zsomcike kedvenc versei
Első felvonás:
Tiszta, fehér papír,
Rajta tarka világ,
Vidáman táncolnak
Játékos figurák.
Gonosz óra!
Te vad-kegyetlen!
Belehasítasz a reggelbe!
Lelkembe!
Leporollak.
Eddig szívem egyik
Elfeledett polcán ücsörögtél
Csöndes egykedvűséggel.
Ha a Nap arany tányérja
a távolban alábukott,
leszállt az éj és kigyúltak
csodaszép, fényes csillagok.
Minden sportolónak
legtitkosabb vágya,
egyszer majd kijutni
az olimpiára.
Egyszer egy kis veréb
a kéménybe tévedt,
nem talált kiutat
csakis a sötétet.
Születéskor sírva köszöntötted e gyönyörű világot,
édesanyád magához ölelt, mint napfény a virágot,
könnyeid először csillantak szemeden,
ők azok, akik elkísérnek egész életeden.
Megköszönted-e az Úrnak,
hogy kezeden vannak ujjak,
melyek szerelmed ruhája alá bújnak?
Pedig a kéz azért van, hogy tudjon adni,
a láb azért van, hogy tudj haladni,
a szem azért van, hogy összezavarjon,
hogy a fül egy jajszót meg ne halljon,
meg ne haljon benned az Isten...
A versből elég ennyi mára,
hisz a gondolat elillanó pára,
ha a költő nem hagy szünetet,
nem is ér célba az üzenet.
Nyári szellő lengedez,
elfújja az éveket...
Szőke hajam deresedik,
kis fám törzse erősödik.
Őrizd meg lelked tisztaságát,
Maradjon őszinte kisgyerek,
Oldalba rúg sorsod ezerszer,
Gyötörve gyermeki lelkedet.
Milyen lehet szemed fénye,
Két karodnak ölelése,
Mosolyodnak ragyogása,
Szívednek harmóniája?
Tőle nem szabad félned,
Hinned kell, s jól figyelned,
Neked is kell értened
A csendet, hogyha kérdezed.
Lumbágót jajong a derék,
fájdalom ül rá a mára...