Szerző
Dobosi György

Dobosi György

Életkor: 61 év
Népszerűség: 258 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 3547 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. augusztus 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (33)

Dobosi György

Megjavult róka

Elindult a rókakoma
éjjel tyúkot lopni,
de nem tudta, hogy ő fog majd
a hurokba jutni.

Sietett hát kis pajtása,
hogy kiszabadítsa,
ám megjött a házigazda
erős furkósbottal.

Attól bizony jól megijedt,
el is illant nyomban,
erdő szélen azt remélve,
hátha kijut onnan.

Ahogy tisztult a levegő,
nekiveselkedett,
ne kelljen hát éheznie,
hát dolgozni kezdett.

Meglátta a krumpliföldet,
a krumplit kiszedte,
pajtába ment egy kosárért,
aztán becipelte.

Észrevette őt a gazda,
lopva ment utána,
és meglátta, hogy tyúkjait
a róka nem bántja.

Gondolt egyet, megeteti,
hozott neki levest,
meleget is, finomat is,
levest, nem nyaklevest.

Utána meg a nokedlit
pörkölttel kínálta,
a róka rá azt felelte,
jó lesz a kutyáknak.

Meglátta ám a nagy dinnyét,
inkább most azt kérte,
ha jó hideg én azt eszem,
majd megveszek érte.

És ezután húst nem evett,
rá sem tudott nézni,
a baromfit mindörökké
hősiesen védi.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


dobosigyorgy(szerző)2013. november 6. 23:22

@majomka Bálint hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat.
Üdvözletem:-Gyuri

majomka2013. november 6. 11:22

nagyon tetszik a versed! üdv:Bálint

dobosigyorgy(szerző)2013. szeptember 2. 17:01

Drága Marianna!Hálásan köszönöm válaszomhoz adott tetszésnyílvánításodat.
Sok szeretettel És baráti öleléssel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. szeptember 2. 16:57

Erzsike hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

mezeimarianna2013. augusztus 29. 17:54

:)

Doli-Erzsi2013. augusztus 29. 13:29

Nagyon szeretem a verseidet!
Szivem szeretetével!
Erzsi

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 29. 11:00

Attila köszönöm hozzászólásodat.
Üdv.Gyuri

Törölt tag2013. augusztus 29. 08:58

Törölt hozzászólás.

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 28. 12:44

Ildikó hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

Barienn2013. augusztus 28. 12:29

A róka sohasem lesz vegetáriánus, de kis aranyos tanulságos mesének nem rossz, sőt nagyon is jó.

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 27. 12:51

Irénke hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.Én is remélem.
Szeretettel:-Gyuri

1957052520122013. augusztus 27. 12:05

Kedves Gyuri!
Nagyon aranyosak gyermekverseid, az a róka remélem ''vega'' marad. Szeretettel gratulálok: Irén

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 27. 07:10

Anikó hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

nefelejcs2013. augusztus 27. 00:55

Kedves Gyuri!
Nagyon jól szórakoztam a róka koma ''jóvá tételén.''
Mosolyogva gratulálok! Anikó

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 26. 22:49

Gabika hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Őrülök,hogy sikerült meglepetést okozni.
Szeretettel:-Gyuri

tengerszem2013. augusztus 26. 18:08

Nahát, erre a befejezésre nem számítottam! :-)))
Gratulálok!
Szeretettel: Gabi

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 26. 07:19

Ronika hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

Meroni2013. augusztus 25. 23:00

Nagyon kedves vers, szeretettel és szívből gratulálok,
Roni

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 25. 12:48

Hálás szívvel köszönöm gratulációdat.
Szeretettel:-Gyuri

sztike632013. augusztus 25. 12:47

Nagyon kedves vers,szeretettel Gratulálok! Eszter

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 25. 12:42

Livike hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Sok szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 25. 12:41

Szincike hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.Örülök,hogy jó perceket tudtam szerezni.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 25. 12:39

Évike hálás szívvel köszönöm a gratulációt és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

Livi842013. augusztus 25. 07:49

Micsoda csuda, vegetáriánus róka...:-D Ötletes, aranyos, humoros! Gratulálok szívvel és szeretettel: Lívi

Törölt tag2013. augusztus 25. 07:36

Törölt hozzászólás.

Szelket2013. augusztus 24. 21:00

De jó volt olvasni mesés versed,gratulálok!

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 24. 20:30

Laci hálás szívvel köszönöm gratulációdat és a szívet is.
Üdvözletem:-Gyuri

maki67672013. augusztus 24. 20:28

Gratulálok szép versedhez./szívvel/
Tisztelettel:László

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 24. 18:46

Andika hálás szívvel köszönöm a gratulációt és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

Andicsek2013. augusztus 24. 18:22

Aranyos versike :)
Szeretettel gratulálok: andi

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 24. 11:27

Ibike hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

Ibolya.522013. augusztus 24. 11:19

Gyönyörű gyerekvers, szeretettel és szívvel gratulálok! Ibi

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 24. 10:53

Zsuzsika hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Sok szeretettel és baráti öleléssel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 24. 10:52

Ágika hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

carina2013. augusztus 24. 10:16

Gyurikám!
Neked a szíved mindig is a gyerekekhez állt a legközelebb,/mint általában mindenkié/, a verseid pedig felettébb jók! Gratulálok, és még sok ilyen kedves kis verseket várok, és várnak tőled. A gyerkőcök nagyon szeretik a kedves meséket, és a verseket. Hát még ha tanulságos is. Üdv:Zsuzsi

kreativ552013. augusztus 24. 09:50

Nagyon tetszett , csak reménykedem, hogy embernél is előfordulhat ilyen. Szívemet adom! Ági

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 24. 08:22

Valika hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 24. 08:20

Enikő hálás szívvel köszönöm gratulációdat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 24. 08:19

Anita hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat.
Szeretettel és baráti öleléssel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 24. 08:17

Ica hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

43Valeria2013. augusztus 23. 22:24

Kedves, humoros versedhez
szívvel gratulálok, a rókákat szeretem, még akkor is, ha ravaszak, ember elveszi az élőhelyeke, valamiből élni kell.
Télen a váosba is bejönnek!
Űdv. Nemesné Valéria

Napsugar06072013. augusztus 23. 21:44

Kedves, aranyos versike:) Bátorkodom megírni, hogy szerintem gyerekvers kategóriában születnek kiváló alkotásaid. Én szerényen így látom:) Nehogy megharagudj:) Pici szívem szeretetét itt hagyom:) Napsugár

D.Eniko2013. augusztus 23. 21:10

Nagyszerű vers!

Gratulálok! :))

molnarne2013. augusztus 23. 21:08

Kit ünő versedhez sok szeretettel gratulálok:ICA

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 20:09

Évike hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 20:08

Marianna hálás szívvel köszönöm a gratulációt és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

pauleve552013. augusztus 23. 19:49

Nagyon aranyos! Gratulálok. /15/

baramara2013. augusztus 23. 19:29

Kedves Gyuri! Aranyos gyerekvers! :)
Gratulálok!

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 19:10

Ancika hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

anci-ani2013. augusztus 23. 19:05

Kedves Gyuri!
Nagyon érdekes fordulatú gyerekversed a ''jóságos, megjavult'' rókakomáról, nagy élmény volt olvasni! :))
Ő lett a tyúkok védőszentje!!! :))))
''És ezután húst nem evett,
rá sem tudott nézni,
a baromfit mindörökké
hősiesen védi.''
Gratulálok remek ötletes versedhez szívvel,
szeretettel: Anci

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 18:58

Hálásan köszönöm a gratulációt és a szívet is.Kedves Marianna!Igyekszem tovább haladni a fejlődés útján.
Sok szeretettel és baráti öleléssel:-Gyuri

mezeimarianna2013. augusztus 23. 18:55

Nagyszerű vers lett,gratulálok,csak így tovább!:)

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 18:47

Lajos hálás szívvel köszönöm a gratulációt és a szívet is.Üdvözletem:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 18:46

Marika hálás szívvel köszönöm gratulációdat és a szívet is.Örülök,hogy mosolyt tudtam csalni az arcodra.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 18:44

Pali hálás szívvel köszönöm a gratulációt és a szívet is.
Üdvözletem:-Gyuri

meszaroslajos602013. augusztus 23. 18:25

Humoros versedhez jó szívvel gratulálok Lajos.

noheb2013. augusztus 23. 18:22

Kedves György!
Végig mosolyogtam.
Gratulálok!!!
Mária

Törölt tag2013. augusztus 23. 18:16

Törölt hozzászólás.

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 17:55

Piroska hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is. Szeretettel és baráti öleléssel:-Gyuri

piroska712013. augusztus 23. 17:53

Gratulálok Gyuri!Mondhatom bátran, hogy nagyon jó lett ez a vegetáriánus versike!

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 17:43

Manyika hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 17:41

Terike hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 17:41

Sarolta hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.Kérdésedre válaszolnék:-Készítettem belőle egy vegarókát és jó útra térítettem.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 17:37

Kingácska hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat és a szívet is.Örülök,hogy boldog perceket tudtam szerezni.
Szeretettel:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 17:35

Sanyi hálás szívvel köszönöm hozzászólásodat,gratulációdat és a szívet is.Üdvözletem:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 17:33

Sanyi hálás szívvel köszönöm gratulációdat.
Üdvözletem:-Gyuri

dobosigyorgy(szerző)2013. augusztus 23. 17:31

Frigyes hálás szívvel köszönöm megtisztelő szavaidat és a szívet is.
Üdvözletem:-Gyuri

adamne2013. augusztus 23. 14:53

Vega lett a róka?
Kedves Gyuri,ezt nagyon jól kitaláltad,Gratulálok
nagyon kedves,humoros versedhez egy hatalmas szívvel.
Üdvözöllek. Manyi

kterezia2013. augusztus 23. 14:17

Bocsánat: pálfordulás

kterezia2013. augusztus 23. 14:17

Micsoda pálforulás! :)

dvihallyne452013. augusztus 23. 13:17

Drága Gyuri!
Mit műveltél Te evvel a rókával???????
Szeretettel és szívvel gratulálok remek humorral megírt gyermek-
versedhez!!!!Sarolta :))))))))

Kicsikinga2013. augusztus 23. 13:04

Vegetáriánus lett!!! Mekkorát nevettem, drága György! Köszönöm!

szalokisanyi12013. augusztus 23. 12:33

Vega róka? Ez jó móka! :-))

Remek! Gratulálok! Tisztelettel: Sanyi

B.Sanyi2013. augusztus 23. 12:04

Gratulálok szép humoros versedhez!

Üdv: B Sanyi

kistenkes2013. augusztus 23. 11:55

Kedves György!
Igazi, kedves vers, szívből ajánlom minden kisgyerekes szülőnek esti mese gyanánt Szeretettel gratulálok Frici

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom