virag91 kedvenc versei
Vannak, akik szeretnek téged,
s jövőre is ott lesznek véled,
fogd a kezem még erősebben,
csak így lesz boldogabb az élet.
Nézlek, magamban dajkállak mindig,
nincs más csoda, mi így ér a szívig,
ahogy lényed lényemhez közel van,
és belélegezhetlek, Kisfiam.
Nézem magam a tükörben és nem értem,
miért ennyire halvány a tükörképem,
hová tűnt mosolyom és szememből a tűz,
miért hunyorgok reggel, ha a Nap betűz,
lehet, hogy álom az egész, és még alszom,
mi mástól lenne ilyen sápadt az arcom,
talán álmodom a tavaszt, hogy jön a nyár,
ki tudja, létezem-e még egyáltalán.
Ha elmegy, cserélj zárat, bármit ígérjen,
ne hagyd, hogy valaha visszatérjen,
aki már bántott, bármikor újra bánthat,
ne feledd a szörnyű éjszakákat,
mikor kalitkába zárt a társas magány,
ültél benne összetörve, akár
egy kismadár, a torkodból sem jött ki hang,
csak szíved kalapált dübörögve...
Már néha én is gondolok a szerelemre,
álmomban láttam, milyen lehetsz,
az ágyamhoz ülsz, mint ártatlan angyal,
és kacér démonként rám nevetsz,
arcod sápadt, de pillantásod tüze éget,
csókod méreg, amitől megveszek,
melletted egyszerre lehetnék igazi férfi,
és öledben mesét hallgató gyerek.
Homlokodban hajad árnyéka
Melegséggel tölt el.
Tekinteted mély varázsa
Hódolóddá szentel.
(Egy reménykedő reggele)
"Főldiekkel játszó
égi tűnemény,
Istenségnek látszó
csalfa, vak remény!"
Hol vagy?! Te tűrted, hogy
düh üljön belém?
mindig is szerettem volna kiretusálni
a széttöredezett gondolatokat
acélos mondatokká fűzni
hogy tollhegy ütötte sebekké válva...
Miért nem jöttél
rügybontó tavasszal,
aranyló nektárban...
Kinek is írnék, ha nem Neked!
Mikor horgonyt vet a csend
vigyázó falak homályló öblén,
s kemény verőfény melegét
kortyintja bánón a gondolat,
szemerkélő gond bugyrában
fakul cifra fortéllyal teremtett,
korgó messzeség színe.
Titok, talány, izzás, ragyogás,
időből kiszakadt anyaméh.
A csend visszhangzik kezemben,
a nagy csend elvetélt.
Két bezárt égöv a szemed,
és a színét sem látom soha...
"Szívem falán a gond sötétlik",
bánat marja fájó lelkemet,
magányos utam egyre járom,
mélabú lassan eltemet.
Egy tiltott bolygóra születtem,
hol teremtőm is elhagyott,
nincs elődöm, tán utódom sem,
kire e semmit ráhagyom.