Szerző
Pődör György

Pődör György

Életkor: 71 év
Népszerűség: 1084 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1308 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. október 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (101)

Pődör György

Az én kicsi hazám

Láncvers a Fóliánslapokhoz

Sürgönydrótján a végtelen-kék időnek
zajos varjúként ülnek a nosztalgiák.
A múlt határai a fényben kinőnek,
meleg ételt már nem kap otthon a diák.

A szélben szakadt plakátok keringőznek,
ígéreteik filléres melódiák.
Hideg kazánban nyoma sincs semmi gőznek,
gyújtósnak gyűlnek az ideológiák.

Lám "édes néném ebül vannak a dolgok",
azt sem tudják, mely országban is van Zágon,
ám kis Rodostóját szereti a boldog.

Talán még enyém ez a szélfútta otthon,
s szülőföldem apai, anyai ágon,
ahová maradék álmom beleoltom!

Édes Emilnek a versjáték folytatásához, (Az idézett rész Mikes Kelemen: Törökországi levelek)

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2014. november 10. 21:00

Törölt hozzászólás.

palko642014. október 25. 21:30

Kedves Gyuri!

Fantasztikusan eltalált két sorral indítod versed. Már itt, akár órákig is elidőzhetnék... A láttató, rögvalóságot fényképező folytatás mondatai, akár egy művészfilm képei is lehetnének. Az utolsó két versszak, pedig magában hordozza mindazt, aminek okán egy elme tollat ragad és belecsepegteti a tintatartóba a saját vérét is...
Szeretettel olvastalak: Palkó

JudyNG2014. október 25. 04:31

Remek versedhez szeretettel, szívvel gratulálok! Jutka

merleg662014. október 22. 19:33

Kedves Gyuri! Ebben a versben minden benne van! Gratulálok, a szépen festett képekhez és a versedhez. Üdv: Gábor

ildi492014. október 22. 16:19

Kedves György...mélyreható versed tetszett..gratulálok szeretettel

Mikijozsa2014. október 22. 11:47

Mindannyiunknak nagyondrága a mi kedves hazánk. Határozott gondolataidat szívembe vésted, ezért örök hála. Gratulációm küldöm szívvel, Üdv szeretettel.

Törölt tag2014. október 22. 10:33

Törölt hozzászólás.

Gyongyike672014. október 20. 20:40

Nagyon szép! Szeretettel, szívvel...Júlia

kreativ552014. október 20. 18:41

''Talán még enyém ez a szélfútta otthon,
s szülőföldem apai, anyai ágon,
ahová maradék álmom beleoltom!''
Nagyon szerettem ezt a láncszemet is! Ági

csillogo2014. október 19. 21:13

''Talán még enyém ez a szélfútta otthon,
s szülőföldem apai, anyai ágon,
ahová maradék álmom beleoltom!''
Tetszett, sokat mondó, kedves Gyuri - szeretettel gratulálok!

szekijudit2014. október 19. 19:28

gyújtósnak gyűlnek az ideológiák.. Fantasztikus! Egyet értek voodooval! Judit

voodoo2014. október 19. 16:30

Gyuri, ezt ki kellene adnotok... összefűzve és stílszerűen hatalmas méretű kötetbe kötve, a soraitokhoz festett képekkel... Mindig találok ''magamnak való'' sorokat: most rögtön az első kettő ... zseniális. :-)

melanka2014. október 19. 16:29

Kedves Gyuri!

Nemes veretbe foglalt őszinte, valós ''kesergőddel'' mélységesen egyetértek és szeretettel gratulálok: Melánia

Meroni2014. október 19. 13:04

Remek szonettedhez, reményteli soraidhoz szeretettel, szívvel gratulálok!

Roni

gypodor(szerző)2014. október 19. 05:37

@Pista: Köszönöm kedves Pista!

gypodor(szerző)2014. október 19. 05:37

@Szeker_Gyorgyi: Köszönöm látogatásodat!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 19. 05:36

@Seelensplitter: Köszönöm megtisztelő soraidat. Az ''s'' valóban érdekes eset, én is sokat gondolkodtam már ezen.
Gyuri

Seelensplitter2014. október 18. 19:29

Nagyszerű szonett!
Ahogy számolom (nézem), a ''s'' kötőszót (velem ellentétben) te sem számolod szótagnak. (Én mindig).
A mondanivaló, tartalom is zseniális, nem csak a versszerkezet.
Lenyűgöztél.
Mély tisztelettel: Seelensplitter

Szeker_Gyorgyi2014. október 18. 15:50

''Lám ''édes néném ebül vannak a dolgok''
...ebül bizony. Gratulálok!

Üdvözlettel,
Sz.Györgyi

Pista2014. október 17. 16:22

Nagyon szép ez a ''láncszem'' is.
Nagy szívvel gratulálok !!!

Ametisz2014. október 17. 10:43

Kedves Gyuri!
Ismét micsoda klassz képeket hoztál nekünk!
Pazarul szólt és szeretem nagyon ezeket az ízesen különleges hangokat!:)

hszilard762014. október 17. 07:04

Sürgönydrótján a végtelen-kék időnek
zajos varjúként ülnek a nosztalgiák.

Ez hihetetlenül ötletes!
Szilárd

Szelket2014. október 16. 22:55

Remek szonett, szívből gratulálok!

Radi2014. október 16. 21:49

Micsoda remekbe szabott szonett! ''Sürgönydrótján a végtelen-kék időnek
zajos varjúként ülnek a nosztalgiák.'' ''Hideg kazánban nyoma sincs semmi gőznek,
gyújtósnak gyűlnek az ideológiák.'' Lenyűgöző! Gratulálok Kedves György! Üdv: Attila

Törölt tag2014. október 16. 21:47

Törölt hozzászólás.

t.buga2014. október 16. 20:26

Gyönyörű költői képekkel díszített, magas színvonalú vers. Szonettedhez nagy tisztelettel, és szívvel gratulálok!

10082014. október 16. 18:36

Remek, művészi szonett.
Élmény volt olvasni.

Gratulálok! Zsu

thuroczy2014. október 16. 18:15

Kedves Gyuri, szívvel olvastalak,és gratulálok, Gyula

jocker2014. október 16. 16:06

BRAVÓ!
Pazar. Jó, ha mondom! 5*.
Folytatásnak is jó, meg önálló műnek is.
Ügyes munka, így csak gratulálni tudok, tisztelettel, szeretettel: jocker/Kíber/Feri

Törölt tag2014. október 16. 11:13

Törölt hozzászólás.

simonnemarika2014. október 16. 09:14

Remek , valós tényeket ábrázoló versedhez szívvel gratulálok !
'' Sürgönydrótján a végtelen-kék időnek
zajos varjúként ülnek a nosztalgiák.
A múlt határai a fényben kinőnek,
meleg ételt már nem kap otthon a diák.''
Üdv. Marika

ahegedusa2014. október 16. 08:10

''Sürgönydrótján a végtelen-kék időnek
zajos varjúként ülnek a nosztalgiák.''
Remek gondolataidhoz
szeretettel gratulálok.

Izabella342014. október 16. 07:06

Szívvel gratulálok remek versedhez! Ahogy már írták, élmény olvasni! Szeretettel, Iza

kistenkes2014. október 16. 06:35

Nagy élmény volt olvasni gyönyörű szonettedet (75.) Frici

Steel2014. október 15. 21:08

Újra egy gyönyörű verset olvashattam, mind mondanivalójában, mind költői megfogalmazásában, a mai korkép , és a rég kincsei, az idősodrás folytonossága alatt, és a szívben örök érzés, mely mindezt felülírja, a hazaszeretet. Teljes szívből, szívvel gratulálva megyek tovább.

emonye2014. október 15. 20:54

Remek szonettedhez csak gratulálhatok!

vendel2014. október 15. 20:36

Remek vers,élmény volt olvasni! Szívvel gratulálok! Neubauer

jusziko2014. október 15. 20:22

A láncversetek minden darabja egy -egy ékkő! Míves alkotás, az bizony!!!

Kicsikinga2014. október 15. 18:37

''ám kis Rodostóját szereti a boldog.''

Rendkívül szép szonett, nívós és sokatmondó!
Köszönjük Nektek, hogy ilyen élményben részesülhetünk!

M.Laurens2014. október 15. 17:08

''A szélben szakadt plakátok keringőznek,
ígéreteik filléres melódiák.
Hideg kazánban nyoma sincs semmi gőznek,
gyújtósnak gyűlnek az ideológiák.''
--
nálam ez a strófád a nagydíjas, kedves Barátom!
GRATULÁLOK !!!
/ Miklós /

Schmidt-Karoly2014. október 15. 16:03

Kedves Gyuri!
Már mindjárt az indításkor az első két sort - hogy ezzel a kifejezéssel éljek - igencsak odatetted, nem különben a folytatást. Piros pontos, szívecskés dicséretet érdemlő soraidhoz fogadd elismerésem, szeretettel: Schmidt Károly.

Ahita2014. október 15. 15:43

''Talán még enyém ez a szélfútta otthon,
s szülőföldem apai, anyai ágon,
ahová maradék álmom beleoltom!''

Gyönyörű, szívmelegítő sorok!!! Mert elhitetik velem, hogy a zajos varjú nosztalgiát fölváltja majd az igazság meg és fölismerése, hogy a ''filléres melódiák'' eltűnnek, ha a hideg kazánt, a szíveket fölfűti majd a hon és egymás iránti föltétel nélküli szeretet, s lesz annyi ''gőz'', ami erőt ad ahhoz, hogy a kényelmessé váló régi hamisat, a gyújtósnak se való hazug, ideológiákat, téveszméket végre lecserélje a teremtő, cselekvő jóra. Az ember pedig, végre fölismeri és egyre nagyobb, és szebb helyet készít majd magában Istennek.
Őszinte szívvel, szeretettel olvastalak! Éva

vilagjaro62014. október 15. 13:35

Kedves György ,a nagyító mely hűen tükrözi a népünk jelenét és múltját ,mintha több száz éve semmi sem változott volna ,de a változásra ott a mohón vágyott stabil reménykedésed ,sugározva egyszer minden rossznak vége van ami igazolja tiszta hazafiasságod .mindkettőhöz szívből gratulálok !ég áldjon !ati

Nichi-ya2014. október 15. 12:55

Nagyon szép, megható gondolatok. Nagy élmény volt olvasni szépséges alkotásodat. Szívet hagyva gratulálok, sok szeretettel. :)

Meryen2014. október 15. 11:31

Nagyon remek vers lett .Gratulálok.

kicsikincsem2014. október 15. 11:17

Gratulálok a vershez!!! Icus

1957052520122014. október 15. 10:25

Gratulálok kedves Gyuri! Szív marad , Irén

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:48

@feheryndigo: Köszönöm Krisztina!!! Megtiszteltél. Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:47

@Molnar-Jolan: Igen, írok 12-es szonettet, ha a jobb lehetőség ezt diktálja!
Köszönöm kedves soraidat!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:46

@kosztolanyiM: Köszönöm. Igazán kedves vagy!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:45

@Sida: Megtisztelsz soraiddal!
Köszönöm.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:45

@Vargazlajos: @lakovics: @varkonyi.zsuzsa: @kovycs59: Köszönöm Nektek, hogy ismét versem olvasásával töltöttétek el az időt. Örülök, hogy tetszett. Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:43

@dr.vegha: Örülök, hogy olvastál, s annak meg különösen, hogy tetszett a szonettem.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:42

@3: @dvihallyne45: @m.agnes: @Faramir: @molnarne: @Dram: Köszönöm soraitokat.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:40

@barnaby: Valahogy én is így gondolom.Köszönöm a véleményedet. Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:38

@church73: Sajnos, ez a ''való világ'' Így: kisbetűvel, mert naggyal dícsérő lenne. Elgondolkodtató, mit is lehet tenni?
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:36

@1958.11.25: Köszönöm véleményedet kedves Ági!

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:24

@Sanci1218: Hát alaposan kitettél magadért! Hosszabban mint a versem! Köszönöm megtisztelő soraidat.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:23

@Donkanyar: Nem egyszerű valóban közös témákra lelni! Szerencsére az Emillel félszavakból is értjük egymást!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:10

@bursch: Kedves Vata!
Köszönöm az alapos elemzést! Megtiszteltél kedves véleményeddel.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:09

@adamne: Köszönöm.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:09

@k.laszlo: Csupán igyekeztem az első két soraal - ez fontos- a versem iránt a figyelmet felkelteni.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:07

@peronkakas: Bizony! S mindkettő kulcskérdés!
Köszönöm soraidat!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:06

@B.Sanyi: Köszönöm kedves Sanyi!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:06

@edesemil: Megtisztelő válaszodat a Lánc folytatására szeretettel várom.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:05

@geza1947: Köszönöm kedves Géza. Minden vers akkor ér valamit, ha van lélekrezdítő üzenete.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 06:03

@szinci: Talán nagyobb gond az, hogy a múlt ismeretének hiánya teszi az embereket a jelen iránt ennyire közönyössé.
Köszönöm megtisztelő soraidat.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 05:56

@vihar: Így igaz: az a vers nem veszti el aktualitását az évek során, amelyik nem a napi ''katyvaszban'' talált csonton morog. Jól fogalmaztál. Köszönöm. Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 05:54

@pauleve55: Valóban kulcskérdés a kiemelt sor. Egy kicsit a bőrömön is érzem. Köszönöm soraidat!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 05:52

@meszaroslajos60: @donmaci: @1954: @Szinita: @B.Sanyi: Köszönöm, hogy megtiszteltetek ismét véleményeitekkel.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 05:50

@Evanna: Köszönöm, hogy nálam jártál.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 05:50

@Golo: Ez csupán látlelet, jelzés- akár a ''törökországi levelek''. Köszönöm, hogy meglátogattál.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 15. 05:48

@embererika: Köszönöm kedves Erika!
Gyuri

embererika2014. október 14. 21:08

Remek alkotás! Szívem hagyom szeretettel!
Erika

Golo2014. október 14. 21:05

Kedves GYörgy!
Ez egy igazi kincs! Mennyire érzékeltetted ebbben a versedben a keserú sorsot, úgy az országét, mint az egyénét.
Szívvel és tisztelettel gratulálok: Radmila

Evanna2014. október 14. 20:58

Mély gondolatok remek versben!
Szívvel gratulálok!
Evanna

meszaroslajos602014. október 14. 20:47

Nagyszerű alkotásodhoz szívvel gratulálok, Lajos.

donmaci2014. október 14. 20:02

Nagyszerű alkotás szívvel gatulálok! Józsi

pauleve552014. október 14. 19:00

''Talán még enyém ez a szélfútta otthon,
s szülőföldem apai, anyai ágon,
ahová maradék álmom beleoltom!''
Kedves Gyuri, szeretettel gratulálok.

19542014. október 14. 18:54

Nem először olvasom, de változatlanul remeknek találom!
Gratulálok!

Törölt tag2014. október 14. 18:26

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2014. október 14. 18:23

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2014. október 14. 18:13

Törölt hozzászólás.

geza19472014. október 14. 18:06

@gypodor
Kedves Gyuri!

Remek verset írtál a ''lánc'' folytatáshoz!

''A szélben szakadt plakátok keringőznek,
ígéreteik filléres melódiák.''

''gyújtósnak gyűlnek az ideológiák.''

Külön díjazom soraid aktualitását!!
Szívből gratulálok: Géza.

edesemil2014. október 14. 15:18

@gypodor
Kedves Gyuri! Nagyszerű versedhez tiszta szívvel és szeretettel gratulálok! Válaszom úton van.
Baráti öleléssel,
Emil

B.Sanyi2014. október 14. 14:54

Kedves Gyuri!

Remek szonett, gratulálok!

Szívvel: B Sanyi

peronkakas2014. október 14. 14:51

Olyan éleslátással tapintasz rá néhány hétköznapi dologra, hogy csak bámulok. Az, hogy most is ''ebül vannak a dolgok'', nagyon igaz és sajnos az is, hogy sokan nem tudják, hol is van Zágon és Rodostó?
Csodálatos szonettedhez szeretettel gratulálok: István

k.laszlo2014. október 14. 14:37

Már az első két sorral levettél a lábamról!!Köszönöm ezt a csodálatos alkotást!
Gazdagabbak lettünk!!!Szívemet hagytam:Kóródi Laci

adamne2014. október 14. 14:26

Profi alkotás! Csodálattal, és tisztelettel olvasom verseidet
kedves Gyuri.
Szívvel üdvözöllek. Manyi

bursch2014. október 14. 14:17

Mit szólnál ehhez?
Pődör György: Magyarországi levelek
Ez lehetne a nyitóvers. Annyira nagy témába nyúltál bele, amiről igazán beszélni kellene. Nagyon jól írtad le a helyzetet és nagyszerű a párhuzam Mikes rabságával, jó az idézett szövegrész is. A képeid nagyon érzékletesek és a szonettforma is példás! Gratulálok ehhez a versedhez! Gratulálok! Üdv: Vata

Donkanyar2014. október 14. 14:08

Kedves Gyuri,
Ennél szebb témát nem is választhattál volna a folytatáshoz. Remek a versed,nagyon tetszett !
Gratulálok,nagy szívet hagyva !

Attila

Sanci12182014. október 14. 13:13

Kedves Gyuri bácsi.
Magyarságunk és magyarságunknak vélt sorsunk megváltozott az elmúlt közel 250 év alatt. A magyar irodalom egyre kevesebb hazafias poézist szül, s hagy maga után, megőrizve azokat az ideológiákat, amiket egykor Petőfi, Ady, vagy épp József Attila adott hagyatékul. Mára az ideológiák nem hogy filléres, inkább adóságjegyben mért politikai eszmefuttatások, be nem tartott üres ígéretek, négyévenként. De bízni kell a reményben, s a költő legfontosabb feladata, hogy politikamentesen megmutassa az aktuális jelen generációnak, idehaza is vannak álmok amiért érdemes élni, s nem csupán csillogó kirakatú külföldi kirakatokra és bérre cserélni, amit idehaza magunk is megvalósíthatunk..
szívet hagyok barátsággal:
Sanci

Mirana2014. október 14. 12:54

Nagyon időtálló bölcseletek,'' ahová maradék álmom beleoltom!''
Szívvel gratulálok:Margó

varkonyi.zsuzsa2014. október 14. 12:38

Tetszett versed,gondolataid,képeid.Szeretettel,sz ívvel olvastam.Zsuzsa

bakonyiili2014. október 14. 11:58

Kedves György!
Egy újabb barátság-láncszem a hazaszeretet jegyében! Minden sorban hatalmas és időszerű mondanivaló!!! ''édes néném ebül vannak a dolgok''
nagyszerű és találó idézet!
Sok szeretettel és érdeklődéssel olvastam, szívvel gratulálok: Ili

32014. október 14. 11:39

Nagyon szép és jó alkotás, gratulálok ! Ibolya

dr.vegha2014. október 14. 11:11

Kedves Gyuri! Megint nagyot alkottál.. Már az első versszak képeivel megfogtál, a másodikkal is, mert az maga a realitás... A két háromsoros, meg mindig is a kedvencem a jól sikerült szonetteknél és ez vitán felül az! GRATULÁLOK!!!!

Faramir2014. október 14. 10:30

Nagyszerű szonett! Igazán mély gondolatok, remek strófák. Örömömre szolgált, hogy olvashattalak. Szívvel, szeretettel.
Üdv: Feri

Doli-Erzsi2014. október 14. 10:25

Nagyon tetszett a remek alkotásod, szívet hagyva gratulálok!
Erzsi

Vargazlajos2014. október 14. 10:17

Megint egy nagyon jó, mély gondolatiságú vers Tőled!
Szívvel gratulálok.
VZL

kovycs592014. október 14. 09:53

Nagyon jó , tetszik a versed! Profi alkotás gratulálok!
Laci

lakovics2014. október 14. 09:49

Nálam fődíjat nyert ez a szonett!
Szívvel!
Erzsi

laszloklara2014. október 14. 09:48

Nagyszerű, remek versedhez gratulálok, profi, mint mindig.

Eddi2014. október 14. 09:46

Remek alkotás ismét! Bevallom, már verseidnél ott tartok, előre bejelölöm kedvencnek, mert hihetetlennek tartom ne fogna meg valamelyik és ne találnék benne szív- közeli élményt! Kedves Gyuri szívet hagyok versednél és gratulálok. Eddi.

asztalos-sly2014. október 14. 09:24

Nagyszerű érdekes verséhez gratulálok!!!+szív:Tomi.

dvihallyne452014. október 14. 08:43

Nagyszerű szonettedhez szeretettel és szívvel gratulálok!Sarolta

kosztolanyiM2014. október 14. 08:33

Jó költő vagy, és embernek is nagyszerű!
Gratulálok a vershez, szeretettel! :))
Mária

Sida2014. október 14. 08:28

Már a kezdés is mesteri!
''Sürgönydrótján a végtelen-kék időnek
zajos varjúként ülnek a nosztalgiák.''
Az utolsó sorig remekbe szabott ez a szonett.
Nagy szívvel gratulálok! Klári

noheb2014. október 14. 08:17

Kedves György!

Remek szonettedhez gratulálok!!!
Mária

m.agnes2014. október 14. 08:17

Szívet hagytam.Ágnes

Molnar-Jolan2014. október 14. 08:16

Nagyon frappáns, remekbe szabott vers.
Látom, Te is írsz 12 szótagos sorokat a szonettbe.

feheryndigo2014. október 14. 08:12

Gratulálok György! Történelmi ihletésű versed ezúttal is élményt nyújtott. Üdv:Krisztina

Dram2014. október 14. 07:57

Kedves György! Tetszik szép alkotásod. Tisztelettel, szívvel olvastalak; András.

molnarne2014. október 14. 07:56

Remek versedhez szívet hagyva gratulálok:ICA

Symonka2014. október 14. 07:45

Gratulálok! Nagyon szépet alkottál! Szívvel, szeretettel: Zsuzsa

barnaby2014. október 14. 07:30

Tetszik a vers hangulata, melankoliája, mintha egy lenne a''törökországi levelek'' közül, lenne modernebb formában.Gratulálok:B:)

church732014. október 14. 07:28

'' gyújtósnak gyűlnek az ideológiák''
Tudom, nem ez versed gyújtópontja', de nagyon mai.. Mint ahogy az is,
hogy Rodostóról, talán egy titokzatos tó jut eszébe fiataljaink többségének..
Igazán remek alkotás! Tisztelettel gratulálok! Zoli/Church

1958.11.252014. október 14. 07:10

'' Talán még enyém ez a szélfútta otthon,''
Tetszik a versed Gyuri!
üdvözöllek,
Ági

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:16

@deakeva: Köszönöm kedves Éva!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:15

@remember: Köszönjük! Már a ''váróteremben'' van a válaszvers!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:14

@mama55: Köszönöm kedves szavaidat!
Gyuri

deakeva2014. október 14. 05:14

Különösen szép, magvas szonett. Főhajtásom.

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:14

@strofa: Elég, ha annyit írsz le, tetszik. Suámomra már ez is öröm!
Köszönöm.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:13

@szalokisanyi1: Az első két sor komikus, de fanyar, a második két sor való világ! Köszönöm Sanyikám, hogy ily hosszan meditáltál versemnél.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:10

@rozsika53: @Greczine-Erzsi: @CsIpIkE1990: @dobosigyorgy: Köszönöm kedves soraitokat!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:08

@anci-ani: Kedves Anci!
Megtisztelő, hogy szinte minden versemnél meglátogatsz, s kedves szavakkal megilletsz. Köszönöm.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:07

@oroszlan17: Köszönöm. Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:07

@cucedli: Kedves Kati!
Nagyon köszönöm a véleményedet, a megható mszavaidat és a látogatásodat.
Örülök annak, hogy a Te érzéseidet is egy picit tolmácsolhattam.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:05

@lukacsleopold: Köszönöm, bár nem a rímek a lényegesek a versben!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:04

@zelgitta: Teljesen igazad van, s a versem kulcsa is ez a gondolat. Nem véletlen az ídézet Mikes Kelementől, akinek élete példa értékű, s mégis oly keveset tud róla a mai generáció. Igen , jól ídézted: Ő volt az, aki úgy szerette Rodostót, hogy soha nem tudta feledni Zágont. Köszönöm látogatásodat!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 05:04

@zelgitta: Teljesen igazad van, s a versem kulcsa is ez a gondolat. Nem véletlen az ídézet Mikes Kelementől, akinek élete példa értékű, s mégis oly keveset tud róla a mai generáció. Igen , jól ídézted: Ő volt az, aki úgy szerette Rodostót, hogy soha nem tudta feledni Zágont. Köszönöm látogatásodat!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 04:59

@Hunnia: Örülök, hogy tetszett a versem. Mély gondokat és jó gondolatokat írtél le véleményként a versemhez.
Köszönöm látogatásodat!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 04:56

@bogyi: @Sea_Miller: Köszönöm kedves szavaitokat. Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 04:55

@maxika: Megtiszteltél a véleményeddel: köszönöm.
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 04:54

@Matyi87: Köszönöm a soraidat!
Gyuri

gypodor(szerző)2014. október 14. 04:54

@Zsuzsa-Amriswil: Azt hiszem, ez a két sor az, ami a verset elindította bennem.
Köszönöm, hogy íézted!
Megtisztelő a látogatásod.Köszönöm.
Gyuri

remember2014. október 14. 03:51

ÁÁÁ
a küzdelem folytatódik!
A két bajnok ismét harcra kész!
Érdeklődéssel várom Emil barátunk válaszát pazar szonettedre!
Kedves Gyuri!
Nagy gratula!!
Szeretettel, szívvel!

mama552014. október 14. 00:14

Kedves Gyuri!
Nagy szívvel és szeretettel gratulálok gyönyörű írásodhoz.
Üdvözlettel: Marika

strofa2014. október 14. 00:09

Nem találok szavakat...
Több, mint szép...
Talán, a ''mestermű'' a legmegfelelőbb rá!
Üdv: Zsolt

szalokisanyi12014. október 13. 23:01

''A szélben szakadt plakátok keringőznek,
ígéreteik filléres melódiák.
Hideg kazánban nyoma sincs semmi gőznek,
gyújtósnak gyűlnek az ideológiák.''

Tragikus helyzet. Remek vers. Gratulálok! Sanyi

dobosigyorgy2014. október 13. 22:59

Remek szonettedhez szívvel gratulálok.
Üdvözletem:-Gyuri

CsIpIkE19902014. október 13. 22:52

Gratulálok! Igazán örülök, hogy olvashattam a versed! :)

Greczine-Erzsi2014. október 13. 22:11

Szívvel gratulálok gyönyörű versedhez!!!
Erzsi

rozsika532014. október 13. 22:11

Remek..gratulálok:)

anci-ani2014. október 13. 22:03

''Talán még enyém ez a szélfútta otthon,
s szülőföldem apai, anyai ágon,
ahová maradék álmom beleoltom!''
Kedves Gyuri, szép biztató reményszonettedhez gratulálok és szívet hagyok: Anci

oroszlan172014. október 13. 21:53

Remek vers, pompás hasonlatok!
Élmény volt olvasni! Szívet hagyok szeretettel: Ica

Törölt tag2014. október 13. 21:34

Törölt hozzászólás.

lukacsleopold2014. október 13. 21:23

Pazar vers, parádés rímekkel. Gőznek-keringőznek - imádtam.

Törölt tag2014. október 13. 21:22

Törölt hozzászólás.

Hunnia2014. október 13. 21:16

Ideologia, kálvária, dilemma, mind-mind fellelhető versedben Gyuribá.
Igazmondó, szívből jövő gondolatok Magyarország , s népe hanyatlásáról.
Haza, e szó lassan könnyek országa csupán. Szegény a diák, a gyermek, s az emberek szépen lassan kihalnak, s már nem remélnek.
Szívem belefájdult versed olvasva, s ezért versednél hagyom.

Törölt tag2014. október 13. 20:56

Törölt hozzászólás.

bogyi2014. október 13. 20:44

Remek vers szívvel gratulálok!Éva

maxika2014. október 13. 20:39

Remek vers,jó gondolatok!
Albert

Matyi872014. október 13. 20:30

Nagyon jó, remek folytatás. Nagyszerű írás, gratulálok!
Üdv. Mátyás

Zsuzsa-Amriswil2014. október 13. 20:27

'' A szélben szakadt plakátok keringőznek,
ígéreteik filléres melódiák ''

Kedves Gyuri, szeretettel és tisztelettel hagyok itt egy szívet.

Zsuzsa

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom