Szerző

Bernát János

Népszerűség: 19 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 226 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. április 16.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Bernát János

A lét agóniája...

Két lázban égő sejtelem,
még csak nem is látszanak,
hisz legnemesebb rejtelem,
midőn Istent játszanak.
Feledett emlékek egymásból merítnek,
eljárva létnek bódító nászát,
áttetsző szárnyik csillagig repítnek,
keresve múltban jövőnek mását.
Életnek vize jelenbe olvad,
rajzolá ezzel teremtés arcát,
de hiába küzdé, egyre csak sorvad,
s megkezdé ezzel kegyetlen harcát.
Amennyi mosoly, annyi a könnycsepp,
csontjáig vésve időnek ráncát,
s ha mégis érzé, olykor tán könnyebb,
egyre csak járja tünékeny táncát.
Vérébe gázol megannyi sóhaj,
taszítá ezzel fájó gyötrelembe,
s míg kolduló percit zengé az óhaj,
elűzé tova a rideg végtelenbe.
Foltozott ingét szél foga szántja,
veszejtve véle éjsötét gombjait,
fakuló vásznát bőréig hántva,
s nincs már, mi fedje testének romjait.
Olykor röppen még tétova pillangó,
virág is nyílik zöldellő réten,
csalatva elméket lehet még egyszer jó,
pillákba égeté, hogy mulandó minden...

Nem az életünk hosszabbodik napnak utána. A halálunkhoz vezető utunk rövidül egyre és egyre...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Kicsikinga2014. április 16. 15:23

Mélyen egyetértve Veled, olvastam, igen bölcs, filozofikus versedet!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom