Vörös István Áron

Most akkor mondd meg, mi legyen

Most akkor mondd meg, mi legyen,
mert más eddig még nem tette,
és olyan üres van idebenn,
hogy már a semmit is felette.

Most akkor adjam el a lelkem
a havi éppen csak életért?
Hisz csak teljesítményettem,
azt is csak röhögő képedért.

Most akkor legyen három munkám?
Ágyam és paplanom meg egy se,
és tegyek úgy, mintha nem unnám?
De hisz itt nappal sincs, se este,
a jövendő álmaimat is
csak hitelre adta az Erste.

Manapság kevés az illat is,
a parfümnyi cicababákat
fölváltották a kandurak.
Tudod, olyan sötétek s rútak,
keretbe foglalják a mákat,
rozsdás, ócska transzformerek
már csak néha robotolnak,
én nem tenni még nem merek.

Hát ez ilyen, értem én,
érdes só ez, örök körforgás
a mindennapok nyílt sebén,
mégsem járok azok eszében.
Hát ne csodálkozz, kérlek szépen,
hogy csak úgy dől a vérszag rám,
mikor ez az élni akarás
sosem volt az én szakmám.