Az utóbbi egy hét legnépszerűbb versei
A toplistán való helyezések kiszámításáról a GyIK-ban találsz információt.
Bánatom hagyom az őszi égre,
sötét, komorult felhők hegyére.
S míg szemereg némán a letűnt idő,
ellep a rozsda, a mindenevő.
Múlnak percek, múlnak évek,
lassan élek, bár sietnék.
Nem alkuszom, nem ígérek,
kevés az, hogy mit szeretnék.
múlt a nyár,
nyár sincs már -
nem tudom,
miért fáj.
Égtek lelkemben lángsugarú dalok,
ifjú éveim ej`de messze járnak!
Sorsom kabátján már kopott gomb vagyok,
fecskéim bánatos dalai fájnak.
Néz rám nagy szemekkel az ősz,
a reggeli avaron nászra hív egy angyal,
és én ölében újra jó ember vagyok,
hisz békét kötöttem önmagammal.
Nem tűz már a Nap,
bágyadt fénye langymeleg.
Ősz nyarat terel.
Megcsapott egy széltelen csend
Megcsapott széltelen csend, vidékzaj;
ímhol levegőt is vödörben hozna,
s orrunkba lobogtatná egy dévaj;
- "Jer, fiam, kapsz egy szippantást légszomjra!"
Lám, nyílik a rózsa a díszes kertemben,
már szórom az évelő új magvakat.
Nézd, hullik a földre a szilva épp csendben,
a már idős Őszanyó erre baktat.
Az ősz meg én
két ősz legény,
az avar tarka-
barka szőnyegén...
Hajnalon ébredve
súlytalan vagyok.
Magányéjszakáim
mind álmatlanok.
Szívemben a vér, mint harangnyelv, kongat, üti a delet,
De arra nincsen semmi oka, hogy elüsse a felet.
Haza csak ott van...
Hiába élek idehaza
kitéve minden frásznak...
Menj le vagy fel
Vagy mindegy hová
Csak indulj már el végre
Valahová
Kútnak holt kerekén
varjak károgása
csapzott őszidőnek
keserves sírása.