Szerző
Horváth Piroska

Horváth Piroska

Életkor: 47 év
Népszerűség: 483 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1383 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. július 8.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (47)

Horváth Piroska

Kedves Naplóm!

Érintetlen, tiszták hófehér lapjaid.
Írnom kell, hogy benned mély nyomot hagyjak itt!
Tollam megragadtam, emlékem bevésem -
rányomom múltamra vérvörös pecsétem.

Görcsös ujjaimtól nyomot hagy a tinta.
Lelkem libikóka - lent, majd fent a hinta,
szédült, kavargó múlt örvénylik fejemben -
van úgy, hogy a bicska kinyílik zsebemben.

Ősi indulatom ereimben buzog.
Jobb fülembe angyal, balba ördög susog,
szilárdult önérzet gyermeki álmaim.
Megdöntött nagybetűk kétségek árnyain.

Reppen el az idő áttetsző szárnyakon,
legyűröm gondjaim - nem kell a szánalom!
Erények erejét génjeim hordozzák,
megtépett jövendőt álmokkal foltozzák.

Írásjelek mögött meglapul a kérdés,
rajzolt betűk között átsuhan egy érzés,
világom közepén mondanivalómban
ringok az álmokon kék papírhajóban.

Elsöprő szerelem karolta vágyaim,
megnyugvást találtam gyengédség vállain,
magzatom szemében csillan a szép remény.
Pénztárcám oly lapos - lelkemben van erény!

Minden rezzenésem oldalak közt lapul,
életem könyvében porosan nem fakul,
nyomdafestéktűrő, értékes szavakkal
átkötöm lelkeket szép selyemszalaggal.

A végén ott a pont - zárult egy fejezet,
tollamat letettem - becsukom fedeled,
lassan megtelnek a megsárgult lapjaid,
drága Naplóm, talán mély nyomot hagytam itt!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


piroska71(szerző)2014. május 5. 20:38

Köszönöm szépen kedves Niki!

bells192014. május 5. 20:19

Gratulálok! A sorok magukért beszélnek!
Niki

piroska71(szerző)2013. augusztus 8. 16:11

Nagyon köszönöm!

Csirkezola2013. augusztus 8. 15:48

Nagyszerű gondolat és forma. Gratulálok: Cs.Z.

piroska71(szerző)2013. július 22. 16:16

Nagyon szépen köszönöm!

Greczine-Erzsi2013. július 21. 21:22

Biztosan mélyek ezek a nyomok.Gratulálok!!!:)

piroska71(szerző)2013. július 16. 18:17

Köszönöm szépen!

Loveday2013. július 16. 15:51

Szeretettel gratulálok!
Timi

piroska71(szerző)2013. július 16. 15:45

Nagyon szépen köszönöm
kedves 100jutka!
kedves znejutka!

znejutka2013. július 16. 13:50

Van az úgy,hogy az embernek ki kell írni a gondolatait magából,és bizony erre legjobb egy napló!
Szépen írtad le a gondolataidat Piroska!
Legjobban a következő sorok tetszettek!

Ősi indulatom ereimben buzog.
Jobb fülembe angyal, balba ördög susog,
szilárdult önérzet gyermeki álmaim.
Megdöntött nagybetűk kétségek árnyain.

100jutka2013. július 16. 08:02

''lent, majd fent a hinta''- jó volt olvasni.

piroska71(szerző)2013. július 13. 10:00

Nagyon szépen köszönöm kedves Ibolya!

Ibolya.522013. július 12. 20:25

”Jobb fülembe angyal, balba ördög susog,'
szilárdult önérzet gyermeki álmaim”
”drága Naplóm, talán mély nyomot hagytam itt!”
Tetszik a versed, szeretettel Ibi

piroska71(szerző)2013. július 12. 04:55

Köszönöm szépen!

geza19472013. július 11. 22:22

Ahogyan én látom: lapjaid még számolatlanok!!!!!
Tiszta szívvel gratulálok, Géza.

piroska71(szerző)2013. július 11. 22:17

Köszönöm szépen!

giziszalay2013. július 11. 22:15

Mélyen megérintett versed szépsége kedves Piroska. Szeretettel olvastam:Gizi

piroska71(szerző)2013. július 11. 19:49

Köszönöm szépen, hogy olvastál kedves Eszter!

sztike632013. július 11. 19:11

Kedves Piroska! Köszönöm látogatásod. Versedhez pedig Gratulálok,mély nyomot hagytál abban a naplóban hidd el! Üdvözlettel: Eszter

piroska71(szerző)2013. július 11. 07:43

Nagyon szépen köszönöm!!!

gota2013. július 11. 06:01

Szeretettel olvastalak, és a pontok után, jöhet egy új mondat.
Ölellek.

Törölt tag2013. július 11. 04:18

Törölt hozzászólás.

Rika2013. július 10. 22:19

Kerüljön még sokminden ebbe a naplóba! :)

piroska71(szerző)2013. július 10. 19:23

Köszönöm szépen a figyelmet!

kistenkes2013. július 10. 18:00

lassan megtelnek a megsárgult lapjaid,
drága Naplóm, talán mély nyomot hagytam itt!
Kedves Piroska! Azok a nyomok elég mélyek, de ha ez a napló betelt, feltétlenül nyissál egy másikat. Szeretettel Frici

piroska71(szerző)2013. július 10. 16:36

Nagyon szépen köszönöm!

Sly712013. július 10. 14:50

Jó egy ilyen napló és még jobb, hogy tudsz is írni benne, de még hogyan!!!! Remek verseket és jó gondolatokat.
Gratulálok Piroska!
Üdv.: Szilvia

43Valeria2013. július 10. 13:18

Szertettel, szivvel gratulálok
mestermunkádnak!
űdv. Nemesné

piroska71(szerző)2013. július 10. 06:03

Köszönöm szépen!

gypodor2013. július 10. 05:28

nagyon szép vers: annyi jót is írtak -megérdemelten!!!!- itt, hogy szerényen csak egy szívet hagyok és a gratulációmat! Gyuri

piroska71(szerző)2013. július 9. 18:21

Nagyon szépen köszönöm!

BakosErika2013. július 9. 18:17

Szépséges soraid szeretettel olvastam, Piroskám!
Gratulálok nagy szeretettel.
Erika

Törölt tag2013. július 9. 17:17

Törölt hozzászólás.

piroska71(szerző)2013. július 9. 16:42

Nagyon-nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat, igazán jól estek nekem!!!
Baráti ölelésem küldöm szeretettel:Piroska

Schmidt-Karoly2013. július 9. 15:07

Kedves Piroska!
Ha megengeded, akkor én e versedet kötöm át szép selyemszalaggal és dicsérem az íróját értékes szavakkal.
Versedet örömmel olvastam: Schmidt Károly.

haaszi2013. július 9. 14:33

Kedves Piroskám, nagyon szépet írtál... összegzés, merengés, valahogy vidáman szomorú...

anci-ani2013. július 9. 13:34

Drága Piroska!
Ismét eljöttem, mert csodálatosan szépen megírt versed átvittem a TVN-en a Blogomba...
Többször is elolvastam már, lenyűgözően szép gondolataid, mesés rímekbe, válogatott egyedi szép szavakkal, gyönyörű csokorba kötött történeted elkápráztatott!!!
Ilyen óriási teljesítményű versből nehéz idézni, mert első betűjétől az utolsóig mesteri, remek alkotás!!!
Szerintem Ady, Petőfi és a többi nagy költőnk is nagyon büszke lenne Rád!!!
''Reppen el az idő áttetsző szárnyakon,
legyűröm gondjaim - nem kell a szánalom!
Erények erejét génjeim hordozzák,
megtépett jövendőt álmokkal foltozzák.

Ha lehetne, még egy szívet hagynék itt!!! :))
Üdv. szeretettel: Anci

Hevocka2013. július 9. 13:31

Az én lelkemben a verseddel biztosan mély nyomot hagytál és mást is...

''Jobb fülembe angyal, balba ördög susog,'' ...... Most már tudom mi az a ''zúgás''.....

Tetszik a versed, szeretettel É

irenfi2013. július 9. 12:41

Drága Piroska!
Nagyon szép,gratulálok! :)
Üdvözlettel Irén

piroska71(szerző)2013. július 9. 11:12

Nagyon szépen köszönöm!

maki67672013. július 9. 11:08

Gratulálok szép versedhez./szívvel/
Tisztelettel:László

piroska71(szerző)2013. július 9. 09:09

Nagyon-nagyon szépen köszönöm!!!

Törölt tag2013. július 9. 08:53

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2013. július 9. 08:53

Törölt hozzászólás.

mezeimarianna2013. július 9. 06:08

az emlék olyan mély nyomot hagy...gratulálok!!!

Törölt tag2013. július 9. 05:30

Törölt hozzászólás.

edesemil2013. július 8. 23:03

Gratulálok!
Emil

piroska71(szerző)2013. július 8. 21:48

Köszönöm kedves Enikő!

D.Eniko2013. július 8. 21:47

Gratulálok kedves Piroska! Nagyszerű vers!

:)

piroska71(szerző)2013. július 8. 21:47

Köszönöm szépen!

meszaroslajos602013. július 8. 21:46

Gratulálok jó szívvel olvastam Lajos.

piroska71(szerző)2013. július 8. 21:39

Nagyon szépen köszönöm kedves András!

955kondoros2013. július 8. 21:38

Kedves Piroska! Nekem nagyon-nagyon tetszik!Jó olvasni pazarul megírt, gördülékeny, remek soraid! Szívvel Szeretettel :András

piroska71(szerző)2013. július 8. 21:37

Köszönöm szépen kedves Marcsi!

czegledy662013. július 8. 21:34

Gratulálok szépen megírt emlékeidhez, amit ha előveszel évek múltával megtalálod életed nyomait!
Szeretettel: Marcsi

piroska71(szerző)2013. július 8. 20:08

Drága Barátaim!Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, hogy ismét meglátogattatok, hogy olvastatok és véleményetekkel megtiszteltetek!
Szeretettel ölelek mindenkit:Piroska

valosag2013. július 8. 19:54

Csodaszép drága Piroska!

''Reppen el az idő áttetsző szárnyakon,
legyűröm gondjaim - nem kell a szánalom!
Erények erejét génjeim hordozzák,
megtépett jövendőt álmokkal foltozzák.''

Evanna2013. július 8. 19:49

Ismét tartalmas, nagyon jó verset írtál!
Gratulálk!
Evanna

karadierzsebet2013. július 8. 19:46

Olyan nagyszerűen fogalmaztál, hogy versedből kibontakozik személyiséged, életed. Örömmel és érdeklőséssel olvastam Gratulálok: Erzsike

M.Laurens2013. július 8. 19:43

''Ősi indulatom ereimben buzog.
Jobb fülembe angyal, balba ördög susog,
szilárdult önérzet gyermeki álmaim.
Megdöntött nagybetűk kétségek árnyain.''
-
Nagyszerű strófa ! Le a lantommal és le a kalapommal előtted drága Piroska !
Tiszta szívvel gratulálok minden leírt sorodhoz !
/ Miklós /

10082013. július 8. 19:38

''Erények erejét génjeim hordozzák,''

Piroskám, engem minden versed elbűvöl.
Nagyon érzed, éled a dolgot, izgalmasan
dallamosan, erőteljes ritmussal, nagy
zeneiséggel, remek képi világgal írod
verseidet... Nem is illene szólnom ilyen
nagyszerű verselőnél, hogy még kevesebb
ragrímet használj!... Ennek a versnek
ha van hibája, akkor az csak a ragrím.
Tudod, félek a kritikától, mert engem is
bőven lehet kritizálni, s talán már jól is jönne,
ha valaki gatyába rázna... Na most látod, magyarázom a bizonyítványom...de tényleg...
ugye, nincs harag?

Szívvel gratulálok!
Zsu

Napsugar06072013. július 8. 18:14

Drága Piroska - a mi szívünkben, biztosan mély nyomot hagysz:) Hiszen, mindig újra és újra elbűvölsz bennünket lehengerlő verseiddel:) Szívből gratulálok: Anita

Karsai_Tibor2013. július 8. 18:08

Elismerésem kedves Piroska..!Bizony nyomokat hagysz, követendőeket...
Gratulálok szeretettel!!

SEniko2013. július 8. 15:31

Velős, érthető, jó rímekkel megírt versedhez gratulálok. Tetszett ez a számadás!

dobosigyorgy2013. július 8. 15:29

''Pénztárcám oly lapos-lelkemben van erény!''Piroska,ha nem is írtad volna ezt,aki ismer mindenki tudja Rólad.De azért jó,hogy beírtad!Én szív adása nélkül nem tudnék távozni.
Sok-sok szeretettel,baráti öleléssel:-Gyuri

adamne2013. július 8. 15:20

Nagyon-nagyon jó vers.Szívvel,és szeretettel gratulálok.
''lassan megtelnek a megsárgult lapjaid,
drága Naplóm,talán mély nyomot hagytam itt''
Üdvözöllek. Manyi

PIRITA2013. július 8. 15:18

Minden versednek olyan valós mondanivalója van....ami engem elvarázsol, és bennem is ''nyomot hagy''! :-)
Szeretettel gratulálok
Piroska

bakonyiili2013. július 8. 14:25

Kedves Piroska!
Köszönve, hogy nem titkos naplóba írtad életed fejezeteit, szeretettel olvastam szépséges soraidat! Nagyon különleges vallomás - egy élet!
Kívánom még írd tovább! Sok-sok fejezetet, egészségben, boldogságban!
Szeretettel köszöntelek: Ili

tengerszem2013. július 8. 14:20

Nagyon-nagyon jó! Gratulálok!
Gabi

1957052520122013. július 8. 13:49

Kedvesen szép gondolataid lenyűgöztek. Szívvel gratulálok és üdvözöllek: Irén

bereczkif2013. július 8. 12:32

Nagyon jó!!Szeretettel, szívvel,
Gratulálok:Ferenc.

francishsmn2013. július 8. 12:29

nagyon tetszik! gratulálok! :)
minden jót és írnivalót: G.

jocker2013. július 8. 12:06

Nagyon szép, egészen elvarázsoltál...
Poéta öleléssel és szeretettel csak gratulálni tudok: jocker/Kíber/Feri

tzoldav2013. július 8. 11:38

nagyon jó vers , gratulálok

nefelejcs2013. július 8. 11:37

Kedves Piroska!
Köszönöm, hogy feltártad ''Naplód'' titkait.
Remélem, hogy maradt még benne jó pár üres oldal, ami megtöltésre vár.
Engem lenyűgöztél soraiddal.
Szeretettel gratulálok! Anikó

attilamesz2013. július 8. 11:10

jó lett

kterezia2013. július 8. 10:55

Szépséges.

Golo2013. július 8. 10:54

Szeretettel és szívvel gratulálok visszaemlékezésed naplójához: Radmila

anci-ani2013. július 8. 10:34

Kedves Piroska!
Naplódban is, de bennem is nagyon mély nyomot hagytál csodás verseiddel!!! :))
Gratulálok gyönyörű emlékezésedhez szívvel, szeretettel: Anci

Kicsikinga2013. július 8. 10:30

Nagyon szép élethozzáállás!
Bármikor, bárki kinyithatja a Naplódat, büszke lehetsz a benne rejlőkre!

Törölt tag2013. július 8. 10:05

Törölt hozzászólás.

dvihallyne452013. július 8. 09:55

Szeretettel és szívvel gratulálok szép emlékezésedhez!Sarolta

maxika2013. július 8. 09:42

'' Emlékezetes napló''!
Remek vers!
Üdv:
Albert

fiddler2013. július 8. 09:42

Csodálatos lehet az a NAPLÓ, amelyben ilyen bejegyzések olvashatók! Gratulálok!
Laci

Callypso2013. július 8. 09:37

Csodálatos!
Minden elismeréssel gratulálok!

kistenkes2013. július 8. 09:36

Hibátlan felező tizenketteseid olyían ritmust adnak a versednek, hogy a szép mondanivalót még élvezetesebbé teszik. Szívből /szívvel / gratulálok Frici

DJ2013. július 8. 09:25

átkötöm lelkeket szép selyemszalaggal...
nagyon, nagyon tetszett!
:) JOLI

Meroni2013. július 8. 09:23

Nagyon tetszett! Nagyszerű vers. Szeretettel gratulálok
Roni

szalokisanyi12013. július 8. 09:17

Gyönyörű alkotás!

''Érintetlen, tiszták hófehér lapjaid.
Írnom kell, hogy benned mély nyomot hagyjak itt!
Tollam megragadtam, emlékem bevésem -
rányomom múltamra vérvörös pecsétem.''

Gratulálok! Üdvözletem küldöm. Őszinte tisztelettel: Sanyi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom