Szerző
Jacsó Pál Dr.

Jacsó Pál Dr.

Életkor: 54 év
Népszerűség: 221 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1073 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. április 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (42)

Jacsó Pál Dr.

Húsvét a széken

Álltam a széken, a sonkaillatú, üde tavaszban,
tíz óra tájt, miközben köröttünk is állt az idő.
Anyám a nyakkendőmet kötötte épp csokorba,
az asztalon keményítve fehérlett egy új terítő.
Rajtam vajszínű kabát, meg élére vasalt nadrág:
türelmetlenül, toporogva várva az ismeretlent,
fel sem fogva, hogy régen, majd jó kétezer éve
valahol délen, könnyekre fakasztották az Istent.

Kicsi a ház, mégsem voltunk ünnepi szegények,
egyszerű hétköznapokon boldogként gazdagok,
bennem lapultak elplántálva a távoli remények:
azzá legyek, akiben tán már végleg itt ragadok.
Közben cipőmet fűzve szavaltam mind a verset,
miket megtanultam, akkor még mások örömére,
nem sejtve, nyelek kedvkönnyet, annyi keservet,
s reméltem, bánatom nem marad a kései ebédre.

Tenyeremben lapult mosolyom mellett: a kölni,
szerezzek rám nevetőknek ma boldog délutánt!
Nem tudhattam, miket fogok az élettől örökölni,
jó utakat, vagy csak keresztbefutó egymásutánt?
Apámon kalap és elegáns ballonkabátos mosoly:
épp olyan, mint a még nem látott Gregory Peck,
- naftalinból jőve, így talán máig elkerülné a moly -
jártak az utcákon tömegével tiszta arcú emberek.

Apámat tisztelték-szerették (én aranyos voltam):
így elrepült gyorsan az az illatos, csodás délután,
azóta mennyi, de mennyi úton végigbarangoltam,
oly sokszor csak tapogatódzva járt kéz a láb után.
Nem éltem - bár volt, úgy reméltem - kétezer évet,
így bennem sem pátosz, sem nosztalgia nincsen.
Azóta elment mellettem már két emberöltőnyi élet:
s már értem, miért könnyezett akkor lenn délen: az Isten.

Miskolc, 2014. április 12.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


gosivali2014. május 12. 15:51

Szeretettel jártam itt újra. Köszönet a különleges élményért.

palko64(szerző)2014. április 22. 23:15

@kreativ55: @Knarazz:

Kedves Ági és Szabolcs!
Köszönöm, hogy olvastátok gyermekkorom egy emlékét.
Jólestek az érzelemnyilvánítások, hiszen a verseken túlmenően, azért is vagyunk itt, hogy egymásra hangolódjunk, ha csak kis időre is!:)
Üdvözlettel és barátsággal: Pali

Törölt tag2014. április 22. 21:56

Törölt hozzászólás.

kreativ552014. április 20. 09:13

Kedves Palkó!

Őszinte versed utolsónak maradt és lám megvolt az értelme, hisz előcsalogatta szívem könnyeit. Nem fájó könnyek ezek , olyan tisztító
langy eső. Köszönet érte.
Minden soroddal azonosultam, de ezekért hálás vagyok!

''Kicsi a ház, mégsem voltunk ünnepi szegények,
egyszerű hétköznapokon boldogként gazdagok,''
Ági
Áldott ünnepet kívánok!

palko64(szerző)2014. április 19. 12:30

@Molnar-Jolan: @Lydy75: @pauleve55: @t.buga: @BakosErika: @nefelejcs:
Kedves Barátaim, Hölgyeim és Gábor!
Nektek is tiszta szívvel köszönöm elismerő és olykor meghatóan őszinte soraitokat. Mit mondja: nagyon jólesett a lelkemnek, kell is az ''egymásra találás'' az építkezéshez. Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok! Szeretettel: Palkó

nefelejcs2014. április 19. 09:55

Kedves Palkó!
Meghatódva olvastam visszaemlékező ünnepi versedet.
Annyira tiszta és őszinte, /gyermeki lelked, érzéseid, élményeid felidézése, s az azóta megélt évek hatása már az érett férfi-lélekre/ hogy gyöngyszemként ragyog az ünnepi versek közt, és méltó a sok-sok elismerésre.
Számomra ezeken túl is további élményt jelentett az olvasása, mert
bennem is felidézte a régmúlt húsvétokat. Nálunk is hasonlóképpen zajlott, mint Nálatok. Az én ''kisfiam'' is lázasan készülődött a locsolásra,
és éppen így az édesapjával járta végig a rokonokat, - amíg kicsi volt.
Átéltem újra - Neked köszönhetően -, ezeket a soha vissza nem térő -
boldog időket.
Szívből gratulálok, és szeretetteljes, vidám Húsvéti Ünnepeket kívánok
szeretettel: Anikó

BakosErika2014. április 18. 21:16

Nagyszerű sorok!
Elismerésem.
Áldott ünnepet.

t.buga2014. április 18. 16:34

Megható emlékezés, gyönyörű sorok. Szívvel gratulálok!

pauleve552014. április 17. 20:18

Megható őszinte visszaemlékezést írt benned az a hajdan volt kisfiú!
''Apámat tisztelték-szerették (én aranyos voltam):''
Jó, hogy engedted megszólalni Őt. Az Ő hangjától olyan szívszorító, annyira hiteles ez az időutazás.
Sok sok szeretettel gratulálok és boldog, áldott Ünnepet kívánok.

Törölt tag2014. április 17. 20:04

Törölt hozzászólás.

Molnar-Jolan2014. április 17. 15:56

Kedves Pali, Boldog Húsvétot kívánok Neked!
A versed meg remek. :)

palko64(szerző)2014. április 17. 09:22

@lakovics: @LIne: @1954: @danaiz: @meszaroslajos60: @azi-gazi-em: @gosivali: @M.Laurens: @Limmike:

Kedves Barátaim, Alkotótársai, Olvasóim!
Köszönöm szívhez szóló, bájos, elismerő és méltató hozzászólásaitokat, apám nevében is, hiszen neki jelentős része van abban, amilyet utat eddig bejártam életemben, és még be fogok járni. Ahhoz, hogy milyen utat fogok még bejárni, abban már Tinéktek is részetek van... Külön köszönöm, hogy ezt az írásomat többen is nap /a hét/ versének választottátok, de ezt inkább az írásomból feltörő emlékek sugározta érzéseknek tudom be...:) Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok! szeretettel és barátsággal: Pali

Limmike2014. április 16. 21:25

most is aranyos vagy. szépen, érzékenyen mutattad meg nekünk ezt a régi locsolós napot.

M.Laurens2014. április 16. 21:00

''Kicsi a ház, mégsem voltunk ünnepi szegények,
egyszerű hétköznapokon boldogként gazdagok,
bennem lapultak elplántálva a távoli remények:
azzá legyek, akiben tán már végleg itt ragadok.''
-
Ritka-szép személyes pillanatokkal ajándékoztál meg minket kedves barátom. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy ez a vers kiemelkedő alkotás az eddig általam olvasott műveid között is. Megírtad a napom/hetem versét !
-
Őszintén köszönöm minden egyes sorát, amivel megajándékoztál minket !
/ Miklós /

gosivali2014. április 16. 20:45

Léleksimító, szép...

azi-gazi-em2014. április 15. 22:17

Térdet, fejet hajtok szépséges versed előtt

meszaroslajos602014. április 15. 19:52

Szívet melengető ünnepi versedhez gratulálok, tiszta szívvel és köszönöm az élményt.

danaiz2014. április 15. 16:35

Csodálatosan szép vers. Mélyen meghatott. Ölellek: Dana

19542014. április 15. 13:29

''Nem éltem - bár volt, úgy reméltem - kétezer évet,
így bennem sem pátosz, sem nosztalgia nincsen.
Azóta elment mellettem már két emberöltőnyi élet:
s már értem, miért könnyezett akkor lenn délen: az Isten.''

Igen, ahhoz évekig tartó, hosszú utat kel bejárni és sokat kell tapasztalni. Gratulálok!

LIne2014. április 15. 12:36

...én már nem szólok.

Szeretettel gratulálok!

lakovics2014. április 15. 11:05

Sokkal több sort is ki tudnék emelni - így lenne helyesen - ha ragozni is tudnék! : )
E.

lakovics2014. április 15. 11:02

'' bennem lapultak elplántálva a távoli remények :
azzá legyek,akiben tán már végleg itt ragadok.''
Sokkal több sort is ki tudnám emelni, és elhiszem, hogy aranyos voltál !
Kellemes ünnepeket!
Szívvel!
Erzsi

palko64(szerző)2014. április 15. 08:40

@Dram: @adamne: @thuroczy: @Schmidt-Karoly: @Matyi87: @noheb: @tengerszem: @Ametisz: @geza1947: @bakonyiili: @Steel: @szinci:

Kedves Barátaim!
Köszönöm mindnyájatoknak mély emberi érzésekről tanúskodó hozzászólásaitokat. talán ezzel a verssel némi betekintést engedtem a lelkivilágomba, mint a hogy a reflexiók által ti is a magatokéba.
Istenem, ezeket a sorokat írva épp arra gondoltam, milyen lett volna az a kor, ha nagy költőink-íróink is megérhettek volna, hogy ne csak olvassák őket, hanem azon mód megkapják az olvasók reakcióját, és még viszontválaszra is lett volna lehetőségük... Két dolog történt volna: vagy azonnal begyűjti őket az épp illetékes hatalom, illetékes hatósága - mint ahogy sokukkal megtörtént -, vagy pedig sokkal jobb irányba fordult volna ezáltal a világ... Ha az egész világ nem is fog tőlünk jobb irányba fordulni, de talán a saját világának adjon ki-ki egy esélyt...

Köszönöm, hogy megerősítést nyeretem a címválasztásban - bár először tényleg hiányérzetem volt -, mert mindig az első gondolat a legjobb!:) Köszönöm, hogy megérinthettem a lelketeket, bár a moll mellett, azért sokszor dúr hangnemben is játszom:), nagyon köszönöm ezt a hasonlatot. Ilyen kedvesen-szép verssel pedig még soha nem mondtak egyetlen írásomról véleményt. Hogy Isten is méltón fogadta-e ezt a verset, arról nem mernék nyilatkozni, de talán annyit megengedett nekem, hogy a lelkem egy része, még mindig azon a széken álljon, és tán a kisfiú hologramja is ott vibrál néha...
Köszönöm a nap versévé ajánlást, nagyon-nagy megtiszteltetés számomra, de a legnagyobb megtiszteltetés mégis az, hogy Ti is megosztottátok velem lelketek rejtett titkait, hiszen ilyen ''kisszékem'', nemcsak nekem van...:) Szeretettel: Palkó

judit.szego2014. április 15. 07:52

Kedves Pál! Ritkán vagyok így egy verssel, de szinte fájt, hogy véget ért. Még olvastam volna... Remek képekkel megírt visszaemlékezés! Szeretettel gratulálok!

Törölt tag2014. április 15. 07:17

Törölt hozzászólás.

Steel2014. április 15. 07:03

Elképesztően szép, mély tartalmú vers Húsvét alkalmából.
Benne egy egész élet, emlékek, az idő ajándékai és rablásai,
a sors, az emberi lét útja, a lélek meztelen megmutatkozásával.
Tisztán látás, megértés, megérés...megbékélés, valódi emberi gazdagság...Csodás alkotás.
Nekem ez a legszebb húsvéti vers, amit valaha olvastam, és
a mai nap verse is.

bakonyiili2014. április 14. 21:21

Kedves Pál!

Ez most nem felesleges locsogás,
Egy emlék-köveken csobogó patak.
Feltörő, kedves, fiús vallomás,
Mi most érző szív-forrásból fakad.

Ez most nekem érett férfi-emlék,
Egy régi illat, tele szeretettel.
Merengő: hogy is volt nemrég,
Mi is történt akkor a kölnivel...

Szeretettel olvastam soraidat, így hatott rám / ha nem haragszol!/
Szép húsvéti ünnepeket kívánok: Ili

geza19472014. április 14. 20:21

@palko64
Kedves Palkó Barátom!

Nagyon nagy örömmel olvastam ezt a csodálatos versedet, mely már eltér versszerkezetileg az eddigi verseidtől!
Nagyon nagy előnyére vált a mondanivalónak!
Az is nagyon tetszett, hogy eltért a hagyományos húsvéti locsoló versektől is, talán azért mert témájában teljesen más szemszögből érinti az ünnepet.
Egy kisfiú szemüvegén keresztül, aki még nem érti a jelenséget, de a felnőtté vált ember, már tudja, hogy mi miért történt akkor is és most is.
Bizony azzal a kisfiúval mindannyian azonosulni tudtunk, és lelkünkben elővarázsolta a saját megélt húsvéti ünnepeinket, apáinkat, sőt bátyáinkat is megidézték bizonyos szempontból.
Nagy érdeme a versnek az őszinte gyermeki kitárulkozás, melyben a példakép Apa talán a központi szereplő, az összes többi történés e-köré épül úgy érzem!
Tanult barátaink, már mindent elmondtak versedről, tehát csak annyit mondhatok, hogy szívből gratulálok nagyon színvonalas versedhez!

Barátsággal: Géza.

Ametisz2014. április 14. 19:41

Versednek ünnepi varázsa, nosztalgiázó hangulata, különleges lélekmelengető ritmusa felidézte bennem is a régi szép húsvétokat! Köszönöm! Timi

tengerszem2014. április 14. 19:28

Szokatlan montázsod szívemig ért, eltöltött nosztalgiával és felidézte a régmúlt húsvétokat. Teljes szívből gratulálok, igazán remek a versed!
Szeretettel: Gabi

noheb2014. április 14. 19:21

Kedves Pál!

Nem szoktam, de most megtettem elolvastam néhány hozzászólást és persze a viszontválaszodat. Eredetileg azzal akartam kezdeni milyen remek címet adtál a versednek. Nagyon jól láttattad gyermekként megélt húsvéti ünnepeidet.
Azt, hogy gyönyörűen szövöd össze a gondolataidat azt már biztos írtam. Viszed magaddal az olvasót.
Még visszatérnék a versed címére, bár Te megváltoztatnád remeknek tartom. Én olvasatomban a cím: emlékezés. Bocs' ezt csak úgy... írogattam.
Szóval gratulálok!!!
Mária

Matyi872014. április 14. 19:07

Kedves Pál! Szívet hagytam megható, nagyon szép és nagyon jól megírt alkotásodnál! Őszinte gratulációm küldöm: Mátyás

thuroczy2014. április 14. 18:44

Kedves Pali!
Csak azt tudom mondani, hogy ez a vers, méltó a Húsvéthoz, az emberhez és megkockáztatom, Isten is méltóan fogadja.
Barátsággal. Gyula

Schmidt-Karoly2014. április 14. 18:08

Kedves Palkó!
Én most csak annyit kívánok hozzászólni, hogy: én Téged nagyon szeretlek olvasni. Eddig még nem találkoztam olyan verseddel, amelyben ne lett volna olyan sor, olyan gondolat, amely lélekhúrjaimat ne pendítette volna meg, mondjuk H-mollban, mollban, mert tudjuk, hogy az egy lágy hangsor. S mi is kell a léleknek? Egy lágy hangsor kell neki, egy lágy verssor kell neki, s mivel Te ''moll-ban '' írsz, az megpendíti lelkem húrjait.
Köszönöm szeretettel: Schmidt Károly.

adamne2014. április 14. 17:14

Különleges Húsvéti versed megérintette a szívemet. Köszönöm.
Gratulálok szeretettel,és szívvel.Üdvözöllek:Manyi

Dram2014. április 14. 12:52

Kedves Pál! Mennyire éltető sorok. Jó töltekezni az elmúlt idők szép emlékeiből, a család hétköz-és ünnepnapjaiból. Remekül vezetted végig az ünnepi készülődést lelked örömével és a hit szentségével. Tisztelettel olvastalak; András.

palko64(szerző)2014. április 14. 10:01

@Ibolya.52: @maxika: @PiszarEva: @amalina: @zelgitta: @rimkontar: @lukacsleopold: @anci-ani: @remember: @szalokisanyi1: @gypodor: @JudyNG: @Bianca: @edesemil: @deakeva:

Kedves Barátaim, Alkotótársaim, Olvasóim!
Nagyon-nagy örömmel töltenek el élményszámba menő, odafigyelő, megszívlelendő, többször még saját magamnak, magamról is újat mondó hozzászólásaitok, amely több helyütt a jóravaló humort sem nélkülözte.:) Kicsit sebtében lett megírva ez a vers, de nem akartam várni vele, mert az emlék-élmény nagyon ''papírra kívánkozott.''

Talán a címet is jobban megválaszthattam volna, mert akkor még nyilvánvalóbb lett volna, hogy ez a vers az első húsvéti emlékemről szól, bár némileg egybegyúrva a 3-5 éves koromig terjedő emlékeimet.
Valójában több fényképet raktam össze egy montázsba gyerekkoromból, és az összképet próbáltam papírra vetni. (Szerettem volna leírni az ''antennás sapkámat'' is, amiben úgy vigyorogtam, mint a ''tejbetök'', de sehogyan sem sem tudtam frappánsan megfogalmazni, így letettem róla)
Amikor Apám is szerepet kap az írásaimban - és remélem erre több ihletet is kapok még, az számomra is kivételes alkalom, szintúgy mint (kora) gyerekkorom, amit tán prózába is fogok önteni, mert úgy hiszem ezzel tartozom az emlékének, a családomnak, a kornak - hiszen átkossága ellenére - sokunknak adott útravalót olyan emberek által, akikre felnézhettünk, és örülnék, ha az olvasóim egyszer majd azt mondanák, ezzel nekik is tartoztam...:) Épp ezért tölt el örömmel - de még csak véletlenül sem megelégedéssel -, hogy örömet tudok szerezni olvasóimnak, és mosolyt csalni az arcukra.

A halhatatlan ballonkabátokról és kalapokról, a rátarti rokonokról, később kora felnőttkorban, már némi sörrel-borra-unikummal átitatott késő esti éneklésekről még talán írni fogok a héten. De édesanyám felejthetetlen kultikus kókuszos süteményéről mindenképp.

És a hexameter felé hajlás sem volt véletlen, bár inkább ösztönös, mert adventkor is ebben a köntösben jöttek a kezdő sorok, amik megadják az energiát és keretben is tartják a mondanivalót, még ha csak tökéletlen próbálkozásként is. Viszont azon vagyok, hogy ''EmilGyuri'' és Laurens barátaimat egyszer majd sikerüljön meglepnem igazi költészettel is (és ezt most komolyan gondoltam, nem pedig álszerénységből, hiszen saját magunk megismerése csak kihívások ''legyőzése'' és feladatok elvégzése során lehetséges). Elnézéseteket kérem, nem akartam sem okoskodni, sem okosnak mutatkozni, de most ez jött ki belőlem.:)
ui.: Akkor még Kontárnak és Leventének tartozom: egyrészről valamilyen ütősebb humorral, másrészről csecsemőkori élményeimmel...
Mit ne mondjak: Öröm és boldogság köztetek lenni...:)
Szeretettel és hálás baráti szível: Palkó

És hogy a hölgyek ki ne maradjanak:Köszönöm a sok-sok kedvesen bájos, mély érzésű megerősítést, ami rengeteg energiát és emocionális töltetet ad a tárba, és a célzást is pontosabbá teszi, hogy a kilőtt töltények inkább élményt jelentsenek, mintsem fájdalmat okozzanak...
Szeretettel és tisztelettel: Palkó

church732014. április 14. 09:31

Te atyaég Pali! Ez valami elképesztő jó, megható lett! Szinte átéltem én
is, az egykor volt húsvéti készülődést, a naftalinos ballonkabátnál pedig,
magam előtt láttam, nagyapám kalapos, tiszta alakját.. A mély tartalom
mellett, külön érdekes volt - ha megengeded - hogy teljesen szabályosra
sikeredett formailag! Hatalmas vers! Főhajtás előtted! Barátsággal:Zoli

Törölt tag2014. április 14. 08:58

Törölt hozzászólás.

deakeva2014. április 14. 08:44

Megelevenedett a régi húsvétolás elbeszélő költeményedben.
'' Kicsi a ház, mégsem voltunk ünnepi szegények,
egyszerű hétköznapokon boldogként gazdagok,''
Annyira szép, annyira kifejező képek, annyira egyedi.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Kedves Pál!

edesemil2014. április 14. 08:36

@palko64
Kedves Pali!
Egy apró momentumra exponáltál, arra a pillanatra, amikor a széken állva édesanyád az ünnepnek megfelelően készített fel a locsolkodásra, amely aznapra esett. Ünnepi hangulatban, ünnepi körülmények közepette teltek a készülődés percei, amelyek a mai napig, talán az idő múlásával felerősödve egyre jobban kirajzolódtak Benned. A nosztalgikus képek nemcsak hitelessé, hanem rendkívül kellemes olvasmánnyá is varázsolták - ezt az ünnepi köntösbe öltöztetett, gördülékeny stílusodnak eredményeként megszületett művedet -, amelyet egy időmértékesség felé való vonzódás hat át. Versedet egy hexameterrel kezdted, gondolom ezzel kívántad megpecsételni az egész vers stílusát, hangulatát. Nagyon tetszik, nagyon jó lett. Az előző hozzászólásokban megemlített egyedi módon alakított téma - amely egy gyors exponálás következménye -, az én véleményem szerint is kiváló, nem egy hétköznapi, szokványos megoldás. Úgy kell helyesen mondanom, hogy ez a szépség és igényesség az egész versre fennáll, amelyet az egy pontra való fókuszolással értél el, mindezt a gazdagon körülvevő események még rendkívül hatásossá is tesznek. Örömmel olvastam és szeretettel gratulálok!
Emil

Bianca2014. április 14. 07:58

Ez nagyon szép! Megérintetted a szívemet. Köszönöm, szeretettel, Bianca

JudyNG2014. április 14. 07:46

A régi húsvétok hangulatát teljesen visszaadta a versed, mikor még ez az ünnep ''igazi'' volt. Remekre sikerült alkotásodhoz szeretettel, szívvel gratulálok! Jutka

gypodor2014. április 14. 07:01

Az egyik leghitelesebb vers, amit a húsvéti locsoló-locsogók közt lehet olvasni (várhatóan napokig). Igényes és jó képek a múlt emlékeiből, nagyon finoman megírva. Jacsópalis sorok sorjáznak végig, kisfiús büszkeséggel, ahogy a kalapos, ballonkabátos mosolyú édesapára felnéz,
mert együtt indulnak locsolni. (A mai fiúk hordákban- finom abban csapatban- apa nélkül). Igen, annak idején gyorsan elrepült a csodás délután! Az utolsó soron gondolkodtam, mennyire töri meg az emlékezés
hangulatát, de a könnycsepp a HIÁNYÉ, a GYERMEKÉ... ha jól érzem!
Köszönöm az élményt! Szívvel gratulálok. Gyuri

szalokisanyi12014. április 14. 06:34

Unikum ez az alkotásod is. Örömmel olvastam.

Gratulálok! Üdvözletem küldöm. Őszinte tisztelettel: Sanyi

remember2014. április 14. 04:45

Teljesen egyedi stílusban fogalmaztad meg ünnepi versedet Pali.
A két emberöltő mélységbe visszatekintés az az negyven év.
Hitelesen írod le az akkori önmagadat, a kilenc - tíz éves Fiút, ki tele van várakozással, és készül a húsvéti szertartásra. Olyan mintha csak tegnap lett volna. Amit meg már közel ötven évesen visszatekintve látsz! Ez teszi versedet egy olyan alkotássá, melynek köze nincs a sablonhoz! Egy hús - vér valóság versed, nem egy uniformizált felhívásnak eleget tevő tucat mű!
Ezért külön elismerésem! Választékos kidolgozott igényes alkotásodhoz Szeretettel, szívvel nagy baráti gratulációm!
Zoli.

anci-ani2014. április 13. 23:48

Megható Húsvéti szívszorító versed, csodálatosan szép emlékekkel és egy finom míves kidolgozásban, remek formába öntve!!! Egyszerűen kiváló mesteri alkotás!!!
Kedves Pali gratulálok őszinte szívvel, elismerő szeretettel: Anci

lukacsleopold2014. április 13. 23:38

Lassan megismerjük az élettörténetedet. Nőnapon az ifjú, húsvétkor a gyermek Pali... Anyák napján szerintem kapunk egy kis ízelítőt a csecsemőkorodból is :) Megvallom őszintén: ezeket a verseidet szeretem a legjobban. Nagyon nagy mesélő vagy, és szívesen utazom Veled a múltba. A formai precizitás külön dicséretes.

rimkontar2014. április 13. 23:12

Ha így tudnék írni,belőlem élne az összes írószerbolt.A ballonkabátos képnél megálltam az olvasásban.Apámnak és nekem is volt (kicsiben) ebből a nélkülözhetetlen,korszakalkotó,ünnepnapo kra tartogatott ruhadarabból.Ez még hagyján,de megesett hogy Apu a ''lányos háztól'' nem abban távozott amiben érkezett.3-4, fogason pihenő azonos konfekciónál, húsvéti napon,
ez megbocsájtható azt hiszem.
A verset persze végigolvastam 3-szor.Pacsi.Kontár.(7)

Törölt tag2014. április 13. 22:03

Törölt hozzászólás.

amalina2014. április 13. 21:51

Gratulálok szép húsvéti versedhez!

PiszarEva2014. április 13. 21:31

Teljesen látni lehetett az ünneplőbe öltözött kisfiút, aki verset mondott. Tisztelettudó jó nevelt szülő szeme fényeként. A balon-kabátos édesapád, most is büszke rád, mert már nem más kedvére mondod a betanult verset, magad írod róla is emberi emléked. Az érés folyamata és az utolsó sorban a beérés íze. Gratulálok mint mindig. Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok! Baráti üdvözlettel Éva

maxika2014. április 13. 21:15

Különleges, meghitt húsvéti vers!
Albert

Ibolya.522014. április 13. 21:09

”fel sem fogva, hogy régen, majd jó kétezer éve
valahol délen, könnyekre fakasztották az Istent.”
”értem, miért könnyezett akkor lenn délen az Isten.”
Boldog húsvéti ünnepeket kívánok.
Szeretettel Ibi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom