Szerző
Vers

A verset eddig 737 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2008. október 27.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Szűcsné Anett

Elhagytál...

Mintha száz tőr érte volna
szívem közepét,
mintha a Föld hátamra tette volna
minden terhét.
Sajog, lehúz, szorít, megfojt.
- Emléked fáj nagyon...
Hogy tehetted? Miért bántottál?
Kérdezem, de nem tudom.
Szerettél, s én szerettelek.
Vágyat öntöttél belém.
S együtt éltünk képzeletben a
boldogság szigetén.
Azt hittem, ez sosem múlik!
Hogy Örök a Te meg Én!
S most könnyben úszó szomorúság
hasít csak énbelém.
A tudat, hogy nem vagy már,
savként a lelkembe mar.
A seb, melyet beleéget,
nem gyógyul egyhamar.
Úgy érzem - vak remény -
az sincs már! Sötét lett!
Szívemből kitépted kincsét,
mit úgy féltett.
Félek, hogy elsodródom
gyötrelmem tengerében,
s hogy nem lesz majd fénysugár
magányom sötétjében.
Elvesztem, mert vakon hittem,
hogy Örök a Te meg Én!
S most bolyongva hajózok
sorsom parttalan vizén...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


anett1213(szerző)2008. október 28. 08:59

Köszönöm Barbara.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom