Szerző
Dobosi György

Dobosi György

Életkor: 62 év
Népszerűség: 275 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 789 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. március 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (39)

Dobosi György

Így is lehet szeretni

Voltak hideg téli esték,
fagyosak az éjszakák.
sok-sok házban lefektették
esténként a kisbabát.

Volt ám, ahol nem lehetett,
nagy bánatot okozott,
pedig ám a nagy szeretet
a szívükben lakozott.

Próbálták átértékelni,
vajon mi lehet az ok,
nem a másikban keresni,
amit a sors ráhagyott.

Együtt élni és érezni,
másik szíve, hogy sajog,
féltő szívvel rá vigyázni,
elküldeni bánatot.

Meglett ennek a gyümölcse,
egy kisbaba érkezett,
még ha nem is a Nő szülte
azt a kicsi gyermeket.

De Ők szépen felnevelték,
így családban lehetett,
azóta is úgy szeretik,
mint a saját gyereket.

Nem is várnak semmit érte,
csak hogy néha ott legyen,
ne feledje soha Őket,
szeretete meglegyen.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


dobosigyorgy(szerző)2014. április 5. 11:29

@nefelejcs: Anikó hálás szívvel köszönöm kedves hozzászólásodat,gratulációt és a szívet is.
Sok szeretettel:-Gyuri

nefelejcs2014. április 5. 09:56

Kedves Gyuri!
Példamutatóan szép történet, mely rávilágít a szeretet erejére.
Szívből gratulálok! Anikó

dobosigyorgy(szerző)2014. április 2. 15:54

@t.buga: Gábor hálás szívvel köszönöm gratulációdat és a szívet is.
Üdvözletem:-Gyuri

t.buga2014. április 1. 23:02

Gyönyörű vers, tisztelettel gratulálok!

dobosigyorgy(szerző)2014. március 31. 16:46

@CsIpIkE1990: Esztike hálás szívvel köszönömj a gratulációt.
Sok szeretettel:-Gyuri

CsIpIkE19902014. március 31. 15:47

Csodálatos szép vers szívből gratulálok :) Örömmel olvastam :)

dobosigyorgy(szerző)2014. március 30. 19:58

@znejutka: Hálás szívvel köszönöm gratulàciódat.
Sok szeretettel:-Gyuri

znejutka2014. március 30. 17:45

Megható szép versedhez szeretettel gratulálok Jutka!

dobosigyorgy(szerző)2014. március 30. 11:07

@Sanci1218: Hálás szívvel köszönöm gratulációdat és a szívet is.
Baráti üdvözletem:-Gyuri

Sanci12182014. március 30. 10:46

verséhez szívvel és barátsággal gratulálok.
Sanci

dobosigyorgy(szerző)2014. március 27. 22:49

@babumargareta01: Babuka hálás szívvel köszönöm kedves szavaidat,gratulációt és a szívet is.
Sok szeretettel és baráti öleléssel:-Gyuri

babumargareta012014. március 27. 17:56

Tele van a szived szeretettel kedves Gyuri,,,nagyon szép gondolatok,,,,,
,öszinte szivvel gratulálok versedhez,,,,,üdvözletem,,,Babu

dobosigyorgy(szerző)2014. március 27. 10:40

@gypodor: Hálás szívvel köszönömHozzászólásodat és a szívet is.
Tisztelettel:-Gyuri

gypodor2014. március 27. 10:39

Szép!!Szívet hagyva olvastalak. Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2014. március 27. 07:43

@kreativ55: Hálás szívvel köszönöm a könnyekkel tört szívedet.Most megtöröltem könnyeidet sok-sok szeretettel.
Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2014. március 27. 07:41

@IPSteve: Hálás szívvel köszönöm kedves hozzászólásodat,gratulációt és a szívet is.
Üdvözletem:-Gyuri

kreativ552014. március 27. 06:52

Szívemből szóltál, lám én is így nevelkedtek. Könnyeket törölve, töröm a szívet. Ági

IPSteve2014. március 27. 02:25

Szülőnek lenni, az fogalom és a kakukktojás fiókák is szeretetért szeretetet adnak. Tetszett a versed, gratulálok!
Steve

dobosigyorgy(szerző)2014. március 26. 22:51

@deakeva: Évike hálás szívvel köszönöm kedves szavaidat és a szívet is.
Sok szeretettel:-Gyuri

deakeva2014. március 26. 16:55

A szeretet ereje meghozta gyümölcsét babának és családnak. Én is ilyen kisbaba voltam. Köszönöm a szép sorokat. Szívvel. Éva

dobosigyorgy(szerző)2014. március 26. 08:59

@kistenkes: Frigyes hálás szívvel köszönöm kedves szavaidat,gratulációt és a szívet is.
Üdvözletem:-Gyuri

kistenkes2014. március 26. 05:44

Kedves György! Sok szép versed közül ez a szeretet hatalmas ereje miatt nekem nagyon kiemelkedik, hatalmas szívvel gratulálok (32.) Frici

dobosigyorgy(szerző)2014. március 25. 07:43

@Doli-Erzsi: Így is van.Hálás szívvel köszönöm a szívet is.
Örökös öleléseimmel.

Doli-Erzsi2014. március 25. 07:39

''Nem is várnak semmit érte,
csak hogy néha ott legyen,
ne feledje soha Őket,
szeretete meglegyen.''

Puszim. Erzsi

dobosigyorgy(szerző)2014. március 25. 07:39

@Szelket: Évike hálás szívvel köszönöm a gratulációt és a szívet is.
Sok szeretettel:-Gyuri

Szelket2014. március 25. 07:18

Nagyon szép vers,szívből gratulálok!

dobosigyorgy(szerző)2014. március 24. 22:49

@jocker: Feri hálás szívvel köszönöm elismerő ledves szavaidat.
Üdvözletem:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2014. március 24. 22:47

@M.Laurens: Miklós hálás szívvel köszönöm kedves szavaidat,gratulációt és aq szívet is.
Üdvözletem:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2014. március 24. 22:46

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

dobosigyorgy(szerző)2014. március 24. 22:45

@Dellamama: Maria hálás szívvel köszönöm kedves szavaidat,gratulációt és a szívet is.
Sok szeretettel:-Gyuri

jocker2014. március 24. 17:00

Emberi kapcsolatok lehelet finoman megfogalmazva.
Egyszerűen nagyszerű!
Kalapemeléssel: vivát! jocker/Kíber/Feri

M.Laurens2014. március 24. 14:29

Finoman szépen szőtt őszinte sorok, amik könnyen eljutnak az olvasó szívéhez.
Gratulálok kedves Gyurikám, ez nagyszerű elbeszélő költemény.

/ Miklós /

Dellamama2014. március 24. 13:57

Megható szép verset írtál a gyermek iránti vágyról, még ha nem vér-szerinti utódunk akkor is szeretjük.
Gratulálok: Maria

dobosigyorgy(szerző)2014. március 24. 11:53

@Kicsikinga: Kingácska hálás szívvel köszönöm kedves hozzászólásodat és a szívet is.Sok szeretettel:-Gyuri

Kicsikinga2014. március 24. 11:15

Érezni, ahogy együtt örülsz a szülőkkel, a családdal, és ez nagyon megható!

dobosigyorgy(szerző)2014. március 24. 11:08

@Sea: Hálás szívvel köszönöm gratulációdat és a szívet is.
Sok szeretettel és nagy öleléssel:-Gyuri

Törölt tag2014. március 24. 10:32

Törölt hozzászólás.

dobosigyorgy(szerző)2014. március 24. 08:33

@molnarne: Ica hálás swzívvel köszönöm gratulációdat és a szívet is.
Sok szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2014. március 24. 08:33

@Meroni: Ronika hálás szívvel köszönöm gratulációdat és a szívet is.
Sok szeretettel:-Gyuri

molnarne2014. március 24. 00:03

Nagyon szép alkotás,csak gratulálni tudok, sok szeretettel:ICA
Szívet hagyva

Meroni2014. március 23. 23:43

Kedves György!
Nagyon szép verset írtál egy nagyon szép szeretetről! Szívből, szívvel gratulálok!

dobosigyorgy(szerző)2014. március 23. 21:05

@Matyi87: @kterezia: @bakonyiili: @Ametisz: @pierre: @karadierzsebet: @pauleve55: @domezsuzsa: @Lydy75:
Hálás szívvel köszönöm a gratulációkat.
Sok szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2014. március 23. 21:03

@dvihallyne45: @Napsugar0607: @Ibolya.52: @piroska71: @donmaci: @szalokisanyi1: @szinci: @zelgitta: @Andicsek: @mezeimarianna: @anci-ani: @PiszarEva: @sanszi66: @43Valeria: @DJ: @B.Sanyi: @D.Eniko: @Rika52: @adamne: @noheb: @meszaroslajos60: @Marosi.Agnes:
Hálás szívvel köszönöm kedves hozzászólásokat,gratulációkat és a szíveket is.
Sok szeretettel:-Gyuri

Marosi.Agnes2014. március 23. 20:46

Nagyon szép! Gratulálok!
Ági

meszaroslajos602014. március 23. 20:07

Megható remek gondolatok, gratulálok szívvel üdv Lajos.

Törölt tag2014. március 23. 19:47

Törölt hozzászólás.

domezsuzsa2014. március 23. 19:40

Meghatódtam.

pauleve552014. március 23. 19:30

Szép, megható történetet meséltél!
Gratulálok.

karadierzsebet2014. március 23. 19:15

Igen a szeretet önzetlen. Szép kis történet, sokan okulhatnak belőle! Tisztelettel gratulálok: Erzsike

noheb2014. március 23. 15:35

Kedves György!

Gyönyörű...
Gratulálok!!!
Mária

adamne2014. március 23. 15:29

Csodálatosan írtad meg kedves Gyuri,nagy-nagy
köszönet jár minden ilyen szülőnek.
Szívvel gratulálok alkotásodhoz.szeretettel. Manyi

pierre2014. március 23. 13:47

Kedves Gyuri!
Erős igazságokat hordoz figyelemfelkeltő versed. A sokféle lét egyikét hoztad el nekünk versedben, pazar formában és mondanivalóval. Elismeréssel, barátsággal gratulálok:
pierre

Ametisz2014. március 23. 13:42

Mèly érzésekkel felépített vers! Gratulálok! Timi

Rika522014. március 23. 13:07

Most sem csalódtam versedben kedves Gyuri! Csupa szív ,szeretet mi megihletett.. Szívet hagyok,s gratulálok! Marika

D.Eniko2014. március 23. 12:49

Az igaz, önzetlen szeretet!!
Gratulálok Gyuriapus!!

:))

bakonyiili2014. március 23. 11:06

Kedves Gyuri!
Különleges témát írtál meg versedben! Sokszor bizony így lehet teljes a család! A családi szeretet.
Szeretettel gratulálok: Ili

B.Sanyi2014. március 23. 10:48

Gratulálok versedhez, elég sok való van benne!

Szívvel: B Sanyi

DJ2014. március 23. 10:17

Kedves versednél szívet hagyok!
Szeretettel üdvözöllek: Joli

43Valeria2014. március 23. 09:46

Csodás versed szívet érdemel. Sajnos ez sok család sorsa a mai társadalomban. űdv. Nemesné Valéria

sanszi662014. március 23. 08:45

Gyönyörű szép vers a családi szeretetről.
Nagy szívvel, szeretettel Gratulálok! Sanyi

PiszarEva2014. március 23. 08:30

Én ezt megélem és értem. Nagyon szép, igazad van, a családi szeretet életet ment.Tudnék erről regélni, de csak gratulálni jöttem. Éva

kterezia2014. március 23. 07:33

Megható!
Az az igazi szülő, aki szeretettel felneveli.

anci-ani2014. március 23. 06:56

Kedves Gyuri!
Nagyon szép megható témát érintettél...
Sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy saját gyermeket hozzon a világra, de attól a nevelt gyerekét ugyanúgy gonddal felneveli és nagyon szereti!!!
Nagyon szép, nagyszerű versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Anci

mezeimarianna2014. március 23. 06:48

kiben sok szeretet lakozik az képes adni és kap érte...csak köszönni lehet e nemes tettet-másét felnevelni-köszönöm,hogy ismerhetlek benneteket

Andicsek2014. március 23. 06:06

Nagyon szép verset alkottál,kedves Gyuri!
Szeretettel gratulálok: andi

Törölt tag2014. március 22. 23:57

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2014. március 22. 23:35

Törölt hozzászólás.

Matyi872014. március 22. 22:30

Nagyon szép, s valóban megható alkotás. Gratulálok!
Baráti szeretettel: Mátyás

szalokisanyi12014. március 22. 22:16

Megható kedves alkotás. Gratulálok, kedves Gyuri!

Üdvözletem küldöm. Őszinte tisztelettél: Sanyi

donmaci2014. március 22. 21:15

Gyönyörű a vers, hát igen ilyen egy jó család gratulálok szívvel! Józsi

piroska712014. március 22. 21:02

Ó, kedves Gyuri! Milyen szépen írtad!S lám,lám mégis lett egy szép család!
Gratulálok nagy szeretettel:Piroska

Ibolya.522014. március 22. 20:28

Nagyon szép vers!
Teljes szívvel gratulálok!
Szeretettel Ibi

Napsugar06072014. március 22. 20:15

Példamutató szülői szeretet...gratulálok élethű, szemléletes, érzékeny, versedhez:( szerény szívemmel:) Anita

dvihallyne452014. március 22. 20:08

Nagyon szép versedet teljes szívvel átéreztem ,mivel már át is éltem!!Szeretettel és szívvel gratulálok!Saci

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom