Szerző

Sohonyai László

Életkor: 29 év
Népszerűség: 20 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 597 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. május 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (8)

Sohonyai László

Halál

Már rég meghaltam,
csak nem látják rajtam.
Minden, mi szép volt,
mára megfakult emlékkép.
Csak csendben üldögélek,
lehajtott fejjel,
és imát mormolok.

Atyám,
fogd meg kezem,
és szoríts szorosan kebledhez.
Kérlek, nézz mélyen
hamuszürke szemembe,
és bocsáss meg egy
vén bolondnak.
Soha nem hittem benned.
Kételkedtem jóságodban.
Hazudtam, loptam.
De most, így életem végén,
kérlek,
bocsáss meg.

Már mindenki elment,
kit úgy szerettem,
és a magány feléd fordította
ráncos arcom.
Térdelnék, de már az sem megy.
Csak üldögélve fordulok hozzád,
atyám.
Mily rövid az élet,
mire megtanulnánk élni,
már meg is öregszünk.

Megvetem ágyam,
meztelenre vetkőzöm,
és úgy fekszem le.
Lehet, hogy nem így kéne.
De így jöttem világra.
Lecsukom szemem,
és várom isten
végtelen szeretetét.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


trex21(szerző)2013. július 27. 12:20

köszönöm a kedves hozzá szólásokat. szerintem fiatalság nem egyenlő tudatlanság.. az öregség mindenkiben benne van ahhoz nem kel idősnek lenni. velem mi a baj meg tapasztaltam mi a halál elvette tőlem kit szeretem .. és meg tanított hogy tudjam hogy az élet egy röpke pillanat úgy hívom isteni csettintés

manco2013. július 23. 09:04

Kedves László! GRATULÁLOK. Mi az oka ennek a fájdalmasan emberi versnek?
Margó

1957052520122013. július 21. 15:59

Kedves Laci!
Megleped olvasóidat! Gratulálok versedhez: Irén

maxika2013. július 21. 15:03

Hú a mindenit micsoda vers!
Albert

Szeker_Gyorgyi2013. július 20. 18:04

Fiatal éveid ellenére, mint ki megélt egy emberöltőt...bár nem az évek adnak csupán bensőkbe. Gratulálok, kedves László. Jó verset olvastam nálad. Szép volt, tartalmas, érzéseket kibontó. Szeretettel, Györgyi

Sebi2013. július 20. 16:16

Gratulálok!(és sajnállak is amiért ilyen mélyről merítettél)Nem semmi írás! Nem az évek mérik ki milyen ''öreg'' odabent, hiszen valaki 80 éves koráig ''szerzi'' meg azokat a tapasztalatokat,amiket lehet más már 23 évesen megszerzett !

Barátsággal: Sebő

trex21(szerző)2013. július 16. 12:08

teljesen zavarba hoztál,és köszönöm

jocker2013. július 16. 08:27

Hmm... Ilyen fiatalon ez, így leírni...
BRAVÓ! 5*
Én már 65 éves elmúltam és akkor most hálás szívvel köszönöm, hogy helyettem megírtad! Valami tökéletes! Kiváló, döbbenetes, korrekt, rendkívüli, sokat mondó, kiemelkedő!
Létezik, hogy Te ilyen fiatalon már ennyire érted a világot...?
Igazi mestermunka, amit fölöttébb nagy örömmel olvastam.
Verseddel tőlem aranyérmet nyertél, melyet most a nyakadba is akasztottam!
Kaptál egy szívecskét is.
Legott föl is vettelek a figyelőmbe! (És Te?)
Kalapemeléssel, főhajtással, poéta öleléssel és szeretettel, a legmélyebb tisztelettel: vivát, vivát, vivát! jocker/Kíber/Feri

trex21(szerző)2013. július 14. 13:25

köszönöm

kistenkes2013. július 14. 05:04

mire megtanulnánk élni,
már meg is öregszünk.
Nekem ehhez 70 év kellett Szépen írtad le, gratulálok Frici

dobosigyorgy2013. május 30. 20:07

Versed megfogott!Szívvel gratulálok.
Üdvözletem:-Gyuri

kterezia2013. május 26. 06:39

Remek vers.

elena152013. május 25. 16:07

Szépséges vers drága László.Szomorú hangulata magával vitt.Gratulálok a vershez.Ölellek-üdv:elena /2/

emonye2013. május 25. 14:33

Szomorú, de szép vers!
A befejezés is remek!

Judith19722013. május 25. 09:36

Vittem a kedvencek közé:) Bár szomorú, de tudom hogy minden szó a szivedből fakad....ölellek szeretettel Lacika!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom