Regös Sziránszki József

Mint kidőlt fa...

Mint kidőlt fa, eldőlt a lelkem,
bár az élet lelődzik bennem,
megpihenni, a földön nyugodni,
csak a halk neszekben elbújni.
Az eget látom, a tovatűnő felhőket,
a csicsergő madarak énekében tűnőket.
Az avar illata, mely körbefog mindent,
egyszerre elmesél teremtést és istent.
Ugye, hallottad már az élet hangját?
A bennünk élő zakatoló moraját.
De mint kidőlt fa, csendesülve fekszem,
mozdulatlan, kissé száraz a lelkem.
Most én is egy vagyok a teremtéssel,
halk, finom, zúzmarás lélegzéssel.