Szerző
Bardóczi Attila

Bardóczi Attila

Életkor: 48 év
Népszerűség: 12 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 334 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. március 31.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (10)

Bardóczi Attila

Csavargó I

Fagyos kezével végigsimítja arcát az éjszaka.
Haza kéne mennie, kár, hogy nincs hova.
Fölötte az ég sötét vászna szikrázik csöndesen.
Csupán a hold gyújt lámpást néha, hogy lásson idelenn.
Véget ért az út, melyen járt egy hitt jövő felé.
Emlékei múló porába hull, önmaga elé.
Romos házakként merednek rá a tervek várai.
Lelkében üvöltve tombolnak a nyomasztó éjszakák őrült álmai.
Ez az a hely ahol él, ahol néha sírni kell.
Ahol nevetni sem szégyen, mindent csöndben tűrve el.
Ez az élet, mit nem kért, mégis olcsón megkapott.
Az élet, mit élt idáig, drágán megfizetve minden új napot.
Sötét házfalak, bólogató, néma kerti fák.
Apró gyermek volt, mikor végleg elhagyták.
Volt úgy, hogy átölelte néhány boldog pillanat.
De mára csak a magány rágja fájón, ott mélyen a bőr alatt.

Ledöntött bálványként a fagyos földre fekszik végül.
Érzi, hogy kiégett lelke teste börtönéből kitörni készül.
Csak ő tudta, hogy nem éli túl azt az éjszakát.
S kihűlt testére borulva...
Csupán a hajnal mondott el érte egy csöndes, halk imát!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


lukacsleopold2014. április 7. 13:42

Attila, jól írsz. Figyelni foglak!

dr.vegha2014. április 2. 09:12

Nagyon jól sikerült szomorú vers. Szinte láttam magam előtt a csavargót, amint magányában befogadja a Föld...
És ott talán már hontalan sem lesz többé...

Szívet hagyva: Attila

jocker2014. április 1. 16:17

Döbbenetes jó!
Csak gratulálni tudok: jocker/Kíber/Feri

Qkori(szerző)2014. április 1. 10:10

Köszönöm az építő kritikát ! Hálás vagyok a figyelmetekért ! A csavargó 2 néhány napon belül olvasható lesz itt ! Köszönettel : Bardóczi Attila !

kterezia2014. április 1. 08:59

Megdöbbentő, hatásos, jó!

Törölt tag2014. március 31. 22:10

Törölt hozzászólás.

galambos652014. március 31. 20:52

Nagyon szép, nekem vas megyeinek kicsit lordos is, üdvözlettel Berni

Csenii2014. március 31. 19:36

Hűű..nagyon hatásosan írtad le ezt a szomorú történetet! Gyönyörű! Gratulálok!

Hullocsillag2014. március 31. 18:53

Megrázó, elgondolkodtató... Nagyszerűen írtad meg, gratulálok!

gothpagana2014. március 31. 16:59

0-0 ... ez gyonyoru kirazott tole a hideg

Ametisz2014. március 31. 16:53

Borzasztóan jó a vers történetéhez illő szókincs! Nagyszerűen visszaadta a csavargó lét életérzését. Várom a folytatást! Gratulálok! Timi

adamne2014. március 31. 16:30

Fájdalmas,döbbenetes történet,de nagyon jól
megírva.Gratulálok versedhez szívet hagyva. Manyi

maxika2014. március 31. 16:21

Nem hétköznapi amiről és ahogy írtál!
Albert

piroska712014. március 31. 16:16

Csatlakozom Sándorunk véleményéhez!
Gratulálok :Piroska

szalokisanyi12014. március 31. 16:06

Megdöbbentő, remek, alkotás!!! Gratulálok!

Őszinte tisztelettel: Sanyi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom