Szerző
Kamuti Harmat

Kamuti Harmat

Életkor: 21 év
Népszerűség: 7 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 276 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. május 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Kamuti Harmat

Lemenő

Állok.
Pillanatnyi örökkévalóság.
Már csak pislákol a fény,
Látom, ahogy a test
magától csúszik lefelé.
Ereszkedik egyre gyengébben,
mint akit elhagy a remény.
Elfelejti a küzdést, hogy mi mit ér.
Már nem emlékszik rám,
pedig adta az erőt,
mindig is szerettem őt.
Éltetett napról napra,
segített feljutni a csúcsra.
Ő a végtelen, ki sosem védtelen.
Rengetegen csodálják őt,
az este lepihenőt.
Kérdezik a holnapot, én is nézem,
választ mégsem kapok.
Ráébreszt mégis mindenre,
egy pillantás és megértem.
Elveszett minden, amit reméltem,
rájöttem, több az, amit elértem.
Hogy állok egyes-egyedül,
de megvan minden legbelül,
őrzöm, kik szeretnek,
vigyázom a lelkeket.
Itt van velem, aki véd,
ki mellettem áll, mégsem félt.
Csak gyűjtöm az energiát,
míg helyem meg nem telik,
mosolygok, amíg engedik,
de a legnagyobb is kihuny egy idő után,
ma, holnap, a végtelen is kopogtat már.
Ledobja ragyogó fátylát, utoljára körtáncot jár,
még bevilágít, amit lehet,
hogy menthesse az életeket.
Az utolsó karéj is elveszett,
mit a szürkeség eltemet.
Bezárja az ajtót,
kulcsát tűzbe dobja,
engedd, hogy még egyszer belepillantsak!
Elkap a hév, rohannék,
de már nincs hova, itt a vég.
Felébredek a képzelgésből,
végre megértem, miért megy Ő,
hogy megmentsen mindent,
amit elérhet.
Mennie kell máshová is,
ahová kell élet.
Egy szellő az arcomat csapja,
emelkedek a magasba.
Szárnyalok a világ fölött, kitörök,
pedig azt hittem, ez képtelen,
de csak egyvalami az,
a végtelen.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


berti542014. augusztus 20. 11:11

Igen! A Nap az éltető erő, nélkülözhetetlen, és te képzeletben elkísérted utolsó pillanatáig. Az UNIVERZUM-ból szemléled mindezt, mert felülemelkedtél a 'mindenségen! Ez ez igazi éltető erő! Szívvel gratulálok!

kamutiharmat(szerző)2014. május 28. 15:54

Köszönöm szépen!

DJ2014. május 13. 17:38

Szép! Nagyon jól összeszedett gondolatok.
Gratulálok!
Joli

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom