Szerző
Vida Gábor

Vida Gábor

Életkor: 52 év
Népszerűség: 368 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 989 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. április 29.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (97)

Vida Gábor

Sorsvonat

Barnán, vékonyan, üres fejjel,
de mégis feltöltve álltam a peronon egy kicsit,
ahonnan életem vonata indult.
Szabad akarattal választhattam kocsit.

Olajbűzös, áporodott, de felfelé vitt
a lépcső, melyre bátran léptem.
Az őszi napfény fűtötte a kabint,
hol nyíló vadvirágot leltem.

Illata feledtette velem minden gondomat,
felé irányult akkor minden gondolat,
mely meglóduló fantáziám által edződött.
Minden más felejtése akkor kezdődött.

Lassan, de biztosan hatott a varázslat,
majd rohamléptekkel megindult erősen,
és mire kinyitottam szemem, hogy lássak,
már csak ő állt ott felettem, győztesen.

Megfogta kezem s vezetett, én hagytam.
A sorjás részeket rólam lecsiszolta.
Elérte lényem határát, de meg nem állt,
tovább gyúrt, olyanná, ahogy ő gondolta.

A bennem égő tűz szilárddá tette
az elrontott, torz formát, mi repedezett,
majd ezer darabra hullottam legott.
Meg sem bánva tettét darabonként összeszedett.

Mit hibásnak vélt, kidobta, a maradékot
bekente csirizzel, s felépített valami furát.
Valamit, mi nem én voltam többé,
de neki így tetszett, hát megdicsérte magát.

A hiányzó szilánkok feszültséget szültek,
akaratom nem volt, de zsigereim ellenszegültek.
Látta, rosszul működöm, bosszús volt miatta,
az önjavításra a parancsot számomra kiadta.

Megtettem mindig, mit tőlem kért,
hanem a hiba nem ott volt, hol vélte.
A hiányzó részeket rég nem gyártja senki,
de megérdemelt büntetésem rám kimérte.

Romlott lelkemmel vonatom azóta is szalad,
szervizkocsi nincs, bűntudatom marad.
Leszállni nem tudok, csak ha megengedi,
a zöld zászlót előttem meglengeti.

Azt tervezem, megszököm egy állomáson.
Titokban tartom, mert bűnös a gondolat.
Jegyet váltok egy szabadabb irányba,
talán nem ez az egyetlen sorsvonat.

2014.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


t.buga(szerző)2019. szeptember 1. 11:26

@Haselbach: Köszönöm, hogy olvastad!

Haselbach2019. augusztus 29. 19:13

Kedves Gábor
Nagyon szép vers.
Köszönöm hogy olvashattam.

t.buga(szerző)2014. július 9. 20:31

@dombradigy: Köszönöm szépen kedves, biztató szavaidat!

dombradigy2014. július 9. 20:23

Kedves Gábor,

hihetetlen hasonlattal élve ''trafáltál bele'' jónéhányunk életébe.. :-D
Hát... figyelni kell... időnként változtatják a menetrendet is! ;-)

Jó csatlakozást! :-)

Szívvel:
Gyula

t.buga(szerző)2014. június 24. 19:54

@arju51: Soha nincs késő átszállni, csak lassítson az a vonat.
Végtelenül örülök, hogy rokon lélekre leltem benned. Szívesen olvasnék tőled bármilyen gondolatsort, ha van versed, tedd föl bátran!
Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet verseim iránt!

arju512014. június 24. 16:29

Gratulálok Gábor! Megfogalmaztad azt, amivel én 43 éve küzdök. Kár, hogy nekem már nincs időm egy másik vonatra és másik irányba utazni. Egy biztos, ezzel a verssel nagyon kinyitottad a szemem. Mondhatod, későn érő típus vagyok, erre én azt válaszolnám, szagolom azt a rózsát, amit leszakítottam, hisz ezt a példát hoztam magammal.
Köszönöm, hogy szavakba öntötted azt, amit én ilyen formában sosem tudnék.

t.buga(szerző)2014. június 16. 16:12

@Foldes123: 25 éve választottam ki a kocsit, talán többet is törődhettem volna az állagának megóvásával...
Köszönöm szépen, hogy látogatásoddal és kedves szavaiddal megtiszteltél!

Foldes1232014. június 16. 15:38

Ismerős szagok, ismerős képek, ismerős érzések. Még csak azt se mondanám, hogy kellemetlenek. Hiszen ez, az életünk. Minden bűzével, örömével. Jönnek a vonatok, mennek a vonatok. Ismerős a versed, életszagú. És utólag bár ki mondhatja, hogy hé! Te rossz kocsit választottál! Akkor, és ott, még senki se tudja, hogy melyik kocsi visz a nirvánába. De jó is ez így! :0) Átszállunk, vagy lemaradunk. De élünk! S ez a fontos. Szívvel, figyellek, ezek után és fegyelemmel várom további verseid. Gratulálok! Misi!

t.buga(szerző)2014. május 19. 22:04

@lilapetunia: Nagyon szépen köszönöm!

lilapetunia2014. május 19. 09:33

Örök kérdést feszeget a versed: hogyan tudjuk helyesen megérteni azt, hogy mit vár tölünk Isten, hol vezet, és hol szeretné, hogy magunk találjunk utat.
Szeretettel gratulalok,
Márta

t.buga(szerző)2014. május 17. 17:22

@csillogo: Nagyon szépen köszönöm!

csillogo2014. május 17. 08:00

Amilyen virágot szakítunk - annak az illatát kell befogadni, szagolni - van akinek már egy csokorral is összegyűlt és mégsem érzi az igazit, mi hozzá passzolna és keres és utazik tovább... és új virágokat szakít... egyszer eljön az igazi, reméli!:)
Kedves Gábor gratulálok!

t.buga(szerző)2014. május 15. 21:23

@varkonyi.zsuzsa: Köszönöm szépen!

varkonyi.zsuzsa2014. május 15. 15:49

Nagyon tetszik a versed! Gratulálok.Zsuzsa

t.buga(szerző)2014. május 13. 19:34

@135: Nagyon szépen köszönöm!

1352014. május 12. 07:59

tetszenek soraid! Szívvel gratulálok! Margó!

t.buga(szerző)2014. május 8. 22:30

@D.Eniko: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 8. 22:29

@Ledakata: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 8. 22:29

@Karsai_Tibor: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 8. 22:29

@vihar: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 8. 22:29

@Varimarici: Én köszönöm, hogy olvastál!

t.buga(szerző)2014. május 8. 22:28

@pipiter: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 8. 22:27

@tzoldav: Köszönöm szépen!

D.Eniko2014. május 8. 19:40

Hú de jó!! Elgondolkodtató valóban...
Gratulálok!

Ledakata2014. május 8. 09:03

Kedves Gábor!
Nagyon tetszik a versed,mert elgondolkodtató.
Gratulálok!
Üdv:
Kati

Karsai_Tibor2014. május 8. 07:34

Kedves Gábor, remek alkotásod örömmel olvastam! Gratulálok!

Törölt tag2014. május 8. 04:03

Törölt hozzászólás.

Varimarici2014. május 7. 21:35

Elgondolkodtató, nagyon jó vers Gábor! Köszönöm,hogy olvashattalak.

pipiter2014. május 7. 20:12

Gratulálok nagyszerű versedhez!

tzoldav2014. május 6. 19:48

Gratulálok kedves Gábor, nagyon tetszett.

t.buga(szerző)2014. május 6. 18:52

@1008: Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet!

t.buga(szerző)2014. május 6. 18:50

@lukacsleopold: Remélem, nem vakvágány!
Köszönöm látogatásodat!

t.buga(szerző)2014. május 6. 18:49

@szzs: Nagyon szépen köszönöm!

t.buga(szerző)2014. május 6. 18:49

@emonye: Köszönöm szépen kedves szavaidat!

t.buga(szerző)2014. május 6. 18:48

@Gabibandi1: Köszönöm szépen megtisztelő figyelmedet!

10082014. május 6. 09:32

Micsoda gondolatsor egy sziporkázó versben!

de hidd el, isten nem teremt semmi selejteset...Ami rossz bennünk: az az Ádámi természet, mely még nyomokban (vagy repedésekben, ahogy írtad) ott mocorog bennünk.

Szívből gratulálok!
Zsu

lukacsleopold2014. május 6. 08:39

Ezzel a verssel lejöttél a biztonságos vágányról... Jó, kell az új mindig!

szzs2014. május 5. 22:01

Lehet, hogy nem késő váltani, légy önmagad! Versedhez gratulálok: ZSuzsa

emonye2014. május 5. 21:31

Élmény volt sorsvonatodon utazni, köszönöm! :)

Gabibandi12014. május 5. 14:48

Kedves Gábor!

Mindig azt hallottam, -tanították is- hogy legyünk önmagunk, viselkedjünk természetesen, s így fogadjanak el bennünket. Versedből nekem az jön át, hogy Téged összegyúrtak, átformáltak, s talán ezért szeretnél jegyet váltani egy másik útirányba. Elhiszem, mert gyúrás nélkül is változunk, hisz minden alakul körülöttünk, s ezzel együtt mi is mások leszünk.....
Soraid nagyon megmozgattak, s remélem még le tudsz szállni!!!
Csak Te formálhatod magad, azt viszont jól teszed ha meghallgatod mások véleményét is. DE!! A döntés mindig a Te kezedben van!!!

Szívvel, szeretettel gratulálok:Gabi:):)

t.buga(szerző)2014. május 4. 19:36

@timixina: Nagyon örülök megtisztelő véleményednek, köszönöm szépen!

timixina2014. május 4. 13:35

''Azt tervezem, megszököm egy állomáson.
Titokban tartom, mert bűnös a gondolat.
Jegyet váltok egy szabadabb irányba,
talán nem ez az egyetlen sorsvonat.''

Kedves Gábor!

Verseddel lenyűgöztél, - köszönöm az élményt!)

t.buga(szerző)2014. május 2. 20:44

@mamaPc: Köszönöm szépen!

mamaPc2014. május 2. 20:13

Remek versedhez,szívvel gratulálok:Ilona

t.buga(szerző)2014. május 2. 19:30

@tengerszem: Nagyon örülök, hogy versem elnyerte tetszésedet, köszönöm szépen megtisztelő szavaidat!

tengerszem2014. május 2. 18:55

''Mit hibásnak vélt, kidobta, a maradékot
bekente csirizzel, s felépített valami furát.
Valamit, mi nem én voltam többé,
de neki így tetszett, hát megdicsérte magát.''

Azért nem olyan rossz a végeredmény. :-)))
Remek versedhez szívből gratulálok, nagyon tetszik!
Szeretettel: Gabi

t.buga(szerző)2014. május 2. 18:30

@43Valeria: Nagyon szépen köszönöm!

43Valeria2014. május 2. 17:18

Szívvel, szeretettel gratulálok nagyszerü versedhez. űdv. Nemesné Valéria

t.buga(szerző)2014. május 2. 15:16

@napfiver: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 2. 15:15

@Mikijozsa: Nagyon szépen köszönöm!

napfiver2014. május 2. 08:18

Tetszik!...válts jegyet...már ez is szabadság!! :)

Mikijozsa2014. május 2. 00:15

Életed sorsa, mint különös verstéma, belopja magát emberek szívébe, most már többen is átélik, nem csak te amit átéltél, vannak benne követésre valók és vannak egyéb gondolatok...s a vonat kitudja hol áll meg, kitudja kit hogyan cserél utast, Gratulálok sok sikert, szívet teszek mellé.,

t.buga(szerző)2014. május 2. 00:09

@lepko.ila: Köszönöm szépen!

lepko.ila2014. május 1. 23:58

Szép, de nem könnyű vers.Elgondolkodtató. szívecskés gratulációm! Marcsi

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:10

@kistenkes: Megtisztelsz kedves szavaiddal. Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:09

@Nichi-ya: Örülök látogatásodnak, köszönöm az elismerést!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:08

@Andicsek: Köszönöm szépen kedves, biztató szavaidat!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:07

@mama55: Hálásan köszönöm!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:07

@Meroni: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:07

@Joke: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:06

@vendel: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:06

@czegledy66: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:03

@kmara: Nagyon szépen köszönöm!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:02

@donmaci: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:02

@Evanna: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:02

@szinci: Kiválóan látod a helyzetet. Köszönöm szépen biztató szavaidat!

t.buga(szerző)2014. május 1. 23:00

@palko64: Nagyon örülök véleményednek. Verseim elemzésével segítesz megtalálni a helyes irányt. Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 1. 22:49

@WNOR: Megvárom, míg megáll, addig nem merek leszállni.
Köszönöm biztató szavaidat!

t.buga(szerző)2014. május 1. 22:47

@jocker: Köszönöm látogatásodat és elismerő szavaidat!

t.buga(szerző)2014. május 1. 22:46

@azi-gazi-em: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. május 1. 22:45

@bereczkif: Köszönöm szépen!

kistenkes2014. május 1. 16:16

Gondolatgazdag, értékes verrs, szívvel gratulálok Frici

Nichi-ya2014. május 1. 11:24

Nagyon elgondolkodtató, mély mondanivalójú alkotásodhoz csak gratulálni tudok sok szeretettel, szívet hagyva.

Andicsek2014. május 1. 07:07

'' Jegyet váltok egy szabadabb irányba,
talán nem ez az egyetlen sorsvonat. ''

Ismét őszinte hangvételű verset osztottál meg
velünk,kedves Gábor!

Ha teheted változtass..,a következő vonaton
talán önmagad lehetsz..,

Szeretettel gratulálok: andi

mama552014. május 1. 00:07

Kedves Gábor!
Gratulálok és szívem hagyom remek versednél: Marika

Meroni2014. április 30. 22:17

Remek vers! Őszinte szép soraidhoz szívvel gratulálok!
Roni

Joke2014. április 30. 22:02

Jó volt olvasni, mély érzelmekkel és mondanivalókkal teli versedet.
Gratulálok.
Üdv. Joke

vendel2014. április 30. 22:02

Remek!! Szívvel gratulálok! Neubauer

czegledy662014. április 30. 20:44

Gratulálok remek versedhez! Marcsi

Törölt tag2014. április 30. 20:10

Törölt hozzászólás.

donmaci2014. április 30. 19:59

Nagyon jó volt olvasni elgondolkodtató versedet, szívvel gratulálok! Józsi

Evanna2014. április 30. 19:52

Egy vadvirág bájos, szép és illatos a maga életterében és - rendkívül agresszivitással vívja harcát a saját léte érdekében!
Szívvel gratulálok remek versedhez!
Evanna

Törölt tag2014. április 30. 18:50

Törölt hozzászólás.

palko642014. április 30. 18:18

Kedves Gábor!
Így kell kiszolgálni az olvasót! Élményt adni, mély mondanivalóval, érzelmekkel, tépelődve, maszkulin lendülettel, mégis egy csipetnyi férfias bájjal, nem kevés öniróniával és elgondolkoztató kérdésfeltevésekkel. Számomra is ez az eddig verseid közül a legjobb, sőt kiemelkedően jónak tartom, összességében is. Felpörgetted sokak szívritmusát és meggyurkáltad az agysejtjeinket is.
Gratula Neked T. Buga! Barátsággal: Pali

WNOR2014. április 30. 17:54

@WNOR: Bocs a hibákért de rosszalkodik a klaviatúrám, helyesbítek: (ebben, kezdj új életet....)

WNOR2014. április 30. 17:49

O, ó, ha jól értem ez a vers egy elég keserű témát érint,egy nem te általad irányított kapcsolatról,szól!Ha a gyanúm igaz, akkor barátom te eben a (vonatban)nem érzed jól magad, szerintem lépj le ez egyik állomáson és kezd j életet, el jöhet még számodra is az Orient expressz ahol lesik kívánságaidat, egy oda- vissza alapon működő meghitt hálókocsiban! :)Gratulálok Gábor továbbra is figyellek! Üdv.:Norbi

jocker2014. április 30. 17:21

Juj, de komoly téma és mily' nagyszerűen írtad meg.
Nagy élmény volt olvasni, elmerülni, elgondolkozni...
Kalapemeléssel, főhajtással, őszinte tisztelettel, barátsággal: gratulálok.
jocker/Kíber/Feri

azi-gazi-em2014. április 30. 16:49

Már minden szépet és jót elmondtak előttem mások.
Emiatt igaz versedhez csak szívből gratulálok! Szeretettel: Azi

bereczkif2014. április 30. 16:37

Nagyon jó! Őszinte Tisztelettel Gratulálok:Ferenc.

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:59

@Zsuzsa-Amriswil: Nagyon örülök, hogy versem elnyerte tetszésedet. Köszönöm szépen kedves szavaidat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:59

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Zsuzsa-Amriswil2014. április 30. 15:40

Kedves Gábor, ez nagyon komoly vers lett ! Mély mondanivalója rendkívül jól lett megfogalmazva. Szeretettel gratulálok !

Az a lényeg, hogy le ne szállj semmiképpen a vonatról ! Bárhova is visz téged és bármennyire zötyögősek is a sínek, de mégis csak a te vonatod, és mégis csak előre visz ! Mindig előre ! És ez a lényeg !

Üdvözöllek nagy szeretettel: Zsuzsa

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:25

@Schmidt-Karoly: Nagyon örülök, hogy fejlődni látsz. Hálásan köszönöm megtisztelő szavaidat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:23

@Dolina: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:22

@Rika52: Köszönöm szépen kedves szavaidat és a szívecskét is!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:21

@Matyi87: Nagyon szépen köszönöm!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:20

@geza1947: Kiválóan látod a helyzetet. Nagyon szépen köszönöm, kedves, biztató szavaidat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:19

@Golo: Köszönöm biztató szavaidat és a szívecskét!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:17

@195705252012: Megtisztelsz véleményeddel, köszönöm szépen az elismerést!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:16

@Alyz: Köszönöm szépen kedves szavaidat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:15

@lakovics: Megtisztelsz kedves szavaiddal. Boldog vagyok, hogy így látod egyszerű írásaimat. Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:10

@Allegra: Bátorító szavaidat hálásan köszönöm!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:08

@Ibolya.52: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:08

@uzelmanjanos956: Köszönöm szépen kedves szavaidat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:06

@dr.vegha: Végre egy sorstárs! Örülök, hogy megérted helyzetemet. Nagyon szépen köszönöm együttérző szavaidat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:03

@Izabella34: Köszönöm szépen kedves szavaidat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:02

@eferesz: Én köszönöm, hogy nálam jártál!

t.buga(szerző)2014. április 30. 15:01

@mezeimarianna: Én azt remélem, hogy nem kell továbblépnem. Köszönöm megtisztelő látogatásodat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:59

@Ibolya.52: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:59

@meszaroslajos60: Nagyon szépen köszönöm!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:58

@Napsugar0607: Köszönöm, hogy olvastad versemet!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:56

@thuroczy: Könnyen lehet, hogy sorsvonatunk egy jövőbeli ponton (mondjuk egy Poet-találkozón) megáll, és személyesen is megismerjük egymást.
Köszönöm szépen megtisztelő hozzászólásodat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:52

@Tilka: Lelket öntöttél belém biztató szavaiddal. Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:50

@M.Laurens: Köszönöm szépen megtisztelő véleményedet!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:48

@Marosi.Agnes: Örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen elismerő szavaidat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:47

@Ametisz: Nagyon örülök, hogy figyelemmel kísérsz. Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:46

@Bianca: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:46

@Donkanyar: Örülök, hogy versem elnyerte tetszésedet. Köszönöm szépen szíves gratulációdat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:45

@remember: Nagyon szépen köszönöm!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:44

@dvihallyne45: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:43

@Doli-Erzsi: Egyetértek. Nagyon szépen köszönöm látogatásodat!

Schmidt-Karoly2014. április 30. 14:43

Kedves Gabi!
Én úgy emlékszem, hogy eddig csak jó és tartalmas verseket írtál. Számomra ez a versed kiemelkedik az eddigiek közül mind tartalomban, mind megfogalmazásban. Én egészen biztos vagyok abban, hogy nem ez az egyetlen sorsvonat, s ha az ember akar, akkor a jegy megvásárlása már nem is lehet kétséges. Versedért jár a dicséret, s a piros pont is, melyet szívvel, s szeretettel adok: Schmidt Károly.

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:42

@szalokisanyi1: Nagyon szépen köszönöm megtisztelő szavaidat!

Dolina2014. április 30. 14:41

Kedves Gábor!
Valamilyen vonatra mindenki felszáll, sorsvonat vagy életvonat oly mindegy csak biztos legyen.
Versedhez gratulálok. József

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:41

@Bella21: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:40

@Dram: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:40

@amalina: Nagyon szépen köszönöm!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:39

@bakonyiili: Köszönöm szépen megtisztelő hozzászólásodat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:38

@gypodor: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:38

@kterezia: Nem keresem a kiutat, csak ''várom''.
Köszönöm szépen értő szavaidat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:36

@pierre: Megtisztelő véleményedet hálásan köszönöm!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:32

@hmbt: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:32

@pauleve55: Nagyon szépen köszönöm!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:31

@adamne: Megtisztelsz kedves szavaiddal, köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:30

@JudyNG: Köszönöm szépen!

Rika522014. április 30. 14:29

Kedves Gábor! A vers levezetése nagyon tetszett. A mondandója inkább elgondolkodtatott. Vajon mikor, milyen vonatra kellene szállni? Van e azon szerviz kocsi, nem késlekedik e a jelzőrendszer?Erősítésként szívet hagyok s gratulálok versed megírásához! Marika

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:28

@PiszarEva: Köszönöm szépen kedves szavaidat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:27

@molnarne: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:27

@Kicsikinga: Nagyon örülök, hogy figyelemmel kíséred verseimet. Köszönöm szépen megtisztelő látogatásodat!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:18

@dobosigyorgy: Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:18

@LIne: Nagyon örülök, hogy ilyen jó véleményed vagy egyszerű versemről. Köszönöm szépen!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:15

@anci-ani: Nagyon szépen köszönöm!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:15

@church73: Nagyon örülök kedves szavaidnak, köszönöm szépen a dicséretet!

t.buga(szerző)2014. április 30. 14:13

@Faramir: Köszönöm szépen!

Matyi872014. április 30. 12:15

Kedves Gábor!
NAgyon őszinte sorokat tartalmaznak nagyon jól megírt versed! Nagy gratulációm küldöm, tisztelettel : Mátyás

geza19472014. április 30. 10:15

@t.buga
Bizony a páros élet egy , (mondjuk ki) örökös harc!
Csak az a nem mindegy, hogy ezt hogyan éljük meg, mert bizony szüntelen kompromisszumokra vagyunk késztetve!
A baj csak akkor van ha az egyik fél valamiért erre kevesebb affinitást mutat. Azt hiszem, hogy ebben az esetben a férfinek és a nőnek ''vegyi rokonnak'' kell lennie!!
Versedhez szívből gratulálok kedves Gábor!
Barátsággal: Géza.

Golo2014. április 30. 09:20

A remény hal meg utoljára! Ne add fel. Szép , őszinte hangú versedet szívvel jutalmazom: Radmila

1957052520122014. április 30. 09:08

Kedves Gábor!
Figyelemre méltó, őszinte sorok! Köszönöm, h olvashattam.
Szívem hagyom és gratulálok ,
Irén

Alyz2014. április 30. 09:04

''.. s felépített valami furát.
Valamit, mi nem én voltam többé, ''

..hm. vagyunk így néhányan, csak nem valljuk be !

Szívből gratulálok versedhez ! :) / 40 . ! /
üdv
Bigi

lakovics2014. április 30. 08:42

Kevesen írnak ennyire jól és ennyire őszintén , mint Te!
Szívvel!
Erzsi

Törölt tag2014. április 30. 08:20

Törölt hozzászólás.

uzelmanjanos9562014. április 30. 08:04

Gyönyörű mély mondanivalójú versed nagyon megfogott,szívvel gratulálok:János

dr.vegha2014. április 30. 07:47

Kedves Sorstársam! A Sorsvonat valóban több megállóból, csatlakozásból áll, tehát egy egész hálózat. Az jutott eszembe, hogy egy férfit akkor lehet írányítani, ha nem veszi észre... Te észrevetted, tehát a hiba a kalauzban van :) Ettől függetlenül jó volt felismerni a verseden keresztül saját sanyarú sorsomat is :) :) Attila

Izabella342014. április 30. 07:30

Ez csodálatos vers, nagyon tetszett, élmény volt olvasni! Szívből és szeretettel gratulálok hozzá! Iza

eferesz2014. április 30. 07:00

Nagyon jó, nagyon köszönöm!
Szép napot!

mezeimarianna2014. április 30. 05:19

a bűnbánat fontos és remélem tisztán tovább tudsz menni...

Ibolya.522014. április 29. 22:25

Nagyon szép! Szeretettel gratulálok ! Ibi

meszaroslajos602014. április 29. 22:24

Elgondolkodtató remek soraidhoz tiszta szívvel gratulálok Lajos.

Napsugar06072014. április 29. 22:19

Kicsit ledöbbentem soraidat olvasván. Mindenképpen elgondolkodtató eszmefutattás. '' Jegyet váltok egy szabadabb irányba, Új utazó végállomás zárszó'' gratulálok: Anita

thuroczy2014. április 29. 21:43

Kedves Gábor!
Gábor, gratulálok! Ahogy elindítottad, vitted előre és fejezted be ezt az izgalmas verset.
Figyelj az átszállásra! Szemközt jön az én sorsvonatom. Lehet, hogy nem jobb, de más.
Üdv, Gyula

Törölt tag2014. április 29. 21:37

Törölt hozzászólás.

M.Laurens2014. április 29. 21:27

''Romlott lelkemmel vonatom azóta is szalad,
szervizkocsi nincs, bűntudatom marad.
Leszállni nem tudok, csak ha megengedi,
a zöld zászlót előttem meglengeti.''
--
Nagyszerű írás! Le a kalappal előtted , kedves Gábor!
/ Miklós /

Marosi.Agnes2014. április 29. 20:48

Valóban elgondolkodtató sorok az életről! Gratulálok!
Nagyon tetszik a versed!
Ági

Ametisz2014. április 29. 20:19

Kedves Gábor! Mint mindig most is remekül összerakott verssel kápráztattál el! A mondanivaló megtette a hatást! Gratulálok! Timi

Bianca2014. április 29. 19:59

Elgondolkodtato, szep versedhez szeretettel, szivvel grstulalok, Bianca

Donkanyar2014. április 29. 19:54

Nagyszerű alkotásodhoz csodálattal,elismeréssel hagyok szívet !
Gratulálok !
Attila

remember2014. április 29. 19:52

Sorsvonat Személyvonat valahol megáll, ha megáll!
Nyújtom a szívemet .....
Gratulálok barátom !

dvihallyne452014. április 29. 19:48

Szeretettel és szívvel gratulálok szép versedhez!Sarolta

Doli-Erzsi2014. április 29. 19:39

A sorsunkat magunk irányítjuk!
Remek versedhez szívvel gratulálok!
Erzsi

szalokisanyi12014. április 29. 19:26

Megdöbbentő, remek alkotás!!! Gratulálok kedves Gábor!

Üdvözletem küldöm. Őszinte tisztelettel: Sanyi

Bella212014. április 29. 19:23

Gratulálok szép versedhez!

Dram2014. április 29. 19:20

Sorsvonatodról írt remek soraidat tisztelettel, szívvel olvastam; András.

amalina2014. április 29. 19:07

Remélem én is, hogy nem csak egy sorsvonat jut egy embernek. Talán át lehet szállni...
Grat.:

éva

bakonyiili2014. április 29. 19:06

Kedves Gábor!
Felszálltunk egykor sorsvonatunkra - talán az irányt nem tudtuk, csak elindultunk valamerre. Bizony így van ez sokszor, de a rohanó vonatról nem lehet leszállni, vagy nagy ára van!
Nagyon mély gondolatok, a szökés... Nehéz döntés!
Szeretettel gratulálok, hogy e nehéz sorokat kiírtad. Üdvözlettel: Ili

gypodor2014. április 29. 19:06

Nagyon jó vers!Szívvel gratulálok. Gyuri

kterezia2014. április 29. 19:05

Elgondolkodtató.
Hátha rátalálsz valamelyik állomáson a legjobb szervizre!

pierre2014. április 29. 19:04

Kedves Gábor!

Rendkívül szuggesztív módon írod le az ember esendő igényét a a lélek, a test jobbítására. Hosszú keserves út ez, a sorsvonat útja, melynek gondolatai, témavezetése, úgy érzem egy bizonyos fokú visszatekintés egyik fajtája, melyet legutóbbi versemben ajánlottam mindenkinek. Csak nem ,,Ha majd egyszer, hanem mondjuk ,, Útközben''. Mindnyájan a zöld zászlót figyeljük, keressük. Bizony sokszor, sokan megszöknénk, egy-egy bűnös gondolat hatására( ha egyáltalán bűn ez), egy szabadabb irányba. Nagyon jó lett versed, elismeréssel:
pierre

Törölt tag2014. április 29. 18:35

Törölt hozzászólás.

pauleve552014. április 29. 18:30

Nagyszerűen megírt sorstörténeteddel - bizony - nem vagy egyedül. Telik az élet, és mi már lassan magunkra sem ismerünk :-(
Gratulálok remek versedhez.

adamne2014. április 29. 18:29

Micsoda vers!!!
Elismerésem kedves Gábor.Köszönöm hogy megírtad,és
olvashattam e kiváló költeményt.
Gratulálok szeretettel,és szívvel. Manyi

JudyNG2014. április 29. 18:28

Nagyon szép, bizony sokunknak megfordul a fejében, hogy másik vonatra kellene jegyet venni. aztán vagy veszünk, vagy maradunk a régin. Szeretettel, szívvel gratulálok a szép versedhez Gábor! Jutka

PiszarEva2014. április 29. 18:19

Gábor ez kiváló alkotás, nagyon megható! Azt hiszem sokan utazunk egy vonaton, hasonló sorsokkal, de ha szabadabb irányba megtalálod a vonalat, akkor írj róla. Könnyet csalt szemembe versed, nagyon nagyon tetszik!!!!!!!!!!! Gratulálok Üdvözletem Éva

molnarne2014. április 29. 18:09

Nagyszerű versedhez,szívvel gratulálok:ICA

Kicsikinga2014. április 29. 18:05

Elsírtam magam, így nem tudtam elugrani a vonat elől!
Egyszerűen nem tudok mit írni, csak könnyezem.

dobosigyorgy2014. április 29. 18:00

RFemek versedhez szívvel gratulálok.
Üdvözletem:-Gyuri

LIne2014. április 29. 17:49

...mostantól ez a vers a legkedvencebbem.

anci-ani2014. április 29. 17:46

''Jegyet váltok egy szabadabb irányba,
talán nem ez az egyetlen sorsvonat.''
Sajnos az élet vonatáról leszállni nem lehet... de azért útirányt -az igaz...változtatni lehet!
Szívvel, szeretettel gratulálok nagyszerű versedhez: Anci

church732014. április 29. 17:45

Atya világ Gábor..! Ezek azok a magaslatok, amiket saját magam,
meg sem fogok közelíteni soha, már annak is örülök, ha olvashatom
ezt a minőséget! Minden elismerésem! Zoli/Church

Faramir2014. április 29. 17:38

Kedves Gábor! Milyen sokszor éreztem én is így! Gratulálok őszinte és szép soraidhoz!
Üdv: Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom