Szerző
Pothurszky Géza

Pothurszky Géza

Életkor: 72 év
Népszerűség: 158 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 3125 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. október 14.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (39)

Pothurszky Géza

Egytől kilencig

Gondolkodj okosan (XIII.)

Iskolában néhány diák
épp a szorzást gyakorolják.
Figyelnek is bizony nagyon,
megtanulni jó alkalom.

A tanár úr úgy magyaráz,
mint, ki szorozná önmagát.
Egytől kilencig a jegyek!
- Ez a számsor -, figyeljetek!

A szorzást majd úgy írjátok,
egytől kilencig a számok
mindegyike, - ha kérhetem -
csakis egyszer szerepeljen!

Adok annyi segítséget,
mert segít, azt elhiggyétek:
két számjegyű a szorzandó,
elöl kisebb, hátul nagyobb.

Páros szám az első tagja,
hátsónak felét mutatja...
Ez bizony egy nagy segítség,
nincs sok ilyen, semmi kétség!

A szorzótag, mind a három,
páratlan szám, amint látom.
És még azt is elárulom,
tizenöt, ha összeadom!

És a szorzat nem lehet más,
négy számból áll a megoldás.
Itt meg elöl van a nagyobb,
hátrafelé csökken a sor.

A szorzat második tagja
harmadiknak pont duplája.
Amit lehetett, elmondtam,
megfejted majd, úgy gondoltam.

Kedves olvasó! Azt kérem,
segíts a kis csemetéknek.
Csak a számoknak higgyetek,
ne lankadjon figyelmetek!

Hogyha tudod, ne áruld el, csak nekem!
Úgy gondolom, nem máshol, mint a Neten!

Sárospatak, 2014. augusztus 5.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


ereri2017. május 12. 22:52

Hűha! Ez aztán az elhivatott tanár :) Vajh valóban segített-e? Ez a nagy kérdés. Jót szórakoztam, ahogy gondolom mindenki, aki csak olvasta, újabb elismerésem és szívem hagyom játékos soraid mellett szeretettel: E. E.

geza1947(szerző)2014. október 26. 17:46

Köszönöm szépen kedves Andika!
Üdvözöllek szeretettel: Géza.

Andicsek2014. október 26. 15:00

Nagyszerű mosolyt fakasztó és játékos versedhez szeretettel és szívvel gratulálok!
A megoldás már megszületett :)

geza1947(szerző)2014. október 22. 09:02

Nagyon szépen köszönök mindent kedves Ágica!
Az a lényeg, hogy olvastál, és hogy tetszett!
Üdvözöllek szeretettel: Géza.

kreativ552014. október 21. 20:03

jaj de örülök kedves Gézám, hogy én már a megfejtésnél értem csak ide, mert bizony reggelig próbálkozhattam volna a megoldással. Most már nyugodtan hajtom álomra a fejecskémet, persze előtte elhelyezek egy szívecskét.
Ági/ a kis lusta/

geza1947(szerző)2014. október 21. 19:10

Nagyon szépen köszönöm kedves Roni!
Már azt hittem ''elmaradtál'' ):-))
Sz: Géza.

geza1947(szerző)2014. október 21. 19:09

Mindent köszönök kedves Ildikó! ):-))
Sz: Géza!

geza1947(szerző)2014. október 21. 19:08

Köszi szépen az olvasást kedves Marianna!
Sz: Géza!

geza1947(szerző)2014. október 21. 19:07

Köszönöm szépen kedves Delina!
Üdv: Géza.

Meroni2014. október 20. 13:46

Remek feladványodat örömmel olvastam, igaz egy kicsit megkésve, de őszinte szívből gratulálok!!! Roni

Törölt tag2014. október 20. 11:51

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2014. október 20. 11:48

Törölt hozzászólás.

mezeimarianna2014. október 20. 04:54

korán van még...:)

Delina2014. október 20. 00:59

Kedves Géza! Számolni, csak ''Egytől kilencig'' tudok,
ezért nagyszerű művedhez, fejtörés helyett csak gratulálok!:)

geza1947(szerző)2014. október 18. 19:28

Kedves Lajos!
Vannak ilyen rejtett képességeim, de még nem alkalmaztam, mert attól félek, hogy kiderül: ''még sincsenek''...!!! ):-))
Köszi! /Géza/

Vargazlajos2014. október 17. 19:29

Te Géza!
Legyél olyan szíves egy ilyen jellegű versben az a heti lottószámokat feladni, amit esküszöm megfejtek még pénteken éjjel! Várom versedet, de ezt is szívvel olvastam!
VZL

geza1947(szerző)2014. október 17. 13:40

@Izabella34

Köszönöm szépen kedves Iza!
Örülök neked!
Kellemes fejtörést! ):-))

Szeretettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. október 17. 08:51

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Izabella342014. október 17. 07:18

Kedves Géza! Nem olvasom el a megoldást, próbálkozni szeretnék vele. Olvasni élmény volt a versed, a fejtörés és játék pedig élvezetes lesz! Gratulálok szeretettel, Iza.

geza1947(szerző)2014. október 16. 18:40

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

PiszarEva2014. október 16. 13:55

Géza Te felbecsülhetetlen értéket hagysz magad után! Várom a nyomtatást. Gratulálok és tisztellek nagyon tehetségedért. Barátsággal üdvözöllek, Éva

kistenkes2014. október 16. 07:01

Gratulálok kedves Géza újabb fejtörődhöz, a megoldás:
48*159=7632.
Az első szám csak 24, vagy 48 lehet. , a második számjegye 1,5,9, vagy 3,5,7 . ha az első 24, a második 420-nál kisebb (mert 24*420 már 5 jegyű) a 159, 195, 357 ,375, tehát a szorzatok : 24*(159, 195, 357 ,375)=3816,4680,8568,9000
Has auz első 48, a második 210-nél kisebb, tehát csak 48*159=7632, vagy 48*195=9360

Ametisz2014. október 15. 22:24

A számmisztika izgis világ!...mosollyal megtűzdelt soraid nagyon kedvesen szóltak!:)

Kornelia782014. október 15. 21:33

@geza1947: Örülök, hogy megfeleltem az elvárásodnak...köszönöm a játékot és üdv haza! :-)

vendel2014. október 15. 20:34

Ismét egy gondolatébresztő vers.Ismét egy remek alkotás!Szívvel gratulálok! Neubauer

jusziko2014. október 15. 20:28

:)

Evanna2014. október 15. 20:26

''Csak a számoknak higgyetek,
ne lankadjon figyelmetek!'' - hát ez az! Sajnos lankad, és kényelmes, nem hajlandó erőlködni!:)

Versbe öntött feladványodhoz szívvel gratulálok!
Evanna

Kicsikinga2014. október 15. 18:54

Egy új műfajt köszönhetünk Neked, ami rendkívül szórakoztató, és egyben kiváló alkotás is!

Ma tőlem, biztos nem kapsz levelet, legalábbis e tárgyban!
Bár valamikor jól ment, mára már nem maradt kapacitása az agyamnak.
Elfáradtunk...

M.Laurens2014. október 15. 17:12

Géza-bátyám, én Palkó előtt két sorral is elakadtam már, mert összegubancolódtak az ujjaim a nagy szorzásban :)
Szívvel GRATULÁLOK neked és annak is aki megfejtette!
/ Miklós /

Dram2014. október 15. 13:27

Fejtörős, remek versedhez tisztelettel, szívvel gratulálok; András.

palko642014. október 15. 12:17

Kedves Géza Bátyám!

Rendkívül szemléletesen írod le a képzeletbeli tanár úr kérdését. Én még a képet is látom magam előtt, ezért szólok, hogy rosszul gomboltad be a zakódat nagy igyekezetedben...:)

Versedet olvasván, a tisztelve és csodálattal imádott Öveges professzor jutott eszembe. Mi már beszéltük párszor, lehet hogy átruccansz a fizika világába is. Mindenkinek jót fog tenni!:) Írásaid nemcsak frappánsak, hanem apróbb, mégis felvillanyozó próbatételek az agynak, inspirációk a bennünk lévő gyermeknek.

A matematika és a fizika alapfogalmai és szabályai éppúgy része kéne, hogy legyenek általános műveltségünknek, mint némi tájékozottság az irodalom és a zene területén. Nem kétséges, hogy nagyon sokan őszinte rajongóid lettünk, és csak kívánni tudom, hogy a közeljövőben mind többen megismerhessék ezeket a verses fejtörőket nyomtatott formában is.

Látod Géza Bátyám, muzeális értékű aszúbor korban is lehet még kék az ég! Baráti öleléssel: Palkó (1 nebuló a hátsó padból)

gypodor2014. október 15. 10:29

Kifogyhatatlan vagy...végtelen mint a számsor... Szívvel olvastalak! Gyuri

edesemil2014. október 15. 09:17

@geza1947
Kedves Gézám!
Változatlan elismeréssel feladványod iránt, remek gondolkodásra csábító feltételek zuhataga nagyon kellemes hangulatot ébreszt bennem. Mivel már több alkalommal közöltem a megoldást, most inkább csak az általad írtakra vonatkozóan a lényegre - ami a vers -, küldöm elismerésemet. Remek vers, remek fejtörő!
Baráti öleléssel,
Emil

remember2014. október 15. 03:59

Kedves barátom!
Bevallom elkezdtem, de nem vállalom be hogy megmondjam a ''frankót''.
Én is Frici Tanár úrra hagyom a megoldást.
Viszont, mint olyan közszolgálatért, mit itt a POET-on nyújtasz, miért azt hiszem sokan csak maradéktalanul tisztelni tudunk!!
Szeretettel, szívvel gratulálok.

Törölt tag2014. október 14. 20:58

Törölt hozzászólás.

meszaroslajos602014. október 14. 20:42

Kedves Géza, remek fejtörődhöz gratulálok szívvel, Lajos.

t.buga2014. október 14. 20:29

Kiváló vers, küldtem a megoldást. Talán, ma először nem bukok meg matekból!
Remek költeményedhez szívvel gratulálok!

noheb2014. október 14. 19:10

Kedves Géza!

Imádom ezeket a feladványaidat! A megfejtéshez nekem idő kell, nem is kevés és így elmaradok a hozzászólásokkal. Most változtatok gratulálok igazán remek versedhez és elkezdek gondolkodni, már amennyire tőlem telik!!!:-)
Gratulálok!!!
Mária

19542014. október 14. 18:59

Jaj kedves Géza! Már megint a matek! :) :)
Nagyon szuper!

Törölt tag2014. október 14. 18:31

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2014. október 14. 18:26

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2014. október 14. 17:13

Törölt hozzászólás.

lukacsleopold2014. október 14. 17:10

Szép feladvány, kifejezetten élveztem.

Sida2014. október 14. 17:02

Én már lecsúsztam, de a szívet itt hagyom.
Si

szalokisanyi12014. október 14. 16:38

Remek!!! Gratulálok! Sanyi

Majd küldöm a megfejtést, ha megfejtem. :-))

Kornelia782014. október 14. 15:48

bocsánat...most látom csak , hogy privátban kell a megfejtést küldeni...gyorsan töröltem is! Küldöm a megoldást! szívvel gratulálok- klasssz fejtörö!

Kornelia782014. október 14. 15:42

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

dvihallyne452014. október 14. 15:39

Szívem hagyom nagyszerű feladványodhoz!! Sarolta

adamne2014. október 14. 14:16

Játékos versedhez szívem hagyom kedves Géza.
Üdvözöllek szeretettel. Manyi

maxika2014. október 14. 13:58

Ismét nagyszerű a versed!
Albert

Faramir2014. október 14. 13:46

Én még nem fejtettem meg, kicsit szkeptikus is vagyok ezt illetően, versed viszont szívvel jutalmazom.
Üdv: Feri

bakonyiili2014. október 14. 13:43

Kedves Géza!

Egy meg egy, az mindig kettő,
Ez igazán jó fejtörő.

Szeretettel olvastam és törtem is a buksi fejem, de....
Gratulálok, várom a megoldást: Ili

dr.vegha2014. október 14. 13:09

Kedves Géza! Annyira nem, sok volt a segítség! mindenesetre nagyon érdekes ez a ''számmisztika''. Logikai úton próbáltam az elején kizárni a számba nem vehető eshetőségeket, aztán csak ''lövöldöztem'' :) Attila

Mirana2014. október 14. 13:04

Nagyszerű feladványodhoz ésszel,szívvel gratulálok:Margó

geza1947(szerző)2014. október 14. 12:34

@dr.vegha
Gratulálok Attila! ):-))
Ugye, hogy nem is'' ördöngõsség?''
Barátsággal: Géza.

Zsuzsa-Amriswil2014. október 14. 12:05

Kedves Géza, én is beálltam a szívemmel a sorba :)

Szép napot kívánok, gratulálok a vershez :)

Zsuzsa

dr.vegha2014. október 14. 11:38

MEGFEJTETTEM :) :)

dr.vegha2014. október 14. 11:23

Azért meg vagy Te is áldva ezekkel a ''lusta'' poétákkal :) :) Én odáig jutottam, hogy megértettem mi a feladat :) :) Egyenlőre próbálgatom, de addig is gratulálok versedhez szívvel, szeretettel, Attila

anci-ani2014. október 14. 10:37

Én szorozta, sorba raktam és végeredmény az lett, hogy szívet küldök remek, nagyszerű versedért!!! :)))
Frici tanár úr meg majd utánunk küldi a megoldást!!!!
Gratulálok szeretettel, szívvel:
Anci

Eddi2014. október 14. 09:53

Kedves Gézabá! Már vártam az új fejtörőt, de nekem inkább, az imponál, hogy kedved nem lankad ezek megírásához! Szívvel gratulálok kitartásodhoz. Eddi. Persze hagyok egy szívet!

Törölt tag2014. október 14. 09:44

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom