Szerző

Szepesi Zsuzsanna

Népszerűség: 145 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1198 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. június 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (23)

Szepesi Zsuzsanna

Nyugdíjban

Sok ember, ha nyugdíjas lett,
küzdeni kezd bajával,
lezárult egy aktív korszak,
most mit kezdjen magával?

Ugyanúgy kel, aztán rájön,
aludhatna még tovább,
de a szokás nagyon erős,
motoszkál hát tétován.

Furcsa lett az édes otthon,
hátrányait most látja;
kószál benne álló napig,
de helyét nem találja.

Rátalál a sok betegség,
nyúzós lelki nyavalya,
mert a jót már nem is látja,
ez korának nagy baja!

Vigyázz nagyon, silány évek
sora lesz, ha így töltöd,
családod is neheztel majd,
és a szomszéd sem köszön.

Lerázni a letargiát,
felkapni az unokát,
kirándulni zöld mezőbe,
ott költeni uzsonnát!

Nevetni sok régi mókán,
felidézve hatását,
így az ember őrizheti
tartását és barátját.

Aranyévek, szép kor - mondják,
van is benne valami,
te szabod meg, hogy teljenek
hétköznapok sorai.

Ünnepé lesz minden órád,
ha látod a nap célját,
s ahogy éltél és dolgoztál,
másnak miként ad példát.

Vezető beosztású fiam kérésére írtam, régebben, midőn búcsúztatnia kellett

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


varkonyi.zsuzsa2014. július 31. 15:03

Remek gondolatok, bölcs tanácsok.Szívvel olvastam.Zsuzsa

donmaci2014. június 17. 22:18

Nagyon szép biztatóvers szívvel gratulálok! Józsi

gota2014. június 17. 11:59

Hmmm.., bölcs tanácsok.

Ölellek.

t.buga2014. június 16. 19:30

Remek tanácsok, kiváló vers. Szívvel gratulálok!

fema19952014. június 16. 19:08

Mindenkinek aranyéveknek kellene lennie.....igazad van.

szzs(szerző)2014. június 14. 13:43

Köszönöm, kedveseim, hogy ennyien olvastátok versem. Köszönöm szép szavaitokat! Szeretettel: ZSuzsa

kistenkes2014. június 14. 04:42

Tiszta, szép ritmusban, szép ritmusban megírt versedet minden szempontból magaménak érzem, szívvel olvastam Frici

jocker2014. június 12. 19:11

Remek, klassz, élvezetes volt olvasni.
Poétaöleléssel gratulálok: jocker/Kíber/Feri

mystynekatika2014. június 12. 12:25

Remek vers ez Zsuzsám!
Ölellek!Kata

BakosErika2014. június 11. 19:02

Nagyon jól megírt vers!
Szeretettel gratulálok.
Ölel: Erika

vendel2014. június 11. 10:50

Remek vers! Szívvel gratulálok! Neubauer

Törölt tag2014. június 11. 05:48

Törölt hozzászólás.

M.Laurens2014. június 11. 00:44

Gratulálok soraidhoz! / Miklós /

azi-gazi-em2014. június 10. 22:32

Szép biztatásodat remélhetőleg sokan megfogadják. Nagyon frappáns, jó vers, értékes tanácsokkal. Szeretettel olvastam: Azi

Dram2014. június 10. 22:19

Elgondolkodtató, remek sorok. Úgy kell élni ahogy Piroska /1954 / fogalmazta meg. Versedhez gratulálok tisztelettel; András.

lukacsleopold2014. június 10. 22:02

Elég pár unoka és egy-két hobbi, s máris kizárt az unalom!

Golo2014. június 10. 18:47

Szeretettel gratulálok versedhez, kedves Zsuzsanna: Radmila

adamne2014. június 10. 18:34

Bölcs gondolataidhoz nagy szeretettel gratulálok kedves Zsuzsa.
Nagyon jól megírt vers,érdemes megfogadni.
Szívvel:Manyi

Gabibandi12014. június 10. 17:21

''Ünneppé lesz minden órád,
ha látod a nap célját,
s ahogy éltél és dolgoztál,
másnak miként ad példát.''

Valóban nagyon sok élményt ad a nyugdíjas kor, de meg kell tanulni ''újra kezdeni'' az életet.

A nyavalyák jönnek-mennek, de aktív az élet észre sem veszem/d/.

Tip-top versedhez szívem hagyom:Gabi:)

fiddler2014. június 10. 16:35

Kedves, hasznos, értékes versedhez gratulálok!
Szívvel:Laci

DJ2014. június 10. 16:30

Hasznos, jó tanácsok köszönnek ránk versedből.
Szívvel gratulálok kedves Zsuzsanna!
Joli

19542014. június 10. 16:16

Okos tanácsok! Én bevallom őszintén, amióta nyugdíjas vagyok semmire sem érek rá. :) :) Sokszor csodálkozom is, hogy amikor dolgoztam, miként volt minden úgyanúgy elvégezve. Nagyon tetszett a versed!

Kicsikinga2014. június 10. 15:05

Szépet írtál, bölcset, okosat!

dvihallyne452014. június 10. 14:49

Nagyszerű biztatás!! Az élet egy nagyon remek része következik a nyugdijazás után!!Rengeteg dolog vár ,amit addig nem lehetett megtenni!!Szeretettel gratulálok!!! Sarolta

gypodor2014. június 10. 14:18

Bölcs gondolatok. Szívet hagytam s gratulálok. Gyuri

molnarne2014. június 10. 14:12

Nagyon szép biztatás, gratulálok:ICA

szalokisanyi12014. június 10. 13:50

Bölcs gondolatok. Gratulálok, kedves Zsuzsanna!

Üdvözletem küldöm. Tisztelettel: Sanyi

anci-ani2014. június 10. 13:21

Nagyon szép búcsúztató vers...A nyugdíjas kor igazán szép lehet, ha nem önsajnálattal töltjük időnket...inkább boldogan derűvel éljük tovább napjainkat...
''Nevetni sok régi mókán,
felidézve hatását,
így az ember őrizheti
tartását és barátját.''
Szívvel gratulálok nagyszerű versedhez: Anci

kterezia2014. június 10. 13:19

Bölcs útravaló szépen szerkesztett versben.

Mikijozsa2014. június 10. 13:05

Kedves Zsuzsanna, a nyugalom idejének vannak előnyei és hátrányai. Mindkettőről érdekesen írtál, szívvel olvastam és elnyerte tetszésem. Üdv Szívvel.

Mikijozsa2014. június 10. 13:04

K

195808082014. június 10. 12:50

Igen így kellene élnünk nyugdíjas éveinket.
Szép a versed örömel olvastam üdv Eszter.
És egy szív is jár.

maxika2014. június 10. 12:17

Nagyszerű és használható gondolatok!
Szép vers.
Albert

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom