Szerző
Mészáros Lajos

Mészáros Lajos

Életkor: 71 év
Népszerűség: 274 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 879 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. december 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (44)

Mészáros Lajos

Gyermekkori Mikulás

Hóviharban rénszarvasszán suhan,
Ez aztán a flúgos versenyfutam.
Télapó csattogtatja ostorát,
Állja a télnek kemény ostromát.

Hajamra apró hópelyhek hullnak,
Feltűnnek emlékei a múltnak.
Rágondolok a gyermekkoromra,
Könnyes szemmel emlékszem a múltra.

Kitettük cipőnket az ablakba,
Vártuk az ajándékokat abba.
Találtunk benne almát, mogyorót,
És néha kaptunk még egy kedves szót.

De sokszor csak virgácsot találtunk,
Suhintásától sajgott a hátunk.
De nem panaszkodtunk volna soha,
A sorsunk volt kegyetlen, mostoha.

Mi játékot soha nem is kaptunk,
Néha csutkababával játszottunk.
Unatkozni nem értünk rá soha,
Nem nőtte be talpunkat a moha.

Télen törtnádat szedtünk tüzelni,
Meg kellett a nádtővel küzdeni.
Ülepemig ért az avas nádtors,
Nem éreztem, hogy az rabszolgasors.

Kemencében égett el a törtnád,
De jó, hogy azt nekünk ingyen adják.
Egy egész szekérrel vittünk haza,
Ez volt a szegény ember vigasza.

Ha befűtöttünk a nádas házba,
A sutba feküdtünk éjszakára.
Meleg dunnával betakaróztunk,
És egy szebb világról álmodoztunk.

Hajdúszovát, 2013. december 1.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


meszaroslajos60(szerző)2013. december 15. 19:17

Kedves ErCi!
Köszönöm szépen kedves szavaidat és a gratulációt.
Üdvözöllek Lajos.

ErCi2013. december 15. 16:39

Meghatóan szép vers. Gratulálok!

meszaroslajos60(szerző)2013. december 8. 21:16

Kedves Enikő!
Örülök hogy tetszett üdvözöllek Lajos.

D.Eniko2013. december 8. 18:17

Gratulálok, nagyon tetszik!
Enikő

meszaroslajos60(szerző)2013. december 8. 12:24

Kedves Vali!
Köszönöm szépen kedves szavaidat és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

gosivali2013. december 8. 07:47

Megható, szép emlékezés a múltra.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 6. 09:40

Köszönöm szépen a gratulációt.
Üdvözöllek Lajos.

Törölt tag2013. december 5. 20:15

Törölt hozzászólás.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 5. 14:34

Kedves Éva!
Köszönöm kedves szavaidat.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 5. 14:33

Kedves Gábor.
Köszönöm szépen a gratulációt.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 5. 14:32

Kedves Feri!
Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat.
Üdvözöllek Lajos.

Bene_Eva2013. december 4. 22:25

A régi,szép ,meghitt mikulás várás!Kedves Lajos Gratulálok!Örömmel olvastalak!

t.buga2013. december 4. 21:00

Csodálatos gyermekkori élmények, nagyszerű vers. Tisztelettel gratulálok!

jocker2013. december 4. 18:03

Pazar, kiváló, rendhagyó, bámulatosan jó visszaemlékezés 5*
Kalapemeléssel, főhajtással: vivát, vivát, vivát! jocker/Kíber/Feri

meszaroslajos60(szerző)2013. december 4. 17:10

Köszönöm szépen kedves Zsuzsa üdv Lajos.

10082013. december 4. 16:42

Szépen megírt emlékezés...
talán nem is volt olyan rossz az a régi
világ, minden szegénysége ellenére...

Szeretettel gratulálok!
Zsu

meszaroslajos60(szerző)2013. december 4. 15:14

Köszönöm szépen kedves Frici.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 4. 15:13

Kedves Marika!
Örülök hogy tetszett.
Köszönöm a gratulációt.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 4. 15:12

Kedves Éva!
Köszönöm szépen a gratulációt és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 4. 15:10

Kedves Sea!
Köszönöm a gratulációt és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 4. 15:09

Kedves Valika!
Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat és a szívet is.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 4. 15:07

Kedves Marcsi!
Köszönöm szépen kedves szavaidat és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

kistenkes2013. december 4. 10:22

Jó volt emlékezni a gyermekkori időkre, szívvel gratulálok Frici

Rika522013. december 4. 09:48

Nagyon át tudtam élni gyermekkori élményeid. Ami legjobban megfogott, ''nem panaszkodtunk volna soha,a sorsunk volt kegyetlen, mostoha.
Szívvel gratulálok Kedves Lajos! Marika

Szelket2013. december 4. 08:09

Régen történt emlék képek mikor felszínre törnek,remek verset formázol belőle,nagyon tetszik,szívből gratulálok!

Törölt tag2013. december 4. 05:00

Törölt hozzászólás.

19622013. december 4. 00:24

De jó volt olvasni soraidat, szívemet melengetted velük! Szívvel, szeretettel gratulálok! Valika

lepko.ila2013. december 3. 23:14


Hatalmasat írtál!
Gratulálok!!!!!
Üdv: Marcsi

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 21:01

Köszönöm szépen kedves Nikoletta.
Örülök hogy tetszett.
Üdvözöllek Lajos.

Nichi-ya2013. december 3. 20:56

Nagyon szép és megható visszaemlékezés. Sok szeretettel és őszinte szívvel gratulálok ünnepi versedhez.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:52

Kedves Evanna!
Köszönöm a gratulációt és üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:50

Kedves Éva!
Sajnos most is nagy a szegénység.
És csizmám nekem sem volt gyerekkoromba.
Kora tavasztól késő őszig mezítláb jártam,sőt a tarlón is mezítláb őriztem a malacokat és a libákat.
Köszönöm szépen a gratulációt.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:44

Kedves Radmilla!
Köszönöm kedves hozzászólásodat és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:42

Kedves Marianna!
Köszönöm kedves szavaidat és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:41

Kedves Éva!
Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:39

Kedves János!
Köszönöm szépen kedves szavaidat és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:38

Kedves Maria!
Örülök hogy tetszett, és köszönöm a gratulációt.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:37

Kedves Júlia!
Valóban jó meleg volt, és kedves emlék.
Köszönöm a gratulációt és a szívet is.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:35

Kedves Manyi!
Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat és a szívet is.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:33

Kedves András!
Köszönöm szépen kedves szavaidat és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:32

Kedves Babu!
Köszönöm szépen a gratulációt és a szívet. Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:20

Kedves Viktor!
Köszönöm szépen megtisztelő kedves szavaidat.
Örülök hogy benéztél hozzám és hogy tetszett.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:17

Kedves Erzsi!
Köszönöm szépen kedves szavaidat és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:11

Kedves Roni!
Köszönöm szépen a gratulációt és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:06

Kedves Miklós!
Köszönöm szépen kedves szavaidat és a gratulációt.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 19:03

Kedves Ica!
Köszönöm szépen a gratulációt és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

Evanna2013. december 3. 18:38

Szép vers az egykori gyerekkorról - gratulálok!
Evanna

deakeva2013. december 3. 18:30

Kedves Lajos! Visszaemlékezésed egyezik sokunk sorsával. Talán a szeretet ami jobban összetartotta a családokat. Jó volt olvasni, nosztalgiázni, mert szívesen emlékszem azért vissza. Szerintem sok gyermeknek most sem jut a csizmába semmi, talán még csizma sem. Gratulálok. Szeretettel: Éva

Golo2013. december 3. 18:17

Remek alkotás. Szívet hagyok érte: Radmila

mezeimarianna2013. december 3. 17:37

meghatódva olvastam...

pauleve552013. december 3. 17:24

Kedves Lajos, szívemig ért megható visszaemlékezésed.
Gratulálok szeretettel. /27/

uzelmanjanos9562013. december 3. 17:01

Nagyon gyönyörű vers gratulálok.

Szeretettel:János

Dellamama2013. december 3. 16:57

Veled emlékeztem, az én gyermekkori Mikulásomra.
Szépen írtad!
Szeretettel gratulálok: Maria

Bocika2013. december 3. 16:46

Kedves Lajos, ''A sutba feküdtünk éjszakára.'' Hogy az milyen jó meleg volt! Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok! Üdv: Júlia

adamne2013. december 3. 16:19

Kedves Lajos!
Eszembe juttattad gyermekkoromat.Mennyire szerények
voltak azok az ünnepek.De mégis jó visszagondolni
arra az időre,együtt volt a család.Szüleink,és testvéreink
szeretete minden ajándéknál többet ért!
Szépen megírt visszaemlékezésedhez szívvel gratulálok. Üdvözöllek. Manyi

Dram2013. december 3. 15:32

Kedves Lajos! Visszaemlékezésedet remek versbe foglaltad. Tisztelettel olvastalak; András.

babumargareta012013. december 3. 15:23

Kedved visszaemlékezés.,,,valóban,,igy volt ,,,,a régi Mikulás szegény volt,,csak mostanában lett ilyen gazdag,,,gratulálok öszinte soraidhoz,,szivet hagyok,,,,Babu

MartinBish2013. december 3. 14:51

Kedves Lajos !
A valóságos gyermekkori visszaemlékezés csodaszép verssorokba foglalva. Gratulálok a szép vershez.
Szívélyes üdvözlettel ,
Viktor

Z.FarkasErzsi2013. december 3. 13:35

Kedves Lajos! Végigszemlélődtem gyermekkorod Mikulását - és tudom, ezek az emlékek megbecsültté teszik életedet - ezt a szebb anyagias világot! Bárcsak az érzések ne dideregnének annyit - mert a csutkababa most már nem melegít!
Szépen megírtad - szinte egy élettörténet - amihez gratulálok!

Meroni2013. december 3. 12:12

Szeretettel és szívből gratulálok ehhez a nagyon szép, tartalmas, múlt idéző vershez! Nagyon tetszett!
Roni

M.Laurens2013. december 3. 11:40

''Mi játékot soha nem is kaptunk,
Néha csutkababával játszottunk.
Unatkozni nem értünk rá soha,
Nem nőtte be talpunkat a moha.''
-
Életszagú hiteles sorok ezek.
Őszinte tiszteletem és elismerésem soraidért !
/ Miklós /

molnarne2013. december 3. 10:34

Versedet szeretettel olvastam,sok szeretettel gratulálok:ICA

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 10:17

Kedves Sarolta!
Köszönöm a gratulációt és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 10:15

Kedves Feri!
Köszönöm a gratulációt
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 10:14

Géza köszönöm a gratulációt üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 10:13

Köszönöm szépen kedves Terézia üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 10:10

Kedves Éva!
Köszönöm szépen megtisztelő kedves soraidat.
Örülök hogy tetszett,és köszönöm a jókívánságokat is.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 10:06

Kedves Izabella!
Köszönöm a gratulációt és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

dvihallyne452013. december 3. 10:02

Kedves Lajos!
Szeretettel és szívvel gratulálok nagyon szép versben összeszedett emlékeidhez!!!Sarolta

bereczkif2013. december 3. 10:01

Régi emlékek, Nagyon szép. szívből,
Gratulálok:Ferenc.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 09:57

Kedves Éva!
Köszönöm szépen kedves szavaidat és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 09:55

Kedves Gyuri!
Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 09:54

Kedves Zoltán!
Köszönöm a gratulációt és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 09:52

Kedves Ágnes!
Köszönöm kedves szavaidat és a gratulációt.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 09:51

Kedves Anci!
Köszönöm a szívet és a gratulációt.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 09:49

Kedves Kornélia!
Köszönöm szépen kedves szavaidat,megtisztelő hozzászólásodat.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 09:45

Kedves Sanyi!
Köszönöm szépen kedves szavaidat. Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 09:43

Kedves Franciska!
Köszönöm szépen elismerő kedves soraidat.
Örülök hogy tetszett.
Üdvözöllek Lajos.

geza19472013. december 3. 08:44

Pontosan ilyen emlékek jõttek elõ bennem is.
Szívvel gratulok: Géza!

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 08:40

Kedves Irén!
Köszönöm szépen megtisztelő kedves szavaidat.
Örülök hogy tetszett.
Köszönöm a szívet is.
Üdvözöllek Lajos.

geza19472013. december 3. 08:32

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

kterezia2013. december 3. 08:31

Hangulatos, kedves vers.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 08:30

Kedves Miklós !
Köszönöm szépen kedves szavaidat.
Örülök hogy tetszett.
Üdvözöllek Lajos.

PiszarEva2013. december 3. 08:28

Kedves Lajos!Gyorsan megnéztem hány éves vagy és értem. Az én gyerekkorom is dió, alma sütőtök, egy kis kalács emlékét nyújtja. Azt viszont nem feledem hogy a sütőtök becsomagolva, úgy át melegítette a cipőm, hogy Apukám is boldogan nevetett és mindannyian, hogy meglepetést okozott. igen mások voltak az örömszerzések mint ma. Akkor is nagyon szép emlék maradt és az, hogy még elhittem, hogy járt a mikulás és nagyon jó kislány voltam.Hm,.......Gratulálok és szép emlékeket gyűjts ezután mindig azt kívánom Télapóra számodra és ,hogy adjon neked nagyon jó egészséget sok-sok szeretet! Üdvözlettel: Éva

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 08:25

Kedves Andi!
Köszönöm szépen kedves szavaidat.
Üdvözöllek Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2013. december 3. 08:24

Kedves Gabi!
Köszönöm a gratulációt és a szívet.
Üdvözöllek Lajos.

Izabella342013. december 3. 07:47

Szép visszaemlékezés, nagyon tetszett a versed. Gratulálok szívvel, szeretettel, Iza.

mamziversetir2013. december 3. 06:49

Régi emlékeidet nagyon szép versbe szedted! Szívvel gratulálok, Éva

gypodor2013. december 3. 06:23

Hát igen! Voltak ilyen idők ...Sőt! Még cudarabbak! Azért az unokáinknak csilingelőbb szánkóval érkező Télapót kívánunk. Gyuri

remember2013. december 3. 06:15

Néha valóban visszamerengeni a multba lelki megtisztulás.
Ezt éreztem versed olvasása közben.
Szívvel gratulálok, szívet melengető versedhez

Marosi.Agnes2013. december 2. 23:24

Szép történet! Graulálok Kedves Lajos!
Ági

anci-ani2013. december 2. 22:58

Remek leírása egy fájó emlékezésnek a régi idők Mikulás várására...a rettenetes szegénységre,
az álmodó szép reményre....
Szívvel, szeretettel gratulálok: Anci

Kornelia782013. december 2. 22:48

Ez nagyon elhivatott, szép munka! Nagyapáink korát idézi...! Mi a mai gyerekek, ezt már el sem tudjuk képzelni! Szívvel köszönöm!

szalokisanyi12013. december 2. 22:30

Kedves Lajos! Gyermekkoromat juttattad eszembe, remek alkotásoddal. Gratulálok! Üdvözletem küldöm. Tisztelettel: Sanyi

fejosfranciska2013. december 2. 21:09

Kedves Lajos!
Bizony mindannyiunknak vannak ilyen-olyan élményei a Mikulásról...Nagyon szép lett ez a vers.Különleges alkotás,más fényből vetül rá az emberi érzelem melege...Lebilincselő olvasmány volt versed.
Szeretettel gratulálok.Francseszka

1957052520122013. december 2. 20:58

Kedves Lajos!
Mindig élmény nagyon jól megírt versedet olvasni.
Szeretettel és szívvel gratulálok: Irén

Mikijozsa2013. december 2. 20:18

Kóróhegedűt is kaptunk néha:) Nagyon tetszett a versed igazi remekmű, Gratulálok kedves Lajos, jók az emlékképeid.

Anida2013. december 2. 20:16

Nagyon szép mikulásvers,benne van minden.
Gratulálok soraidhoz:Andi

tengerszem2013. december 2. 20:13

Remek vers! Gratulálok!
Szívvel, szeretettel: Gabi

meszaroslajos60(szerző)2013. december 2. 20:09

Kedves Eszter!
Köszönöm szépen megtisztelő kedves szavaidat.
Örülök hogy tetszett.
Üdvözöllek Lajos.

CsIpIkE19902013. december 2. 19:48

Kedves Lajos!
Bár én még fiatalka vagyok nagyon megérintett a versed szívből gratulálok! Kedvencek közé is helyezem, mert jó érzés lesz néha átolvasni :$ Nagyon tetszik!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom