Szerző
Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Életkor: 73 év
Népszerűség: 469 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1127 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. június 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (51)

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Ábrándozás

Álomra hajtja fejét a Semmi,
és boldogan, vágyón el is hiszi,
mit az álma sugdos egyre neki,
mostantól csakis ő a Valami.

VALAMI, melyre oly sokan vágynak,
amit a szívek egyre remélnek,
amiről sóhajtozva mesélnek,
soha nem adnák ők másnak.

Boldogan gondol a szép jövőre,
hogy már Valami lesz mindörökre,
és mindig epedőn reá várnak.

Lassan elszáll a csodás látomás,
nem volt más, mint éji ábrándozás.
Semmi vágyai bánattá válnak.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


dvihallyne45(szerző)2013. július 2. 13:19

Kedves Hajnalka!
Örülök,hogy tetszett!!Sarolta

Kedves Lívia!
Köszönöm szépen!Sarolta

BLivi2013. június 19. 08:59

Nagyon szép.

hajnalka-52013. június 7. 16:17

Gyönyörű szép bár kissé szívfacsaró verséhez szívből gratulálok!

dvihallyne45(szerző)2013. június 6. 20:43

Valikám!
Nagyon szépen köszönöm!Szeretettel:Sarolta

43Valeria2013. június 6. 13:07

Ábrándozi mindig szabad, de meg kell állni a földön. Ábránd, csk illuzió, vagy akár az álom, nem lesz valósággá, sajnos!
Gratulálok szivem hagom!
Nemesné

dvihallyne45(szerző)2013. június 6. 09:20

Kedves Ildikó! és Kedves Marianna!
Köszönöm szépen!Szeretettel:Sarolta

mezeimarianna2013. június 6. 05:02

gratulálok!

Ildus2013. június 5. 19:06

Szomorúan szép vers, igazán tetszik, és gratulálok!

dvihallyne45(szerző)2013. június 5. 14:23

Kedves Roni!Köszönöm szépen!Szeretettel:Sarolta

Marcsikám!Köszönöm a szívecské! Szeretettel:Saci

Kedves Viktor!Örülök,hogy tetszett! Üdvözlettel:Sarolta

Kedves Attila!Köszönöm szépen!Üdvözlettel:Sarolta

Törölt tag2013. június 5. 10:37

Törölt hozzászólás.

MartinBish2013. június 5. 08:57

Kedves Sarolta !
Szép versedhez gratulálok.
Szeretettel ,
Viktor

lepko.ila2013. június 5. 04:31

Semmi vágyai bánattá válnak.
Olyan csodásan írtad, már szólni sem tudok. a szívecske minden elmond!
Gratulálok! Marcsi

Meroni2013. június 4. 20:23

Kellemes hangulatú sorok! Nagyon tetszett ez a kis ábrándozás!
Szeretettel gratulálok Roni

dvihallyne45(szerző)2013. június 4. 19:29

Kedves Attila!Köszönöm szépen!Üdvözlettel!Sarolta

Viski_Attila2013. június 4. 19:01

Nagyon jó! Tetszik.

dvihallyne45(szerző)2013. június 4. 18:21

Kedves Róza!
Örülök,hogy tetszett a versem!Szeretettel:Sarolta

Gyöngyikém!
Köszönöm szépen!Ölellek:Saci

Kedves Szójaboy!
Köszönöm elismerő szavaidat!Üdvözlettel:Sarolta

melanka2013. június 4. 13:47

Kedves Sarolta!
Szeretettel gratulálok rejtélyes szép szonettedhez: Melánia

tallypist2013. június 4. 12:52

Semmiből valami, valamiből újra semmi, amiben mégis megmarad valami: a bánat. Szívszorítóan gyönyörű, gratulálok: Szójaboy

gyongyver672013. június 4. 12:49

Gratulálok neked!

rozakovacsne2013. június 3. 22:07

Szép versedhez, szeretettel gratulálok....itt hagyom a szívemet érte. Köszönöm a versedet...Róza.

dvihallyne45(szerző)2013. június 3. 20:52

Kedves Pál!
Csak egyszerűen jó?Köszönöm,csak vicceltem!Üdvözlettel:Sarolta

Kedves Francseszka!
Köszönöm szépen elismerő szavaidat.Szeretettel:Sarolta

fejosfranciska2013. június 3. 20:31

Kedves Sarolta!
Nagyon tetszik ez az álom.jó volt időzni itt.Költőiségben szárnyaló versedhez szeretetteljes gratulációm küldöm:Francseszka

Törölt tag2013. június 3. 19:38

Törölt hozzászólás.

dvihallyne45(szerző)2013. június 3. 17:37

Kedves Voodoo!
Nagyon szépen köszönöm elismerő szavaidat!Üdvözlettel:Sarolta

Kedves Evanna!
Köszönöm szépen!Szeretettel:Sarolta

Kedves Piroska!
Így lett a Semmiből általam VALAMI!Szeretettel :Saci

19542013. június 3. 17:21

A semmiről szonettet írni, nos, az a valami!
Gratulálok!

Evanna2013. június 3. 16:51

A semmiből sokszor lesz Valami, magunk is meglepődünk - ez is az élet megfejthetetlen rejtélyei közé tartozik.
Gratulálok - szívvel!
Evanna.

voodoo2013. június 3. 12:04

Ez nem semmi Saci, kötött formában határtalan, időtlen gondolatok... Szeretettel gratulálok szép versedhez! V.

dvihallyne45(szerző)2013. június 3. 11:43

Kedves Laci!Köszönöm!Sarolta

Kedves Éva!
Nagyon örülök,hogy tetszett!Szeretettel:Sarolta

Etám!
Köszönöm,hogy itt jártál!Ölellek:Saci

Kedves Krisztián!
Köszönöm a gratulációt és a szívet is!Üdvözlettel:Sarolta

Kedves Marcsi!
Köszönöm,hogy olvastál!Szeretettel:Saci

Kedves Emese!
Örülök,hogy tetszett!Szeretettel:Saci

Mesiko-szan2013. június 3. 11:14

Szép, szomorú szonett.
Gatulálok, Sacikám

galma12013. június 3. 10:11

Drága Saci, szeretettel gratulálok versedhez..... néha a semmi, jobb, mint a valami......Marcsi

kaszkri2013. június 3. 09:13

Ez tényleg nem SEMMI, hanem VALAMI, vagyis azt akarom mondani nagyon szép ábránd! :) Szívvel gratulálok!
Krisztián

LIne2013. június 3. 05:30

Titokzatos!
Nem semmi! ;)

Gratulálok Neked! Eta.

be.jozefina2013. június 3. 05:25

EZ a vers bizony nem semmi-igen is valami-gratulálok

goth.l2013. június 3. 02:49

Jó!!!

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 20:02

Kedves Kriszti!
Köszönöm szépen!Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 20:01

Drága Miklós!
Ez az elismerés ám a valami,mert a versem semmiről szólt!
Köszönöm kedves szavaidat:Szeretettel:Saci

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 19:58

Kedves Erzsike!
Köszönöm szépen!Szeretettel:Sarolta

ChristinaNadale2013. június 2. 19:55

Nagyon ötletes, melankolikus,szép!

M.Laurens2013. június 2. 19:38

Drága Sacikám ez aztán a szonettbe oltott valami, ami pedig nem semmi ! :))
Baráti öleléssel: Miklós

karadierzsebet2013. június 2. 19:37

Ábrándozásodhoz szívből gratulálok: Erzsike

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 19:06

Drága Maria!
Köszönöm a gratulációt!Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 19:05

Kedves Zoltán!
Köszönöm az elismerést!Üdvözlettel:Sarolta

Kedves Norbi!
Köszönöm szépen!Üdvözlettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 19:03

Kedves Enikő!
Örülök,hogy itt jártál!Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 19:01

Elena kedves!
Köszönöm kedves szavaidat és a szívecskédet!Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 19:00

Drága Kingám!
Örülök,hogy tetszett!Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 18:59

Kedves Meláni!
Köszönöm szépen!Szeretettel:Sarolta

Dellamama2013. június 2. 18:53

Szép álmodás, vagy látomás!
Gratulálok remek szonettedhez: Maria

mizsi2013. június 2. 17:18

Szép versedhez szívből gratulálok kedves Sarolta!

tzoldav2013. június 2. 16:58

tetszik
nem sokan tudnak a semmiről is írni
te meg akkor is tudsz, ha semmi témád

D.Eniko2013. június 2. 16:52

Remek! Tetszik a téma!

Gratulálok szeretettel, Enikő :)

elena152013. június 2. 16:41

Gyönyörű szép drága Saroltám!Annyira szépséges.Szeretettel gratulálok,örülök,hogy része lehettem.Ölellek.Üdv:elena/33/

Kicsikinga2013. június 2. 16:39

Ábrándosan szép szonettet írtál!

melanka2013. június 2. 15:47

Kedves Sarolta!
Szórakoztató ábrándozó versedhez szerető szívvel gratulálok: Melánia

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 15:43

Kedves versíró Társaim!

Nagyon örültem kedves látogatásotoknak és a versemhez füzött hozzászólásaitoknak,mellyek nagy örömömre szolgáltak.
Köszönöm a szívecskéket is!!Sok szeretettel:Sarolta

adamne2013. június 2. 15:30

Nagyon kedves gondolatsor.
Gratulálok drága Sacikám,remek versedhez szívvel.
Ölellek:Manyi

1957052520122013. június 2. 14:52

Kedves Sarolta! A valamiből építkezünk, és a ''semmi vágyai bánattá vállnak''. Szép ábrándozásodhoz szívvel gratulálok: Irén

Napsugar06072013. június 2. 14:41

Drága Saroltám - nagyszerű, jól sikerült szonett! Öröm volt olvasni:) Szívecskét hagytam:)

Törölt tag2013. június 2. 14:31

Törölt hozzászólás.

anci-ani2013. június 2. 14:02

Drága Sacikám!
Gyönyörű versbe öntötted a hiábavaló, csalóka ábrándozást.... a VALAMIT, ami vagy sikerül...vagy nem!!! :))
Gratulálok őszinte szívvel, szeretettel: Anci

bakonyiili2013. június 2. 13:39

Kedves Sarolta!
Szépséges szonettet alkottál, gratulálok! És a téma is nagyon talált!
Szeretettel olvastam, szívvel gratulálok: Ili

Dram2013. június 2. 13:11

Gratulálok szép szonettedhez; András.

Anida2013. június 2. 13:02

Nagyon szép gondolatsor kedves Sarolta.gratulálok:Andi

emonye2013. június 2. 12:45

Szép elmélkedés, tetszett!

sztike632013. június 2. 12:09

Gratulálok versedhez,vágyódásodhoz.
Üdv. Eszter

955kondoros2013. június 2. 12:03

Szép szonettedhez szívvel gratulálok!Szeretettel:András

jocker2013. június 2. 11:57

A semmi vágyairól kiváló verset írtál, és öröm volt olvasni eme filozofikus eszmefuttatásodat. Te tudsz valamit...
Olyan finoman, álomszerűen írtad meg, beborítottad a lelkemet...
Az élményt köszönöm és gratulálok szeretettel: jocker/Kíber/Feri

judit.szego2013. június 2. 11:25

Drága Saroltám! Szeretettel gratulálok!

32013. június 2. 11:20

Gratulálok kedves Sarolta! Ibolya /22/

pauleve552013. június 2. 11:19

Szegény kis Semminek nehéz elfogadni a valóságot, pedig önmagához képest ő is lehetne valaki. A legkisebb feladat is elvégezhető mesteri szinten. Talán ez a valakivé válás titka.
Szívvel gratulálok elgondolkodtató, kedves szonettedhez.

Nichi-ya2013. június 2. 11:05

Ezt nagyon jól megfogalmaztad. Sok szeretettel és szívből gratulálok nagyon szép szonettedhez. :)

dvihallyne45(szerző)2013. június 2. 10:40

Nagyon szépen köszönöm mindnyájatoknak,hogy itt jártatok és kedves biztató véleményeiteket.Valamint az adott szívecskéket!!
Sok-sok szeretettel:Sarolta

babumargareta012013. június 2. 10:34

Szép álmodozás,,gratulálok !

Szelket2013. június 2. 09:37

nagyon jó szonett,szívből gratulálok!

Edeke2013. június 2. 09:27

Nagyszerűen leírtad nekünk ezt a jelenséget! Én azt gondolom, az a baj, hogy mindig ''más''-ra vágyunk, és sosem jó az ami van! Gratulálok a vershez!

Helena12013. június 2. 09:13

Kedves Sarolta! Remek versedhez gratulálok.
Szeretettel: Helena

dobosigyorgy2013. június 2. 09:09

Saroolta tiszta szívből gratulálok a boldogságról való ábrándozásról írott versedhez,amihez a szívemet adom.
Szeretettel:-Gyuri

Törölt tag2013. június 2. 08:57

Törölt hozzászólás.

gypodor2013. június 2. 08:55

Kedves Sarolta! Nagyon jól bemutattad, hogyan álmodozik a Semmi a Valamiről, s hogyan foszlik az álom ismét semmivé. Szeretettel és szívvel gratulálok versedhez! Gyuri

fiddler2013. június 2. 08:36

No lám, a ''Semmiről'' (és ''Valamiről'') is lehet verset írni. És jó verset is!
Üdv: Laci

Andicsek2013. június 2. 08:26

Szívből gratulálok,nagyon szép verset alkottál!
Baráti üdv: andi

Törölt tag2013. június 2. 08:11

Törölt hozzászólás.

kterezia2013. június 2. 07:50

A veszélye mindenkire leselkedik...

edesemil2013. június 2. 07:33

Kedves Sarolta!
Versed, nagyon jó gondolatsort ír le. Ábrándozás esetén ez a természetes, szép, röpke gondolatmenetek, aztán elszáll a varázs...
Azt pedig nem lehet tudni, hogy a semmiből mikor lesz valami.
Ábrándos gondolataidhoz gratulálok.
Szeretettel üdvözöllek,
Emil

maxika2013. június 2. 07:33

Remek
üdv
Albert

Törölt tag2013. június 2. 07:21

Törölt hozzászólás.

molnarne2013. június 2. 07:12

Szép, szomorú szonettedhez nagyon sok szeretettel gratulálok:ICA
Szívet hagyva

B.Sanyi2013. június 2. 05:32

Szép, szomorú szonetted!
Gratulálok!

B Sanyi

remember2013. június 2. 05:04

Mély gondolatiságot hordozó vers. Rímekbe font ábrándozásodhoz szeretettel, szívvel gratulálok. Zoli

baramara2013. június 1. 23:30

Nagyon szép vers, bár szomorkás, csalódás a vége.
Gratulálok!

maki67672013. június 1. 22:54

Gratulálok szép versedhez.
Tisztelettel:László

m-laci2013. június 1. 22:41

Örömmel olvastam, szeretettel gratulálok!
Laci

szalokisanyi12013. június 1. 22:34

Nagyon szép. Gratulálok! Üdvözletem küldöm. Tisztelettel: Sanyi

piroska712013. június 1. 22:15

Gratulálok kedves Sarolta!

karpatia2013. június 1. 22:02

Szép vers gratulálok

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom