huúúú ez aztán a lelkemig hatolt! Gratulálok! lsalamo

Barienn2015. február 20. 17:00

Szépen megfogalmazott érzelemcsokor ez a vers. Van benne emlék, hiány, szeretet, csipetnyi bűntudat, fájdalom, hit, remény, bizalom és egy kis makacsság. Egy szóval tökéletes. Gratulálok!

roland.v2015. február 20. 08:16

Hát ez nagyon jó.... :-). Szívet hagytam.


Roland

Karsai_Tibor2015. február 19. 17:45

Remek alkotás....!! Gratulálok!!

irenfi2015. február 7. 07:08

Kedves Pali!
Megható soraidat szeretettel és szívvel olvastam!
Csendben itt hagyom tiszteletemet is.
Gratulálok! Irén

Tinka572015. február 4. 22:10

Szeretem simogatni szüleim emlékét, ez is most olyan...átérzem és ahogy csodálatos, kedves soraidat olvasgatom, simogatnak a tieid és az enyémek. Köszönöm!

1957052520122015. február 3. 20:34

Kedves Pali! De jó volt olvasni szeretetből fakadó, szépséges emlékezésedet. Szívvel gratulálok , Irén

kosztolanyiM2015. január 31. 10:46

félek olvasni, mert mindig odaviszel, ahol a lelkem maradt... és siratom.
üdv,
M.

Törölt tag2015. január 29. 17:44

Törölt hozzászólás.

Tatuka2015. január 29. 07:35

Ez ideért.

thuroczy2015. január 28. 19:27

Kedves Pali!
Egy szívet adok a versedért. De kérlek szorozd be hárommal.
Barátsággal üdvözöllek, Gyula

kistenkes2015. január 28. 18:19

Szeretettel teli vers, boldog az, akinek ilyen apukája van, és ilyen remek emlékei, szerencsére nekem is ilyen remek édesapám volt. Szívvel gratulálok Frici

korpogianni2015. január 28. 16:57

No comment....

kalamajka2015. január 28. 15:57

Ez meg van ÍRVA!

10082015. január 28. 10:30

Meghatóan szép emlékezés.
Remek, hiteles hangulatot,
érzelmeket tudsz megeleveníteni
versedben.

Szívvel gratulálok! Zsu

Törölt tag2015. január 28. 01:38

Törölt hozzászólás.

Radi2015. január 27. 20:47

Nagyon megfogott már a versed első része, majd végig fogva tartott! A versed végére fátyolos lett a tekintetem...
Annyira szép kitárulkozás ez a vers!
Szeretettel gratulálok! :)
Attila

kreativ552015. január 27. 20:26

Kedves Palkó!
Sikerült könnyeket csalni a szemembe megható verseddel. Minden sorát kiemelhetném, hisz mind a lelkemig ért. Ölellek! Ági

t.buga2015. január 27. 20:16

Meghatódtam gyönyörű versed olvasása közben. Őszinte tisztelettel gratulálok alkotásodhoz! /77.

rozsika532015. január 26. 18:06

Gratulálok csodás versedhez-szívvel:)

Mirana2015. január 26. 16:28

Nagyon szép,lélektől-lélekig vers.Gratulálok:Margó

thorwald2015. január 26. 13:35

Kedves Pál!
Gyönyörű, megható verset irtál!
Szivvel olvastam
Barátsággal Ervin

bszaszi2015. január 26. 12:12

Nagyon tetszik a versed! (Tudom ez közhely) Olyan pontos, és lélektől vezetett képeket vetítettél.... ! Szívvel, szeretettel: Saci

church732015. január 26. 08:23

Húú.. Szavam sincs.. Főhajtásom előtted!!! Üdv.: Zoli/Church

Törölt tag2015. január 25. 22:50

Törölt hozzászólás.

sababa2015. január 25. 21:28

Kedves Pál!
Így írni az édesapjáról csak az tud, aki igazán tiszteli és szereti őt, és a vigasz az, hogy aki így szeret, az tovább is tudja adni ezt az érzést! Szívem hagyom: Ágnes

Törölt tag2015. január 25. 19:23

Törölt hozzászólás.

csillogo2015. január 25. 18:28

Csodaszép a versed kedves Pali - jó szívvel gratulálok névnapod alkalmából is! Isten éltessen!
Üdv.: Marika

Donkanyar2015. január 25. 17:48

Sokatmondó és mégis visszafogott a versed ( amilyennek kell is lennie).
Szívem hagyva gratulálok !

Attila

adamne2015. január 25. 16:33

Szíved, lelked érzelmekkel, szeretettel van tele kedves Pali!
Nagyon szép ez az apa vers, őszinte, tiszta lélekből fakadó.
Szívvel, szeretettel gratulálok. Manyi

pete572015. január 25. 15:27

Ez a vers maga a szeretet és az emlékezés...
Szívet hagytam érte.

danaiz2015. január 25. 15:25

Könnyes a szemem. Léleksimogató, gyönyörű verset írtál. Szeretettel ölellek: Dana

Törölt tag2015. január 25. 13:29

Törölt hozzászólás.

Hespera2015. január 25. 11:57

Gyönyörűséges visszaemlékezés!
Szívszorító, és egyben fölemelő.
Áhítattal olvastam.
Gratulálok.
Hespera

Meroni2015. január 25. 11:23

Gyönyörű, megható versedhez szívből gratulálok!
Roni

kterezia2015. január 25. 09:28

Megható, érzelemdús, szép vers.

BakosErika2015. január 25. 08:39

Nagyon mély, megható vers, kedves Palkó!
Megérintett.
Szeretettel olvastalak és gratulálok.
Erika

hszilard762015. január 25. 07:18

Érzelmeid teljesen ''átjöttek''.
Szilárd

gypodor2015. január 25. 06:52

Kedves Palkó!
Nem is kell többet mondanod! A VERSED mindent elmondott, s mi köszönjük, hogy ilyen apaverset olvashattunk.
Gyuri

palko64(szerző)2015. január 24. 23:11

@maxika: @kuruczjudit: @Zsuzsa-Amriswil: @meszaroslajos60: @dr.vegha: @Matyi87: @cucedli: @Szinci: @geza1947: @anci-ani: @amalina: @uzelmanjanos956: @mama55: @donmaci: @Ibolya.52: @dvihallyne45: @noheb: @bakonyiili: @peronkakas: @bogyi: @Eddi: @molnarne: @Pista: @kicsikincsem: @rimkontar: @Sebi: @fufenka: @nefelejcs: @Attila67: @Dram: @zelgitta: @pauleve55: @dobosigyorgy: @lotti2: @szalokisanyi1: @B.Sanyi: @Doli-Erzsi: @gypodor: @Evanna: @Golo: @jusziko: @barnaby: @Schmidt-Karoly: @Faramir: @WNOR: @Sea_Miller: @edesemil: @3: @Kicsikinga: @M.Laurens: @Sida: @Limmike: @vendel: @1970: @barter: @Gyongyike67: @lukacsleopold:

Drága Barátaim!
Most tőlem szokatlan módon, szűkszavú leszek.
Köszönöm mindnyájatoknak az érzelmeket, amiket szavakba-mondatokba foglaltatok, és megköszönöm azt az erőt, amit generáltatok versemet-emlékezésemet-monológomat-''hang os hallgatásomat'' olvasván. Baráti öleléssel: Palkó

lukacsleopold2015. január 24. 22:11

Igazuk van a lányoknak. Tényleg az egyik legjobb!

Gyongyike672015. január 24. 20:52

Ó, DE SZÉP, MEGHATÓ! Szeretettel, szivvel...Júlia

barter2015. január 24. 20:05

Egyik legjobb versed ez Pali! Gratulálok szívemből!

19702015. január 24. 20:01

Gyönyörű verssé lett!

vendel2015. január 24. 18:28

Nagyszerűen írsz Édesapádról!!Remek versednél szívet hagyok! Neubauer

Törölt tag2015. január 24. 18:14

Törölt hozzászólás.

Sida2015. január 24. 18:01

Igen! Ez a nap verse számomra is.
Klári

M.Laurens2015. január 24. 17:15

''Bár lehet, hogy majd az Égben,
ahol már biztos ott van a jó Deres,
ha még nem talált Rád, majd megkeres...
Akkor simogasd meg helyettem is,
s add rá nyugodtan a hámot,
mialatt a sűrű hajú, vézna kisfiút bevárod.
Vetünk majd búzát az égi s földi népnek,
aratunk és kenyeret sütünk,
míg lassan mindnyájan odaérnek...''
--
Drága barátom, ez lett a napom verse. Bizony mondom, hogy nedves lett a szemem sarka , és a torkom is elszorult soraidtól.
Szívemet hagyom nálad!
/ Miklós /

Kicsikinga2015. január 24. 16:50

A blogodban is megcsodáltam, megkönnyeztem, ezt a gyönyörű mesterművet!

32015. január 24. 15:51

Gyönyörű versedhez gratulálok ! Ibolya

edesemil2015. január 24. 15:42

@palko64
Kedves Pali Barátom!
Tegnap este már megnéztem - ezt az érzelmi szálakkal sűrűn átszött családi eseményeket megörökítő alkotásodat -, amelyhez minden hozzáfűzött gondolat csak felesleges okoskodás. Isten, ember, állat és természet közös élete, egymásba fonódása. Láthatjuk ebből a kis remekműből, hogyan élnek tovább a különböző nemzedékek utódaikban, nemzedékről nemzedékre. Baráti öleléssel:
Emil

Törölt tag2015. január 24. 15:17

Törölt hozzászólás.

WNOR2015. január 24. 14:40

hú....Pali...ezt könnyezve olvastam végig..meghatott teljesen ..szívvel gratulálok remek alkotásodhoz! Üdv Norbi

Faramir2015. január 24. 14:03

Megható, gyönyörű versedhez szívvel gratulálok!
Üdv: Feri

Schmidt-Karoly2015. január 24. 13:25

Kedves Palkó!
E versedre azt tudom mondani, hogy a két szélsőség jellemző rá. Tartalmilag egy nagyon szomorú mondanivalót egy fényes köntösbe öltöztettél fel, bár nem tudom, hogy a szélsőséget, mint fogalmat, ebben az esetben helyesen használom-e. Tehát az egyik oldalon rossz érzése támad az embernek, mert a téma ezt tükrözi, s melynek az igazságához kétség nem fér. Az ''ellenpólust'' pedig a kidolgozás jelenti, amely örömmel tölti, örömmel kell, hogy eltöltse az Olvasó szívét. Továbbra is azt mondom, hogy szeretlek olvasni, köszönöm szeretettel: Schmidt Károly.

barnaby2015. január 24. 10:43

Szívszorító, fájdalmasan szép emlékezés.Gratulálok versedhez.Üdvöm:B

jusziko2015. január 24. 10:19

Mélyen megható a versed!

Golo2015. január 24. 09:52

Kedves Pál!
Monológod olvasva a fiú és az apa közötti szeretet sugárzik, mégis fájdalmasan, mert a Te gyerek szíved az apád iránti védő karja megható, és az apai hiány örökre megmaradt, de az emlékekkel a remény a találkozásban.
Nagy szívet hagyok versedért: Radmila

Evanna2015. január 24. 09:26

Az apa-hiány soha el nem múló, fájó érzésével, könnyekig meghatva olvastam versed.
Szívvel gatulálok!
Evanna

gypodor2015. január 24. 09:20

Torkot szorítóan szép ez a vers: amikor a fiú az apára emlékezik...
Ismerős az érzés. Szó nélkül szívvel jelzem azt, amit szavakkal nem tudok.
Gratulálok.
Gyuri

Doli-Erzsi2015. január 24. 08:02

Nagyon jó volt olvasni, míly nagy szeretet lakozik benned, még mindig, az Édesapád iránt!
Szívet hagyva gratulálok!
Erzsi

B.Sanyi2015. január 24. 06:12

Nagyon szép, megható versed, szívvel gratulálok!

Üdv: B Sanyi

szalokisanyi12015. január 24. 06:06

Nagyon szép, megható emlékezés.

Főhajtásom. Tisztelettel: Sanyi

lotti22015. január 23. 23:48

Gyönyörűséges,szívbemarkoló versedhez gratulálok!

Sarlota

dobosigyorgy2015. január 23. 23:08

Csodálatos,érzelmekkel teli versedhez szívvel gratulálok.Nagyon megfogott a versed,aminek hatása alá kerültem.
Üdvözletem:-Gyuri

pauleve552015. január 23. 22:33

Kedves Pali, torokszorítóan csodás a versed, valódi időutazás, amit az a kisfiú mesél el a mostani felnőttnek... eszembe juttattál egy kislányt és az apukáját... Köszönöm!

Törölt tag2015. január 23. 22:16

Törölt hozzászólás.

Dram2015. január 23. 22:08

Kedves Pál!
Medhatóan szép, emlékező versedet tisztelettel olvastam.
Szívvel gratulálok; András.

Attila672015. január 23. 21:49

Gratulálok csodálatos hangulatú versedhez.

nefelejcs2015. január 23. 21:37

Kedves Palkó!
Már olvastam valahol ezt a versedet, s most amikor megláttam a címet, azonnal idejöttem, hogy újra olvashassam.
Óriási hatással volt rám akkor, s mély nyomot hagyott a lelkemben az a ''kisfiú''. Most is a könnyeimmel küszködöm, amikor elszavaltam a Férjemnek. A fiúi kötődés és szeretet, ami megnyilvánul a versedben Édesapád iránt, példa értékű és ritka kincs manapság.
Őszinte szívvel és szeretettel gratulálok! Anikó

fufenka2015. január 23. 21:27

Kedves Pali! Gyönyörű, megható és meghitt alkotásodhoz szívből gratulálok! Csatlakozom az előttem szólókhoz minden héten írj-mesélj nekünk!!
Köszönettel: Zsuzsi

Sebi2015. január 23. 21:18

★★★★★

MAXIMÁÁÁÁLIS! (erő,bánat,szépérzés,érzőszív,szépség)

Barátsággal: Sebő

rimkontar2015. január 23. 20:53

De jó,hogy beállt a heti rendszeresség:)
Ne próbálj még egyszer eltűnni!Csak mesélj nekünk!
Annyira, annyira.....

Kontár.

kicsikincsem2015. január 23. 20:36

Megható...
Szívvel gratulálok nagyszerű versedhez:Icus

Pista2015. január 23. 20:36

Nagyon szép, szeretetteljes vers. Picit engem is visszavitt a múltba.
Nagy szívvel kedves Pali !!!

Még valahol olvastam ezt a versedet...Tetszett.

molnarne2015. január 23. 20:25

Gyönyörű alkotás, nagy szívvel gratulálok:ICA

Eddi2015. január 23. 20:24

Kedves Pál! Megkönnyeztem ezt a verset, mert gyermekkori emlékei jöttek föl bennem tőle! Meghatóan csodálatos vers! Teljesen lenyűgözött! Ne is keresgélem a többi szót, írásod dicséretére. Remek alkotás! Egy nagy szívvel gratulálok. Eddi.

bogyi2015. január 23. 20:21

kedves Pali!
Gyönyörű alkotás!
Az embernek akaratlanul is,kicsordul a könnye!
Szívvel:Éva

peronkakas2015. január 23. 20:19

Régen olvastam ilyen szívbemarkoló emlékezést, csodálatos versbe foglalva. Meghatódott szívvel, szeretettel gratulálok. István.

bakonyiili2015. január 23. 20:12

Kedves Pál!
Az a kisfiú, aki akkor is segíteni akart, és szeretete tette erőssé szívét, ma is viseli a szégyent, mert nem tudott édesapján még gyermeki erejével segíteni. Csodálatos sorok törtek fel belőled, még a lovat is megsajnáltad. Szívszorító sorok a gyermeki szeretet szava ''Egekig írva száll'' én is ezt hiszem.
Szeretettel és szívvel gratulálok: Ili

noheb2015. január 23. 20:08

Kedves Pál!

A fiúi szeretet áthatja csodás versedet! Sallangok nélküli, tiszta soraidat teljesen átérzi az aki (mondjuk én) verseidet olvassa!!!
Gratulálok!!!
Mária

dvihallyne452015. január 23. 19:48

Kedves Pali!
Itt meg egy könnyes szemű ,meghatódott olvasó gyönyörködött az
emlékezésedbe!!Szeretettel és szívvel gratulálok! Saci

Ibolya.522015. január 23. 19:21

Csodálatos emlékezés! Szeretettel gratulálok! Ibi

donmaci2015. január 23. 19:17

Nagyon szép megható emlékező versedhez szívvel gratulálok! Józsi

mama552015. január 23. 19:05

Könnyes szemmel olvastam megható, gyönyörű emlékezésed s ígéreted, amit tudom, be is váltassz.
Nagy szívet hagyva gratulálok: Marika

uzelmanjanos9562015. január 23. 19:01

Csodálatos alkotásod élmény volt olvasni, szívvel gratulálok:János

amalina2015. január 23. 18:59

Nagyon szép! Szívvel gratulálok!:

éva

anci-ani2015. január 23. 18:58

Meghatottak gyönyörű érzelmes szavaid, fájó emlékeid.
Könnyes szemmel olvastam szívszorító szépséges versed, kedves Pali!
Szívet küldök szeretettel: Anci

geza19472015. január 23. 18:48

@palko64
Kedves Palkó Barátom!

Nagyon ''ismerős sorok'', érzések köszönnek rám, néznek velem szembe, aminek nagyon örülök!
Én azt a vézna kisfiút ugyan nem ismertem, de ismerem azt az őszülő gyermeket (hála jó sorsomnak), aki megígérte apjának, hogy:
''mindig lesz koszorú az istálló falán,
hol e pár sor majd Egekig írva száll,''

Én hiszem...sőt tudom, hogy ez így is van!!!

Baráti szeretettel gratulálok: Géza.

Szinci2015. január 23. 18:47

Kedves Pali! Nagyon megható ez az emlékezés édesapádról. A gyenge szívűek, mint én is, az ilyen szép szívet szorító verseket megkönnyezik. Gratulálok, tetszett a versed. Üdvözöllek szinci.

geza19472015. január 23. 18:46

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Törölt tag2015. január 23. 18:39

Törölt hozzászólás.

Matyi872015. január 23. 18:22

Kedves Pali!
Mély, megható sorok, melyek szépen és hűen tükrözik apa és fia kapcsolatát. Mellesleg szépen emlékezel is. Nagyon szép, gratulálok soraidhoz!

Üdv: Mátyás

dr.vegha2015. január 23. 18:20

Kedves Pali!
Olyan szép és megható a versed, hogy érdemtelen lenne minden további szó...
Barátsággal, Attila

meszaroslajos602015. január 23. 18:19

Kedves Pali. meghatóan szép versedhez gratulálok szívvel, Lajos.

Zsuzsa-Amriswil2015. január 23. 18:18

Szívmelengető, gyönyörű versedet nagy szeretettel olvastam.

Csodálatosan emlékezel, öröm volt olvasni minden szavad.

Szeretettel üdvözöllek: Zsuzsa

kuruczjudit2015. január 23. 18:15

Gyōnyōrű vers!♥

maxika2015. január 23. 18:13

Régen olvastam ilyen szívhez szóló gyönyörűséget!
Albert

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom