Halász Dániel

Egér

Az égen fent, sok ezer tájra
Sok szép csillag veti szét fényét,
S a hó alatt egy egér várja,
Hogy csillapítsa végre éhét.
Szegény, kicsi egérke fázva,
Teher nyomja kicsinyke vállát,
Vackot keres, de mindhiába,
S egy morzsáért is adna hálát.

Keresve sem találna jobbat
A hűvös és fagyos utakon,
Mint egy büdös csatornaodvat,
Ahová végül is beoson.
S bemászva e kicsinyke lyukon,
Melyen kis teste pont, hogy átfér,
Furcsállja, hogy e sötét zugon
Sok kis utat lel, melyre rátér.

A sok kis úton talál egyet,
Egy utat, melyet aztán követ,
Szalad kis lábán, s talál hegyet,
Melyből áradt csak gyűlölet.
S a hős egérkénk szaladva fut,
Hogy legyőzze azt, amitől fél,
Utat tör a sötétségben úgy,
Ereimben megfagyott a vér.

És a torz tekintetű sötétben
Fehér fény csillant meg előtte,
A csatornának sötétjében
A hegyet, ócska gaz benőtte.
A fehér fénynek forrása meg
Nem más, mint aki növényt küldte,
Emberi teste kezében szeg,
S arany glória körülötte.

Többé nem volt gond már evésre,
Mert ez a lény kenyeret nyújtott,
S az egérkének is erélye
Már fogytán volt, míg el nem múlott.
Most, hogy végre éhének vége,
A csatornából már elmehet,
És lelkére rászállt a béke,
Ajkáról hallható volt köszönet.