Szerző

Szente Krisztina

Életkor: 34 év
Népszerűség: 169 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 698 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. december 3.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (12)

Szente Krisztina

Karácsonyváró

Friss bejgli készül,
lesz terülj-terülj asztalkám,
felakasztanám már a fára,
újonnan szerzett kis karácsonyi angyalkám.

Lassan újra itt van
a Békés, Szent Karácsony,
bennünk a szeretet olthatatlan,
Drága, Édes családom.

Ezen a Karácsonyon is együtt vagyunk,
és én hálát adok újra a sorsnak,
hogy az otthon melege
ad értelmet minden egyes szónak.

Ilyenkor ne a hibákat keresd,
ilyenkor ne gyűlölj, inkább szeress.
A karácsony a szeretet ünnepe,
bár manapság inkább a költekezés kap szerepet.

Pár hét, és a karácsonyfa alatt
meglelem én is az ajándékomat.
Ott fog ő állni, mint tavaly is,
szerettem őt akkor is, és most is.

Nem baj, hogy minden évben ugyanazt kapom,
mert az ő szerelme minden ajándéknál nagyobb.
Karácsony éjjelén angyalok énekelnek,
kis szívünkbe száll a csend és a béke.

Így várom én a karácsonyt,
ezzel a kis verssel,
hogy újra együtt ünnepel a családom,
semmivel sem ér fel!

2014. november 28.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Lola22(szerző)2014. december 18. 13:55

@t.buga: Köszönöm kedves Gábor:)A Karácsonyt csak várni lehet:)

t.buga2014. december 17. 23:11

Már én is alig várom! Hangulatos, remek versedhez szívvel gratulálok!

Lola22(szerző)2014. december 17. 15:20

@jocker: Én pedig örülök nagyon,hogy olvastál!:)Köszönöm!:)

jocker2014. december 17. 15:16

Érdekes, hogy mennyire emberi lett a mondanivalód...
Jó, hogy olvashattam.
Elismeréssel: vivát! jocker/Kíber/Feri

Lola22(szerző)2014. december 11. 12:20

@hszilard76: Köszönöm Kedves Szilárd:)

hszilard762014. december 6. 06:29

A karácsony esetében talán a várakozás a legszebb. Maga az ünnep már a valóságot adja, ami általában jó, de a várakozás örömtelibb.
A versed viszont remek!
Szilárd

Lola22(szerző)2014. december 5. 13:54

@gypodor: Köszönöm Kedves Gyuri:)
Így igaz!Sokkal többet ér a karácsonyi,meghitt hangulat az otthonunkban:):)

gypodor2014. december 5. 13:52

Nagyon kedves és őszinte vers. Meghitt karácsonyt ígér. Ez az, ami semmivel sem ér fel. Szívvel gratulálok.
Gyuri

Lola22(szerző)2014. december 5. 11:45

@kistenkes: Köszönöm Kedves Frici!Ez aranyos hozzászólás volt:):)

kistenkes2014. december 5. 05:23

Ilyenkor ne a hibákat keresd,
ilyenkor ne gyűlölj, inkább szeress.
Nagyon tetszik, ebben az elanyagisodott világban jó ezt is hallani. Gratulálok Frici

Lola22(szerző)2014. december 4. 12:59

@Sea_Miller: Köszönöm szépen Kedves Sea:):)

Törölt tag2014. december 4. 11:07

Törölt hozzászólás.

Lola22(szerző)2014. december 4. 09:38

@szalokisanyi1: Köszönöm szépen Sanyi:)

Lola22(szerző)2014. december 4. 09:38

@Nichi-ya: Nagyon szépen köszönöm Drága a figyelmedet:)

szalokisanyi12014. december 4. 03:05

Nagyon szép karácsony váró vers. Gratulálok!

Nichi-ya2014. december 3. 22:16

Gyönyörű, szeretetteljes, nagyon igaz alkotásodhoz őszinte szívvel, sok szeretettel gratulálok.

Lola22(szerző)2014. december 3. 22:00

@donmaci: Köszönöm szépen Józsi:)

donmaci2014. december 3. 20:21

Gyönyörű karácsonyt váró vers! Szerető családnál nincs is nagyobb ajándék! Szívvel gratulálok! Józsi

Lola22(szerző)2014. december 3. 17:39

@Faramir: Köszönöm szépen Drága Feri:):)A legszebbeket felsoroltad:):)
Az ajándék:A Szeretet:):)A Szerelem:)És az érzések:):)

Lola22(szerző)2014. december 3. 17:37

@merleg66: Köszönöm Kedves Gábor az egyetértésed:)Bizony így van,csak a szeretet számít:)De ez nem csak ünnepekor legyen velünk:):)

Faramir2014. december 3. 17:36

A legszebb, ha békességben, szeretetben (ja és melegben...) ünnepeljük a karácsonyt. Az ajándék már csak hab a tortán :)
Gratulálok szívvel!
Üdv: Feri

merleg662014. december 3. 17:31

Kedves Krisztina! Legszebb dolog, ha együtt a család és a szeretet átjárja szívünk lelkünk. Remek versedhez gratulálok. Üdv: Gábor

Lola22(szerző)2014. december 3. 16:14

@adamne: Köszönöm Drága Manyi!A hozzászólásodat is nagyon jó volt olvasni:):)Igen,és én hálát adok a sorsnak,hogy nekem megadatik:):)

Lola22(szerző)2014. december 3. 16:13

@molnarne: Köszönöm szépen Drága Ica a kedves hozzászólásodat,és a szívet:):)

adamne2014. december 3. 16:04

Szép karácsony- váró versedet jó volt olvasni kedves Krisztina.
Nincs is annál nagyobb ajándék,ha együtt van a szerető család!
Szívvel, szeretettel olvastalak: Manyi

molnarne2014. december 3. 15:57

Szépen várod a karácsonyt, szívem hagyom, gratulálok:ICA

Lola22(szerző)2014. december 3. 15:40

@cucedli: Köszönöm szépen Drága Kati:):)Örülök neked,és annak is,hogy így gondolod:):)Viszont kívánom neked is:):)

Törölt tag2014. december 3. 15:36

Törölt hozzászólás.

Lola22(szerző)2014. december 3. 15:25

@dr.vegha: Hát igen,tudom!Sajnálom is a hajléktalanokat!Nekem már az ajándék,hogy van fedél a fejem felett,és nem várok mást:)Igen,sokszor a szeretet ad erőt nekem is amit a páromtól,és a családtagjaimtól kapok:)Mindennel felér:):)

dr.vegha2014. december 3. 15:20

Hát azért vannak bonyolultabb élethelyzetek is, de örülök, hogy nem vagy részese , így a boldogságod is felhőtlen :) :)

Lola22(szerző)2014. december 3. 15:18

@bogyi: Köszönöm Kedves Éva:):)

Lola22(szerző)2014. december 3. 15:18

@dr.vegha: Köszönöm szépen Kedves Attila:)Mindenkinek ilyen lehet,ha szeretetben él:):)

bogyi2014. december 3. 15:14

Szép karácsonyt váró versedhez ,szívvel gratulálok! Éva

dr.vegha2014. december 3. 15:14

Kedves vers, és jó Neked :) Szívvel, Attila

Lola22(szerző)2014. december 3. 15:00

@Matyi87: Igen,ezt arra értettem,hogy ha azt akarod,hogy szaloncukor legyen a fádon,ugye meg kell venni,és sajnos egyre jobban drágul!De ettől függetlenül Boldog Karácsony legyen ez az ünnep!
Köszönöm szépen a hozzászólásodat Matyi:)

Matyi872014. december 3. 14:57

Szépen várod a karányocst, kedves Krisztina!
Sajnos az tény, hogy nagyobb szerepet kap a költekezés...ez szomorú.
Versedhez gratulálok, szépen megirtad!
Üdv: Mátyás

Lola22(szerző)2014. december 3. 14:35

@anci-ani: Köszönöm szépen Drága Anci az értékelést:)Viszont kívánom én is:)

anci-ani2014. december 3. 14:31

''Karácsony éjjelén angyalok énekelnek,
kis szívünkbe száll a csend és a béke.''
Nagyon szép szeretetteli versedhez gratulálok szívvel, boldog Karácsonyvárást kívánok szeretettel: Anci

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom