zsuzsamihaly kedvenc versei
Csinos dáma korosodva
Az életét áttáncolva
Kapott puszit ékszert sokat
Szédített sok gazdag urat.
A párnámon ült egy álom,
merengett a valóságon.
Felébredtem,
elengedtem,
nem is értem, miért nem bánom.
...ne engedj! - senki se vár
hallgat a csend titok leng
cikk-cakk életem elé
tükröt tart a bűn
perszónák sóhaj
hullámok között...
Valami különös zene éled,
a lelkemben szólnak dallamok,
minden öröm és fájdalom
itt vonaglik a vállamon.
Rímtelen tavasz
Habzanak már a felhők, az úton
pocséta marad, s földbe vájt kátyúban
kacagva zápor veri fel a port,
víztükör csillan, kacsint az ég felé.
Temetőnek szegletében urna-liget,
Gyertyafényben szikrázik az emlékezet.
Rajtam maradt valami átok,
ringat az álmatlan éjszaka,
ébreszt az álmos reggel,
lucskos életem, sáros életem
hol hagytam el, és hol találom?
Szőke lennék, kék szemű,
kunságomban nem konok.
Lennék hűvös, egyszerű
- cseresznyeszáj, mi locsog.
Mily rövid e szó, hogy "van",
s mégis sokatmondó.
Mert van élet, van halál,
van rossz, van jó.
Folyton elvágyódom...
Életem csendes, és régen az.
Gyötrődöm, hol mennék
vagy mégis maradnék,
sorsomban régen nincs vigasz.
Este ragyognak a fények az utcán,
jégvirág bujkál az ablakok sarkán.
Felöltözve a házak díszben állnak,
ó, milyen felemelő meghittséget áraszt.
Pocakmaci reggelire ivott egy kis tejecskét,
vett hozzá egy péksüteményt és egypár darab zsemlét.
Mind megette, kis pocakja megtelt, mint egy kis hordó,
lefeküdt egy nagy fa alá, minek virága bordó.
Gyönyörködött a virágban, olyan volt, mint a málna,
biztos kap ma a mamától egy tállal vacsorára!
Fakó táj, sűrű köd,
Pöndörödött ciher -
Őz inal, avar zörg`
Fent cinege pityeg.
Tópartról a nádat lesni,
Víztükörbe feledkezni -
Levegőből idillt csenni,
A récékkel elröppenni.