poetlover kedvenc versei
Talán e Szenteste utolsóm egyedül,
remélem, jövőm majd barátokkal vegyül
és lesznek igazi, hűséges rokonok,
egyetlen kapcsolat sem lesz hozzám konok
Nekem nem volt hóangyalom,
Csupán csak egy jó alkalom,
Hogy szeretetet adjak s lopjak
Minden arcra, ami borús,
Mosolytalan és háborús,
Tépett lelkű, űzött vadnak,
Öregnek és fiatalnak,
S zengő szóval hogy hirdessem...
Puhán, csendesen repül egy felhődarab.
Fehér és könnyed, akárcsak a tejszínhab.
Lassan befedi a tájat e szép lepel.
Ezer meg ezer kis hópehely énekel.
Kisgyermekként az ablak peremén ülve rajongva figyeltem,
ahogy a téli éjszaka tündérporral szórja meg a földet.
Nem lehet büntetni azt,
kit a világ szorongat, de
oly sokan vagytok, ne osszon
meg benneteket a sokadalom.
Messzire szállnak a gondolatok,
Azt súgják neked, bánatos vagyok.
Könnyes lett szemem, szívem fáj nagyon,
Nincs olyan dal, amit szívesen dalolok.
A levegő egyre fojtogat, ha
közeledben vagyok,
s kienged, mikor lebontom jelmezem...
Elmentél, itt hagytál,
egy szebb világba költöztél tán,
hol gonoszságnak, rosszindulatnak
nincs helye, szeretik ott egymást
az emberek.
Elvesztegetett idő, amit e szavakra fordítok,
Az élet csak arról szól, hogy adok s kapok.
Nincs kérdőjel a mondatok végén.
Ez tán sértés Isten kezében tartott mércén.
Imádni való libuska
Mellkasodon fekszem,
Tagjaim ernyesztem,
Átkarolom vállad,
Olyan jó itt nálad!
Élt egyszer egy vén vízhordó,
a munkája zord, kemény,
vállán, rúdon két nagy bordó,
öblösödő kőedény.
Nem a méret a...
Hason fekve én fűszálat rágok,
Távol hagytam a zsúfolt világot.
A csend átölel, elülnek zajok,
Itt most már végre - egymagam vagyok.
Nyolcvanhárom éve,
hogy itt élek,
ezen az öreg sárgolyón,
történt már velem egy és más,
volt sírás és volt lángolás.
Ecsettel festenék bíboros színeket,
Hold ezüst sugarát, a bársony íveket,
tündöklő csillagfényeket ég vánkosán,
az örök körforgást, édeni változást.
Meggyújtom a gyertyámat, hogy
fénnyel világítson,
megérintem a csillagom,
hogy bennem ragyogjon.