Takács Henrietta

Álmom hajója

Zúgó zajban ébredek
Súgó szélben vétkezek,
Veled élek, érezlek,
Érezz Te is engemet
Forró éjben, sötétségben
A virágméz erejében,
Nekem Te vagy a mindenem
Érzés bennem életem
Melléd Én beléphetek?
Nappal Én felkeltelek,
Féltelek és védelek!
Védj meg te is Engemet!
Idő repül, mint pillangó
Repüljünk, hát hisz ez oly jó!
Sorsunk írva könyvbe vagyon,
Lapozzunk hát gyorsan vajon?
Ne, hisz akkor idő elszáll,
Mint esőben a szivárvány!
Hozzám ér most a vén kezed,
A könyv végén Én kérleltelek
Lapozz vissza mindig Nekem!
Lapoznál Te szépen nagyon
De elkoptak már e lapok,
Folytatása lesz-e vajon?
Vakító fény nézd kitárul,
Más világba, mi elszállunk!

Folytatásban él a lélek,
Más emberben ki nem kérte.
Lelkünk elszállt mostan éppen
Él tovább-e furcsa lélek
Lapozgassák könyvünk, nagyon,
Mint csillag mi éppen ragyog.
Él a lélek, szép vagy nékem
Mint a kép, mi őriz Téged.
Süllyed hajó, amin éltem.
Óceánnak közepében
Kimentettél volna éppen,
De Te süllyedtél a mélyben,
Megfogtad Te az Én karom,
De Óceán szörnyű nagyon,
Lehúzott hát Téged mélybe
Az Óceán fenekére,
Élni Én már nem akarok,
De a hangod mondta vakon,
Maradjál Te az életben,
Szörnyű kín volt ám ez nékem
Mit én akkor végig éltem,
Megígértem Neked akkor
Hogy életemet folytatom,
Mással éltem aztán hajón
Mindig féltem hisz elhagyott.
Hozzád úszom, Én elhagyom,
Álmom hajója olyan, mint e gyémánt
Mi képemen ragyog!