Szerző
Vers

A verset eddig 246 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2013. május 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (4)

Pallagi József

A hajnal

Eljött a hajnal, s én köszöntöttem,
szívem takaróját elé terítettem,
nem pálmaág, nem is rózsaszirom,
csak amivel nyűtt életem takargatom.

Rajta van, lám, minden jónak nyoma,
s megbúvik életem bánata, nyomora,
messziről nézve szép, cifra kelme,
közelről egy élet, egy sors rejlik benne.

Várja, hogy a hajnal mit hoz mára,
színe milyen lesz, piros, zöld, avagy sárga,
szeretet, remény, kétely virága
hullik-e majd ma a cifra palettára.

Eljött a hajnal, s ahogy felfeslett
a sötétből, elé reményemet vittem,
nem harsányat, nem követelőzőt,
csak ami szívemben őszinteségből nőtt.

Csak legyen utamon világosság,
adjon az életem kenyeret és munkát,
csak szeretet járja át a napom,
s legyen hova majd fejemet lehajtanom.

Tudom, sokan kelnek e reménnyel,
s este fekszenek le kétségbeeséssel,
szánd meg embereid, ó, Földanyánk,
s jöjjön hajnaloddal egy igazabb világ.

Eljött a hajnal, s én köszöntöttem,
szívem takaróját elé terítettem,
nem harsányat, nem követelőzőt,
csak, amit a szívem őszinteségből szőtt.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


pauleve552013. május 29. 21:55

Nagyon szép csöndes, bölcs gondolatok! Gratulálok.

Syrius(szerző)2013. május 24. 19:04

Köszönöm szépen kedves Katalin...ez nagy megtiszteltetés nekem....

Syrius

Elmenni2013. május 24. 17:36

Mély tisztelettel meghajlok Ön előtt Uram!

Ámen

Ém

Syrius(szerző)2013. május 24. 15:45

Köszönöm szépen kedves Manyi és Gábor!!!

adamne2013. május 23. 16:25

Gratulálok nagyon szép versedhez kedves József.
Üdvözöllek. -szívvel. Manyi

Gaborovics2013. május 23. 15:59

Gratulálok! Nagyon tetszett a vers! Igazán szép!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom