Szerző

Juhász Ábel

Népszerűség: 2 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 283 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. december 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.


Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Juhász Ábel

10 perc

Magány.
Egy dolog, ami most igazán körülvesz.
Ami beleng.
Amitől igazán fáj mindenem.

Magány.
Ez a szó jellemzi az életem.

Nem hiányzik semmi és senki,
Mégis hiányzik minden és mindenki.

Mindent Akarok!
De nem kapom meg.
Kapzsi vagyok.
És ez a szívembe gyökeret ver.

Nem teszek semmit a boldogságomért,
Itt szenvedek egyedül a semmiért.

Csak ülök, fekszem tehetetlenül.
És arra várok, hogy a magány lassan elül.

De nem hagy el és nyilván nem is fog,
Amíg magamra újra rá nem találok.

De hogy tegyem, ha nincs segítségem?
Mindenki mellettem van, de mégsem!

Senki, senki nem ért meg igazán,
Nem tudják, mi bántja szívem.
Pedig ott már nagy a baj,
És úgy érzem, elkéstem.

Elkéstem azzal, hogy gyógyírt találjak,
Talán az idő az egyetlen segítség,
De nem tudom, hogy mire várjak.

Mi segíthet ezen darabokra tört,
S a végletekig meggyötört,
Szenvedő szíven?
Talán a szerelem?

Szerelem, de olyat meg hol találok?
Azt is csak akkor kapom meg, ha türelmesen várok.
Várok én, de vajon meddig?
Addig e szív csak hanyatlik.

Félek élni, félek érezni,
Annyira hiányzik valami!
Valami igazi, kézzel fogható, szerethető,
Boldogságban meghempergető.
Akarom! Most akarom!
Nem bírok türelmes lenni,
Nem megy!
Ebből ki akarok törni!

Sikert akarok, eredményt és megértő
Társakat!
Barátot, családot, szerelmet és
Igazi vágyakat!

Felemészt az üresség, sivár belül minden,
Még a fájdalmat enyhítő könnycsepp sincsen.
Nincs, mi kicsorduljon, mert nincs ott semmi!
Csak ülök itt, és nem tudok boldog lenni.

Szavakban kifejezni ezt nem lehet,
A lelkem eltűnt, s most egy kopár sivatag foglal ott helyet.
Nincs növény, nincs élet, mi az érzelmemet tükrözné,
Nincs ott semmi, mi életem szebbé tenné.

Nyomást érzek, egy nyomást belülről,
Ami szépen lassan fel-felőröl.
Nem tudom, hol van minden?
Hogy következhetett be ez?!
Nem látom a kiutat! Valaki oldja meg ezt!

Valaki? Ugyan ki?
Testem, lelkem porlad, de ezen csak én tudok segíteni.
De egyedül nem megy! Nem vagyok már elég erős!
Tűz kell ide, mi feléleszti a bennem rejlő erőt!

Tüzet viszont ki csiholjon? És miből?!
Egy kopár sivatag közepén.
Nincs, nincs remény.

Elszállt minden, elhagyták e vidéket.
A magány, ki otthonra lelt végleg.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


m.agnes2014. december 23. 13:02

Mindig van remény!Ágnes

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom