Szerző
Pothurszky Géza

Pothurszky Géza

Életkor: 72 év
Népszerűség: 158 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1391 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. május 15.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (35)

Pothurszky Géza

Bűvös telefonszámok

Gondolkodj okosan (V.)

Még a múlt században történt meg ez a furcsa eset,
Mely három nőtestvérrel egyszer, higgyétek, megesett.
Távol a várostól, szépen, csendesen éldegéltek,
Jó barátok híján bizony csak egymással beszéltek.

- Jó lenne cseverészni a távoli rokonokkal,
Nem tehetjük másként, csak egy vonalas telefonnal.
Az viszont sosem volt a házunknak fontos kelléke,
- Jegyezte meg szomorúan az idősebb nővérke.

Nem kaptak telefont, pedig már több éve megkérték,
Nem jött a szerelő, hogy végre birtokba vehessék.
Ők lettek legjobban, hirtelen mégis meglepődve,
Egy férfihang kiáltozott az ajtón dörömbölve.

Meghozta a várva várt vonalas, szép, új telefont,
Nekilátott, szaporán dolgozott, végzett is legott.
Telefonhoz mellékelt még egy bekötési számlát,
Végül megadta a telefonnak hat jegyű számát.

A legkisebb lánynak tudjuk, biz`jól vágott az esze,
Hogy a hat számjegy között a logikát felfedezte.
Így szólt, - ha a számokat sorban, kettesével nézzük,
Azt látjuk, hogy mindhármunknak a születési évünk.

Ha a számsort kettesével visszafelé olvassuk,
Azt mutatják meg, hogy egyenként hány évesek vagyunk.
Csodálkoztak ezen, aztán nagyon megkönnyebbültek,
Így jegyzik meg majd a számsort, annak nagyon örültek.

Elmondom hát röviden most, mi is itt a teendő,
A számokat jól elemezve, mi a megfejtendő.
A nők mely években születtek, hány évesek voltak?
Melyik év volt az, amikor telefonhoz jutottak?

Sárospatak 2014 április 25. Elmondom, hogy az 1900-as éveket figyelembe véve több megoldás is lehetséges, de bármelyik megoldást elfogadom jó megoldásnak!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


PiszarEva2014. május 21. 20:04

Gratulálok kedves Géza! Te zseniálisan vágod a matekot én ezt nem fogom utolérni soha. Rendkívül jól tudod szemléltetni a feladatokat akár képes lennél megszerettetni a matekot is velem, de a megfejtéshez már későn értem ide. Szívvel és szeretettel gratulálok Éva

geza1947(szerző)2014. május 21. 10:23

Köszönöm szépen kedves Marianna!
Az bizony érdekes lenne, de a matekot megszerettetné, az valószínűbb! ):-))
Szeretettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 21. 10:20

Köszönöm szépen Mikibá!
Tisztelettel. Géza.

mezeimarianna2014. május 21. 04:51

tetszenek a feladványaid,remélem egyszer így fogja megszerettetni az irodalmat egy -két matektanár:)

Mikijozsa2014. május 20. 19:49

Azt hiszem a válasz egyszerű, mert az egyik kislány lehet 17 éves, és a szülő meg , született 77-ben, a másik 19éves, szül 79 ben. Na, tudtam, hogy nem jó, de hát ez va, Gratulálok szívvel. Mikibá-

geza1947(szerző)2014. május 18. 19:14

Ha jól emlékszem ''az egy nagyszerű magyar film'' volt
kedves Miklós! ):-)))
Örömmel láttalak, és olvastalak!
Köszönettel, Barátsággal: Géza.

M.Laurens2014. május 18. 18:50

Feladom!!! Nálam kétszer kettő néha öt! :)))))
Gratulálok versedhez! / Miklós /

geza1947(szerző)2014. május 18. 18:07

Köszönöm szépen kedves Frici!
Tisztelettel /Géza/

kistenkes2014. május 18. 16:01

Kedve3s Géza!
Olcsó dolog lenne a megoldással foglalkoznom, mivel az már adott, így egyszerűen gratulálok remekül megfogalmazott remek feladványodhoz (32.) Frici

geza1947(szerző)2014. május 18. 10:39

@t.buga
Kedves Gábor!
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásod, és örülök neki, hogy tetszett a vers!
Azt bizonyára olvastad a hozzászólásomban, hogy mely években kaphattak telefont, és ezeknek a megadott születési éveknek a hatjegyű kombinációi lehetnek a helyes megfejtések!
Mindenesetre van belőlük egy jó pár darab!! ):-))
Barátsággal: Géza.

edesemil2014. május 18. 07:50

@geza1947:
Kedves Géza!
Helyesen adtad meg a lányok korát illetően a feltételeket, hiszen versről van szó! Ne alakítsd át, mert az így jó, legfeljebb a végéhez még írhatsz pár sort, hogy mik a konkrét kikötéseid. Tehát, mind a három lány más esztendőben született, mindegyikük elmúlt n éves, stb.
Az általam elküldött számsor semmiféle kombinatórikai módszerrel nem lett feldolgozva, csak azt a teljes számsort küldtem el, amelyből az összes kétszájegyű adat további feldolgozásra elvégezhető. Nem történt semmilyen kombinatórikai feldolgozás, csak az első lépés történt meg az ú.n. adatelőkészítés, amelyet majd az adatértelmezésnek kell követnie, ahol egy igazságtáblába összesítheted a különféle feltételeket.
Majd ezután jöhetnek a kombinatórikai feldolgozások, bár úgy vélem azokra sincsen különösebb szükség, mivel a feladatban nem szerepel olyan kérdés, amely azt indokolná. pl: hány ilyen hatjegyű telefonszám létezik. Pl.:54! / 3!
Az igazságtáblát elkezdtem, túl nagy ide nem kívánom feltenni, mert zavaró lenne. Ez itt elsősorban a vers helye de levélben küldeni fogom.
Baráti üdvözlettel: Emil

t.buga2014. május 17. 23:41

Remek feladvány, kiváló vers. A feladvány kifogott rajtam, a verset élveztem. Tisztelettel gratulálok!

geza1947(szerző)2014. május 17. 22:57

@edesemil
Kedves Emil Barátom!
Amint már több hozzászólásomban említettem, kimerítő, részletes megfejtésed engem is meglepett és nagyon hálás vagyok érte!!
Meglepődtem, de nem kellett volna, mert ismerve képességeidet,
természetesnek kellett volna lennie! de én sajna nem vagyok otthon a kombinatorikában!
Ezért mégis meglepődtem, és most újra gondolom a feladványomat, és a megfejtésedet!
Azt is elárulom, hogy miért!
Az én szerény tudásom szerint nem lehetett volna ennyi lehetséges helyes válasz.
Mert, a versemből azt hittem egyértelmű, hogy a lányok különböző években születtek, mert azt írtam, hogy az ''idősebb nővérke'', aztán azt, hogy a'' legfiatalabb lány'',
ami egyértelműsítette, hogy van egy középső ''más évben született'' lány is.
Tehát úgy gondoltam, hogy a lányok más-más években születtek.
Azután kizárható a század legeleje, mert a legkisebb lány matematikai érettsége számomra azt feltételezte, hogy már nem teljesen pici lányka.
(Ezt Palkó is belátta, jól kombinálta!)
Ebből gondoltam, hogy ez a határszám a 14 élet év!
Ebben az esetben, ha az életkorának a számát felcserélem azt kapom, hogy a lány, vagy (nő) 41-ben született!
Ebben az esetben 1955-ben kaphatták a telefont!
Erre az időre kivetítve még születhetett egy lány mondjuk 23-ban, és akkor 1955-ben pontosan 32 éves!
A harmadik lány mondjuk 32-ben született, és akkor 1955-ben pontosan 23 éves!
Ebből az aspektusból nézve úgy gondolom, hogy az 1944 kiesik, mert akkor a legkisebb lány még csak 13 éves lehet. De még ezt is elfogadtam volna helyes megfejtésnek!
Én amikor a feladványt készítettem arra a következtetésre jutottam, hogy a lányok vagy (nők) csak öt lehetséges évben juthattak telefonhoz:
1955-ben, 1966-ban 1977-ben, 1988-ban, és végül 1999-ben!
Válasszunk ezen időponton kívüli bármely évet. például 1978-at,
akkor arra az időre nem találunk olyan életkort, amit ha megfordítunk, eleget tenne az összes feltételnek.
Mert ha valaki példának okáért ezektől az általam meghatározott
öt évszámon kívül keresi a megoldást például: 1978-ban 16 éves, akkor az csak 1962-ben születhetett és nem 1961-ben, tehát nem felel meg a kritériumoknak!
Ezért az öt megjelölt telefonhoz jutási évszámhoz a következő születési évek a lehetségesek:
1955-höz viszonyítva / 14 / 23 / 32 / 41 /
1966-hoz viszonyítva / 15 / 24 / 33 / 42 / 51 /
1977-hez viszonyítva / 16 / 25 / 34 / 43 / 52 / 61 /
1988-hoz viszonyítva / 17 / 26 / 35 / 44 / 53 / 62 / 71 /
1999-hez viszonyítva / 18 / 27 / 36 / 45 / 54 / 63 / 72 / 81 /
Ez összesen 30 lehetséges eset:

Kedves Barátom mond meg, vajon hol tévedtem?
Nagyon nagyon köszönöm, hogy ennyi időt szántál rám és a feladványomra!
Talán ez a kis eszmecsere is megmutatta a kedves olvasó társainknak, hogy micsoda mélységek húzódhatnak meg az egyszerű verssorokban!!!
Fogadd hálámat, elismerésemet kedves Emil Barátom!
Örökös nagy tisztelőd, barátsággal: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 20:31

Kedves Jolika!
Örülök, hogy tetszett ez a versem!
A megfejtés miatt ne fájjon a fejed, mert lesz még újabb feladványom amit majd megfejthetsz! ):-))
Szeretettel: Géza

geza1947(szerző)2014. május 17. 20:28

Köszönöm szépen az elismerő szavakat kedves Timi!
Már ezért is érdemes volt megírni ezt a verset (is!) ):-))
Szeretettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 20:23

Köszönöm a szép szavakat kedves Ágnes!
Palkó, és a lányok nevében is köszönöm a méltatást! ):-))
Szeretettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 20:21

Köszönöm az elismerő szavakat kedves Roland!
Barátsággal: Géza.

DJ2014. május 17. 12:00

Tetszett a versed kedves Géza, de nagyon örülök, hogy helyettem már mások megírták a helyes megfejtést...
Gratulálok!
Joli

geza1947(szerző)2014. május 17. 11:37

@szinci
Kedves Szincike!
Nagyon aranyos vagy, hogy várod a következő verseimet! ):-))
Már elkészült egy jó pár, és ígérem szép lassan ''csorgatni'' fogom őket!
Nem csak neked, (nektek) ad némi örömet, de magam is örömöm lelem ezekben a versekben!
Mindent köszönök!
Szeretettel ölellek: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 11:26

@pierre
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, nagyon örültem neki, hogy tetszett a versem kedves Pierre!
Sajnos a kérdéseidre én sem ismerem a válaszokat!
De üsse kő! ez már így veszett! ):-))
Barátsággal: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 11:05

@palko64
Kedves Palkó Barátom!
Köszönöm szépen, hogy több jó megfejtést is adtál, de erre számítottam is! ):-)))
Azt külön díjazom, hogy még arra is tekintettel voltál, hogy a lányok életkora is megfelelő legyen a feladványt figyelembe véve!
És igen éleslátással megjósoltad, hogy Emil barátunk, hogy ''helyreteszi'' ezt a feladványt! ):-))
Nos bizony én padlót fogtam tőle!!
Köszönöm neked, Baráti öleléssel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 10:28

Köszönöm szépen kedves Valika!
Szeretettel. Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 10:27

@Kornelia78
Köszönöm a hozzászólást kedves Kornélia!
Pihenj csak nyugodtan, mert nem venném a lelkemre , ha másnap miattam ''mellé fújnál''! ):-))
Szeretettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 10:11

@lukacsleopold
Kedves Barátom!
Köszönöm, értékes szavaidat!
De most már ne is törd rajta a fejed, mert Emil barátunk ''úgy megfejtette'', hogy magam is behidaltam!! ):-)))
Barátsággal: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 10:05

Kedves Károly!
Köszönöm az észrevételedet, és megmondom őszintén, hogy igazad van, mert magam is átéltem ilyen ''telefonos''tortúrát!
Köszönöm, és neked is boldog napokat!
Szeretettel. Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 10:01

@szalokisanyi1
Kedves Sanyi!
Látod mennyire elkényeztetnek téged ezek a ''fránya'' olvasó-megfejtők!! ):-)))
Hát még, ha olvastad volna nagyra-becsült Emil barátunk megfejtését?? Szavamra mondom én is ''dupla csavart, hátra szaltót'' vágtam amikor elolvastam!! ):-))
Szeretettel, barátsággal: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 09:50

@gypodor
Kedves Gyuri!
Nagyon örülök, hogy tetszett ez a fejtörős versem!
Barátsággal: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 09:47

Kedves Etelka!
Nekem hidd el az is nagy öröm, ha tetszett a vers, és majd a következőre is azt mondod, hogy '' tetszik''.
Köszönettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 09:43

@remember
Kedves Zoli Barátom!
Köszönöm szépen a nagyon kedves ''jelzőt'', és inkább ebben híresüljek el, mint valami más ''szenvedélyben'' !!!! ):-)))
Baráti köszönettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 08:56

Kedves Nándi!
Köszönöm, hogy rátaláltál versemre, és örülök, hogy tetszett!
Nemsokára én is ellátogatok verseidhez!
Tisztelettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 17. 08:44

Nagyon szépen köszönöm kedves Brigitta! ):-))
Szeretettel: Géza.

Ametisz2014. május 16. 20:44

Kedves Géza! Ismét egy hihetetlen jó kis feladvánnyal leptél meg minket! Annyira jól szeded versbe ezeket, hogy mindig csak ámulok- bámulok!!!! Szuper!!!!!!! GratuláloK. Timi

edesemil2014. május 16. 19:19

@geza1947
Kedves Géza!
Nagyon megörültem remek feladványodnak, amelynek megoldását előkészítettem a következő számok (54 darab) megadásával. Ezek azok a számok, amelyekből a hatjegyű telefonszám összeadódik. Tetszőleges három szám kiválasztása által. Mivel nincsen kimondva, hogy más más évben születtek a lányok, így születhettek azonos évben mind a hárman, de lehet, hogy csak ketten születtek azonos esztendőben és az egyik született csak egy másik évben. A lányok kora a megadott számok helyiértékeinek felcserélése által kapott szám, amelyek így kezdődnek: 01, 11, 02, 12, 22... a születési évek pedig: 1909, 1900, 1918, 1909, 1900...
Tehát a telefonszámok a következő kétjegyű számokra vonatkozó kombinatórikai módszerekkel már meghatározhatók. amelynek variációja attól függöen változik, hogy miiyen feltételt állítunk be a lányok születési évéhez.
A nevezett számsor:
10, 11, 20, 21, 22, 30, 31, 32, 33, 40
41, 42, 43, 44, 50, 51, 52, 53, 54, 55
60, 61, 62, 63, 64, 65, 66, 70, 71, 72
73, 74, 75, 76, 77, 80, 81, 82, 83, 84
85, 86, 87, 88, 90, 91, 92, 93, 94, 95
96, 97. 98, 99
Feladványodhoz szeretettel gratulálok, baráti üdvözlettel,
Emil

kreativ552014. május 16. 16:58

Szeretem a verseidet kedves Géza, na és a fejtörő játékaidat is. Látom vannak vállalkozó, okos emberek. Gratulálok Palkónak, na és a lányoknak is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szívet hagyva rohanok,mert szól a telefon!!!!!!!!!!!!!!!Ági

roland.v2014. május 16. 14:26

Már a cím is nagyon izgalmas s a vers is nagyon tud adni!!
Gratulálok szívet hagyva!!
Roland

Törölt tag2014. május 16. 14:16

Törölt hozzászólás.

pierre2014. május 16. 14:14

Kedves Géza!

Olyan jó ennek a versnek szellemessége, vidámsága, története, (mintha mindez tegnap lett volna). Nem kavarom fel lelkemet most matematikával, esik, front van, brrr. Helyette nekem is van kérdésem:
-fizettek e közműfejlesztési hozzájárulást a lányok és mennyit?
-mennyi időt kellet várni a kérvény benyújtásától a bekötésig?
-kik részesültek bekötési idő kedvezményben? Elismeréssel, szeretettel
pierre

palko642014. május 16. 11:39

De van még több megoldás is....:)
Majd drága Emil barátunk megírja megoldó képletet is....:)
Üdv.: Pali

palko642014. május 16. 11:28

Kedves Géza Bátyám!
A múlt században még kétszer fordulhatott elő hasonló eset:
1933-ban és 1966-ban.
Az első alkalommal
Az egyik lány 1912-ben született és 21 éves,
A másik lány 1921-ben született és 12 éves,
A harmadik lány 1930-ban született és 3 éves volt.
A történet szempontjából viszont ez a dátum ''hanyagolható'', miután a legkisebb lány ekkor 3 éves volt - és a középső is még csak 12 -, így nemigen fedezhette fel a számok közötti kapcsolatot...:)

A második alkalommal
Az egyik lány 1906-ban született és 60 éves,
A másik lány 1924-ben született és 42 éves,
A harmadik lány 1942-ben született és 24 éves volt.
A történet szempontjából ez már érdekesebb időpont, bár akkor még csak nagyon kevesek juthattak telefonhoz, és hiába is vártak volna, ha még a fővonal sem volt kiépítve...:)

Üdvözlettel: Palkó

palko642014. május 16. 11:22

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

43Valeria2014. május 16. 10:57

Szvvel gratulálok nagyszerü versedhez. űdv.Nemesné Valéria

Kornelia782014. május 16. 10:17

Jaj, nagyon fáradt vagyok ám...a vers nagyon jó, a feladatot majd máskor oldom meg! :-) Gratulám!

lukacsleopold2014. május 16. 09:42

Még én is emlékszem az időkre, amikor várni kellett a telefonra... Vicc, mint az egész szocializmus. Annak kitűnő karikatúrája a sorban állás...

Géza bátyám, még töröm a fejem...

Schmidt-Karoly2014. május 16. 08:42

Kedves Géza!
Engedd meg nekem, hogy most a számolással ne foglalkozzak. Ami megfogalmazódott bennem, az az, hogy amit a bevezetőben leírtál, az nagyon ismerősen cseng az én, s gondolom más fülében is. Ma már csak nevetünk rajta! Ennyit változott a világ.
Boldog napokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

szalokisanyi12014. május 16. 08:08

Kedves Géza bátyám. A fejtörőd nekem is nehéznek tűnt az elején, de aztán Kicsikingát utánozva, én is elolvastam Andicsek megfejtését. Helyesnek találtam és megnyugodtam. Nem kell tovább törni-zúzni a fejem. :-)) Látod, ilyen egyszerűen könnyedén megoldottam ezt a nehéz feladványt. Sokan még most is törik a fejüket. :-))

Gratulálok! Üdvözletem küldöm.

Őszinte tisztelettel: Sanyi

gypodor2014. május 16. 06:53

Kedves fejtörő vers! Szívvel gratulálok. Gyuri

LIne2014. május 16. 05:40

Jaj a matek! :)
Kedves, szórakoztató fejtörődhöz nagy gratula!
Találgatni se merek, de figyelem a választ. (a megfejtést) :)

remember2014. május 16. 04:34

Géza barátom!
te már azt hiszem így fogsz elhíresülni.
A ''fejtörő47''-es :)
Hoztad önmagadat megint a műfajban!
Szeretettel, szívvel gratulálok, Zoli.
Remek fejtörő vers!

CsikiNandor2014. május 16. 01:27

Tisztelt Géza! Örömmel olvastam végig versét, nagyon tetszik! :)
Üdvözlettel: Nándi.

Törölt tag2014. május 15. 23:54

Törölt hozzászólás.

geza1947(szerző)2014. május 15. 23:34

Köszönöm szépen kedves Józsi!
Szeretettel: Géza.

vendel2014. május 15. 23:03

Remek vers! Szívvel gratulálok! Neubauer

geza1947(szerző)2014. május 15. 22:12

Köszönöm értékes soraidat kedves András!
Tisztelettel /Géza/

geza1947(szerző)2014. május 15. 22:10

Köszönöm, és nagyon örülök neked kedves Irénke!
Szeretettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 15. 21:58

Köszönöm szépen Ma(rika)! (:-)))
Szeretettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 15. 21:55

Köszönettel kedves Sacika!
Tisztelettel:Géza.

geza1947(szerző)2014. május 15. 21:54

Kedves Ancika!
Köszönöm szépen a kedves szavakat.
Ami pedig a megfejtést illeti, hát az még az 1800-as évekre is megoldható!
Szerintem lesz még újabb jó megfejtés!
Szeretettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 15. 21:46

Köszönöm szépen kedves Terézia!
Tisztelettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 15. 21:44

Kedves Kingácska.
Andikáé is jó megfejtés, de mivel több jó megfejtés is lehetséges, ezért akit igazán érdekel a megfejtés, még nyugodtan gondolkodhat újabb jó megfejtésen.
Gyerünk kedves megfejtők, jöjjön még egynéhány!
A siker felvillanyoz!
Szeretettel, köszönettel: Géza.

Dram2014. május 15. 21:26

Fejtörő versedhez tisztelettel gratulálok; András.

1957052520122014. május 15. 21:25

Aranyos fejtörő, mindig mosolyt hoz versed.
Gratulálok szívvel , Irén

Rika522014. május 15. 20:53

Szórakoztató, kedves, játékos versedhez gratulálok! Marika

dvihallyne452014. május 15. 20:10

Nagyszerű versedhez,rejtvényedhez szívvel gratulálok!Sarolta

anci-ani2014. május 15. 19:56

Kedves Géza a megoldás nem is olyan egyszerű!!! De a versed nagyon szórakoztató és nagyszerű!!!
Andicsek máris jól megoldotta!!! Neki is gratula...
Remek játékos találós kérdésedhez, szórakoztató versedhez szívvel gratulálok: Anci

kterezia2014. május 15. 19:18

Már az első sorokat olvasva sejtettem, hogy ez bizony matematikával kevert irodalom, de nem zavarta meg az élvezetemet az a fránya matek!

Kicsikinga2014. május 15. 18:13

Most láttam, hogy Andikánk megfejtette, és ez nagy öröm számomra, mert még aludni sem tudtam volna a kíváncsiságtól!

Jópofa, és játékos verset írtál!

geza1947(szerző)2014. május 15. 16:26

Köszönöm a szép szavakat kedves Manyika!
Szeretettel: Géza.

geza1947(szerző)2014. május 15. 16:23

Köszönöm szépen kedves Piroska!
Szeretettel, barátsággal: Géza.

adamne2014. május 15. 16:03

Játékos,kedves fejtörő versedhez gratulálok kedves Géza,
szívvel,és szeretettel. Üdvözöllek:Manyi

piroska712014. május 15. 15:51

Gratulálok kedves Géza, szeretettel és barátsággal:Piroska

Meroni2014. május 15. 15:49

Andinak is a helyes megfejtéshez! :)

Meroni2014. május 15. 15:47

Számolgatok. Elgondolkodtató soraidhoz szeretettel, szívvel gratulálok: Roni

geza1947(szerző)2014. május 15. 14:59

Köszönöm szépen kedves Lajos!
Tisztelettel /Géza/

geza1947(szerző)2014. május 15. 14:57

Kedves Erzsike!
Azért én mégis nagyon örülök neked!
Szeretettel, köszönettel /Géza/

geza1947(szerző)2014. május 15. 14:54

Köszönöm szépen kedves Ibi!
Üdvüzöllek /Géza/

geza1947(szerző)2014. május 15. 14:53

Kedves Zsuzsika!
Nagyon köszönöm, és örülök, hogy tetszett a vers!
Szeretettel /Géza/

geza1947(szerző)2014. május 15. 14:50

Kedves Katika!
Én annak is örülök, ha a szemeid ''örülnek''!
Szeretettel/Géza/

geza1947(szerző)2014. május 15. 14:46

Kedves Andika!
Amint mondtam a múlt századot figyelembe véve több helyes megfejtés is lehetséges, tehát elfogadom jó megoldásnak! És grarulálok, ügyes vagy!
Szeretettel/Géza/

lakovics2014. május 15. 14:43

Az általánosban még jó voltam matekból ...
Szívvel!
Erzsi

meszaroslajos602014. május 15. 14:41

Humoros versedhez szívvel gratulálok Lajos.

Andicsek2014. május 15. 14:21

1999-ben jutottak telefonhoz.
Az egyik lány 1963-ban és 36 éves,
a másik lány 1972-ben és 27 éves,
a harmadik lány 1981-ben és 18 éves.

Örömmel olvastam ;-)

Szeretettel gratulálok,kedves Géza!
Baráti üdv: andi

Ibolya.522014. május 15. 14:16

Érdekes játék alkotás. Szeretettel gratulálok Ibi

Zsuzsa-Amriswil2014. május 15. 14:10

Megfejtést ugyan nem, de egy szívet itt hagyok versed alatt, szeretettel gratulálok, kedves Géza !

Üdvözlettel: Zsuzsa

Törölt tag2014. május 15. 14:02

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom