zsomcike kedvenc versei
Rabként ücsörgök az idő rabigáján,
halkan, zsigereimig serceg a homok.
Könnyező hajnali fényben,
selymesen - mézízű szélben.
Vágyaktól ringatott nászban,
hevesen tomboló lázban.
Nagyon fáj... Nagyon tud fájni...
Kisimult az ég
hajnalodik,
ráhasal az ágra
a csend,
fehér fátyol libben
követem...
Győzelemre születtél, csak
- lásd a célt, érj - találj célba!
Céltalanul, tétlenül ne várj.
Esélyre vadássz, kelj versenyre!
Ölbe sose pottyan - edzd magad!
Győzelemre van esélyed,
próbákhoz add akaratod.
Hívd ki bátran "ellenfeled",
Tehetséged megmutatod!?
Ha leszáll az éj, és mindenki alszik,
egy szerelmes szív utánad vágyik.
Az Apokalipszis után
Az élet megy tovább,
hálót fon a pók...
Én csendben hagyom, hisz
a pókok arra valók...
Felhő-világom pusztulása
Reméltem... s e reményre
építettem felhő világom.
Tudtam, egy fuvallat elég,
de nem vigyáztam - belátom.
...még harcot és vágyat vívok
ismeretlen a sírhalom
csak más lehet csendes
lakója az árnyak
árnyas kertjében
s egyszer mégis szétesik
amit a századok rombolnak
a memória és érzelem...
Szempilláim lezárva - már nem rezegnek,
De én látom - virágszirmok ezerszínű hófehérek.
Hallom, a csönd nagyon hangos - nem is kell szó...
Talán úgy kellene szeretni egymást,
ahogy égbe tekintnek a havasok,
bámulni lustán bele a fénybe,
elnézni szikrát, nap-labdacsot.
Fuvallat-csellón játszik a lég, csendet
lebegnek az égi színcsipkék, ahogy
a selyem-alkony szenderedést lebbent.