Szerző
Vers

A verset eddig 471 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. június 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

babumargareta01, lukacsleopold, 1 láthatatlan tagunk


Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Kovács Dorottya

Mit láttunk mi

Mit láttál bennem?
Vad, tékozló szentet,
s mit láttam én?
Egy csodát, mi megmenthet.
Mit láttál te?
Kemény külsőt, torz tükröt,
de láttad, hogy csak álca,
s mit láttam én?
Kezedben egy tálca...
Rajta a szíveddel és minden ördögi vonással,
mely puzzle-ként illett szívemen a kopással.
S mit láttál te?
Megszelídítendő angyalt,
mely ontja a fényt,
mind éjjel s mind nappal.
Egy űzhető vadat,
két csillogó szempárt,
s mit láttam én?
Két ölelő kart, kart, ami rám várt.
S mit láttál te?
Ritmust a zenédhez, hangot a képhez,
egy lágy szívet, mi csak legbelül érez.
S mit láttam én?
Fojtogató tengert,
s ki nem ismer Istent, se embert.
Egy mérleget, mi súlyom emelte a csillagokon túlra,
s egy rémisztő törést:
"Addig jár a korsó a kútra..."
S mit láttál te?
Tátongó űrt, mit betölthet lényed,
kérdést, mire választ hoz fényed.
A végzetet, az isteni erőt,
a vívható harcot,
puszta helyett mezőt.
S hogy mit láttam én?
Vakot, akit az én kezem segít,
valakit, aki a lényemből erőt merít.
A rémálmokat a múltadból,
a lakatot a záron,
telet hiányodban, igen, azt láttam nyáron.
S te mégis utat láttál bennem,
a jövő felé vezetőt,
hitet, reményt, s oly szigorú erőt.
Boldogságot, kincset, a kagyló egyetlen gyöngyszemét,
s mit tettem én?
Tekintetem sem fordítottam feléd.
Menekülés a végzettől,
harc a sors vívmányaival,
kudarcok, törések,
csorba élet a had kardjaival.
S látod, most én látlak csodának,
s rólad zeng minden rímem,
s már csak miattad kár,
s már csak nekem fáj, úgy,
mint neked soha,
közönyöd felém,
mint árvához a mostoha.
S te boldogan kacagsz
egy másik kikövezett úton,
s én ott maradtam, ugyanazon a kúton,
ami már nem ont vizet,
ami már kiapadt régen,
most minden éjjel, pedig eddig sohasem féltem.
Így hozta a sors, mondod te nevetve,
én meg bámulok bambán, előre meredve.
Gyászolom a szíved,
s az enyém, mit elvittél,
s gyászolom az időt,
mikor bennem csak Te hittél.
Borzadályok tükrén,
esőtől elázva,
reményt tartó kezed,
nélkülem miért fázna?
S miért fájna a végzet,
a háború nélküli béke,
csak az éj moraját hallom,
mely azt suttogja: Vége...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


SmithD(szerző)2013. szeptember 4. 15:49

Köszönöm!!:)

lukacsleopold2013. augusztus 27. 21:17

Nekem tetszett!

SmithD(szerző)2013. július 18. 18:19

Köszönöm szépen!!:))

janiczakdavid2013. július 17. 21:34

Kedves Dorka, egyre jobbak a verseid! Minden elismerésem! Ez igen kiváló, élmény olvasni! :)

SmithD(szerző)2013. július 1. 12:45

Igen,a szerelem egy csatatér!:)
Köszönöm szépen!!:)

babumargareta012013. június 30. 12:58

Érdekes verset irtál,,,de szépet,tele feltételekkel meg küzdelemmel,,,tétovázol,,,,,,,a szerelemben,,akarás meg
visszahuzódás egy kis harc van itt.
Gratulálok igazán megnyerte tetszésem.
Udv.Babu

SmithD(szerző)2013. június 24. 10:58

Nagyon szépen köszönöm!!:)

Callypso2013. június 24. 10:06

Csodálatos a versed!
Nagyon-nagyon tetszik!
Nem is tudok kiemelni konkrét részleteket,csak az egész verset!
Szeretettel és szívvel gratulálok!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom