Tiéd a kulcsom
Egy elővett kődarab a zsebemből
csupán csak a gondolatom,
Mostban vetem el parittyámmal,
Jövőm fél, mert fojtogatom.
Érzem a gondolatom: nem a bölcseké.
Sem a világukat vesztett felnőtteké.
Gyerek sem lehetek, őket tudatlannak hívják,
Akik a valóságot ébren álmodják.
Világok épültek szemetekben,
Így belőletek születtem újjá:
Mindörökre lettem a végtelen,
Tél után a tavaszban nyíltam virággá.
Ha reám lépsz, akkor hidad vagyok.
Szeretlek. Ezért tudom, hogy félsz...
Ismerem magam: téged is ismerlek,
Nem tévedek mikor a lelkeden lépkedek.
De megbotlok még, mint kisgyerek a fűzőben,
Ahogy a tini egyszer a mély tükörbe,
úgy fordulok a felnőttekkel csatába,
Szüleikkel vívnak, miközben ők útban a halálba.
Rájöttem, hogy a baj ott van,
hol testemből majd kiszakadok egy helyre:
Általad is bejárt kép, mikor meg lettél verve.
A múlt elmúlt, a most a holnapnak a terve.
Pásztó, 2013. március 23.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
P.Paulovits(szerző)2013. március 30. 18:20
Köszönöm szépen Sanyi! Tisztelettel: Ricsi
szalokisanyi12013. március 28. 10:17
Remek alkotás, mély gondolatokkal. Nagyon szép. Gratulálok! Üdvözletem küldöm. Őszinte tisztelettel: Sanyi