Szerző

Berta Béla

Életkor: 74 év
Népszerűség: 14 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 318 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. november 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (3)

Berta Béla

Kérlek, ne hagyj el

Emlékszel a fényesen ránk sütő napra, a ringó színes fűtengerre?
Emlékszel még, kéz a kézben, az ezer színben ringó virágcsodákra?
Emlékszel az első szívből jövő mosolyra, a májusi éjszakákra?
Az első és máig tartó szerelmes pillantásra, a boldog órákra?
Így maradj meg nekem, mint a szívem egy-egy dobbanása.

Kérlek, maradjál még velem, maradj így meg nekem,
A búcsúzás nem jött el még, oly fiatalosan a múlt bennem él,
A gondolat maga a fájdalom, ha arra gondolok, egyedül maradok.
Kérlek, maradj meg nekem, hisz te voltál az életem.
Csend és a magány jön nélküled, kérlek, még fogd a kezem.

Ahova indulsz, onnét soha többé nincs visszaút, tudom.
Ha ébredek vagy álmodom, veled él minden gondolatom.
Sok éve már, hogy veled kezed fogom, s tudom, hogy fájni fog,
Ha kezed már nem foghatom, már most is fáj, most bevallom,
Tudtuk mindketten, hogy nem ragyognak már soká a csillagok.

Tudtuk, hogy egyszer elmegyünk, de még ne, várj meg engem,
Én félni nem fogok, ha te kezem majd a pillanatban, akkor fogod,
Te tudod, hogy én magamért sosem imádkozom, ma ezt fájlalom,
De teérted én, ha kell, hagyom, hogy porig alázzon a fájdalom,
Mert az életnél is jobban szeretlek, most már érzem, s tudom.

Elfogyott a gyertyád, fényét messze viszi szél a szárnyán, vele a múlt,
Tudom, hogy hol leszel, tovább fog élni és fényét adni a múlt,
S ha halk hegedű szól, mi sír az éjszakán, az a te lelked lesz s hallom,
Én hallani fogom a másik világról, hisz ez mind majd nekem szól,
Veled leszek, s nem felejtelek, míg a gyertyád lassan kihuny most.

Bárhogy is éltünk, egymásban hittünk, s bíztunk, ez volt életünk,
Kétséget nem ismerve, kéz a kézbe, s emelt fővel tekintettünk a jövőbe.
S ha közbeszólt az élet, mást ígért a jövő, mi akkor is néztünk előre,
Bíztunk egymásba, egymás hitében, néha görnyedve ellenszéllel,
Mentünk egymást segítve, kezet fogva, a sorssal dacolva, s a széllel.

Ma már magam vagyok, kihunyt a csillagod, képzeletemben élsz.
Élsz, mint rózsa, élsz, mint felkelő nap fénye, mint az élet reménye.
De azt is láttam, tőled miként megy el, s távolodik az élet, s reménye,
S ha ott ültem ágyadon, észrevettem, hogy ébren tovább álmodom,
Az álom nem valóság, s a bizodalom néha egy láthatatlan fájdalom.

Könnyező szememben már nem csillan a szemed fénye, lehunytad,
A kihunyt csillagot várom, nem látom életed égboltján, tekintsen rám,
Csak egyszer, még egyszer tekints rám, hogy érezzem szíved dobbanását,
De csak a halk mélabúsan fújó szélt hallom, vele minden vallomását,
S ez a vallomás maga a búcsúzás, s látom a szivárvány elhalványulását.

S tartott eddig, mint kérészek tánca a víz felett, a naplementével vége lett.
S tudom, hogy nem jön vissza semmi sem, véget ért s az élet megy tovább,
Véget ér minden, véget ér a vágyunk, véget érnek emlékeink, nincs tovább,
De nekem emlékeimben élsz tovább, ha nem is úgy, mint a régi vágy,
Kísérnek majd a ködös éjszakák, a rétek virága, az üres szék az asztalnál.

Itt állok melletted, de már nem tekintesz rám, fátyol fedi el arcod,
Nem bírtad s feladtad a harcot, azt a harcot, mely életedért folyt, hosszú volt.
Lelked és tested elfáradt a kilátástalan küzdelemben, feladta fájón,
Tudjuk, hogy nem végtelen az út, s fátyol takarja majd, ami elmúlt.
Koporsódon ott egy piros rózsa, mely még utoljára az életet visszahozza.

S miként szállsz alá a sírodba, könnyeim kísérnek a hosszú utadra.
Látom, s hallom a göröngyök koppanását, s belül érzem fájdalmát.
Dübörög a föld, érzéseim egyetlen fájdalom, mi teljesen átkarol,
Átkarol helyetted a fájdalom, a göröngy minden koppanása a halálod,
Tudatja e pár perc az elmúlásod, elmentél, itt hagytál s maradt a fájdalom.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


JudyNG2014. november 8. 16:27

Érezni a fájdalmat, megható vers. Szívvel gratulálok! Jutka

mezeimarianna2014. november 5. 04:41

:(( annyira tud fájni,ha elmegy akit szerettünk...sajnálom:(

Ibolya.522014. november 4. 19:41

Megható, nagyon szép! Impozáns, szív mélységes. Szeretettel gratulálok. Ibi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom